2018. szeptember 8., szombat

Marilyn Monroe a Nő-Ikonok előadáson 02.


…és egy kis műhelytitok leleplezés. J))

Megjelent a Nő-Ikonok előadás várva várt videófelvétele.
A felvétel minőségi, mint mindig. Lajti Balázsék megint gyönyörű felvételt készítettek. Nem is ezzel van a gond...
Sajnos, belőlem totál hullát csináltak a zöld fénnyel a technikusok, de sebaj, legközelebb majd külön kérni fogom, hogy fehér ruhához és Marilyn Monroe sminkhez semmiképpen ne adjanak zöld fényt. Jót okultam belőle.
Azt meg menet közben is éreztem, hogy az alsóneműm premier plánban látszik. :-)))) 
De ez sem baj, úgysem sokáig mutogathatom már. :-))))  


(A linkre kattintva meg tudod nézni a többi táncot is.)

Történt egy kis gikszer is tánc közben, ami 1:41-től látható.
Vagyis talán nem annyira észrevehető, hogy mi is történt a karkötőm és a hajam között, és hogy aztán hogy oldottam meg (eldobtam). Erre legalább büszke lehetek. Mert akkor a színpadon meg voltam róla győződve, hogy ez most baromi feltűnő volt és mindenki látta. J Ti észrevettétek?


Az utánam következő tánc Teréz anya tánca volt. Szerencsére itt már levették rólam azt a hullazöldet, így legalább volt pár szép másodpercem is. Igaz, hogy már más táncában... :-)



 ********************************************



És rengeteg egyéb infó található az előadás FB oldalán is: 


***********************



















2018. szeptember 22. 15-18-ig Visszatérés a Holdra - Workshop Rembeczki Esztivel https://www.facebook.com/events/462464634256403/ 

2018. szeptembertől szerdánként 16:30-17:30 Új kezdő/Újrakezdő kurzus Lizával https://www.facebook.com/events/135872803933970/

2018. szeptembertől szerdánként 19:10-21:10 Új kezdő törzsi hastánc fúzió Rékával https://www.facebook.com/events/232648624223493/ 

2018. szeptembertől, szombatonként 12-13 GYERMEK hastánc 4-7 éveseknek Kriszta nénivel a Sóska Sóbarlangban:https://www.facebook.com/events/2149373765294736/ 

2018. szeptember 22. 15-18-ig Visszatérés a Holdra - Workshop Rembeczki Esztivel https://www.facebook.com/events/462464634256403/ 

2018. október 6. 9-18 Munkagépes Családi Nap 
https://www.facebook.com/events/215992692402145/ és https://www.facebook.com/munkagepes.csaladi.napok/

2018. október 14-15 Oriental Charm Festival, Ungvár 
https://www.facebook.com/groups/775019346001119

2018. december 8. V. Női Szépség és Egészség Napja 
https://www.facebook.com/events/232933154122473/ 

2019. január 1. 17-19 Újévi partióra Mahastival. Idén sem hagyjuk ki. 

2019. március 3. vasárnap XIII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny https://www.facebook.com/events/193819187922958/

2019. június 23. Mahasti - 20, a Mahasti Hastáncstúdió 20 éves évzáró gálája https://www.facebook.com/events/907689892772725 

2019. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése