2022. július 8., péntek

Hastáncoktatói Mentorprogram, Ballagási beszéd, 2022.07.03.

 Hastáncoktatói Mentorprogram, 

Ballagási beszéd, 2022.07.03.


Összefoglalta, elmondta és lejegyezte: Wittmann Dalma

Hastáncoktatói Mentorprogram, Ballagás 2022.07.03. 
A végzős évfolyam egy része. 
Fotó: Sütő Marcsi


Bár nagyon nehéz szavakba önteni az érzéseinket és mindazt, amit az elmúlt két évben, a képzés során átéltünk, most mégis megpróbálnám pár mondatban tolmácsolni az évfolyamunk gondolatait.

 

Amikor 2020 januárjában beiratkoztunk a képzésre, fogalmunk sem volt mi minden vár ránk a következő 2 év során… Főleg arról nem, hogy egy világszintű felfordulás, őrület közepén fogjuk végigcsinálni az egészet! Elsőre azt gondolnánk, hogy a lehető legrosszabb volt az időzítés, pedig valójában azt hiszem, hogy éppen ellenkezőleg. Ez volt a legjobb alkalom a változásra, a fejlődésre, önmagunk feltérképezésére!

 

Mindannyian óriási fejlődésen mentünk keresztül ezalatt a két év alatt, és a képzés végére rátaláltunk a saját utunkra, és megtettük rajta az első lépéseket.

 

Nem csak tudással gyarapodtunk, hanem értékes kapcsolatokkal, barátságokkal is. Összetartó, elfogadó női közösséget formáltunk szinte az első pillanattól. Együtt sírtunk, nevettünk, örültünk egymás sikereinek és biztattuk egymást. És bár most lezárul táncos életünknek ez a közös, csodálatos időszaka, de abban biztos vagyok, hogy az itt szerzett kapcsolatok, barátságok továbbra is elkísérnek az úton!

 

Ahogyan az itt megszerzett rengeteg tapasztalat, tudás is…

 

 

Köszönet mindenért a sokszínű tanári gárdánknak, akik egytől-egyig csodálatos művészek és pedagógusok!

 

Rembeczki Eszti - Az első vendégoktatónk. Bizony nem gondoltuk volna, hogy rögtön egy olyan bemelegítésben lesz részünk, hogy utána több napos izomlázzal is emlékezhetünk az órára! Köszönjük, hogy nem csak a jazz oriental világába repítettél el minket, hanem koreográfiáddal egyenesen a Holdra is!

 

Joós Judit - Nagy izgalommal vártuk a hazai törzsi hastánc “anyukájának” óráját, amely aztán mindenki elvárásait felülmúlta! Köszönjük a hihetetlen kedvességed és odafigyelésed, amellyel felénk fordultál, és hogy az ATS által pedig megtapasztaltuk, milyen fontos a kapcsolódás, az egymásra figyelés, és micsoda energiákat mozgat meg a “női kör”!

 

Schäfer Kata - Az elképesztően kreatív és sokoldalú művész. Köszönjük, hogy designerként hasznos, praktikus tanácsokkal láttál el, milyen ruhával koronázzuk meg táncainkat. Az igen technikás melaya workshopod pedig igazán mély nyomot hagyott bennünk, mert azóta is azt a fonalat keressük, amelyet akkor elvesztettünk!

 

Németh Krisztina Amira - Nagyon különleges élmény volt számunkra, amikor az órádon különböző (tánc)istennőkké lényegülhettünk. Köszönjük, hogy megmutattad nekünk azt is, hogy a balett légies könnyedsége és a flamencoban rejlő tüzes őserő milyen remekül fuzionálható a hastánccal! A flamenco órádon pedig még az is kiderült, hogy bizony tapsolni sem mindig olyan könnyű!

 

Tóth-Czirják Alíz Liza - Te rámutattál, hogy kismamaként is mennyi csodát nyújthat nekünk a hastánc, és milyen új, más minőségben élhetjük meg ezt a műfajt ebben az áldott állapotban! Hálás köszönetünk érte!

 

Wollner Márta Shaba - Bár veled személyesen sajnos nem találkozhattunk, de imádtuk az előadásaid, amelyekben megosztottad velünk bennfentes ismereteid az arab, és főként az egyiptomi kultúráról! Napokig tudnánk hallgatni!

 

Győrffy Kata - Te megmutattad nekünk, hogy a táncnak lehet színe, hangulata, évszaka… Bármit megjeleníthet, igazi színház! A gyönyörű, lírai, “tulipántáncoltató” közös improvizációnk pedig feledhetetlen élmény marad mindannyiunknak.

 

Pápai Erzsébet Selena - Köszönjük, hogy olyan olyan sok praktikus tudnivalót osztottál meg velünk, hogy mennyi mindenre kell figyelnünk egy rendezvény szervezésekor, vagy akár a rendszeres tanítás során! Precizitásod és maximalizmusod példaértékű!

 

Komáromy Judit Nese - Neked köszönhetően sokan rajongásig beleszerettünk a török hastánc világába. Őrületes történeteiddel, lehengerlő stílusoddal pedig igen mély nyomot hagytál bennünk!

 

Mészáros Marcsi - Nem csak mentorprogramos “nővérünk”, de a legizzasztóbb oktatónk is voltál! Az energiád (még így friss anyukaként is) irigylésre méltó!

 

Gellért Lívia - Elképesztő, ahogy a rendkívül komplex pszichológiai témát dióhéjban átadtad nekünk, ráadásul a hastánc tanításra specializálva! Köszönjük, hogy szakértelmeddel hozzájárultál, hogy tudatosabb oktatók, csoportvezetők legyünk!

 

Tilless Mária Réka - Köszönjük, hogy bevezettél a táncpedagógia alapjaiba! A legfontosabb gondolat, amelyet tőled magunkkal viszünk, hogy “a közös táncban a női energiák többszöröződnek”, és valóban, ezt nálad is megérezhettük!

 

Bereczky Judit - A színpadi smink workshopod igazán hiánypótló volt mindannyiunk számára! Neked köszönhetően megtanultuk, hogyan mutassuk legelőnyösebb arcunkat a színpadon. Fantasztikus átalakuláson esett át mindenki a nap végére!

 

 

Akik férfi energiákkal balanszírozták női közösségünket…

 

Franczia Dani - Bár legtöbbünknek az órádon nekifutásból kellett kiugranunk a komfortzónánkból, veled az őrületes, vidám hangulat, és a harminckétfogas mosoly mindig garantált!

 

Haász Balázs - A kedvenc “házi darbukamesterünk”! És a legszigorúbb vizsgáztatónk! Köszönjük, hogy mindig türelmesen válaszoltál, segítettél nekünk, amikor a vizsga előtti pánikban tömegesen lerohantunk a zenével, ritmusokkal kapcsolatos kérdéseinkkel! Reméljük a jövőben is “zaklathatunk”!

 

Vörös Ákos Prakash - Köszönjük neked, hogy segítettél minket az önismereti utunkon az enneagram rendszere által!

 

 

Ezenkívül az önismereti utunkat egyengette még két tündérkeresztanyánk is…

 

Bíró Tünde - Te egy igazi varázslónő vagy! Szeretettel és hálával gondolunk a rengeteg életbölcsességedre, amelyet megosztottál velünk!

 

Sütő Marcsi - Megnyugtató hangod, és a gyönyörű képek, amelyeket vezetett meditációid alkalmával megidéztél bennünk, örökre emlékezetünkbe égtek! Ezeket a képeket és szelíd, de határozott útmutatásaid magunkkal visszük a “batyunkban”!

 

 

 

Végül, de legfőképpen pedig köszönet Neked, drága Mahasti!

 

Te vagy a képzés szíve-lelke, mindannyiunk mentora. Mindenkit óriási lelkesedéssel, szeretettel ösztönzöl, és amikor kell, finoman kirugdosol a komfortzónájából… Szuperképességed, hogy mindenkiben meglátod a jót, és azt hogy mire hivatott, mi az útja.

Az első közösen töltött hétvégénken még nem igazán akartuk elhinni neked, hogy sokunk úgy fog végezni, hogy a képzés végére már lesz tapasztalata az éles tanításban, de az élet téged igazolt, hiszen szinte mindannyiunknak sikerült saját csoportot indítani vagy akár egy workshop erejéig belekóstolni a tanításba. Ez a te sikered is, hiszen mindez nélküled nem valósulhatott volna meg, ha nem vagy ott velük és biztatsz minket, hogy igenis merjünk belevágni!

Köszönjük, hogy vagy nekünk! Köszönjük, hogy megteremtetted ezt a lehetőséget, amely által nem csak felkészülten és tudatosan vághatunk bele a tanításba és a professzionális hastáncéletbe, hanem boldogabban élhetjük meg nőiségünk minden oldalát, és ígérjük, hogy az itt tapasztalt szellemiséget igyekszünk a tanítványainknak, nőtársainknak is továbbadni!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése