2022. január 11., kedd

Hastáncoktatói Mentorprogram I. és II. évfolyam vizsgái 2022.01.

 

Szerintem minden résztvevő egyetért velem, hogy rendkívül kimerítő, ám de hihetetlenül vidám és felemelő hétvége van mögöttünk.
Hosszú volt a vizsgáig vezető út, tudom. De úgy látom, hogy megérte!
Mindenekelőtt köszönet a vizsgabizottságnak: 

Tóth Czirják Alíznak, Sütő Máriának és Farkas Viktóriának, 

akik figyelemmel és jó szívvel fordultak most is a vizsgázók felé.


Szombaton az I. évfolyam vizsgázott és nagyon nagy szeretettel gratulálok azoknak, akik lezárták az első évüket:


Bene Andrea

Odrobina Kitti

Madarász Dominika

Kulcsár Edina

Olyan büszke vagyok rátok! (Fotók a poszt alján!)

 


A II. évfolyamosok már a második évüket zárták és most búcsút is vettek ezzel a képzéstől. Bár még hátravan a ballagás nyáron és addig még rengeteg közös feladatunk van. 


Gratulálok a végzetteknek:
Nagy Flóra
Wittmann Dalma
Gábosi Csenge
Tóth Angéla
Virág Dóra
Dobrotkáné Náfrádi Ildikó
Péteri Krisztina


Adjátok tovább a tudásotokat, szereteteteket és a tánc örömét, a nők boldogságát a tanítványaitoknak! ❤
Ismét azt láttam, hogy beérett a munkánk gyümölcse. Nem volt egyszerű ez a két év, rengeteget kellett tanulni elméletben és gyakorlatban is. Fárasztóak voltak a hétvégék.


Nekem óriási öröm volt látni, hogy minden beérett, a lányok rátaláltak a saját útjukra, a saját hangjukra, miközben rengeteg szakmai tudást szívtak magukba. A mostani vizsgán kiforrott koncepciókkal, profi oktatással, konkrét elképzelésekkel és töretlen lelkesedéssel találkoztam csak. Köszönöm az élményt.

És az összes csodás élményt is, amiket együtt éltünk át az elmúlt két évben. Ugye, hogy hogy elröppent az idő? 😊

Nagyon szeretem ezeket a vizsgázós hétvégéket. Van minden ilyenkor, érzelmi mélységek és magasságok, katarzis, könnyes röhögések, mesés táncok, érdekes tapasztalatok. És persze a boldogság, hogy eljutottunk együtt idáig, és van eredménye a befektetett munkának! 

 

Fotózás előtti beállítások. :-) 

Az I. évfolyam és a vizsgabizottság

Online vizsgázás










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése