2013. október 7., hétfő

Szolnokon is arattunk megint :-)

A saját beszámolóm és Gyöngyi szavai.

***************

Remekül sikerült a tegnapi szolnoki verseny!
A versenyzőink most Kata, Viki és Gyöngyi voltak.

Kata túl van élete első szóló versenyén, ami mindannyiunk számára nagy megkönnyebbülés. :-) Remekül vette az akadályokat, csodálatos színpadi kisugárzásával, arcjátékával, megjelenésével (meg a szuper Mahasti selyemfátylával...) tarolt. Bár helyezést nem ért el, de azt hiszem, életünk első versenyén nem is ez a legfontosabb. Emellett a többi zsűritagtól is rengeteg dicséretet, elismerést és biztatást kapott a jövőre nézve. Ez persze engem is megerősített abban, hogy Katát érdemes noszogatni, hogy versenyeken induljon. :-)

Viki középhaladó szólóban indult saját koreográfiájával, és egy nehéz eszközt választott, a poi fátylat.
A koreográfia remek volt, a Gyöngyi dizájn ruha rendkívül ütősre sikeredett és Viki is profi megjelenést, előadásmódot produkált. Emellett rendkívüli lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, hiszen a poi minden olyat produkált, amit addig a próbákon soha. Kicsit izgultam is a tánca alatt, de azért nem túlzottan, mert láttam, hogy Viki minden helyzetet magabiztosan kezel és biztos voltam abban is, hogy mindent megold. :-))) És persze így is lett, és végül Viki még így is dobogós helyen végzett, a kategóriájában 3. lett! :-)))

Gyöngyi hozta a szokásos formáját. :-) Maximális pontszámmal a kategóriájában (profi szóló) első helyezett lett egy rendkívül dinamikus és vidám tánccal, amit majd a december 8-i gálán is megcsodálhattok, ugyanúgy, ahogy Viki poi táncát is.

Nagyon büszke voltam a táncosainkra, akik ismét méltó módon képviselték a Mahasti Hastáncstúdiót. :-)

A verseny maga nagyon színvonalas volt. Évről évre jobb a szervezés, egyre színvonalasabbak a táncok, így a jelentkezőknek is alaposan fel kell kötni a nadrágot (vagyis a hastáncos kendőt) :-), ha eredményeket akarnak elérni. :-)
Gyönyörködtem a szebbnél szebb táncokban, és ismét rengeteg különdíjat kiosztottam mind szóló, mind csoportos kategóriákban.
Nagyon tetszettek csoportban a Retro Dívák, akik hihetetlenül pörgős koreográfiával álltak színpadra és minket is felpörgettek teljesen. :-)
Szólóban - teljesen szubjektíven - Shilla egyik junior tanítványa, Sasi Gréti tetszett nagyon; hihetetlen csípőtechnikája van a fiatal kora ellenére. :-)
De valóban nagyon színvonalas produkciókat láttam, szinte mindegyiket kiemelhetném valamiért.

Köszönöm ismét Shillának a meghívást, és remélem, hogy a zsűri tagjaival jövőre is találkozunk!

******************


Gyöngyi beszámolója. És egy pár jótanács tőle.



Kedves Mindenki!

Idén már ötödik alkalommal vettem részt Shilla szervezésében a Szolnoki Hastáncversenyen, ezúton is újra köszönöm a szervezést, a profizmust, és mint minden évben, most is levontam a tanulságokat.
Ebben a beszámolóban tartózkodnék a részletes leírástól, mert egyrészt sajnos csak az én kategóriámat láttam, mert rohantam oda és onnan haza, másrészt pedig most más gondolatok járnak a fejemben.

A versenyzésben számomra a fő motiváció nem a nyerni akarás (attól függetlenül, hogy azért próbákon meg barátokkal szoktunk nevetgélni ezen :)), hanem a fejlődési lehetőség, és maga a küzdelem :). És pont ezt az indíttatást értékeli a zsűri is igazán, emiatt előbb-utóbb a kívánt külső megerősítés is megérkezik. Ez egy önmagába forduló pozitív kör, és nagyon jó érzés, higgyétek el :))).

Valamint még egy dolog. Tudom, hogy jövök én ahhoz, hogy észt osszak, de egy apró dolog feltűnt. Sok táncos, megkönnyebbülve, hogy vége a versenyszámának, úgy lefutott a színpadról, mintha ott se lett volna, és nem várta meg a zsűri pontjait. Én ezt anno úgy tanultam, hogy megtiszteljük őket azzal, hogy szép pózban, mosolyogva megvárjuk, mire elsorolják a pontszámokat (még ha meg is akarok halni, mert nem kapok levegőt, vagy éppen azon morcoskodok magamban, hogy mit rontottam el).
A másik meg, hogy hagyjuk, hogy a közönség a pontozás után is megtapsoljon bennünket :). Tehát kedves Táncosok, gondoljatok arra legközelebb, ha versenyeztek, hogy adjátok meg a módját: ne csak a fel- és levonulás, és maga a tánc legyen profi, hanem minden egyéb körülmény :).

Üdv, és jót táncit:
Gyöngyi

******************

Hangulatkeltésként pedig jöjjön egy fotó Vikiről és Gyöngyiről, amint pont a szolnoki versenyen gyakorolnak színpadra lépés előtt. ;-)))

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése