2011. február 28., hétfő

V. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Hastáncverseny 01. (beszámoló)

V. Holdfény Lányai Hastáncverseny - szubjektív (és részben objektív) beszámoló 1. rész.

Február 20-án zajlott a verseny. Legnagyobb örömömre idén is rengetegen jelentkeztek, köztük régi ismerősök, rég nem látott kollégák, tanítványok is. A stresszelés persze nem maradt el, mert előző nap és még aznap is többen lemondták a részvételt betegség miatt (versenyzők, szponzorok, zsűritagok, segítők....)

Tudtam, hogy színvonalas lesz a mezőny, és a haladó kategóriákat különösen vártam. Egyrészt mert ott mindig kiélezett a verseny, izgalmasak a produkciók, másrészt mert a Holdfény Lányai több felállásban is indultak.

Másik nagy örömöm a zsűri volt. Rengeteg kollégám vállalta első szóra a felkérést, amit most is hálásan köszönök! Így sokan, sokféle szempontból ítélték meg a produkciókat, a fellépők, versenyzők pedig rengeteg szempontból hallhattak véleményt a produkcióikról.

A zsűri tagjai voltak:

Szakmai tagok:
Garai Csilla - Shilla (Szolnok)
Najla (Szlovákia)
Sárfalvi Éva - Yasmina
Dina Jamilah
Győrffy Katalin
Vitális Anna
Wollner Márta - Shaba
Áncsán Anikó - Sefirah
Komáromi Judit - Nese
Malova Vivien
Nieto Mercedesz

Szponzori zsűritagok:
Nádszál Kft (Cosette)
Cini Szeráj (Cini)
Szultáncenter Vízipipa Birodalom (Dahhan Mohamed) 

 A zsűri tagjai - fáradtan, de mosolygósan. :-)



 

 A zsűri a szünetekben is dolgozik, értékel, tanácsokat ad...

Köszönettel tartozunk még a szponzorainknak is, akik nélkül a rendezvény ez alkalommal sem jöhetett volna létre. :-) 

www.cini.hu - hastánckellékek, ruhák
www.o2media.hu - fotók
Szív Market (Sahani Hungary Kft) - indiai ruhák, ékszerek
www.nadszal.hu - hastánckellékek, ruhák

www.sultancenter.hu- vízipipák, arab sütemények
www.eromerito.hu (Sütő Mária) - shiatsu masszázs, jóga, erőmerítő tréning
Pereczes Orsi- ékszerek
Demény Ágnes - fodrász
Kendel Judit - kozmetikus
www.transzformatorhaz.hu - Nyugalom Szigete Rendezvényhajó
www.saherezade.hu - Rotana Étterem

FM Group - illat- és sminktanácsadás

és a zsűritagok is rengeteg különdíjat felajánlottak:
www.yasmina.hu - Sárfalvi Éva
www.has.hu - Malova Vivien
www.nietomercedes.com -Nieto Mercedes
www.orientaldance.hu -Áncsán Anikó
www.tahmina.hu - Tahmina

 Yasmina
 Mercedes
 Sefirah


És itt szeretnék még köszönetet mondani a "láthatatlan" segítőimnek, Gabinak, Móninak, Marcinak és Balázsnak is! 

---------
A verseny a nyitótánccal kezdődött: a Mahasti Hastáncstúdió kezdő és középhaladó csoportjainak táncával. A "Szárnyalj velem!" valójában egy látványos "tömegkoreográfia", de azért így is jól mutatott, hogy a táncosok fele betegség miatt hiányzott. :-)
Büszke voltam rájuk, hogy ilyen rutinosan megoldották a hirtelen jövő helyzetet.

Szárnyalj velem! - végpóz

A verseny első részében a gyermek csoportok és duók táncoltak.
Engem mindig lenyűgöz a fegyelmezettségük, az összeszedettségük, a zenei érzékük és az, hogy fiatal koruk ellenére milyen rutinosan mozognak a színpadon, mennyire együtt tudnak táncolni, létezni, küzdeni. Gyönyörű, kidolgozott, látványos és szép koreográfiákat mutattak be. 
Mindegyiken látszott, hogy rengeteg munka van benne, így nem véletlen, hogy a rengeteg díj mellé még a tanárnénik munkáját is elismerték több különdíjjal is. :-)

Néhány fotó róluk:


Helyezések:
I. Csillag duó (Nagy Csilla, Nagy Mónika) :  Táncolj! (raqs sharki, Kecskeméti Anett koreográfiája), 
Felkészítő tanár: Pappné Vajda Erika, Iskola: Igazgyöngy Alapítvány, Berettyóújfalu

II.
- Jasmin Hercegnők (Bábiczki Fanni, Csaplár Anita, Balázs Vivien, Tóth Janka, Duráncsik Szabina, Dormán Evelin, Kara Bettina, Szakál Florenszia) : Mesés pillangók (Izisz fátylas tánc)
Felkészítő tanár: Járvásné Vantal Margit, Iskola: Orgovány Gyöngyszemei

- Keleti Gyöngyöcskék (Nagy Mónika, Pálfi Viktória, Lovász Olívia, Nagy Csilla, Juhász Boglárka)  : Tündérek tánca (fátyol fúzió)
 Felkészítő tanár: Pappné Vajda Erika, Iskola: Igazgyöngy Alapítvány, Berettyóújfalu

III.   Bogi és Oli duó (Lovász Olívia, Juhász Boglárka) : Fekete és fehér (játékos fúzió)
 Felkészítő tanár: Pappné Vajda Erika, Iskola: Igazgyöngy Alapítvány, Berettyóújfalu

(Folyt. köv.!!!)





Hepi Hips idén is!


Sajnos, idén személyesen nem tudok ott lenni a liptószentmiklósi verseny miatt. De a tanítványaim képviselik majd a Stúdiót a szokásos nívón, és a verseny szellemében a helyezésük és a nyereményük is lezsírozásra került általam. :-) 

Mindenkinek MELEGEN ajánlom a részvételt! Idén sem érdemes kihagyni!

--------------------------- 

Kedves Világmindenség hastáncimádói, Humorbalerinák!

Most már biztos, hogy lesz 2011. ápr. 1. helyett ápr.2-án a Happpy Hips Intergalaktikus Sikerorientális Hastáncverseny !!!!!!!

Kategóriák:

- Szóló- nevezési díj 4000 ft . max. 4 perc

- Duó- nevezési díj 3500 ft . max. 4 perc

- Kis csoport max. 5 fő -3000ft/fő.  max. 5 perc

- Nagy csoport 6 főtől -2500 ft/fő .  max. 5 perc

A mi versenyünk nagyon különbözik a szokásos hastáncversenyektől. Legmeghatározóbb ismertető jele a vidámság,a nevettetés és a nevetés.

Mi Happpy Hips Angyalok, ahhoz hogy a hahota határtalanságát megteremtsük, a következő ötleteket sugalljuk nektek:

Csúnya tánc, szőke nő, rokk sharqi, törzs(i) és derék leány, autentikus automaták vagy macák, kortárs nonfiguratív, mozdulatlan jóga hastánc, ismert hastáncosok paródiája, zumba-jazz-tangó-balett-kortárs-graham-horton-limonorientál, orientálas magyar népi stílus. ……..

Reméljük hogy ennyi inspiráció elég,de ha még ezen túl is valamit kitaláltok, szeretettel várjuk azt a sznob jó ízlés határain belül.

Gyakorlatiság:!!!!!!! Nevezés és zeneleadási határidő március 17 !!!!!!!!!!

Nevezéshez szükséges: – Kitöltött nevezési lap, melyet a vivien_malova@yahoo.com e-mail címre kérjük küldeni.


-nevezési lap és nevezési díj Budapestieknek személyesen 3 helyszínen: Cini Szeráj, Nádszál és Sultán kincsei, vidékieknek a következő számlaszámon: Erste Bank 11600006-00000000-29629084.
Kérjük feltüntetni a csoport, vagy szólista nevét, hogy Happpy Hips és hogy milyen kategória.

- Zene leadás:
Budapestieknek személyesen, mindenképpen  CD-n 3 helyszínen: Cini Szeráj, Nádszál és Sultán kincsei, vidékieknek a vivien_malova@yahoo.com e-mailcímen.

A zsűri mellett a közönség szavazatára is számítunk. Lesz közönség díj is, és az egy rendkívül fontos díj. Ebben lehet bundázni jó nagyokat, úgyhogy hozd a közönségedet, aki szerint nyilván Te, vagy a Te csoportod a legeslegjobb….

Jegyek március 1-től lesznek kaphatók a Cini Szeráj, Nádszál, Sultán kincsei, Lialina étterem és a happpy hips angyaloknál elővételben 1200 ft., a helyszínen 1500 ft.

Ismétlem: Nevezéseket és közönséget csak korlátozott létszámban tudunk fogadni, ezért nevezz MOST! …Március 17. után a nevezési díj megemelkedik, úgyhogy jelentkezzetek időben. Március 5-én a Raqia Hassan workshopokon a nevezést és jegyvásárlást személyesen Malova Viviennél és Győrffy Katalinnál megtudjátok tenni.

A zsűri a szponzorokból , és azokból áll, akik csoportot hoznak.
FANTASZTIKUS ELISMERÉS, KIUGRÁSI LEHETŐSÉG ÉS DÍJÖZÖN BUDAPEST LEGSZEBB ARAB SZÓRAKOZÓHELYÉN A

LIALINÁBAN

1089 Budapest, Orczy út., 46-48.

Idei autentikus fantasztikus finom ínyenc meglepetésünk:

rendelhető lialina menü és a happpy hips szendvics angyalok.

Mindenkit sok szeretettel és vidámsággal várunk!

Győrffy Katalin-lovelavina

Nese-neked

Malova Vivien-Vivivivaaaaa

2011. február 23., szerda

Liptov Orient Festival - április 2-3.

Ezt se hagyd ki!


Idén is megrendezésre kerül a Liptov orient Festival, benne egy nagyszabású nemzetközi hastáncversennyel, amelyre idén is meghívtak zsűrizni.

Tavaly nagyon szép eredmények születtek (a Holdfény Lányai 2. helyezést értek el csoportban, Csendesi Cili pedig bronzérmes lett kezdő szólóban, és Veres Rita egy 2. és egy 4. helyezéssel büszkélkedhetett), és bízom abban, hogy idén még több induló jön Magyarországról, illetve a Mahasti Hastáncstúdióból.

A táj gyönyörű (az Alacsony és a Magas Tátra találkozásánál), a hangulat fantasztikus, és idén is erős nemzetközi mezőny várható.
Emlékeztetőül és kedvcsinálóul a tavalyi beszámolómat itt olvashatjátok:

http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2010/05/i-liptov-orient-festival.\html

Szóval, érdemes idén is eljönni, részt venni, táncosként, nézőként, kísérőként, szurkolóként... Senki nem fogja megbánni! :-)

Gondolkozni sem érdemes rajta sokáig, mert a nevezési határidő március 4.!

A szervezők angol nyelvű meghívója:

Dear dancers and entusiasts of bellydance,
We would like to invite you to Liptov Orient Festival 2011 to Liptovský Mikulás.
We prepared workshops and 2nd year of International Bellydance competition in Slovakia.
We believe you take a chance to participate on this event and we are looking forward to seeing you.
All details you can find on our website.

Best regards
organizators of LOF 2011 - Liptov dance centre and Najla

És végül a versenykiírás angolul:
http://www.liptc.szm.sk/orientalny-tanec/index2.php?page=eng_pravidla&menuleft=s\kupiny&menu=3

Remélem, minél többen jelentkeztek és találkozunk a versenyen!

Akinek pedig szüksége van segítségre a felkészüléshez, azt szeretettel várom az
órákon, magánórákon!

Egy szuper gála és a heti akciónk

Raqia Hassan és Aziza (Kairóból) Budapesten!


Raqia Hassan a hastánc világsztárjainak mestertanára.
Már tavaly is nagy sikert aratott a tiszteletére rendezett gálaműsor, amit rendkívüli érdeklődés övezett és nagy nemzetközi visszhangot is kapott.

Legnagyobb örömömre Raqia Hassan idén is hazánkba látogat, workshopokat tart, és március 5-én ismét egy nemzetközi gálaest szerveződik a tiszteletére, amelyen a nemzetközi sztárok mellett a hazai hastáncélet legjobb iskolái is fellépnek.
A Mahasti és a Holdfény Lányai együttes idén is felkérést kapott a gálán való részvételre. Ez nagyon nagy dolog a számomra és rendkívül megtisztelő is!
Igyekszünk mindannyian kihozni magunkból a legjobbat, és a legsikeresebb koreográfiáink közül válogatunk.

Akik tavaly látták a műsort, azok már tudják, milyen nívóra számíthatnak!
Gyertek el idén is, március 5-én, nézzetek meg minket és gyönyörködjetek a legjobb hastánciskolák és a nemzetközi sztárfellépők táncaiban!

A belépőjegy 5000 Ft, ami bizony nem kevés! De a heti akciónk éppen ezért az lesz, hogy aki nálunk vásárolja meg a belépőjegyét a héten, annak csak 3500 Ft-ot kell fizetnie érte!

A műsort semmiképpen nem érdemes kihagyni!
Nézzük a részleteket, a műsorajánlót a főszervezőtől, Tóth Beától.

"A hastánc világsztárjainak mestertanára
Madame Raqia Hassan Tiszteletére Rendezett II. Gálaest és Nyitott Színpad
2011. március 5. Budapest
A Workshopok és Gála célja, hogy lendületes és világszínvonalú fejlődésre adjunk lehetőséget minden hastáncosnak, legyen az kezdő vagy professzionális táncos.

Miért hívtuk meg pont ezt a két tanárt ill. táncost?

Mindketten a világ Top Elit Színvonalát képviselik. Mindenki, aki tőlük tanul, rendkívül nagy fejlődésen esik át, és sok közülük előre tud lépni táncos pályáján. De lássuk, ki is ők részletesen:

"A világ egyik legjobb koreográfusa. Imádom a koreográfiáit, bárki is táncolja éppen."
Mahasti - Mestertanár, Magyarország

Madame Raqia Hassan: A Raqs Sharki Örökké Dobogó Szíve
A Reda Troup (az Egyiptomi Nemzeti Balett) szólistájaként majd egyik koreográfusaként már évtizedekkel ezelőtt körbeutazta a világot - és azóta is ezt teszi.
Szaktekintélyét legjobban az mutatja, hogy mára Ő lett Egyiptom legnagyobb szavú kulturális személyisége.
Minden szál a Madame Raqia Hassan kezében fut össze ebben a szakmában. Napjaink vezető sztárjainak mestertanára és szupervízora, mint például a világhírű Aziza (Egyipt), Dina (Egyipt), Jillina (USA, Bellydance Superstar), Randa Kamel, Mona el Said, Sorraya és még sorolhatnánk.
A világ legnagyobb orientális hastánc fórumának az Ahlan Wa Sahlan Nemzetközi Fesztivál és Versenynek művészeti vezetője és megalapítója, amely 1999 óta minden évben több mint 1500 résztvevőt vonz a világ minden tájáról.
Koreográfiái életre szóló élmények és alapok a kezdőtől egészen a profi szintig.

Aziza, Kairó legújabb csillaga
Madame Raqia Hassan személyes tanítványa. Sok éves táncos tapasztalattal rendelkezik. "Aziza letisztult raqs sharki stílusa visszavezetett engem az eredeti egyiptomi hastánchoz." - nyilatkozta róla Madame Raqia
Görögországban."
Tóth Bea - Amaraya

***

A Gálaműsort március 5-én láthatjátok 19-21 óráig, előtte pedig Nyílt Színpad és tehetségkutató lesz 17-19 óráig.

Addig is a heti akciónk:
Az ezen a héten vásárlóknak a Gála belépőjegy ára 5000 Ft helyett mindössze 3500 Ft!

Jövő héttől március 4-ig 4000 Ft lesz az ára, utána pedig már 5000 Ft.
Érdemes tehát ezen a héten megvenni a belépőjegyeket, nem csak az akció miatt, hanem azért is, mert mindössze 20 darabot kapott a Stúdió!
A jegyek a készlet erejéig bármelyik oktatónknál megvásárolhatóak!

Természetesen, ez az akciónk azokra is érvényes, akik vidéken laknak és nem tudják átvenni a jegyüket! A számukra igény esetén örömmel félreteszem, és ahogy már tavaly is csináltuk, a helyszínen tudják majd átvenni a jegyeket.

Gyertek el! Érdemes!

Szép hetet, jó táncokat!

Üdvözlettel,
Mahasti

2011. február 15., kedd

És Doki mit szól hozzá?


Sokak kíváncsiságát kielégítendő... íme néhány szösszenet arról, hogy Doki mit szól hozzá.
Egyik reggel bebújik mellém, kedvesen simogatja a pocakomat, becézgeti:
- Jaj, az a szép kis pocakja…. 
Majd undok hangon folytatja:
- ... benne a csúnya kistesókkal!


Egyik este elém áll egy vallomással. Látom, hogy egy ideje már gyötri a dolog... Lesütött szemmel, tétován, elhaló hangon mondja:
- Anyu.... én tudom, hogy most haragudni fogsz rám.... de az az igazság .... hogy én jobban örültem volna egy kiskutyának…


Egyik este kitalálta, hogy akkor ő most „levelezni” fog a kistesókkal, és a pocakomon „begépeli” az üzenetet betűnként. Még egy „entert” is nyom a végén.:-)
Én ráteszem a kezem a hasamra, figyelek, majd lassan gépelni kezdem a pocakján én is a választ. Ezen nagyokat kacag, különösen a felkiáltójelen, mert az annyira csikis.:-)
Amikor abbahagyom a „gépelést”, nógatni kezd: 
- Naaa, anyaaa, cseteljünk még!

Odajön, átölel, majd szeretetteli, határozott hangon közli:
- Terhes-tarha!
Nem értem ezt a becézést, rákérdezek, hogy az meg mi. Az "egyértelmű" válasz:
- Más szöveg nem jutott most az eszembe! Most mit csináljak, ezt kellett kimondanom!

Egyik nap hazaérek, Doki már messzirő kiabál:
- Anya, az előbb mutatták a tévében a TERHES TÁRSADAT, a Rubint Rékát!

Amikor hirtelen nagyot nőtt a hasam (másnap reggelre), Doki rámutatott, és határozott hangon közölte: 
- Menj vissza!

Megyünk a kínaiba, a törzshelyünkre.
A kínai néni szokás szerint társalogni próbál Dokival. Ennyit lehet belőle érteni:
- Fiju, blablabla fiju…blabla fiju … blablablabla lány?
Doki mosolyogva, bólogatva hallgatja, majd elkerekedett szemekkel, kérdő fejjel rámnéz (mert hogy azt azért érti, hogy a kérdés neki szól...)
Fordítok kínai-magyarról magyar-magyarra: 
- Doki, a néni azt kérdezi, hogy öcsikének vagy hugicának örülnél jobban.
- Öcsikének!

A témát felvezető kérdésem így hangzott még az elején:
- Doki, tudod, miért lenne jó, ha egyszerre két kistesód születne? Azért,....
Doki már közbe is vág:
- ... mert akkor két gyereket tudok majd egyszerre megtanítani ROSSZALKODNI!

- Doki, szerinted mi legyen a babák neve, ha megszületnek?
- Legyen az a nevük, hogy JING és JANG! Vagy a Káosz és a Rend Urai!

(Asszem, most jobb, hogy ketten vannak. Doki régebbi "szóló" javaslatai között ugyanis ilyenek szerepeltek:
Ha fiú lesz: Számítógép, Nindzsaharcos, Hamubasült Pogácsa, Tökmag, Robotherceg, Műláb, Sivatagherceg, Sasszem. Ha lány lesz: Százezer Arany, Tündérkirálynő, Takarítónő, Rózsakirálynő.) :-)




2011. február 10., csütörtök

Eszem azt a kis fokhagymáját.... (Doki legújabb)

Hát, Dokitól is jó régen idéztem már. Rengeteg aranyköpése felhalmozódott az utóbbi időben. Fokozatosan pótolom őket.

Íme, néhány a régebbiek közül:


Doki követ engem a lakásban fel-alá, jön mögöttem, majd ahogy én is szoktam, megcsípdesi a fenekemet és szeretettel mondja:
- Jaj, hogy eszem azt a kis fokhagymáját nekije!

Doki csöndesen üldögél, látom, hogy nincs melege.
- Doki, nem akarsz egy pulcsit felvenni?
Az odavetett válasz:
- Nem áll szándékomban.

Doki elkeseredetten jön ki az iskolából (ismét rossz napja volt).
- Anya, én csak azt sajnálom, hogy erre a Föld nevű bolygóra születtem! ... Bárcsak a Holdra születtem volna! ... Akkor ott nem lenne senki más, csak én meg azok a lyukacskák…

Doki a gépén játszik, én a sajátomon más gyerekszáj történeteket olvasok.
Őrült kacagásba kezdek, és Doki kérdésére elmondom, hogy gyerekszájat olvasok.
Doki arca eltorzul, szája legörbül: 
- Más gyereket jobban nevetsz, mint engem! Már megbocsáss…!
És feldúlt arccal elvonul a szobájába.


Doki nézi a számítógépes játékot, majd izgatottan felkiált:
- Nézd, anya, nézd, ott van a Június Cézár!

Doki cincogó hangon kérdezi, amikor Törökországból hazaérek és újra találkozunk:
- Anya, és mesélj, jól érezted magad Isztambulban … nélkülem?...


2011. február 7., hétfő

Mahasti Hastáncgála - 2011. január 22. (2. rész)

(Folytatás, ami ugyanolyan szubjektív, mint az első rész.)

A finálé szám a "Szárnyalj velem!", aminek a tavalyi tábor óta a munkacíme csak annyi, hogy "Számolj velem!", nem véletlenül...
Ahhoz képest, hogy a 3 különböző csoport itt találkozott össze először, nagyon szépen egyszerre ment a dolog!
:-)
Óriási volt! De ezt tudtam is, hogy az lesz. :-)

 A szárnyas kezdés.

 Mindenki együtt (már aki ráfért a képre).

 Hát, ez olyan szép! Tényleg olyan... "szárnyalj velem!" feeling! :-)

 Végpóz.

Itt meg learatom a babérokat, és közben megtörténik a csoda: mindenki mosolyog!


Végül a Holdfény Lányaival:

Szponzoraink közül Demény Ági és Sütő Marcsi:

 Ugye, milyen szép ebben a szépséges fátyolban?! .... :-) Én festettem neki, de nem azért tetszik, hanem mert tényleg gyönyörű benne!


Köszönöm még a szponzorálást Bozsár Gabinak, Spitzer Andreának, Pereczes Orsinak, Bálint Péternek és Reményi Józsefnek! (Róluk is készültek fotók, de sajnos, nem találom... :-(
Ha valakinek van róluk, vagy magáról, vagy az egész gáláról jól sikerült fotója, akkor is várom a kiegészítéseket!!! :-)))

Végül egy cukiság:


Nagyon jó kis gála volt! (Ismét.) Köszönöm mindenkinek, aki a munkájával és a táncával részt vett benne!
Jó volt együtt bulizni!
Remélem, az áprilisi gálán is találkozunk! :-)



2011. február 6., vasárnap

Mahasti Hastáncgála - 2011. január 22. (1. rész)

A szokásos szubjektív beszámolóm. :-) Hozzáteszem, a képeket is teljesen szubjektív szempontok alapján válogattam.
Természetesen, várom a további hozzászólásokat, véleményeket, élménybeszámolókat!

Ismét csodálatos hangulatban telt a gálánk!
Még én is viszonylag nyugodt voltam, mert tudtam, láttam, hogy mindenki szuperul felkészült, a lányok még talán a kelleténél is többet gyakoroltak, minden koreográfia, ruha, smink rendben volt, Gabi pedig rendíthetetlenül állta a sarat a bejáratnál, mindenkit megnyugtatott (főleg engem...)
Adriék ismét csodálatos, hangulatos díszítést készítettek:
(A képeket ismét az O2Médiának köszönhetjük!)

A pasa a nézőkkel együtt belazult és élvezte a műsort:




Ami persze nem is csoda, mert a nyitószám mindjárt a "Mese a keleti fűszerek illatáról" c. (munkacíme: "az erotikus") :-) koreográfia volt.
A képeken Kiseszti és Kriszti a nekik festett selyemfátylakkal:




Utána Gyöngyi táncolt a kezdő tanítványaival egy erotikusan túlfűtött koreográfiát. :-) Nagyon szeretem ezt a táncot, minden kezdőnek érdemes megtanulnia, mert sikerélményt ad, nem túl nehéz, de azért van benne kihívás és tényleg dögös. :-)



Aztán Ajsa rátett még egy lapáttal a Warda koreográfiában:

Ő is a saját fátylával táncolt és olyan szép volt!!!

Szandra és kezdő csoportja meg cuki és helyes volt a kis vidám fátylassal:


A Marco Polo-ban gyönyörűek voltak a fátylak és a lányok; nagyon büszke voltam rájuk! Valahogy amikor kezdők táncolnak, az mindig dupla izgalmat jelent a számomra is, viszont megnyugtató a tudat, hogy velük táncolnak a haladók is, akikre tánc közben is számíthatnak.


Eszti és Szandra ismét mindenkit elkápráztatott a fúziós koreográfiájával. Nem véletlen, hogy elsők lettek a duisburgi világbajnokságon ezzel a tánccal! Nagyon szépek és ügyesek voltak, bár ezen igazából már meg sem lepődünk... :-) Mindig öröm nézni, amikor párban táncolnak.


Rékus az India c. fátyollal a Layalban. Nagyon szeretem ezt a képet! :-)

Vendégművészeink is voltak, akik jelenlétükkel emelték a műsor fényét. :-)
Az egyik a kókai tanítványaim, akik egy nagyon összeszedett és szépen összegyakorolt dobszólót adtak elő.


Erzsi mamának ezúton is üzenem, hogy lesz még tábor, megkaptam az üzenetet és igyekszem nyár végére összehozni, de ez sok mindentől függ. :-)


Másik vendégművészünk volt Nese és az Abrakadabra Hastánciskola. Őrületes produkciót nyújtottak... ahogy azt már tőlük megszoktuk. :-) És persze a roma táncokkal fantasztikus hangulatot hoztak nekünk.

Rékus és Adri produkciója sem volt mindennapi, ahogy a képen is jól látszik. :-) Szeretem az ilyen sokszínű műsorokat, ahol nem egyen raqs sharqit kell nézni látástól vakulásig. :-)


Szandra tanárnénink egy gyönyörű törzsi fúziót táncolt szólóban:

 Nagyon szexis, nem?

Eszti pedig szintén a tőle megszokott "alteros-kisesztis" stílusban nyomta:



Adriról ez a kedvenc képem, ahogy a botos táncban pajkoskodik, és közben olyan szép, csinos és visszafogott, ahogy szokott. Persze, biztosan azért is szeretem ezt a képet, mert az én gyönyörűséges pink botommal táncolt. :-) De szépek együtt, ugye? 


A "Ne menj még!" koreográfia a "háremes" kezdéssel:


 Olyan szépe ez a sok, szép, színes fátyol, és ahogy a lányok egyszerre táncolnak velük! Persze, ez a haladó csoporttól azért elvárható... :-)

Az egyik legnagyobb izgalom volt a számomra a teljesen kezdő csoportom élő dobos koreográfiája. :-) Meg talán a lányoknak is. :-) Íme, néhány kép:

Balage dobol, a lányok táncolnak, a fátylak szállnak... Nagyon büszke voltam ám rájuk! :-)



Gyöngyi tanárnéni is hozta a "szokásos" formáját és a csakis rá jellemző stílusban nyomta a popos-raqs sharqi-s koreográfiáját. :-)))


Hát, mellete nem lehet unatkozni, az biztos! :-)

Az "Inti Malakeh" "tömegkoreográfiában" mindenki kedvenc póza, az "ártatlan fej". :-)))

A másik tánc, ami miatt nagyon izgultam, az a "Kicsit sem nehéz raqs sharqi" volt, ami ezen a gálán debütált. Sokat gyakoroltuk, de tényleg nehéz koreográfia, bármennyire is rövid, és amikor először táncolok valamit, akkor annyira nagy a stressz! Ötszázadszorra már valamelyest csökken a nyomás... :-) De ezzel a koreográfiával az még odébb van...





(Folyt. köv. a második részben.)