A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tánctanfolyam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tánctanfolyam. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 21., péntek

Gyermek hastánc. Riportsorozat 7. rész. Kállai Lili - társastánc tanár

Igen, ahogy a címből is kiderül, ez egy igazán különleges alkalom lesz! 

Kállai Lili 


De kezdjük az elején - miért is készül ez az interjú sorozat?

gyermek hastánc számomra nagyon izgalmas téma. 
Nem pusztán azért, mert érintett vagyok benne, hiszen a pici lányom, Hajnika (3,5) is már születése óta "hastáncol". 
Sőt, már a pocakban is táncolt. 
Sőt, az összes gyerekem táncolt a pocakban is. :-)

Azt látom, hogy mind a gyerekekben, mind a szülőkben rengeteg kérdés felmerül a hastánc, főleg a speciálisnak számító gyermek hastánc kapcsán. Sőt, azt tapasztaltam, hogy gyakran magukban a hastáncosokban és hastáncoktatókban is felmerülnek kérdések, nem hogy a kívülállókban. :-)

A gyermek hastáncról szóló cikksorozatunkban a leggyakoribb és az egészen speciális kérdésekre is keressük a válaszokat. Olyan képzett és rutinos magyar hastáncoktatók vannak ebben a segítségemre, akik évek óta foglalkoznak gyerekekkel és szívvel-lélekkel oktatnak szerte az országban.
Remélem, hogy a sorozat segít a gyermek hastánc kapcsán felmerülő kérdések tisztázásában, az esetleges aggályok, kételyek eloszlatásában. 

Ez az alkalom azonban rendkívül különleges lesz, ugyanis Kállai Lilivel beszélgetek a gyermekek táncáról, tánctanulásáról, tanításáról.

Lili társastáncot tanít, kislány kora óta táncol, így mindkét oldalról saját tapasztalattal is rendelkezik arról, hogy hogyan lehet és érdemes a kislányokat táncra tanítani. 
Rengeteg gyermek hastáncos videót elemeztünk már együtt, rengeteg szakmai beszélgetésünk, eszmecserénk volt már az egészen picik tanulása, tánca, színpadra állítása kapcsán.
Lilinek is ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, amiket kimondottan a hastánccal foglalkozó tanár néniknek. Így egy kicsit szélesebb tudáshoz jutunk mi, hastáncosok is, szélesedik a látókörünk.

Fogadjátok őt szeretettel!

 
Kállai Lili  


Mahasti: - Lili, nagyon sok gyermek hastáncos videóban gyönyörködtünk már együtt vagy vitatkoztunk róla. Te magad hogyan kerültél kapcsolatba a gyermek hastánccal?

Kállai Lili: - Nekem társastáncos diplomám van. Ezt a műfajt kezdtem el tanulni ötévesen. Szóval nagyon kicsi korom óta táncolok. A hastánc már felnőttként jött az életembe. Nem tanítom, de csodálom az ezt a műfajt választó felnőtteket és gyerekeket egyaránt és én is örömmel hastáncolok. És sok kisebb nagyobb gyermeket is tanítottam már (a felnőtteken kívül) a társastáncra. Ez adott apropót nekünk is sokszor a szakmai beszélgetésekhez veled.

Mahasti: - Nálatok hogyan működik: a gyerekek maguk találják ki, hogy társastáncra akarnak járni, vagy inkább a szülők találják ki, esetleg erőltetik?

Kállai Lili:Van, amelyik gyerek meglátja a tévében, esetleg egy plakáton megtetszik neki egy szép ruha, vagy a barátaitól hall róla. Olyan eset is van, ahol a szülő találja hasznosnak a tánctanulást. Igen, előfordul olyan is, hogy erőltetik, de nagy tévedés lenne minden szülőről ezt feltételezni.

Felirat hozzáadása

Mahasti: - Kisfiúk is járnak e hozzád?

Kállai Lili: - A társastánc páros műfaj. Sajnos minden csoportban, minden korosztály esetében jóval kevesebb a fiú, mint a lány. Náluk népszerűbb dolog sportolni, pedig ha mégis rászánják magukat, ők is nagyon meg tudják szeretni a táncot és a zenét.

Mahasti: - Van e szülői aggodalom, hogy esetleg homoszexuálisok lesznek e a kisfiúk a tánctól?  Vagy bármilyen egyéb ok miatt tiltják e nekik a szülők?

Kállai Lili: - A társastánc esetében mindenképpen. Gondolom nincs ez máshogy a hastáncnál sem. Szerintem ez egy végtelenül primitív sztereotípia. Szűk száz évvel ezelőtt még kiszorult a kulturális életből az, aki nem tudott táncolni. A tánctól senki nem lesz meleg. Ha viszont az, akkor is az marad, ha eltiltják a tánctól és focizni küldik.



Mahasti: - Hány éves kortól járnak hozzád gyerekek? Szerinted hány éves korban érdemes elkezdeni társastáncra járni?

Kállai Lili: - Változó. Van, akivel már 4-5 éves korban lehet foglalkozni. Van, akivel 6 évesen, de olyan is akad, akinél jobb megvárni a 8 éves kort. Felső korhatár viszont nincs. Éppen a társastánc és a hastánc az a műfaj, amiből nem öregszik ki az ember.


Mahasti: - Találkoztál, találkozol e nehézségekkel, ellenállással, kételyekkel a szülők részéről?
Kállai Lili: - Természetesen. „Ne menjen a tanulás rovására!” Ez az egyik leggyakoribb. Ilyenkor szoktam elmondani, hogy a statisztikák szerint a táncos gyermekek rendszerint jobban teljesítenek az iskolában. A tánc rengeteg mindent fejleszt az agyban.


Mahasti: - Mit szoktak tőled leggyakrabban kérdezni a szülők?

Kállai Lili: - Például azt, hogy mikortól járhat versenyre. De ez változó dolog. Nagyban függ a belefektetett energiától. Nem mindegy, hogy heti egy-két alkalommal táncol valaki vagy négyszer-ötször. Közhely számba megy, hogy a kitartás többet jelent, mint az adottságok, pedig ez az igazság. Persze azért a képességeken is rengeteg múlik. Általában ilyenkor mindenki a ritmusérzékre gondol, pedig az egyik legfontosabb, hogy agyban hogy tudja valaki felfogni.

Kállai Lili

Mahasti: - Milyen stílust tanulnak nálad a gyerekek?

Kállai Lili: - Standard és latin táncokat, páros tánc és lányformációs formában. Mint említettem, sokkal több a lány, ráadásul nagyon szeretem, ha kihasználhatom a kreativitásom a koreográfiák készítésekor. Ezért is kedvelem a lányformációkat.

Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a gyermekek tánca és a felnőttek tánca között?

Kállai Lili: - A felnőtteknél általában az a cél, hogy tudjanak szórakozni bálokon, party-kon, lakodalmakban. A gyermekeknél sokkal inkább a képesség fejlesztés, és a színpadi koreográfiák elsajátítása. És természetesen a kicsiknél kihagyjuk az erotikus elemeket.

Kállai Lili - hastánc (és pont Mahasti koreográfiát táncol, amire nagyon büszke vagyok!) :-) 

Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a módszertanban, ahogy a gyerekeket és ahogy a felnőtteket tanítod?

Kállai Lili: - A gyerekeknek kevésbé fejlett a térlátásuk, ezért náluk nagyobb hangsúlyt fektetek az irányokra. Valamint precízebben kidolgozzuk a lábtechnikát, a ritmikát és a tartást. És természetesen foglalkozunk az előadásmóddal is. Mindez egy nagyon komplex feladat.

Kállai Lili - fontos a balett is

Kállai Lili - fontos a balett is

Mahasti: - Miért fontos szerinted, hogy táncoljanak a gyerekek? Fontos e egyáltalán?  Mit ad a gyerekeknek, mi az a plusz, ami miatt esetleg jobb, mint más mozgás?
Kállai Lili: - Mindenféle táncot jónak, hasznosnak és szépnek tartok. Persze elfogult vagyok a társastánccal, a hastánccal és a balettel, ezek a kedvenceim. Mindegyik fejleszti a mozgás- és a beszédközpontot az agyban, ahogy a ritmusérzéket és a térlátást is. Mivel mindkét oldalát egyformán használja a gyermek, kevesebb esélye lesz arra, hogy diszlexiás legyen.
Közösségben van a gyerek, és addig sem egy széken görnyedve merül bele egy virtuális világba.
A hastánctól nőiesek, kecsesek lesznek a kislányok. A bakancsok és nadrágok világban megismerik a hosszú szoknyákat és kecses kiegészítőket. Magabiztosabbak lesznek. És minél több kultúrát ismer valaki, annál szélesebb a látóköre.

Kállai Lili


Mahasti: - Ha valaki szeretne nálad táncolni, hol talál meg téged?

Kállai Lili: - Társastáncra, illetve lányformációra lehet nálam jelentkezni, valamint esküvői nyitótáncok betanulására.
Elérhetőségeim:

kallaitancstudio@gmail.com

Kállai Lili

*************************

Lili tánctanári bemutatkozását ITT olvashatod el. 

*************************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.mahasti.hu 
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
Szívvel-Lélekkel Stúdió, 
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 


2016. szeptember 3. Gyermek kurzus 5-7 éveseknek Krisztával

2016. szeptember 5. Új orosz nyelvű kezdő hastánckurzus Mahastival
2016 november 5-december 3. "Lepd meg "Apát" karácsonyra!" - Kezdő erotikus tánctanfolyam haladó háziasszonyoknak Mahastival - https://www.facebook.com/events/1772916279648679/ 

2016. május 6., péntek

Nőiséged és kislányod útja



Pici lányod néha még hercegnőnek képzeli magát? 
Furcsa, ugye? 

Mert belőlünk, felnőtt nőkből már kiverték ezt az érzést...
Nekünk már sokszor csak 
a feleség, a konyhalány, 
a szakácsnő, 
a "csak" kismama, 
az agyonnyúzott anya, 
az elfoglalt "bizniszvumen", 
a kiéhezett hisztérika és esetleg 
a "d...nivaló bige" szerepköre marad. 
Nagyjából ezek közül válogathatunk.

Na de mi lenne, ha a kislányod másképpen nőne fel? 
Ha ez a hercegnő érzés sosem múlna el nála?
Mi lenne, ha felnőtt korában nem elnyomott rabszolgának, kiszipolyozott házirobotnak érezné magát, hanem igazi IstenNŐ-nek? 




Mi lenne, ha megmaradna ennyire tökéletesnek, akiből felnőttként sem veszik ki a királylány és a szeretettel gondoskodó jótündér sem?
Mi lenne, ha ő felnőttként is teljes értékű nőnek érezné magát, aki nőisége minden oldalát boldogan és felszabadultan éli meg?
Mi lenne?


Szeretnéd, hogy így legyen?
Tudod, hogy ennek a boldogságnak esélye van az ő életében is és ezért Te is tehetsz.
Nagyon is sok mindent.
Nem kell beletörődni abba, hogy "majd betöri az élet" és majd "ő is megtudja egyszer...".


Mi lenne, ha ő szabadon élhetné az álmait, ha felszabadultan élné meg a saját, korához illő nőiségét egész életében?
Csöppségként, kislányként, nagylányként és felnőttként is!


Tudom, nem csak a hastánc az egyetlen út, az egyetlen lehetőség.
Rengeteg más is létezik, amivel boldoggá teheted magad és a körülötted élők életét is.
Én sem csak és kizárólag a hastáncban hiszek.


De abban hiszek teljes szívemből (hiszen minden nap tapasztalom), 
hogy a hastánc közben létrejövő csoda felülmúlhatatlan.
Hogy a hastánc egy életre szól.
Hogy a hastánc, és így a TÖKÉLETES NŐ is mindenkiben benne van.
Benned is.
És a pici lányodban is.
Ne hagyd, hogy elfelejtkezzen róla!



*********************************

Ha kislányod is kedvet kapna a tánchoz, ezt olvasd el.
Nálunk a gyerekekkel szakképzett, gyakorló óvónéni foglalkozik, akik szívvel-lélekkel végzi a hivatását és a hastáncot is
Ha aggodalmaid vannak, ezt olvasd el:
Ha valamire nem találtál választ, akkor keress meg és szívesen válaszolok bármely kérdésedre a hastánc kapcsán.
Mahasti

********************************

Szívvel-Lélekkel Stúdió
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 
(Bejárat a stúdióba közvetlenül az utcáról, tehát nem kell csöngetni sehová.)

Képek forrása: Pixabay, Pinterest


2015. augusztus 31., hétfő

Az Xedik X után is van ÉLET. Meg HASTÁNC.


Mahasti válaszol...
Ezt is annyiszor hallom: "Nem vagyok túlkoros ehhez? Én már túl vagyok az Xedik X-en is… Olyan ciki lenne a sok fiatal között… Én leszek a nyanya a fiatalok között..."
Igen, értem én... Főleg, hogy már én is elmúltam "annyi"... 
De ez nem tart vissza attól, hogy eljárjak a különböző típusú táncórákra, amiknek a témája itt akár még meredek is lenne...
Szóval, SOSEM KÉSŐ késő elkezdeni!
A hastáncot ugyanis pontosan a női testre és lélekre találták ki, azaz művelhetjük függetlenül attól, hogy 2 vagy akár 102 évesek vagyunk e!
Ha már egyszer nőnek születtél, kár lenne, ha a világ legnőiesebb dolga kimaradna az életedből!
A mi óráinkon az átlagéletkor 14-54 év között mozog.
De szerencsére gyakran járnak hozzánk gyerekek is, sőt, egészen pici babák is az anyukájukkal együtt!
És szerencsére a legtöbb 60-80 év feletti nőt sem zavarja a kora és gyakran megjelennek az óráinkon.
Szóval, gondold át te is és csatlakozhatsz hozzánk a korodtól függetlenül!
Nézd meg az órarendet a www.mahasti.hu oldalon és regisztrálj a következő induló kurzusra az új, IX. kerületi termünkben, amíg még van hely!
Add meg magadnak ezt az örömet is, élvezd ki a NŐISÉGEDET! 

*****************

És ha már a kornál tartunk, szeretettel ajánlom figyelmetekbe ezt a 100 éves balett táncos hölgyről szóló portrét: http://womenrockproject.com/eileen-kramer-100-year-old-dancer/

És pár fotó a múlhatatlan szépségről és kecsességről: 




*********************

****************************************************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/hastancoktatoimentorprogram
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.com 
www.mahasti.hu 
Szívvel-Lélekkel Stúdió, Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 

#programok UPDATED! Nézd át, kérlek, és írd be a naptáradba! 

2019. május 18-19. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
Hastánc a gyakorlatban (Táncpedagógia, kezdő szintű koreográfia összeállítása, stílusismeret) (Mahasti)
https://www.facebook.com/hastancoktatoimentorprogram/

2019. június 15. Hastáncoktatói Mentorprogram I. félévi VIZSGA
https://www.facebook.com/hastancoktatoimentorprogram/ 

2019. június 16. Gyöngyház Tánciskola évzáró gálaműsora, Vendégművészek: Mahasti és a Holdfény Lányai
https://www.facebook.com/events/2159018994155749

2019. június 23. 16 óra, Mahasti Hastáncstúdió évzáró estje 
https://www.facebook.com/events/2352763648325925/

2019. június 29. Csepeli Orientális Táncfesztivál, Vendégművészek: Mahasti és a Holdfény Lányai
https://www.facebook.com/hastancfesztival/

2019. június 30. Gyöngyösi Hastáncverseny
https://www.facebook.com/events/234983000785198/ 

2019. július 21 Workshop Mahastival Békéscsabán 

2019. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor 
https://www.facebook.com/events/322130058443647/

2019. október 27. Mahasti - 20, a Mahasti Hastáncstúdió 20 éves évzáró gálája https://www.facebook.com/events/907689892772725

2019. november 30-december 1., Németország, Duisburg - 13. Contest Bellydancer of the World 
http://leyla-jouvana.de/index.php/en/contest-info-menu-engl

2019. december 8. vasárnap VI. Női Szépség és Egészség Napja a Szívvel-Lélekkel Stúdióban
https://www.facebook.com/events/420476605428317/

2019. december 29. vasárnap Erőmerító Iránytű (évösszegző-évindító) tréning Sütő Marcsival és Mahastival

2020. március 1. vasárnap 10-18-ig XIV. Holdfény Lányai Páros és csoportos Nemzetközi Hastáncverseny és workshopok 
https://www.facebook.com/events/822136728131859/ 

2015. augusztus 29., szombat

És mennyi idő alatt lehet megtanulni hastáncolni?


Mielőtt elkezdenél hastáncolni, vagy amikor már erősen gondolkodsz, hogy kipróbálod, benned is felmerül a kérdés:

"És mennyi idő alatt lehet megtanulni hastáncolni?"

Hát igen. Szerinted mennyi idő kell hozzá? 
Mit tippelnél így elsőre, úgy, hogy még sohasem hastáncoltál?

Súgok egy kicsit. :-)

A hastánc elsajátításához is pontosan ugyanannyi idő kell, mint bármi más készség elsajátításához. :-)))

De a viccet félretéve: minden attól is függ, hogy mit szeretnél elérni. Ez a legfontosabb. Határozd meg először azt, hogy mi a célod a hastánc tanulásával, és segítek, hogy elérd. Ha kell, akkor pár hét alatt, ha kell, akkor pár év alatt. 

***********************
Nézzük a célokat.

1, Egyszerűen csak szeretnéd jobban érezni magad, mint NŐ? 
Szeretnél jobb kedvet, jobb egészséget, kellemesebb közérzetet, több boldogsághormont?

Ez a legjobb cél, és a legkönnyebb is, ugyanis ezt már az első órán megkapod

Gondolj bele, mennyire szuper! Elmész fáradtan, összetörten hastáncra, és mire vége az órának, mintha kicseréltek volna: egy boldog, mosolygós, elégedett NŐ fog visszanézni rád a tükörből!
Ráadásul ezt az érzést minden egyes órán megkapod! 

(Vigyázat, emiatt a hastánc függőséget okoz! Minden nap akarod majd, és még és még és még..!)

*********************


2, Szeretnéd meglepni a hastáncoddal kedvesedet, családodat, barátaidat? 

Táncolnál valamit egy közelgő rendezvényen nekik? 
Nagypapinak 90. szülinapja lesz? 
Közeleg a karácsony, szilveszter, szülinapi buli? 
Esetleg szeretnéd nyilvánosan megmutatni a tudásodat, hogy féltékennyé tegyed az exedet? Vagy szeretnéd, hogy a többi nő sárguljon az irigységtől? (Neeeem, mi nem vagyunk ám ilyenek, csak a példa kedvéért írtam...) ;-)

Ebben az esetben az első bemutatódnak akár már 2-3 hónapnyi tanulás után is eljöhet az ideje.
Hiszen ehhez elég elmenned egy kurzusra (vagy inkább egyszerre többre) és egyetlen egy koreográfiát kell csak megtanulnod. Ami persze garantáltan ütni fog. :-)

Persze ezt a folyamatot fel is gyorsíthatjuk, hiszen ha már csak pár hét van az esküvőig és a nászéjszakán lepnéd meg a párodat, vagy a bulin a násznépet... 

Vagy két hét múlva lesz a kedvesed szülinapja, és most találtad ki, hogy "hát akkor majd táncolok neki"....

Igen, akkor akár két hét alatt is eljuthatsz az előadásig, csak kicsit bele kell húzni. Tanfolyam, szorgalmas otthoni gyakorlás minden nap és pár magánóra... Ez árban húzósabb, de mindenképpen megéri! 

(Most idézhetnék vőlegény véleményeket a tanítványaim táncairól, de köt a diszkréció... ) ;-)


*********************


3, Profi fellépő vagy oktató szeretnél lenni, és szeretnél sokat versenyezni és persze nyerni is? 

Szeretnél sokszor fellépni, ahol csak lehet? 
Gálákon, étteremben, rendezvényeken, műsorokban, akár nemzetközi szinten is...

Hát igen, a legjobb, ha már azonnal magasra teszed a mércét!

 Így lehet igazán gyorsan és igazán hatékonyan fejlődni!

És ezeknek a céloknak a kitűzéséhez, eléréséhez nem is annyira bátorság vagy vakmerőség kell. Hanem inkább kreativitás, szorgalom, kitartás és lelkesedés! Vagy esetleg türelem... (Vagy türelmetlenség, önmagunk hajszolása?)
Meg persze az az iszonyatosan sok, végtelennek tűnő óra, a rengeteg befektetett idő, évek kemény munkája.

És a tanulásnak valójában sosem lesz vége...
(Ami persze nem baj, hiszen ez az, amit imádsz!) ;-)


**************


Akkor hát hastáncra fel!
Ne várj, ne halogasd, mert telik az idő! 
És csak azt fogod megbánni, amit nem próbáltál ki az életben.
Amit megtettél, az mindenképpen gazdagítja az életedet. 

Mahasti