Készülünk a hastáncversenyekre
Ismét nyakunkon a versenyszezon. Ősztől tavaszig rengeteg hastáncversenyt rendeznek országszerte, és számtalan olyan táncverseny is létezik már, amelyen hastáncosok is megmérettethetik magukat.
Bár a hastáncot a szubjektív megítélése miatt sokan nem tartják versenyeztethető táncnak, azonban a neves oktatók legnagyobb része egyetért abban, hogy a versenyzés jót tesz a tudásunk és kreativitásunk fejlesztésének, előre visz táncosként és emberként egyaránt.
„Már a felkészülés során a tudatos és rendszeres gyakorlással, mozdulatjavítással, a zenében való elmélyüléssel óriásit lehet javítani az előadóművészeten. Ki lehet dolgozni az egyéni sajátosságokat, a biztos tudás tudatában pedig brillírozni lehet a színpadon. A versenyen nézőként lehet viszonyítani, éles szemmel rengeteget tanulni - pro és kontra -, és a szaktanárok dicsérete, építő jellegű tanácsai is húzóerejűek. Egy igazi mestertanártól mindent megtanulhat a tanítvány: mozdulatokat, stílust, előadásmódot... De a színpadi rutint, a "versenyláz" kreatív energiává való átalakítását csakis a színpadon, pódiumon lehet megszerezni.” – nyilatkozik a versenyekről Sárfalvy Éva, Yasmina, mestertanárnő.
Cikkünkben segítséget szeretnénk nyújtani a sikeres versenyzéshez, a jó eredmények eléréséhez.
Versenyzés szólóban
Szóló táncosként az egyik legfontosabb a sok-sok készülés, idő- és energia ráfordítás. Alapkövetelmény a rendszeres órára járás, akár több oktató óráinak, workshopjainak látogatása. Középhaladó szinttől kezdve mindenképpen érdemes lehet akár más táncstílusokban is elmélyedni, vagy legalábbis belekóstolni olyan mozgásformákba, mint pl. a bodyart, jóga, jazztánc, balett, jazzbalett, flamenkó, nia, társas- és versenytánc satöbbi. Ezek által a saját előadóművészetünket gazdagítjuk, magasabb szintre emeljük több síkon is; mozgáskultúránkat, testünket fejlesztjük, és az egyéb tanult táncstílusokat egy remek fúziós tánc koreográfiában ötvözhetjük egységes egésszé.
"Úristen, tényleg nyertem a hastánc-tangó fúzióval?..."
Jó, ha a táncunkról több oktató véleményét is kikérjük, hiszen még ugyanannak a táncstílusnak vagy zenének a kapcsán is minden tanárunk egy teljesen új világot tárhat ki a számunkra. Így több nézőpontot is megismerünk saját, egyedi táncstílusunk végleges kialakulása előtt/közben.
Ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki magunkból, a lehető legjobb helyezést érjük el, a verseny előtt mindenképpen javasolt a felkészítő tanárunktól magánórákat is venni. Ezek során az oktató csakis és kizárólag velünk foglalkozik. Így több lehetőségünk nyílik a már kész produkciónk technikai csiszolására, a teljesebb önkifejezésre és a táncunk showelemekkel való gazdagítására. Ilyenkor több figyelmet tud szentelni az oktatónk annak is, hogy az adott verseny zsűrizési szempontjai szerint alakíthassuk ki a koreográfiánkat.
Vannak, természetesen, általános zsűrizési szempontok (lásd alább), mint minden más művészeti ágnál. Azonban a felkészülésünk során figyelmesen olvassuk el a kiírásban azt is, hogy az adott versenyen milyen szempontok alapján fognak pontozni minket, mert ezek versenyenként jelentősen eltérhetnek.
Szóló táncoknál a zsűri mindenképpen figyelembe veszi a technikai tudást, a koreográfia nehézségi fokát, a művészi hatást, a kreativitást, a térkihasználást. Odafigyelnek az előadásmódra, a közönség és a táncos kapcsolatára. Bár a hastáncosnőnek szinte kötelessége a nézőkkel való finom kacérkodás, azért felesleges pl. mosolyt erőltetni magunkra és csábosan kikacsingatni ott, ahol a zene a befelé fordulást, az energiák benső áramlását sugallja. Ugyanígy felesleges a nézők erőltetett tapsoltatása is. Bízzunk magunkban és az ő ösztöneikben és ítélőképességükben: a megfelelő részeknél úgyis tapsolni fog mind a szakértő zsűri, mind a laikus nézőközönség.
Tanító néni gratulál a díjhoz és megmondja a frankót.
Ne csodálkozzunk el a kapott pontszámokon, ha pl. gótikus sminkkel, fekete csipkejelmezbe öltözve mulatós pop koreográfiát táncolunk egy latin zenére; ha török popzenére próbálunk saidi botostáncot járni, miközben magassarkú cipőben, terpeszállásban vonaglunk a bot körül; ha művészi igényű, ám de a zenétől teljesen függetlenített és a hastánc mozdulatait is nélkülöző mozgássort mutatunk be kardokkal, botokkal vagy egyéb eszközökkel hadonászva.
Ellenben plusz pontokat szerezhetünk azzal, ha tudjuk, mely mozdulatok állnak nekünk jól, ha kihasználjuk testi adottságainkat a táncban, alkatunknak, külsőnknek megfelelő stílust és mozdulatokat választunk.
Gyöngyi, a naggyon dögös maca...
De még ha a koreográfiánkat a zsűrizési szempontok maximális figyelembevételével készítettük el, akkor is érdemes felkészülnünk arra, hogy a zsűritagok is különbözőképpen fogják megítélni művészi értékeinket. A hastánc nagyon erős energiákat mozgat meg a táncosban és a nézőben egyaránt, s mint minden művészet, ez is szubjektív. Így könnyen előfordulhat, hogy a zsűri egyik tagját olyan mértékben megérinti a táncunk, hogy a megrendültség könnyeket csal a szemébe, esetleg hangos zokogásban tör ki a katartikus élmény hatására, míg másokat teljesen hidegen hagy, vagy akár felszínesnek találják az előadásunkat.
A legeslegfontosabb szempont azonban az összhatás, így, egy az egyben. Lehet akár egy teljesen kezdő versenyző is bájos és magával ragadó, ha őszinteségével, lendületével, előadásmódjával megfogja a közönséget. És egy haladó/profi versenyző is kelthet rossz benyomást, ha sugárzik róla az erőltetettség, ha nem tudja önmagát vagy azt a szerepet adni a színpadon, amit az adott versenyre kiválasztott.
Versenyzés csoportban
A csoportos koreográfiáknál a fentieken kívül még más szempontokat is figyelembe vesznek. E szempontok közül talán a legfontosabb a csoport összhangja.
A csoportos koreográfia lényege nem az, hogy sok kicsi szólista szépen, rendezetten egymás mellett táncoljon.
És a többi nagggyon dögös maca....
Egyetértek Dina Jamilah mestertanárnő véleményével: „A csoportokra készült jó koreográfia lényeges eleme az, hogy a csoport igazi egységes, megbonthatatlan csoportként jelenjen meg, és ne szólisták gyűjteményeként. Hogy a néző azt érezze, a csoport azért azzal a létszámmal táncol amivel, mert ha bárki kimaradna, akkor hiány keletkezne a táncban. Fontos még a szereplők egymáshoz való viszonya és a tánc esetleges többszólamúsága. Lehetőség van történetek elmesélésére is, ehhez elsősorban a haladó kategóriák résztvevőinek van meg a tudása. A fúziós koreográfiáknál különösen oda kell figyelni, hogy az újító stílus csak fűszerként jelenjen meg, a produkció maradjon a műfaj keretein belül, hiszen önmagában is stílusokban gazdag műfaj a hastánc. A koreográfusnak figyelembe kell vennie a táncosok testalkati, és tánctechnikai különbségeit is, és jó megoldást kell kidolgoznia erre a minden csoportban létező problémára. A legfőbb szempont, hogy azt kell éreznem, ez a koreográfia pontosan erre a csoportra íródott, pontosan ezzel a létszámmal.”
A csoportos versenyeken való indulás hosszú időn át tartó, folyamatos, közös felkészülést igényel, ami egyben kitartást és közös célkitűzéseket is feltételez. Természetesen, a csoport tagjainak nem kell kötelező jelleggel barátnőknek is lenniük az életben. De a színpadon egy-egy összenézés, összemosolygás mindenképpen magasabb pontszámot eredményez. A versenyeken hatványozottan lejön a színpadról az, hogy a csoport tagjai mennyire vannak egymásra hangolva, milyenek a csoportenergiák, milyen a csoportdinamika.
Nem érdemes egy csoportban indulnunk, ha utáljuk egymást, ha nem tudjuk tolerálni a másik személyiségét, táncstílusát. Érdemes viszont együtt dolgoznunk, ha egy közös cél motivál és lelkesít minket. Ez a cél lehet akár a fődíj megnyerése, de akár az is, hogy minél teljesebben, minél autentikusabban mutassunk be egy adott táncstílust. Jó, ha a közösen kitűzött célunk elérésébe egytől egyig mindannyian hajlandóak vagyunk sok-sok időt, energiát és pénzt fektetni.
A boldog győztesek és a büszke tanár néni (azaz én) :-)))
Mikor ne induljunk versenyeken?
Ha egyetértünk a cikk elején is említett megállapítással, mely szerint a hastánc nem versenyműfaj a szubjektív megítélése miatt.
Ha nem értünk egyet a versenykiírásban megadott szempontokkal.
Ha félünk a negatív kritikától, a megmérettetéstől.
Ha biztosak vagyunk a nyerésben, de az esetleges kudarcot nem tudjuk sárdobálás nélkül elviselni.
Ha az oktatónk, vagy akár mi magunk nem tartjuk megfelelőnek a verseny színvonalát.
Ha az oktatónk a tudásunk, felkészülésünk alapján nem javasolja számunkra a versenyzést.
Ha nem szeretünk szerepelni, nem bírjuk a versenyhelyzetekkel járó stresszt – ebben az esetben jobban járunk, ha szüleink/csoporttársaink/oktatóink kitartó rábeszélésének ellenére sem indulunk semmilyen versenyen. Ha azonban szeretünk együtt táncolni a csoporttársainkkal, de nem szeretünk kitűnni a tömegből, attól még nyugodtan indulhatunk csoportos kategóriákban, főleg, ha az oktatónk szerint is emeljük a produkció művészi színvonalát.
Mikor induljunk hastáncversenyeken?
Ha szeretünk versenyezni és bírjuk is az ezzel járó nyomást.
Ha szeretünk nyerni, de a kudarc sem tör le minket.
Ha szeretjük a hastáncot és megragadunk bármilyen lehetőséget a tánctudásunk bemutatására.
Ha kíváncsiak vagyunk más oktatók véleményére a táncunkról, és úgy érezzük, ez előre visz minket.
Ha szeretjük másokkal együtt, közösen élvezni a tánc örömét.
Ha oktatónk a tudásunk, lelki alkatunk, képességeink, felkészültségünk alapján ezt javasolja.
Ha lehetőségünk adódik rá.
Egyszóval… Bármikor!
Nem érdemes várni a versenyzés elkezdésével a következő kifogásokra hivatkozva:
„Majd ha már rendesen megtanulok táncolni.” (Sajnos, ez az érzés sosem jön el.)
„Ha lesz egy rendes ruhám.” (Lehet kölcsönözni is…)
„Ha már lesz egy rendes zeném, koreográfiám satöbbi…” (Sosem fogunk így érezni…)
„Amikor már nem fogok ennyire izgulni.” (A profi táncosok, rutinos fellépők is izgulnak!)
Általános tapasztalat, hogy az életünkben nem a téves cselekedeteinket bánjuk meg, hanem szinte csak azt, amire lett volna lehetőségünk, de mégsem tettük meg! Így minden kezdő (haladó) hastáncost csak arra tudok biztatni, hogy amint lehet, kóstoljon bele a versenyzés hangulatába, és csak utána döntse el, tetszik-e neki ez a dolog vagy sem.
Csoporthangulat verseny után... :-) és az "Ilyen szép körlogós egyenpólónk van!" c. kép (felül)
A színpadi és a színfalak mögötti viselkedési kultúráról
Szinte természetesnek vesszük, hogy ha összejön egy csoportnyi nő, akkor kialakul közöttük egyfajta viszálykodás: ki néz ki jobban, kinek mije nagyobb vagy kisebb, kinek milyen a társa/barátja, ki tud jobban/szebben táncolni és még bőven sorolhatnám. Azonban nem kell, hogy ez természetes legyen.
Az adott iskolán belül az oktatók egyénisége nyomja rá a bélyegét a csoportra; ezért, ha mind az órákon, mind a versenyeken jól akarjuk érezni magunkat, akkor a saját mentalitásunknak megfelelő oktatót, iskolát, csoportot válasszunk.
A zsűri tanácskozik, a nézők feszülten várakoznak.
A versenyek ideje alatt se nézőként, se résztvevőként ne vágjunk arcokat mások produkciója láttán – gondoljunk bele, ez nekünk hogy esne, ha éppen mi állnánk a színpadon, remegő kézzel, remegő térdekkel. A jó, színvonalas, vagy nekünk tetsző produkciók táncosait viszont mi magunk is tapssal jutalmazhatjuk, vagy a bátortalan, bizonytalankodó versenyzőket biztathatjuk. Ebben nem kell várnunk a laikus közönségre.
Ha a saját iskolánk éppen fellépő tagjait biztatjuk, akkor a tetszésnyilvánításunk akár még pozitívan is befolyásolhatja a zsűri döntését, közönségdíj esetén pedig a nézők szavazatait. Magunkkal teszünk jót akkor is, ha más iskolák csoportjainak munkáját is elismerjük tapssal, vagy dicsérő szavakkal. Ezzel jó fényt vetünk a hastáncra, az iskolánkra, a csoportunkra, magunkra és az oktatóinkra egyaránt.
Csak csábosan... :-)
Szólistaként sem tánc közben, sem utána nem érdemes arcokat vágni, ha érzéseink szerint nem úgy sikerült a szereplésünk, ahogy magunktól elvártuk volna. Ez akkor már úgysem segít.
Nem érdemes felháborodnunk, ha a zsűri nem úgy díjazza a produkciónkat, ahogy a saját véleményünk szerint megérdemeltük volna. Ez egyrészt felesleges energiapocsékolás, másrészt meg nem értett zsenik és újítók mindig akadnak, harmadrészt bőven lesz még alkalmunk a javításra más versenyeken, ahol esetleg más szempontok alapján ítélik meg a táncunkat. Ráadásul a látványos kirohanásaink kihathatnak a későbbi versenyeken elérhető eredményeinkre is. Gondoljunk bele abba, hogy a hastáncosnő nem „csak” egyszerűen egy hastáncos: az egész női nemet képviseli, a nőiséget, lágyságot, nem pedig az agressziót, durvaságot. Mindenképpen jobban járunk tehát, ha a zsűri tagjai és a nézők, külső szemlélők bájos és elragadó táncosnőként, és nem pedig „a fúria”-ként fognak ránk visszaemlékezni az újabb és újabb versenyeken.
Nézőként sem érdemes azonban hangosan hőzöngeni, fütyülni, ordibálni és a zsűritagok fejéhez vágni a véleményünket róluk és az egész versenyről. A hangos és nyomdafestéket nem tűrő megnyilvánulásaink biztosan nem lendítik előre az általunk támogatott táncosok ügyét. Sőt, negatív megítélést hozhatnak az adott iskolának, csoportnak, oktatónak, vagy rosszabb esetben a „közreműködésünk” hatására akár ki is zárhatják őket az adott versenyből, vagy más versenyekről.
A megbeszélt "győztes arc", pont a megfelelő helyen ...
Végül még néhány megjegyzés, jótanács a megjelenésünk, sminkünk, ruhánk kapcsán.
Nézőként mindenképpen megtiszteljük a táncosokat azzal, ha nem toprongyos, szakadt ruhában érkezünk meg a rendezvényre, hanem elegáns megjelenésünkkel is kifejezzük tiszteletünket az orientális kultúra és a táncművészet iránt.
Versenyzőként semmiképpen nem halovány arcpírral, kifinomult munkahelyi/nappali sminkben adjuk elő a koreográfiánkat, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy színpadon fogunk táncolni. Ha a színpadi fellépő smink elkészítése meghaladja még a tudásunkat, kézügyességünket, akkor forduljunk szakemberhez, aki elkészíti nekünk az adott tánchoz, stílushoz, ruhához igazodó profi sminket.
Nem gyakorló ruhában, piaci tákolmányban állunk ki a színpadra, akkor sem, ha még kezdők vagyunk és életünk legelső versenyén indulunk. Ha még nincs megfelelő ruhánk és nem is tudunk/akarunk ilyenre áldozni, akkor kölcsönkérhetünk egy méretben és stílusban is hozzánk passzoló ruhát. Az oktatónk segítségére is biztosan számíthatunk az egyéb kiegészítők (ékszerek, fátyol, más tánckellékek) beszerzésében, hiszen ő velünk együtt izgul és mindent megtesz azért, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki magunkból.
A kölcsönkapott (és az újonnan vett/varratott) ruhát a versenyzés előtt betáncoljuk. Így – jó esetben – nem a színpadon fog kiderülni, hogy a tánc hevében beakad a fátyol, lecsúszik az öv, felcsúszik a melltartó, ne adj isten, a melltartóból alul/felül/oldalt kivillan a mellbimbónk… Az előző nap sebtében összetákolt ruhákról már nem is beszélve, amelyekben nem csak mi feszengünk majd tánc közben, de a fércelésük is pont a színpadon adja meg magát, a melltartóra öltött anyagdarabkák pedig pont a legdrámaibb részek közben foszlanak le a felsőrészünkről…
Murphy törvényei mindenhol érvényesek. :-)
Ezzel egyébként a zsűri tagjai is tisztában vannak, így ha bármilyen gikszer történik, ne vegyük annyira komolyan: legyintsünk magunkban és mosolyogva folytassuk a produkciót. Ha nagyon nagy a baj (pl. leesik a melltartónk), azért inkább menjünk le a színpadról, és ismételjük meg a táncot, ha ez lehetséges. (A ruhákkal előforduló, saját tapasztalataimból is merített bakikkal külön foglalkozom a Készülünk a fellépésre c. cikkemben.)
Mindig bízzunk a zsűri jóindulatában, akik segítő szándékkal és megértéssel fogadják még a legkezdőbb táncost is.
A zsűritagok figyelme 9 óra zsűrizés után sem lankad....
Sikeres felkészülést, eredményes versenyzést és örömteli táncokat, szép élményeket kívánok minden versenyzőnek!
Remélem, sok olvasómmal találkozunk a január 23-i IV. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Hastáncversenyen is!
Mahasti
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése