2015. március 27., péntek

III. Yalla! Szegedi Hastáncverseny és Gála

Pár szó a március 14-i verseny és gála kapcsán. :-)

A zsűri és a szervező (balról jobbra) : Székely Maya, Dr. Vajda Hajnalka, Mahasti, F.Daróczi Krisztina, Balla Tünde Aziza, Kecskeméti Anett, Tóth Csilla

Olyan szép hastáncos hétvége volt ez is!
Mindenek előtt szeretném megköszönni a III. Yalla! Szegedi Hastáncverseny szervezőjének, F. Daróczi Krisztinának a meghívást.
Már nem egyszer említettem, hogy én nagyon támogatom a versenyeket, a versenyzést, és nagyon szeretek zsűrizni (akkor is, ha néha fárasztó).
Nagyon szép élményeket szerzek mindig.
Most is rengeteg tehetséges táncost láthattam, szebbnél szebb produkciókkal. Abszolút szubjektív kedvencem volt ezen a versenyen Buri Bettina iraqi tánca és Antal Barbara visszafogott, elegáns, nőies stílusa.
Na meg persze az improvizációs kategória táncosai, akik a legnehezebb dolgot vállalták be, 4X táncoltak egymás után különböző stílusokban, és nagyon-nagyon odatették magukat. Ez rettenetesen izgalmas küzdelem volt, hajszálnyi különbségekkel a táncosok között.

A csoportok pedig mindig is a gyengéim voltak. Gyönyörű táncokat láthattunk mindenféle stílusban, mindenféle korosztályban. A gyerekek tündériek voltak, mint mindig, a juniorok a lendületükkel és a technikai tudásukkal hódítottak, az érett nők pedig a kiteljesedett, boldog nőiségükkel. Zseniális formációk, ötletes koreográfiák, szuper zenék.... Így röviden összefoglalva. :-)))

Köszönöm az élményt mindegyik táncosnak és csoportnak egyaránt. Kiemelkedő élmény volt ez a versenyek között.
Öröm volt nézni, hogy mennyi munkát, energiát fektettek a lányok a készülésbe, milyen szép ruhákat terveztek, varrattak. Külön gratulálok a tanár néniknek is, akik mindig önfeláldozóan dolgoznak a csoportjuk sikereiért.

Az esti gála is csodás élmény volt. Örülök, hogy egy színpadon állhattam a zsűritársaimmal, és nagy öröm volt újra együtt táncolni a Holdfény Lányaival és Daróczi Krisztinával az Artemiszt.
Itt ti is megnézhetitek újra a IX. Holdfény Lányai verseny profi kategóriájának győztes produkcióját:
https://www.youtube.com/watch?v=7Efxu9fvDb4


Izgalmas kihívás volt színpadon is táncolni az erotikus tánc-hastánc fúziós Naughty Girlt, amit nem színpadra szántam, és elég rizikós volt, hogy mennyire lesznek befogadóak a nézők a színpadi "tárogatásra". De szerencsére nyitottak voltak erre is. :-)

Néhány gyönyörű fotót a gáláról már itt is láthattok: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.870303409706735.1073741841.161269620610121&type=1

2015. március 20., péntek

Pressburg Dance Fest 2014. - Serkan Tutar interjú (angolul)

A Pressburg Dance Festen volt alkalmam személyesen is megismerkedni Serkan Tutarral. Zseniális táncos, igazi showman nem csak a színpadon, hanem az óráin is. Könnyedén, érthetően magyaráz, vidám és gyakorlatias példákkal; a színpadi táncát látván pedig elragad az a könnyedség, lendület, életöröm, ami árad belőle.
Nem utolsósorban pedig a világhírű és gigantikus méretű Rakkas Istambul fesztivál főszervezője is.
Természetesen nem akartam elmulasztani a lehetőséget, hogy Serkant is meginterjúvolhatom, így már a Pressburg Dance Fest alkalmával is sokat beszélgettünk is az orientális táncról, művészi hitvallásáról, zenékről, produkciókról, stílusokról. Hazaérve pedig elküldte a kérdéseimre a válaszokat írásban is.

**************

Mahasti: - Serkan, maybe in Hungary there are some belly dancers who still doesn't know you. Please, tell us some words about yourself, your life, your connection with belly dance. Where are you from, how did you explore belly dance for yourself, what does it mean to you, which styles do you dance, what are your favourite styles, what is your "motto" (slogan) in dance, in life, in teaching?
Serkan: - You can find a lot of information on my site:
www.serkan.be
"International award winning bellydancer & teacher.
“Male Bellydancer of the world 2008” and winnar of “Brandon Oasis 2006”
In 1983 a 10 year old Turkish boy arrives in Arabic countries. Living there for 3 years, he gets charmed by the oriental dances of the Arabic women on festivities such as weddings. The sound of their music touched his soul and opened his door to dance. Back in Turkey, he goes deeply into the Egyptian and Turkish style bellydance. The working out process on especially body sensation, muscle control and ligthness gets its reward when Serkan performs for the first time at the age of 17. Not only in Turkey but also in Germany his numerous performances are a great success and soon he decides to share his experience by teaching the dance that has swept away his heart. After developing himself and educating others in Turkey (Istanbul, Izmir, Kusadasi) and Germany, he enters the millennium in Belgium. He has performed and instructed workshops all over Belgium, Hong Kong, Singapore, Israel, Germany, France, Egypt, England, Austria, Turkey, Italy, Greece , Holland , Czech Republic, Croatia, Sweden, Switzerland, Bosnia, Taiwan, Malaysia, Japan, Russia, S. Korea, USA, Alaska,...And more."
I'm teaching Turkish style bellydance, Modern Egyptian style, Baladi, Saidi, Shaabi, Turkish Gypsy style, Veil dance (double and single), as "my signature" “Crazy drum solos”, and many more dance styles,...
I continue to dance and give workshops in all over the world.

Mahasti: - Maybe you could tell us some words about your school and your students, their successes in belly dance and belly dance competitions...
Serkan: - I don't have my own school because almost every week I'm travelling to teac in other countries. So I don't have much time for school here but I've been teaching 10 years already in the same school. I have many students from all around the world and some of them is winner of some competitions. Their secret of to be winner are working, learning, practicing !!!!! All this is really important !!!

Mahasti: - Please tell us about your "story" with PDF and Hafla Girls. How did you meet them, have you worked together? Who has invited you, how did you find out your ws topics? Have you participated in PDF before?
Serkan: - No, it was my first time here (I hope it will be not the last time ) I know Karolina Idrisova from Prague. She contacted me to invite to PDF and I'm so happy to be there and working with this all good level dancer girls. For my worshop topics I think everybody was happy. Still (even yesterday) I'm getting emails from PDF girls who attended my workshops. They say they are very happy from my workshops. Specialy good to learn the differences between Turkish and Egyptian style and Turkish Gypsy.

Mahasti: - What are your most important impressions about PDF? How was the competition for you (long, difficult, high level, interesting, anything...)
Serkan: - Yes it was a little long but I used to this from other countries also. In PDF competition my first impressions were the very good level and the creative dancers!!! Many good ideas and good level!!! I really enjoyed it!!!

Mahasti: - What were your favourite, most remarkable moments from the 3 days of PDF, what did you liked the most?
Serkan: - Meeting Karolina, Moonlight Daughters, and everybody there Everybody was so friendly and warm. Feel like a home there! Show, Hafla, competitions like a dream time! I hope to be there again.

Mahasti: - My students enjoyed your workshops and they are happy to meet you, too. They - just like me - enjoyed your dance, your choreography, your style, your teaching, happyness. Having fun on belly dance lessons while working very hard - it's a great way of learning! Can you tell us some words about your ws-s on PDF?
Serkan: - Thank you for kind words Topics and level is very good. Participants were very warm and happy to learn. Organizers make you feel like at home. Very friendly and homely festival!

Mahasti: - Some special questions for the Hungarian BD community. Have you ever been to Hungary? Have you worked with Hungarian belly dancers before?
Serkan: - No, not yet. I have been all around the world but not to Hungary yet I hope one day to be there !! But I have worked with some hungarian bellydancers in my festival "Rakkas IStanbul Festival"

Mahasti: - I know you are not only a busy dancer, who travels and teaches worldwide, but the organiser of one of the biggest oriental festivals in the world - Rakkas in Istambul.
Please, tell us about it - how often do you organise it, when will be the next, who is it for, from which countries are the participants, who are the main guests and so on...
Serkan: - Yes I'm the organizer of Rakkas Istanbul Festival. It's the biggest and best festival in Turkey. It's organized once a year. Next edition it will be 10-14 June 2015. Dancers arrive from all around the world. We have 27 teachers of all kind of Oriental dance styles. From Turkish Style Bellydance to Egyptian style Bellydance, from Folklore to Tribal fusion or Turkish Gypsy Romani style. Gala shows, open stage show and competitions, photo shooting time, costume bazaar and many more activities to come for. 
For more info you can visit festival website or my website here: www.rakkasistanbul.com
And of course, we can get in touch on FB, too: https://www.facebook.com/pages/Serkan-Male-Belly-Dancer

Mahasti: - Serkan, thank you very much! I really hope to meet you soon in Hungary or to dance together with you again in your Rakkas Istanbul Festival!



*****************************





IX. Holdfény Lányai Nemzetközi Hastáncverseny - az első cikk

Nemrég érkezett meg az első szubjektív beszámoló a IX. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncversenyről (2015.02.22.)
Még én is fogok róla írni, de addig is közzéteszem Orosz Orsolya írását.
Alatta pedig pár fotót láthattok a Holdfény Lányainak győztes táncáról is.
Köszönöm Orsinak a kedves szavakat! :-)
És persze mindenkinek, aki eddig visszajelzést küldött a versenyről (ezeket a www.mahasti.hu oldalon is publikáljuk.)

*************



Csillámporos Holdösvényen
Egy fantasztikus hastáncverseny a függönyön innen és túl

Mahasti neve garancia a hastáncvilágban. Teljesen mindegy, hogy gálát, versenyt szervez, avagy éppen koreográfiát készít a fellépő csoportoknak - esetleg épp magának. Mindig minden olyan pofátlanul tökéletes lesz általa, hogy azt tanítani lehetne.
A nevével fémjelzett Holdfény Lányai Nemzetközi Hastáncversenyen jártunk nemrégiben…


Amikor a név kötelez
Idén kilencedik alkalommal került megrendezésre a töretlen népszerűségnek örvendő Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny. Elvitathatatlanul hazánk egyik legszínvonalasabb, legigényesebb hastáncversenyének számít a rendezvény, amely évről évre egyre több táncosnőt csábít a fellépésre. A résztvevők száma  - pusztán az időkorlát miatt – limitált, idén 60 fellépő csoport bizonyíthatott a színpadon. Aki nem jelentkezett időben, lemaradt. 
Az egész napos versenyen kezdők, középhaladók és haladók mérettetek meg, illetve idén először profi kategóriában is megcsodálhattuk a lányok fantasztikus tehetségét.
A táncosok párokban, kis-, illetve nagycsoportban adhatták elő koreográfiájukat.

A zsűri figyel, pontoz és véleményez
A reggel már kicsit és nagyot egyaránt lázas izgalomban ért (nem tévedés: a gyerekek is elkápráztattak minket bájos hastánc produkcióikkal!)
No, persze, a verseny előtti napokban is jócskán emelkedett az adrenalin szint, hiszen igenis minden versenynek tétje van.
Egyrészt a lányok bizonyítanak önmaguknak, felmérik saját tudásszintjüket, és a már meglévő – vagy éppen kiscipőben járó – rutin mellett újabb és újabb tapasztalatokat gyűjtenek (a győzteseknek és dobogósoknak kijáró trófeákon, különdíjakon kívül).
Másrészt az igen jeles szakmai zsűrit kellett meggyőzniük arról: övék a legjobb produkció.
És ez nem volt könnyű.
A zsűrit a magyar hastáncvilág krémje alkotta (és már hagyományosan a szponzorok is képviseltették magukat). A legnevesebb, legprofesszionálisabb hastáncművésznők döntöttek arról a verseny folyamán, kinek jár a maximálisan adható tíz pont, és ki az, akinek bizony még tanulnia kell.
Nehéz, fárasztó, bár kétségtelenül izgalmas munka volt az övék: 60 produkciót kellett objektív és egyéni elbírálás alapján minősíteniük.
Valljuk be, nem könnyű zsűrinek lenni.
Külön köszönet illeti Dina Jamilaht, Yasminát, Győrffy Katalint és Cinit, akik időt szakítottak arra, hogy értékes gondolataikat, szakmai véleményüket  megosszák velem, velünk, a MahastiTV riportereivel.
Bizonyára többen is szívesen véleményeztek volna a zsűri tagjai közül, de a verseny feszített tempója ezt lehetetlenné tette.


Vajon ők még kezdők  vagy már a haladó tánccsoport?
Elsőként, miután a mindig csodaszép Mahasti elmondta nyitóbeszédét, bemutatta a zsűrit illetve a szponzorokat, a gyermek hastánc csoportok léphettek színpadra.
Ha izgultak is, vajmi kevés látszott ebből. Hihetetlenül kedves, ügyes és bájos produkciókat láthattunk tőlük.
Természetesen ők is lelkesen nyilatkoztak a fellépésük után. A hastáncot minden más táncnál jobban értékelik, sokuknak van példaképük, és igen, ők már most tudják, hogy felnőttként is ezt szeretnék csinálni. A jövő hastáncnemzedéke tehát az előszobában van. Aki most a fejét csóválná – és még sosem látott gyermek hastáncot vagy csak nagyon extrémet -, sietek leszögezni, hogy nem a felnőttes csípőriszálásról, netán öncélú magamutogatásról volt szó. A  kicsik ízléses kosztümökben, egyedien megkoreografált, történeteket elmesélő táncaikkal nyűgöztek le mindenkit.
A gyerekcsoportok után a kezdőké volt a színpad.
Bár a produkciók teljesen különbözőek voltak, abban szinte mindenki egyetértett, hogy  sokszor nehéz lett volna megmondani, ők még nem a haladó hastáncosok közé tartoznak, hanem a lelkes kezdőket erősítik.


A színpad mögött is zajlott az élet
Miközben megannyi színes, izgalmas, sokszor látványos show elemekkel tarkított performanszok keltek életre a színpadon, a kulisszák mögött lázas készülődés folyt.
Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy jellemzően pozitívan álltak egymáshoz a lányok. Nem rivalizáltak, sokkal inkább segítettek egymásnak. Mindenben.
Sőt, nem egy esetben a másik előadását is szívügyüknek tekintették.
És bár természetesen egy versenyen mindenki győzni szeretne, a lányok többségének mégis maga a részvétel volt a legfontosabb.
Megmérettetni magukat, nagyszínpadon lenni, szakmai zsűri előtt fellépni, mások táncaiból tanulni, kapcsolatokat építeni… ezek voltak a legfontosabb érvek, amiket szem előtt tartottak a versenyen.
A nap méltó zárásaként, a haladó kis- és nagycsoportok előadásai után következett a profi kategória.
Elfogultság ide vagy oda, a kategória koronáját, az első díjat megérdemelten a Holdfény Lányai profi fellépő csoport vitte el, a zsűri totális egyetértésével.
Világszínvonalú, tökéletes, fenomenális előadás volt az Artemisz, amelyet Mahasti és a négy lány megkomponált és színpadra vitt.
Az este a különdíjak és szponzori felajánlások átadásával ért véget.
Fáradtan, de hatalmas élménnyel gazdagodva hagytuk el a hastáncversenynek otthont adó Csili Művelődési Központot.
Ez szép volt,  Lányok!
Szép volt,  Mahasti!
/Orosz Orsolya/

*************

Néhány kép az Artemiszből.
Köszönöm a fotókat Tihanyi Károlynak az O2Mediától.