Szeretem a ködöt.... (versek)

Szeretet

Jól tudom: a fényt a szemem itta,
a dalt a fülem fogta,
a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt,
és a gondolatok a fejemben születtek,
mint az ég távoli villódzása,
de mindezt a szívem gyűjtötte össze,
és belőle lett minden, ami
Szeretet.


****
Szeretem a ködöt...

Szeretem a ködöt, amely eltakar
és egyedül lehetek benne.

Szeretem a ködöt, mert csend van benne ,
mint egy idegen országban, amelynek lakója
a magány, királya pedig az álom.

Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét,
meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék
vannak, melyek talán valóra válnak.

Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat,
a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne,
hogy talán nem is igaz.

Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan ke-
vesen találkozunk benne, de akik találkozunk,
nem csak a ködöt, de egymást is szeretjük.

*****

Két szépséges vers. Szerintem gyönyörűek és szívhez szólóak. Legalábbis nekem.
Tudjátok, ki írta?
Fekete István

(Igen, aki a Vuk-ot is és olyan csodaszép tájleírásai voltak.)