2020. szeptember 7., hétfő

XV. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny - versenykiírás

 

VERSENYKIÍRÁS

 

Kedves Hastáncosok, Oktatók, Hastáncfanatikusok!

 

A Mahasti Hastáncstúdió

2021-ben is megrendezi a

 

 XV. HOLDFÉNY LÁNYAI

Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncversenyt!

 

Helyszín:

CSILI Művelődési Központ Színházterme

1203 Bp. XX. ker, Nagy-Győri István u. 4-6.

 

A verseny időpontja:

2021. február 28. vasárnap 10:00 óra

 

 

***

 

Ez Magyarország első, kizárólag csoportoknak szóló hastáncversenye már 19 éve.

Erre a versenyre a legnagyobb, legjobb iskolák jelentkeznek, de rendszeresen fellépnek rajta kisebb, újonnan alakult hastánciskolákat, klubokat képviselő csoportok is.

Külföldről is egyre több csoport nevez, így a versenyzők ténylegesen, itt helyben, Magyarországon is nemzetközi mezőnyben mérettethetik meg magukat nemzetközi zsűri előtt.

A rendezvény a hagyományokhoz híven idén is nemzetközi, tehát szeretettel várjuk valamennyi hastánciskola képviselőit, Magyarország egész területéről és külföldről egyaránt!

 

***

 

RÉSZLETEK

 

***********

 

Kategóriák

 

 

1, Junior páros, kiscsoportos és nagycsoportos

Ebben a kategóriában indulhatnak azok a párok és csoportok, amelyek 14 év alatti gyermekekből állnak, illetve a csoport átlagéletkora nem haladja meg a 14 évet.

 

Ha a nevezők korában nagyobb eltérések lesznek, akkor további korosztályokra bonthatjuk ezt a kategóriát.

A nevezési lapon, kérlek, jelöljétek be a tudásszintet is (kezdő/középhaladó/haladó/profi), ami a pontozásnál is segítségére lesz a zsűritagoknak. 

 

2, Felnőtt kezdő páros és kiscsoportos

14 év feletti kezdőkből, amatőrökből, hobbytáncosokból álló párosok és max. 4 fős csoportok számára.

 

 

3, Felnőtt kezdő nagycsoportos

Minimum 5 fővel, kizárólag kezdőkből, amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs. 10 fő/csoporttól nevezési díj kedvezményre vagy jogosult.

 

 

kezdő kategóriákban indulnak azok a duók és csoportok, akiknek

- koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a középhaladó kategóriához stb.);

nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát;

- kizárólag hobby szinten táncolnak.

 

 

4, Felnőtt középhaladó páros és kiscsoportos

14 év feletti középhaladókból, amatőrökből álló párosok és max. 4 fős csoportok számára.

 

 

5, Felnőtt középhaladó nagycsoportos

Minimum 5 fővel, kizárólag középhaladó amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs. 10 fő/csoporttól nevezési díj kedvezményre vagy jogosult.

 

középhaladó kategóriákban indulhatnak azok a duók és csoportok, akiknek

- koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem, vagy csak keveset versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a haladó kategóriához stb.);

nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát;

- hobby szinten táncolnak vagy lépnek fel.

 

 

6, Felnőtt haladó páros és kiscsoportos 

14 év feletti, haladó szintű párosok és max. 4 fős csoportok számára.

 

 

7, Felnőtt haladó nagycsoportos

Minimum 5 fővel, haladó tudásszintű csoportok számára. Maximum létszám nincs.

10 fő/csoporttól nevezési díj kedvezményre vagy jogosult.

 

haladó kategóriában indulhatnak mindazon csoportok és párosok,

 - melyeknek bármely tagja már ért el 1-3. helyezést egyéni vagy csoportos kategóriában bármely hastáncversenyen középhaladó-haladó kategóriában;

- akikkel együtt táncol oktatójuk, koreográfusuk, vezetőjük;

- felkészültségük és koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk szerint rendelkeznek azzal a tánctudással, ami ebben a kategóriában elvárt;

a tagok bármelyike oktat, iskolát vezet, rendszeresen fellép.

 

 

8, Profi páros, kiscsoportos és nagycsoportos


Profi a kategóriában indulhatnak azok a duók, kis- és nagycsoportok,

- amelynek tagjai rendszeresen versenyeznek, és nagyon szeretnek versenyezni, de haladó kategóriában már nem tehetnék meg ezt, mert „kinőttek” belőle;

- amelyek tagjai maguk is tanítanak és nem szeretnének azon a tanítványaikkal versenyezni, akik más kategóriákban indulnak;

- amelynek tagjai profi, félprofi táncosok, rendszeres fellépők és hasonló tudásúakkal szeretnék összemérni magukat;

- amelynek tagjai szólóban már bizonyítottak és szívesen dolgoznak együtt - akár csak egy versenyszám erejéig is - egy csoportban más profikkal, félprofikkal, oktatókkal, koreográfusokkal;

- amelyeknek az oktatójuk, vezetőjük javasolja, hogy inkább a Profi kategóriában induljanak (pl. azért, hogy teret adjanak az újonnan induló haladó csoportoknak, vagy mert már kinőttek a tudásuk alapján a haladó kategóriából is);

- Az olyan csoportokat is ide várjuk, akik a haladó kategóriákat sorra nyerik magyar/külföldi hastáncversenyeken, és most is igazi kihívást keresve profik közt méretnék meg magukat;

- Ezeken kívül a profi kategóriában indulhatnak azon csoportok is, ahol az oktató és a haladókból, profikból álló csoportja együtt táncol.

 

Ebben a kategóriában nevezhető olyan koreográfia, amely már több versenyen is bizonyított, helyezéseket értek el vele a táncosok, de bátran nevezhetőek vadonatúj produkciók is.

 

 

9, DÍVA - páros, kiscsoportos és nagycsoportos

 

Díva kategóriába nevezhetnek azok a táncosok, akik

- már évtizedek óta táncolnak;

- vagy már érett felnőttként kezdtek el hastáncolni;

- vagy akik már elmúltak "annyi" évesek és nem szeretnének náluknál jóval fiatalabb versenyzőkkel egy kategóriában versenyezni.

Így, ha a csoport átlag életkora meghaladja az 50 évet, akkor itt a lehetőség a versenyzésre!

A Díva kategóriában indulhatnak párosok, kis- és nagycsoportok is. A nevezési lapon, kérlek, jelöljétek be a tudásszintet is (kezdő/középhaladó/haladó/profi), ami a pontozásnál is segítségére lesz a zsűritagoknak. 

 

 

10, Anya-lánya – páros, kiscsoportos és nagycsoportos

Ebbe a kategóriába nevezhetnek anya-lánya, nagymama-unoka duók és csoportok is; korhatár és tudásszint megkötés nélkül.

 

 

 

ÚJ kategória!!!

 

11, Orientális Mese – páros, kiscsoportos és nagycsoportos

 

Az Orientális Mese kategóriába érdemes nevezniük azoknak a táncosoknak, akik szívesen készítenek kreatív táncelőadásokat, szabadon, megkötések nélkül és szeretik az orientális mesék hangulatát!

 

Mi a táncos duó / csoport feladata ebben a kategóriában?

- Ebben a kategóriában 3 orientális témájú mese története közül választhatnak a versenyzők, és a választott mesét kell a színpadra állítani valamilyen formában.

- Az előadás / megvalósítás megragadhatja a választott mese hangulatát, akár egy-egy részletet kiragadva, akár a teljes történetet feldolgozva. Nem szükséges a konkrét történetet elmesélni a tánccal: a táncosok szabadon asszociálhatnak a produkció elkészítésekor a választott mesére. Amennyiben azt választják, természetesen a teljes mesét is előadhatják.

- Bármilyen orientális stílusban, tisztán vagy fúzióban, bármilyen tánceszköz(öke)t felhasználva elő lehet adni a produkciót (kivéve az élő állatokat és a pirotechnikai eszközöket).

- Ez a kategória egy teljesen szabad kategória, maga a választott mese csupán ihletet, ötletet fog adni a meseszép színpadi produkciókhoz, a többi már a koreográfus / rendező és a táncosok dolga, mit szeretnének a nézőknek átadni.

- A zsűri ebben a kategóriában is a megadott zsűrizési szempontok alapján fog értékelni és pontozni, illetve mindezeken felül figyelembe veszi a kreativitást, művészi megjelenítést és élményt.

 

Ebbe a kategóriába nevezhetnek duók és csoportok is; stílus, létszám, korhatár, nem és tudásszint megkötés nélkül.

 

A választható 3 meséket itt találják meg a versenyzők:

Gellért Lívia: Hogyan talált magának megfelelő feleséget a királyfi?
http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2020/09/orientalis-mese-i.html

G. Dávid Katalin: Bazár
http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2020/09/orientalis-mese-ii.html

Várfalvy Emőke: A keleti szél tánca
http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2020/09/orientalis-mese-iii.html


*

 

A szervezők fenntartják a jogot kategóriák összevonására ill. további bontására a nevezésektől függően.

Ha gondot okoz számodra a kategóriád kiválasztása, akkor ne habozz, keress meg minket bátran, és segítünk megtalálni a számodra ideális megoldást.

 

 

 

 

****************************************

 

 

Nevezési határidő:

2021. február 18.

A versenyen maximum 45 páros/csoport indulhat.

A nevezéseket jelentkezési sorrendben fogadjuk mindaddig, amíg a létszám be nem telik (tehát ha pl. január 15-ig 45 csoport nevez, a nevezést már aznap lezárjuk).

A nevezési idő meghosszabbítására nincs lehetőség!

 

 

Az érvényes nevezés feltételei:

- a kitöltött jelentkezési lap leadása e-mailben,

- a nevezési díj befizetése, illetve az azt igazoló szelvény bemutatása,

- a zene leadása e-mailben február 18-ig mp3 formátumban.

 

 

 

Nevezési díjak magyar résztvevők számára:

- Párosban – 6400 Ft/fő, Nyílt színpad - 3200 Ft/fő

- Csoportban – 5000 Ft/fő, Nyílt színpad – 2500 Ft/fő

 

Kedvezmény: minden egyes nevező csoportban 10 fő felett a nevezési díj 4000 Ft/fő.

- Több kedvezmény összevonására nincs lehetőség, és a nevező csoportok – ha több kedvezményre is jogosultak – az őket megillető kedvezmények közül a számukra legkedvezőbbel nevezhetnek.

 

- Helyszíni nevezésre nincs lehetőség.

 

-       Ha marad hely (azaz kevesebb, mint 45 csoport/duó jelentkezik a határidőig), akkor 2021. február 18. után emelt nevezési díjjal lehet még nevezni.  Február 18-tól a párosok nevezési díja 7200 Ft/fő-re, a csoportok nevezési díja 5 550 Ft/fő-re emelkedik.

 

 

          

Minden versenyző kap a Szervezőktől

1 db fellépő jegyet, amellyel részt vehet a versenyen

1 db belépőjegyet ajándékba, amellyel meghívhatja rokonait, barátait, ismerőseit, drukkereit a versenyre. Természetesen, ezen felül is vásárolhatóak kedvezményes árú belépőjegyek. A belépőjegyen található kuponokkal kedvezményes szolgáltatások vehetők igénybe, és a közönségszavazatot is a jegyen található szelvényen lehet leadni.

 

 

- A versenyzők bármennyi koreográfiában nevezhetnek, amennyiben vállalják,

hogy mindegyik koreográfia esetén befizetik a nevezési díjat.

 

 

A befizetés módja:

- A Mahasti Hastáncstúdió bármely oktatójánál személyesen.

Banki utalással. Céges, egyesületi, illetve lakossági utaláshoz más-más bankszámlaszámot küldünk a nevezőknek. A beérkezett nevezési díjról azonnal visszaigazolást is küldünk.

Utaláskor a közlemény rovatban kérjük feltüntetni:

- a csoport nevét,

- a résztvevők számát,

- a koreográfia címét.

 

 

A táncosok rendelkezésére álló idő:

Párosban – 1:30 - 4:00 perc

Csoportban – 2:00 - 5:00 perc

Az időtúllépés maximum 10 mp lehet. Ezután a technikus lekeveri a zenét!

 

 

A verseny menete:

Versenyzői regisztráció a főbejáratnál elhelyezett asztalnál 9:15-től.

Színpad bejárási lehetőség a szünetekben.

A kategóriák versenyzési sorrendje: Junior, Díva, Anya-lánya, Kezdő, Orientális Mese, Középhaladó, Haladó, Profi.

 

 

Sorrend:

A jelentkezéssel fordított sorrendben következnek a táncok,

azaz az elsőként regisztráló csoport táncol utolsóként, az utolsóként jelentkező pedig elsőként.

 

Érkezés a fellépés várható kezdete előtt min. fél órával.

 

A fellépési sorrend fent lesz a www.mahasti.hu honlapon,

a https://www.facebook.com/events/1382041208669612/ FB eseménynél, illetve a versenyző csoportok kapcsolattartóinak e-mailben is elküldjük.

A verseny napján az öltözők ajtaján és a verseny helyszínén jól látható helyeken is kifüggesztjük.

 

 

Pontozás:

A zsűri létszáma 15-20 fő, akik nyílt pontozással értékelnek 5-20 pontig.

Holtverseny esetén megosztott helyezéseket kapnak a versenyzők és sorsolással dönt a zsűri a nyereményekről.

A zsűri tagjai a hazai és nemzetközi hastáncélet neves képviselői, illetve a főszponzorok megbízottjai.

A zsűri tagjairól, a szponzorokról és a nyereményekről külön tájékoztatót küldünk.

 

 

A zsűrizés főbb szempontjai:

- térkihasználás, színpadkép

- csoportösszhang

- nézőkkel való kommunikáció

- előadásmód, érzelmek megjelenítése

- az előadott tánc stílusa harmóniában van-e a választott zene stílusával (pl. zene és a kosztüm összhangja, a speciális zenei stílusok, ritmusok lépéseinek, mozdulatainak alkalmazása, változatossága stb.),

- a koreográfia nehézségi fokának és a táncosok technikai tudásának összhangja (tehát pl. kezdőként felesleges haladó szintű koreográfiát táncolni, és profiként sem vet rád jó fényt, ha egy túl könnyű koreográfiával indulsz)

- az eszközök funkcionális használata,

- kreativitás, művészi hatás

- az előadott koreográfiával, a fellépők egyéniségével, valamint táncuk mondandójával harmonizáló öltözék.

 

- A produkciónak (fantázia és fúziós táncok esetén is!) min. 50%-ban tartalmaznia kell az orientális táncok elemeit. Ezek hiányában a zsűri a produkciót „hastáncversenyen értékelhetetlennek” minősíti és nem pontozza.

 

-   A zsűritagok a pontozólapon a következő adatokat kapják meg:

Kategória (és Tudásszint), Iskola/Stúdió neve, Csoport neve, Felkészítő tanár, Koreográfus, Stílus, Koreográfia címe. 

 

 

A zenék leadási határideje 2021. február 18.

Ez szintén megtehető a Mahasti Hastánc Stúdió bármely oktatójánál és e-mailben is.

 

Kérünk mindenkit, hogy ettől függetlenül legyen a csoportnál tartalék zenei cd/pendrive/telefon stb. is.

 

*****************

 

 

Egyéb feltételek:

 

Amennyiben egy kategóriában 4-nél kevesebb nevezés érkezik, azt a kategóriát összevonjuk más kategóriával (természetesen nem a haladót a kezdővel stb.).  Kategória összevonás esetén előzetes értesítést küldünk.

Amennyiben egy adott kategóriába aránytalanul sok nevezés érkezik, az adott kategóriát több részre bontjuk.

 

Mivel a verseny egyik fő célja a kreatív műhelymunka támogatása, a kezdő és középhaladó kategóriákban javasolt olyan koreográfia bemutatása, amely magyarországi versenyeken nem ért még el 1-3. helyezést. A korábban kezdő kategóriában helyezést elért produkciók lehetőleg a középhaladó kategóriában, a középhaladó kategóriában 1-3 helyezést elért produkciók lehetőleg a haladó kategóriában indulnak.

 

Nevezni bármely új produkcióval vagy régi koreográfiával lehet, kizárólag a koreográfus nevének feltüntetésével (ez lehet egy személy vagy a csoport saját munkája is). Külföldi koreográfus esetén szükséges a koreográfustól származó érvényes felhasználási szerződés vagy engedély másolata is.

 

Sem alsó, sem felső korhatár nincs.

 

A csoportos kategóriában létszámkorlátozás nincs, mivel a CSILI színháztermének színpada legalább 70 nm.

A színpadi háttér fekete/sötét színű, tehát gondoljon mindenki arra, hogy olyan színű fellépő ruhát válasszon, amely nem olvad bele a háttérbe.

 

Stílusmegkötés nincs. Indulni lehet bármilyen stílusú keleti tánccal, legyen az akár népi, akár modern tánc, az orientális tánc bármely határterülete, fantázia v. táncszínház jellegű produkció.

 

FONTOS! A zsűri nem egymással hasonlítja össze a különböző táncok és csoportok stílusát, hanem azt veszi figyelembe, hogy a csoport által előadott produkció stílusa mennyire felel meg a nevezési lapon megadott stílus jegyeinek. A nevezési lapon megadott stílust a pontozólapokon is feltüntetjük. (Raqs sharqi, dobszóló, saidi, fúzió, fantázia, törzsi, modern pop, show, orientális táncszínház stb.)

Örömmel fogadjuk a műfajok határait feszegető, újító szándékú produkciókat és a teljesen tradicionális, klasszikus táncokat is.

 

Bármely eszköz használata megengedett, kivéve az élő állatokat és a tüzes eszközöket (biztonsági okok miatt).

 

 

Sérülés esetén

A versenyzők a nevezéssel vállalják és megértik, hogy a versenyen való indulás esetlegesen sérülésveszéllyel járhat, ezért sem a verseny rendezője, sem helyszíne, sem látogatói nem vonhatók felelősségre esetleges sérülés, vagy a versenyen való részvétel bármilyen egyéb káros következménye esetén. A nevező csapat felkészítője vállalja, hogy tájékoztatja a csapatok minden egyes tagját erről a tényről.

Ha a verseny alatt bármikor a versenyző megbetegedik, megsérül és/vagy fizikai állapota veszélybe kerül, a versenyző/csoport kísérője kötelezően felelős jelenteni a balesetet vagy betegséget a verseny szervezőinek, hogy azok mihamarabb intézkedhessenek orvosi ellátásról.

A versenyző nevezésével kijelenti, hogy a verseny indulási feltételeit elolvasta, megértette és azokat magára és a csapatára nézve kötelezőnek ismeri el.

 

 

Viselkedés, egyéb tanácsok:

Ha még nem vagy rutinos versenyző, kérlek, mindenképpen olvasd el a következő tanácsokat is:

http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2010/01/hastancversenyre-keszulunk-cikk.html

Természetesen, a cikkben leírtak nem jelentenek kötelezettséget, de nem árt az előzetes tájékozódás arról, hogy a zsűritagok mi mindenre figyelnek oda a verseny folyamán.

 

****

 

A szervezők fenntartják a jogot, hogy

- megváltoztassák a versenyszabályzatot és a verseny beosztását a verseny előtt, a verseny ideje alatt bármikor, vagy töröljék a versenyt.

- diszkvalifikálják a versenyzőt a verseny ideje alatt bármikor, amennyiben az megsérti a verseny szabályait, vagy a magatartása rontja az esemény, a szervezők, partnerek vagy szponzorok jó hírnevét.

- a versenyzőket tudásszintjük alapján másik kategóriába helyezzék, vagy másik kategóriában pontozzák.

 

- A versenyzők nem támaszthatnak jogi követeléseket, kifogásokat a díjak és jutalmak kapcsán; a szervezők pedig vállalják, hogy kiosztják a szponzorok és partnerek által felajánlott összes díjat és ajándékot.

- A rendezvényen történő részvétel összes költsége a résztvevőket terheli.

A nevezés visszavonható és a szervezők a nevezési díjat teljes egészében visszafizetik 2021. február 18-ig. Ezután nem áll módunkban visszafizetni a nevezési díjat semmilyen formában. 

 

 

Szeretettel várjuk jelentkezéseiteket,

további javaslataitokat, kérdéseiteket:

 

mahasti_titkarsag@yahoo.com

+36-70/317-80-90

 

Jó készülést, sikeres versenyzést, örömteli táncokat kívánunk!

Mahasti és a Szervezők

********************

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése