Doki és a szerelem meg a családi élet

Doki este fetreng az ágyban. Jól érzi magát: élvezkedik, nyújtózkodik, gurul ide-oda.

- Jaaaj! … Ez jólesett! … Mi egy jó családban élünk. … Csak nehogy elkiabáljam.

*

Doki egyik nap így köszönt, amikor érte mentem az iskolába és meglátott:

- A nintendóba kell elem!

*

Dokinak pár napja már a Réka a szerelme. Doki ezt mesélte hazafelé:

- De most már komolyan azt gondolom, hogy a Virág titokban szerelmes lehet belém. Ma megsimogatta a hátamat, tegnap meg a vállamat! De titokban!

- És te örülnél neki, ha tényleg így lenne, és szerelmes lenne beléd?

- Aha

- De hát most már nem a Réka a szerelmed?

Doki kioktat:

- Anya! De hát több csajom is lehet egyszerre!

*

Este összebújunk, én meghatottan mondom:

- Kicsi Doki! Nagyon szeretlek!

Doki tárgyilagosan:

-Jó. Nagyon szerethetsz.

*
Utazunk a buszon, Doki egyszer csak értelmesen, artikuláltan, jól kihangsúlyozva megszólal:

- Anya! ... Te egy Értelmes Ember vagy...

Várok, de semmi folytatás. Kérdezem:

- Köszönöm! És ezt most miért mondod?

- Csak úgy.

*
Doki fejhangon nyafogni kezd:

- Jaj, úgy utálom, hogy nekem olyan arcom van, mintha ilyen… aranyos lennék! Pedig én olyan … sportos arcot szerettem volna!

*
Dokival a karácsonyra kapott II. világháborús könyvét olvassuk. Először ő olvas nekem hangosan, aztán mikor elfárad, akkor átveszem és én mesélek neki. Az egyes fejezetek után kérdezgetem, hogy melyiket olvassam:

- Itt olvassam tovább, vagy ezt hagyjuk?

- Á, azt ne olvasd, szerintem ne fárasszuk azzal a nyelvedet, anya! ... Inkább ezt olvasd.