Kishonty Csilla Miskolcon vezeti a stílusiskoláját és kozmetikáját, és évek óta tart különböző képzéseket, többek között az alábbi Stílusiskola Alaptanfolyamot is.
Október 30-án, közvetlenül a haladó smink tanfolyam után, azaz 14-18 óráig megtartja nálunk is ezt a képzést. :-)
A tanfolyam 4 órás, azaz a témához mérten igen rövid az idő, de minden kérdésre választ kaphattok az alkatokat, ruhatáratokat, színeiteket illetően. Jó kiegészítése lehet a smink workshopjainknak is!
A workshop hosszabb a szokásos 3 óránál, de az ára mégsem több: ugyanúgy 7000 Ft-ba kerül, mint a 3 órás kurzusaink.
Csilla kereken 10 fővel tartja meg, a jelentkezési határidő pedig október 22, péntek.
Jelentkezni nálam tudtok a mahasti_titkarsag@yahoo.com e-mail címen.
Beillesztem a tanfolyam ismertetőjét.
**********************
A JÓ RUHATÁR EGY KIS TERVEZÉST, MEGFONTOLTSÁGOT ÉS ERŐS AKARATOT IGÉNYEL
4 órás Stílusiskola Alaptanfolyam
Legyél tisztában az előnyeiddel és persze a hátrányaiddal is.
Tematika
Melyik évszaktípusba tartozol?
-tavasz
-nyár
-ősz
-tél
Megvizsgáljuk a bőr, haj, szem és tenyér színét. Ki hogyan barnul? Kendős próba, melyik szín áll jobban? Megállapítjuk mindenkinek a színkarakterét.
Milyen a stílusod? Megtanulod, hogyan fejezd ki az öltözködéseddel.
- klasszikus
- elegáns
- természetes
- romantikus
- kreatív
- extravagáns
Hol töltöd el a legtöbb időt, és ez hogyan befolyásolja ruhatárad összeállítását?
- otthon
- munkahely
- városi
- szabadidő, sport
- társasági
Ismerd meg az alakod! Hozz magaddal mérőszalagot is!
- homokóra
- körte
- fordított háromszög
- kerek
- vékony oszlop
- téglalap
Szelektálás
Hogyan válogasd át otthoni ruhatárad?
Szeretettel várlak!
Kishonthy Csilla
Kék Púder Stílusiskola és Kozmetika
---------
Én is szeretettel várlak Titeket!
Nagyon jó lesz, nagyon izgalmas és nagyon hasznos!
Mindenkit várunk, aki szeretne továbblépni a nőiesedésének útján! (Én is megyek!) :-)
Mahasti
*****************
www.mahasti.hu
mahasti_titkarsag@yahoo.com
Levelezési listára feliratkozás:
mahastihastanc-subscribe@yahoogroups.com vagy mahasti@freemail.hu
Tanácsadás: http://www.harmonet.hu/tanacsadok.php?tanacsado=48
Iwiw: http://iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=8125598&clearsession=true
Facebook: http://hu-hu.facebook.com/people/Szmolinka-Eszter-Mahasti/579144075
Youtube: http://www.youtube.com/user/Mahasti10
Gyönyörű művészi fotók a selyemfátylakról: http://www.facebook.com/album.php?aid=2048284&id=1067756994&l=ca7fe1924c
"Who looks outside, dreams; who looks inside, awakens." - Carl Jung
Szívesen vesszük, ha hírlevelünket továbbítod. Ha esetleg van barátod vagy ismerősöd, aki szeretne hastáncolni vagy érdeklődik hastáncos programjaink iránt, segíts neki és küldd tovább ezt az e-mailt vagy hívd fel figyelmét oldalunkra! Köszönjük!
2010. október 18., hétfő
Stílusiskola Alaptanfolyam
Címkék:
akció,
hastánc,
hastáncbérlet,
kiadó terem,
Mahasti Hastáncstúdió,
nőiség,
nők,
orientális tánc,
smink,
színek,
színpadi smink,
szívvel-lélekkel,
tanácsadó,
táncterem,
workshop
Akció sorozat indult! 02.
Ezen a héten ismét a bérletet vásárlóknak szeretnénk kedvezni, hogy díjazzuk a hűséget, a kitartást, a lelkes táncolást. :-)
Természetesen, hamarosan lesz majd olyan akciónk is, amivel az új beiratkozóknak, új feliratkozóknak kedvezünk majd. (Figyeljétek a levelezési listás híreket!)
Az akciósorozatunk még több hétig tart!
Ezen a héten azok, akik Mahasti Hastáncbérletet vásárolnak bármilyen értékben, egy 20%-os utalványt kapnak.
Ezt az utalványt egyszeri alkalommal bármelyik választott workshopra felhasználhatjátok a Mahasti Hastáncstúdióban november végéig.
(A november 6-7-i Enneagram kivételt képez a kedvezmény alól, mert ez a kurzus már így is 90%-os kedvezménnyel vehető igénybe a bérleteseink számára.)
A kedvezmény más kedvezményekkel nem vonható össze!
Tehát, ha ezen a héten hastáncbérletet vásároltok, akkor 20% kedvezménnyel vehettek részt a következő kurzusok valamelyikén (ha egyéb kedvezményekkel nem éltek) :
Október 29. Sikerklub ("Tudom a tutit") (Mahasti)
Október 30. Haladó smink tanfolyam (Tünde)
Október 30. Stílusiskola Alaptanfolyam (Kishonty Csilla)
November 13. Tűzbuborékok (dobszóló) (Mahasti)
November 13. Raqs sharqi - In An Other Way (Mahasti és Eszti)
November 14. Mahbubi - haladó pop (Gyöngyi)
November 14. Raqs sharqi - jazztánc fúzió (Szandra és Eszti)
November 27. Törzsi tánc (Szandra)
A workshopok részleteit a www.mahasti.hu oldalon megtaláljátok a Programoknál.
A 20% kedvezmény szétbontható több részletre is, ha több workshopra jönnétek, tehát akár 10-10, akár 10-5-5% bontásban is felhasználható.
Érdemes élni ezzel a lehetőséggel!
Szép táncokat a héten is!

dobszóló,
enneagram,
fátyoltánc,
hastánc,
hastáncbérlet,
hastáncfátyol,
hastáncos fátyol,
orientális tánc,
siker,
sikerklub,
smink,
színpadi smink,
szívvel-lélekkel,
tánc
2010. október 14., csütörtök
Szeretem a ködöt.... (versek)
Szeretet
Jól tudom: a fényt a szemem itta,
a dalt a fülem fogta,
a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt,
és a gondolatok a fejemben születtek,
mint az ég távoli villódzása,
de mindezt a szívem gyűjtötte össze,
és belőle lett minden, ami
Szeretet.
****
Szeretem a ködöt...
Szeretem a ködöt, amely eltakar
és egyedül lehetek benne.
Szeretem a ködöt, mert csend van benne ,
mint egy idegen országban, amelynek lakója
a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét,
meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék
vannak, melyek talán valóra válnak.
Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat,
a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne,
hogy talán nem is igaz.
Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan ke-
vesen találkozunk benne, de akik találkozunk,
nem csak a ködöt, de egymást is szeretjük.
*****
Két szépséges vers. Szerintem gyönyörűek és szívhez szólóak. Legalábbis nekem.
Tudjátok, ki írta?
Fekete István
(Igen, aki a Vuk-ot is és olyan csodaszép tájleírásai voltak.)

2010. október 12., kedd
Hogyan szerezzünk pasit?
Nem szeretek tanácsokat osztogatni. Főleg nem kéretleneket.
Asszem, ezért is nem a "tanácsadó" hivatást választottam magamnak. :-)))
A saját életemmel szeretek tanítani. Ez valahogy hitelesebbnek tűnik a számomra, mint a frankó megmondása. :-)
Abban is hiszek, hogy amiben hiszek, az valóra válik. :-)
Ja, és persze az is, ami annyira borzasztó a számomra, hogy el sem akarom hinni. Na, az tutira bejön! :-)))
Ilyenkor jó olyan emberrel beszélni, aki számára az én borzalmam az semmiség, mert az ő életében, mondjuk, ilyen kategória nem létezik, vagy egyszerűen megoldotta már ezt a dolgot.
A rövid felvezető után elmondom, hogy én mit csinálnék, ha nem lenne pasim.
Csak azért vetem fel ezt a témát, mert nőkkel vagyok egész nap, és itt most nem csak a hastáncosokat értem. És szerintem túl sokszor hangzik el, hogy "nincs pasim" és más hasonló dolgok.
(Nyilván másoknak ugyanilyen fura lehet azt hallgatni tőlem, hogy milyen nehéz a földi világban boldogulni, mikor nem is...) :-)))
Pedig a megoldás a lábunk előtt hever. :-)
Meg azért is teszek javaslatokat, hogy ha valaki netán kedvet kap a felsoroltak kipróbálására, és sikerrel jár, akkor meghívom vendégként az október 29-i Sikerklubba, hogy ő is megoszthassa a tapasztalatait és a sikerének kulcsát a többiekkel. (Ehhez persze várom a jelentkezést is! Ha sikerül, ne tűnj el, hanem hívj, írj, oszd meg velem, velünk is!!!)
Igen, lehet, hogy addig már nincsen sok idő... Két hét. De ha elhisszük, hogy az IDŐ tk. nem is létezik... És a pasi már készen áll, ahogy te is...
Amit olvastok, nyugodtan kezeljétek fenntartásokkal és nem kell elhinni vagy készpénznek venni semmit. Amit írok, az az én tapasztalatomból fakad és az én világnézetemet tükrözi. Másoknak talán más módszerek válnak be. (A "más módszerekre" is kíváncsi vagyok. A Ti tapasztalataitokat szintén várom, és akár itt, a blogban is közzé tehetitek a véleményeiteket! A Sikerklubban meg pláne!) :-)))
Első lépésként megnézném, hogy mit is érzek, mennyire rossz vagy jó ez nekem.
Mert azért vannak a dolognak előnyös oldalai is, pl. a kényelem, nem ugráltat senki, nem kell alkalmazkodni, nincs ott a nyakadon a másik állandóan ésatöbbi. Lehet, hogy ez csak egy társadalmi elvárás, hogy szenvedni kell emiatt meg rosszul érezni magam, vagy cikinek tartani. És közben lehet, hogy a mérleg afelé billen, hogy mégiscsak jobb így, "egyedül". Lehet, hogy még élvezed is, lehet, hogy ez számodra fontosabb, mint a tartós párkapcsolat...
Ha úgy döntök, hogy inkább pasival jobb, akkor második lépésként készítek egy nagyon-nagyon hosszú és részletes listát a számomra ideális férfiról.
Mindent beleírok, a legapróbb részletekig, ami csak eszembe jut, ami számomra fontos lehet.
És közben nem azon gondolkodm, hogy "hú, ilyen pasi nem is létezik", vagy "á, ezt inkább nem is írom bele..." vagy "egyáltalán... megérdemlem én ezt?"... vagy "nem is hiszek a boldog párkapcsolatban..." ésatöbbi, ésatöbbi. Ezt el lehet felejteni, vagy nem kell törődni az ilyen gondolatokkal. Ez csak az elme játéka.
De mit írok bele a listába?
Tényleg mindent, ami csak eszembe jut.
Nyilván először a számomra legfontosabbakat: milyen a spirituális szintje, hogyan lehet vele beszélgetni, mit gondol a családjáról és a mi családunkról, azaz a családalapításról, hogyan néz ki, mennyi idős, mi a munkája, milyen az anyagi helyzete, milyen a párkapcsolataiban, hogyan viszonyul a nőkhöz, a gyerekekhez, hogyan kommunikál, milyen vele a szex, mennyi az IQ-ja, mi a hobbija, milyen a vallása, a világnézete, mit értékel, mit szeret satöbbi.
És tényleg mindenre kitérek,a legapróbb részletekig.
Igazából ebben nem tudok segíteni, csak felvetettem egy pár szempontot a kezdéshez. Ha neked pl. fontos, hogy mindig csíkos ingben járjon, vagy hetente járjon fodrászhoz vagy bármi más, de TÉNYLEG BÁRMI, akkor azt is feltétlenül írd bele, hogy meg is kapd. És érezd át azt az érzést, amikor mindez meg is van, teljesült és boldogan, harmóniában éltek. (Vagy sokat civakodtok, ha a számodra ez is fontos. Van, akinek az igazán jó szexhez előtte egy igazán jó veszekedésre van szüksége...)
Az én listám apró betűkkel írva két A4-es oldalt tesz ki, és addig írtam, ameddig csak jöttek az ötletek.
Ilyenek vannak benne (a publikus részek közül! :-)))), hogy pl. "Halkan beszél", "Jó a kommunikációs készsége, hogy ebben is tanulhassak tőle", "Szereti és értékeli, ha háziaskodok, sütök-főzök", "Kimondja, amit gondolok", "Érzi az energiákat", "Meglátja bennem az istennőt is" ésatöbbi.
Semmiben nem korlátoztam magam a lista írása közben. És nagyon élveztem a felbukkanó kreatív és izgalmas gondolatokat!
És mindezt azért merem megosztani, mert amit a listámba beleírtam, az az én életemben kb. 96%-ban így is van.
A maradék 4% pedig azért kell, mert
- amúgy már túl uncsi lenne
- nem lenne lehetőségünk a további fejlődésre
- így örömmel várom a maradék 4% beteljesülését (az út élvezete is fontos!) és azt, hogy mi jön még, hogyan alakulnak a dolgok, hogyan alakul a kapcsolatunk.
És ennek kapcsán vissza is térek az idő kérdéséhez.
Ha megvan a lista, felejtsük el az egészet. El lehet égetni ünnepélyesen, ki lehet tenni az oltárra otthon, lehet kérni az Univerzumtól... És érezni, hogy mindez már meg is van. Nem kell vele tovább foglalkozni, mert valójában már teljesült is, csak még nem biztos, hogy már a fizikai síkon is megnyilvánult.
Azt se felejtsük el, hogy itt, az anyagi világban tényleg szükségünk van néha időre. Hogy összeérjenek a dolgok, hogy megérjen a helyzet és akkor, amikor minden stimmel, hirtelen egy "dimenzióváltás" történjen és materializálódjon az, ami már megvolt eddig is a "másik" világban. Addig pedig lehet élvezni a várakozást, ízlelgetni a siker, a boldogság ízét...
A felsoroltakat, a listaírást nagyon jól lehet alkalmazni párkapcsolati válság esetén is. Mindenképpen jól fognak tőle alakulni a dolgaink, bár lehet, hogy a "jól alakulás" a szakítást jelenti majd és akkor egy darabig fájni fog, míg pl. be nem lép a képbe az ideális férfi. Vagy pedig még tökéletesebb lesz a kapcsolatunk a jelenlegi partnerünkkel. Vagy pedig olyasmi történik, amire álmunkban sem gondoltunk volna. :-)
Egyébként van egy másik, még egyszerűbb módszer: kérem, hogy azt a pasit kapjam meg, aki a jelen életemben a számomra legmegfelelőbb. És nincs részletezés. (Mellesleg úgyis ez fog történni, csak éppen ez nem mindig tetszik az egónak...) :-)
Ha a listaírás, kérés megvan, akkor tovább lehet lépni a gyakorlati módszerek felé: nyitott szemmel-szívvel járni, társkereső oldalakra regisztrálni, tanfolyamra vagy bárhová emberek közé menni ésatöbbi... De ez már nem az én asztalom. Én a fenti módszerekre esküszöm, a megvalósítást pedig az égiekre bízom.
:-)
*******
Utólagos megjegyzés: persze, az önismereti-terápiás módszerek is sokat segíthetnek, főleg, ha sikerül kiderítenünk, milyen hiedelmekkel, blokkokkal, elképzelésekkel, filmekkel tartjuk magunkat távol az ideális férfitól. Akkor ezeket fel lehet oldani és lehet, hogy ez az "oldás" már lista nélkül is "megoldja a dolgot". :-))))
Nem mellesleg pedig az önismereti csoportban is találkozhatunk álmaink pasijával... :-)

alkotás,
beszélgetés,
boldogság,
családi élet,
hála,
hastánc,
kívánság,
orientális tánc,
önismeret,
sikerklub,
szerelem,
szívvel-lélekkel,
tanácsadó,
teremtés,
Univerzum
2010. október 11., hétfő
Szolnoki hastáncverseny - röviden, szubjektíven
Milyen jó, hogy van ez a blog. Ide tényleg írhatok szubjektíven, még ha szakmai szemmel is nézem a "műsort". :-)
Tegnap Szolnokon voltunk, a Shilla által szervezett hastáncversenyen.
Én zsűriztem, és a Stúdió "színeiben" indult Nyúl Zsani, Stúber Gyöngyi és Rembeczki Eszter.
A szokásos barátságos, kellemes légkör fogadott (nyilván a versenyzők másképpen érzékelték a "nyugodt, barátságos" légkört...) :-)))
Shilla nyugalma mindig lenyűgöz. Nem tudom elhinni, hogy szervezőként ennyire nyugodt tud maradni valaki, miközben zsűriz, szervez, elveszett embereket keres, okleveleket tölt ki, gondoskodik a zsűriről satöbbi...
Remélem, a február 20-i újabb Holdfény Lányai versenyen én is meg tudom majd őrizni a viszonylagos nyugalmamat, mert látom, hogy ez mennyit számít.
Rengeteg induló volt minden kategóriában; csak néhányat említek meg közülük, teljesen szubjektív szempontok szerint.Egyéb véleményekért, tanácsokért bármelyik versenyző felhívhat a honlapomon megtalálható telefonszámon, és örömmel konzultálok bárkivel e-mailben is. (Azért minél előbb keressetek meg, amíg el nem felejtem, hogy ki mit táncolt és el tudom olvasni a jegyzeteimet.) :-)
A gyerek kategória nagyon tetszett. Persze, a kis táncos lánykák mindig édesek... De olyan jó látni, hogy ennyi kislánynak (vagy az anyukájuknak, szüleiknek) fontos a szépség, a nőies, szép mozgás fejlesztése és a nőiségük megőrzése.
Nagy kedvencem Mozsár Lolita, akit már többször láttam versenyezni. Született kis hastáncos, nagyon profin mozog a színpadon, pedig igen fiatalka (ránézésre 7 éves lehet). Szépen elegyíti a nőiséget és a gyerekséget, technikás, szépen táncol, érzi a zenét...
Sőregi Veronika már nagyobbacska, de ő is gyönyörűen táncol, olyan plasztikus, művészi mozgása van; jó nézni. Remélem, lassan már mosolyogni is fog tánc közben! :-) Nagyon szuper!
Gajda (vagy Sajda?) Szimónát nem ismertem ezelőtt, de szívem szerint kiosztottam volna neki a "Miből lesz a cserebogár!?" különdíjat. Nagyon kis életrevaló, aranyos volt, ahogy táncolt.
A juniorok közül nagyon tetszett még Papp Renáta tánca.
Paur Vanda egyszerűen gyönyörű, és a tánca is szépen fejlődik, alakul... "Kívül bárány, belül farkas", ahogy ő maga fogalmazott... :-))) Van benne igazság. :-) Dögös kis csajszi, az biztos!
Tóth Réka pedig már most profi. Született tehetség, aki mindig lenyűgözi a zsűrit. :-)
A felnőtt kezdő kategóriában kiemelném Pap Adriennt. Izgató, érzéki nő és eredeti, felejthetetlen figura. Kíváncsi vagyok, legközelebb mivel borzolja majd a kedélyünket és az energiáinkat. :-) Rám nagyon erősen hatott.
Buri Bettináról ennyit írtam: "Szuper!" :-) (Persze, a hiányosságok és "ejnye-bejnyék" tekintetében megkereshet, és azt is elmondom ám szívesen! :-))
Nyúl Zsani tánca alatt persze agyon idegeskedtem magamat. :-) A lelkesedése töretlen, ami szerintem óriási dolog. Nagyon szép fejlődést látok nála mind a külső (ruha, smink), mind a tánctechnika és az előadásmód terén. Lassan átléphet ő is a középhaladó kategóriába a versenyeken. Kicsit szorgalmasabb óralátogatással már rég a haladó kategóriában indulhatna bárhol, akkora tehetsége van.
A felnőtt kezdő kategória mindig sok izgalmat tartogat nekem is. Érett, komoly nők lépnek a színpadra, akik nőiségük teljében bájosak, szexisek, gyönyörűek a ruháik... és úgy izgulnak, mint a kis ovisok. Meg persze én is tövig rágom a körmömet velük együtt. :-)))
És jó látni, hogy meg tudják adni a nézőknek azt, amit a fiatal hastáncos lánykák még nem: a saját, kiforrott egyéniségüket, kisugárzásukat viszik bele a táncba, amit nagyon nagyra értékelek.
A felnőtt középhaladó kategóriában Ludányi Laurát először láttam táncolni, de a szép mozgásával, a kisugárzásával, a tekintetével egyből belopta magát a szívembe. :-) (Az "ejnye-bejnyéket" meg már a helyszínen megkapta.) :-))
Stúber Gyöngyiért már nem izgultam annyira, mert tudtam, hogy vagány, talpraesett csajszi, és lassan már rutinos előadónak és versenyzőnek mondható. Az átélésével, az arcjátékával és a technikai tudásával el is nyerte a zsűri tetszését (különösen a férfiakét...) :-))) Nagyon jól szórakoztam a tánca alatt (ez nálam fontos kritérium), és a kapott magas pontszámaival is elgedett voltam. Szépen jön felfelé, egyre jobbak az eredményei, és remélem, ő is hamarosan kategóriát vált és már a haladókkal fog versenyezni.
A felnőtt haladó kategóriában nagyon tetszett Pintér Csilla, aki úgy tűnik, igazán magára talált és egyre inkább ráérez a saját stílusára, a saját mozdulataira és technikájára. Engem meggyőzött; az eddigi versenyszámai közül a mostani előadása tetszett a legjobban.
Gulyás Orsiról pedig mindig csak ez jut eszembe: "A" HASTÁNC. Szerény, visszafogott, gyönyörű, technikás, fiatal és szép, nagyon bájos. Szerintem szép karrier áll előtte. Mindig szívesen nézem a táncát. A csoporttársai közül kiragyog az előadásaikon. (Még szerencse, hogy most szubjektíven írhatok; más bizonyára más véleményen van, de ez sosem baj.) :-)))
Ebben a kategóriában a sok-sok-sok-sok-sok-túl sok raqs sharqi után nagyon vártam már Rembeczki Eszti táncát. Üdítő volt. A profi kisugárzása, színpadi jelenléte lenyűgöző, csodálatos színészi kvalitásokkal rendelkezik. Bár a színpadra lépése előtt fél órával olyan sokkoló hírt kapott, amitől csak zokogni tudott, ez nem befolyásolta a tánca minőségét, sőt, még drámaibbá és lenyűgözőbbé és mélyebbé tette az előadását. Ez A PROFIZMUS.
Nagy eredménynek tartom, hogy Esztit az "alternatív" fúziós táncai után már nem akarják kizárni a versenyekből. Volt néhány lepontozás most is, de rengeteg zsűritagtól kapott maximális pontszámot, méltán megérdemelten (szerintem). :-)))
A csoportok közül sajnos, már csak a kezdő kategóriát pontoztam. Nagyon tanulságos volt.
Voltak olyan táncok, ahol szuper volt a koreográfia, csak a technikai tudás nem volt meg hozzá. És voltak olyanok, ahol a táncosok voltak lenyűgözőek, de a koreográfia nem jött be. Nehéz ezt a kettőt összeegyeztetni: olyan koreográfiát kell kitalálni, ami látványos, változatos, egyszerre megy és nem haladja meg egyik táncos képességét sem, mindenki egyéniségéhez passzol... Nem kis feladat.
Felírtam magamnak még azt is, mennyire fontos, hogy a csoport tagjait egy ember sminkelje. Vagy legalább hasonlóan legyenek kisminkelve. Nagyon rosszul veszi ki magát a színpadon, amikor a csoport egyik tagja pl. "smink nélküli" (vagy úgy tűnik), a mellette álló pedig "totál lokál" sminkben feszít. Persze, ugyanez érvényes a frizurára, a ruhára és minden egyébre is.
Ez a mezőny is nagyon erős volt a versenyen. Nekem bejött a Ya Amar teniszezős ötlete, Tóth Réka-Végh Adri mindig jók együtt, Shilla Lányai pedig egyszerre mozogtak! Persze, mondhatjuk, hogy ez elvárható egy csoportnál... de általában nem ez történik. :-) Minden elismerésem ezért Shillának, hogy ilyen fegyelmet tud tartani és így ráncba tudja mindig szedni a csoportjait. Ez nem kis kihívás egy tanárnak!
Végül egy kérés minden fellépő felé: ne sarkazzunk, ne dobogjunk, amikor felmegyünk a színpadra! Nagyon furcsa nekem, amikor mondjuk egy "profi" hastáncos feldübörög telitalpon a színpadra, lábujjhegyen pipiskedve, balettosan repdes a színpadon, a talajt alig érintve az ujjacskáival, majd ledübörög a színpadról.
A hastáncos nem csak a tánca közben hastáncos! Bármennyire is ez csak egy szerep a sok közül, de az eljátszása nem akkor kezdődik, amikor elindul a zene! A hastáncos már a színpadot is suhanva közelíti meg (elnézést a törzsisektől, ez, természetesen, nem rájuk vonatkozik), a színpadra "felsuhan", a függöny mögül "kisuhan" ésatöbbi. Meghajlás közben sem trampli, és a színpadról leVONUL, nem leDÖNGET, mert az nagyon illúzióromboló!
(Igen, én ezt is pontozom...)
Várom a hozzászólásokat, véleményeket a versenyről, a bejegyzéshez a kiegészítéseket és a fotókat azoktól, akiknek van!

fellépés,
fénykép,
hastánc,
hastánc verseny,
hastáncos fátyol,
Holdfény Lányai,
Mahasti Hastáncstúdió,
művészet,
nőiség,
nők,
orientális tánc,
smink,
tánc
2010. október 8., péntek
Doki és az ökörszem :-)
Doki szépen felolvassa az olvasókönyvéből a tanmesét. Arról szól, hogy az állatok királyt választanak maguknak, és a sas meg az ökörszem verseng a címért. Az ökörszem a sas szárnya alatt elbújva teljesíti a repülési versenyt, majd a végén előjön és nyer.
Az olvasmány végén kérdések vannak, amelyek segítik a mese értelmezését. Az olvasmányban elrejtett válaszokat kellene megtalálni.
Kérdés:
- Miért döntöttek úgy az állatok, hogy királyt választanak?
Doki:
- Mert nem volt, aki dirigáljon nekik és azt akarták, hogy legyen.
Meg arról is van kérdés, hogy milyen tulajdonságokkal rendelkezik az ökörszem. Doki gondolkodik, gondolkodik, anyukám próbál segíteni:
- Na, hát milyen volt az ökörszem?...
Doki rávágja azonnal: - Csaló!
***
A reggeli türelmetlenség közepette kiszakad belőlem:
- Doki, miért nem vagy már felöltözve??!!
- Mert te állandóan röhögtetsz! - hangzik azonnal a replika. :-)
- De hát nem is röhögsz!!!
- Hát nem is volt vicces, amit mondtál!
És így tovább... amíg be nem érünk az iskolába. :-)
***
Hazérek a tanfolyamról, ahová viszonylag csinosan járok (mégiscsak "bizniszvumen képzőbe" járok...). :-)
Ma sötét farmer, fehér blúz volt rajtam.
Doki a nyakamba ugrik és azonnal dícsérgetni kezd, hogy milyen szép vagyok. Rá is kérdez:
- Hú, valami ünnepségen voltál vagy csak úgy szép vagy?
:-)))

2010. október 6., szerda
Akció sorozat indult! 01.
Kedves Táncosok és Jövendőbeli Táncosok! :-)
Októbertől novemberig egy hosszú és izgalmakban bővelkedő "akció sorozatot" indítunk el! :-)))
Minden héten lesz valamilyen érdekesség, kedvezmény, ajándék, satöbbi, amellyel a Stúdió bérletes vendégeinek szeretnénk kedveskedni.
Sőt, indításként mindjárt két akcióval is várunk Titeket ezen a héten, azaz október 4-10 között!
1, Az első lehetőség egy már jól bevált és általatok is kedvelt akció lesz:
aki a héten vásárolja meg bérletét bármilyen értékben, ajándékba kapja hozzá a Mahasti 1-2-3 cd-k zenei anyagát mp3-ban!
Érdemes tehát bérletet venni a héten, különösen azoknak, akik új zenékre szeretnének szert tenni.
2, A második lehetőséget a szuper szorgalmas és/vagy lelkes, valamilyen fellépésre (versenyre, rendezvényre, alkalomra) készülő lányoknak ajánlom. :-)))
Aki a héten 2 db 10 alkalmas másfél órás bérletet vásárol (2 X 19 500 Ft értékben), ajándékba kap hozzá egy magánórát 6 500 Ft értékben!
A magánórát tőlem személyesen kapjátok ajándékba. :-) Természetesen, a két db 10 alkalmas bérletet bármelyik oktatónknál megvásárolhatjátok és lejárhatjátok.
A magánóra témája a kívánságotok szerint bármi lehet, és megbeszélt időpontban tarthatjuk dec. 30-ig bármikor.
Szeretettel várunk Titeket az óráinkra a héten is!
Addig is jó táncolást!

magánóra,
nőiség,
orientális tánc,
szívvel-lélekkel,
tánc,
táncterem,
tanítás
Enneagram és szponzorálás
November 6-7. - Enneagram tréning a Profonte Management Akadémia és a Profonte Sales Akadémia
támogatásával.
----------------
Az egyik szponzorunkat szeretném a figyelmetekbe ajánlani.
A két honlapjuk:
http://www.profonte.hu/
http://www.sales-akademia.hu/
Két dolog miatt említem őket:
Az ELSŐ dolog, amiért érdemes ránézni a honlapjukra, az az, hogy november 6-7-én, szombat-vasárnap a Szívvel-Lélekkel Stúdióban tartják meg az Enneagram tréningjüket.
Az önismeret és az emberismeret mindig kiemelt témakör a Mahasti Hastáncstúdióban, így ez a tréning is szorosan kapcsolódik hozzájuk.
Az Enneagram egy olyan önismereti lehetőség, aminek az elsajátítása, gyakorlása közben választ kaphatsz olyan kérdésekre, hogy:
- Miért viselkednek az emberek másképp, mint ahogy azt elvárod tőlük? Mi
mozgatja őket?
- Miért mindig ugyanúgy alakulnak a párkapcsolataid? Miért esel mindig ugyanabba
a hibába?
- Ha elakadtál egy élethelyzetben, kapcsolatban, akkor hogyan javíthatsz rajta?
- Miért úgy reagál a kedvesed, a szüleid, gyerekeid, munkatársaid,
iskolatársaid, tanáraid, beosztottjaid?
- Mit tartasz fontosnak te és mit tartanak fontosnak mások?
- Hogyan következtethetünk a kommunikációjukból a céljaikra, törekvéseikre?
- A saját karaktertípusunk megismerésével hogyan javíthatunk azonnal életünk
minőségén, a kommunikációnkon, a táncunkon, marketingünkön, eladási
statisztikáinkon...?
Ha még nem hallottál az Enneagramról, itt olvashatsz róla dióhéjban:
http://www.profonte.hu/hu/az-enneagramrol
Az Enneagram szerint 9 alapvető karaktertípus létezik:
http://www.profonte.hu/hu/enneagram-eletvezetesi-strategiak#e1
A MÁSODIK nagyon fontos dolog az, hogy a Profonte Management Akadémia és a Sales Akadémia részt vesz a Mahasti Hastáncstúdió szponzori programjában.
A szponzori program keretein belül ennek a tréningnek a megszervezésével támogatják a Holdfény Lányainak egy nemzetközi, világméretű hastáncversenyre való kijutását és a táncosok felkészülését.
A támogatás részeként ez alkalommal a tanulni és fejlődni vágyók rendkívül kedvező áron vehetnek részt az Enneagram tanfolyamon.
A Mahasti hastáncbérlettel rendelkezőknek csak 12 000 Ft-ba kerül a kétnapos kurzus, és a külsős érdeklődőknek is csak 19 000 Ft.
Erre a tréningre most csak magánemberek jöhetnek!
Mindannyian tudjuk, hogy a céges tréningek rengetegbe kerülnek. A Profonte Management Akadémia cégeknél kihelyezett Enneagram tréningjének ára 145 000 Ft + ÁFA, ezért ez egy újabb komoly érv amellett, hogy november 6-7-én aSzívvel-Lélekkel Stúdióban végezzétek el ezt a tanfolyamot az eredeti ár töredékért!
Ha érdekel a tréning, szerintem ne hezitálj sokáig, mert a résztvevők létszámát 15 főben korlátoztuk. Amint betelik a létszám, a jelentkezést azonnal lezárjuk.
***.
"Bátran merem ajánlani a tanfolyamot azért is, mert aki vezeti, Szombati Orsolya (Facebookon az ismerőseim között megtalálható és leinformálható) egyik régi tanítványom, aki megbízható, hiteles ember és magas fokú szakmai ismeretekkel rendelkezik. Rutinos tréner, segítőkész, nagyon sokat segít nekem, és másoknak is, és még sorolhatnám a dícséretet. :-)" /Mahasti/
Olvasd el itt, hogy mit írtak mások a tréning elvégzése után:
http://www.profonte.hu/hu/rolunk-irtak
Szeretettel várunk!
Jelentkezz mielőbb a mahasti_titkarsag@yahoo.com címen!

stiletto tréning,
szívvel-lélekkel,
szponzorálás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)