A következő címkéjű bejegyzések mutatása: energiák tánca. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: energiák tánca. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 29., kedd

2019.10.26. Energiák Tánca, Vértesszőlős

2019.10.26. Vértesszőlős. Energiák Tánca




Fantasztikus, zseniális hétvége volt ez is!
Ismét csak azt csinálhattam, amit a legjobban imádok, amiért élek. 
Táncoltam is, tanítottam is, nőkkel voltam, velük és tőlük tanultam, őket tanítottam. Nőket tettem boldogabbá. 
Ez a hivatásom, az elhivatottságom, ez tesz igazán boldoggá, bármilyen formában is nyilvánul meg.
Nem mellesleg pedig szeretek rendezvényt szervezni és hálás vagyok a sorsnak, hogy egy véletlen folytán összehozott Ongrády Zsanettel, a Kreatív SzervezŐ-vel. 
Ő az, akit rendezvényszervezőként bátran ajánlok mindenkinek. Kreatív, újító, precíz, megbízható, maximalista, minden apró részletre odafigyelő…. A nyugodtságát, higgadtságát, kedvességét minden körülmények között megőrző szervező.
Az ő fejéből pattant ki az Energiák Tánca, azaz a női boldogság és ÉNidő napjának ötlete. Ehhez persze ideális partnerre lelt bennünk, hiszen Gabival és Szilvivel mindhárman azért tanítunk, táncolunk, vezetünk csoportokat, hogy minőségi időt tudjanak a nők egymással és magukkal tölteni, hogy feltöltekezzenek, lélekben és testben is megerősödjenek, formálódjanak, istennősödjenek. A nap programjait is ennek jegyében találtuk ki. 



 Nézd meg a videót is. Így indult a napunk, így hangolódtunk:   https://www.facebook.com/kreativszervezo/videos/782747538823616/ 

Thara, Zsani, Mahasti, Balázs

A volt egy fantasztikus helyszín, akkora térrel, ami minden táncos álma. Zsani megtalálta, leszervezte és rengeteg támogatóval, szponzorral is tárgyalt. Így aztán a tombola telis tele lett igazi csajos-nőcis, szebbnél szebb, finomabbnál finomabb ajándékokkal. Ezt nézd! És ez csak egy pici része a nyereményeknek! 


Gabiban pedig tökéletes szervező társra találtunk. Lenyűgözött a korrekt, pontos, precíz munkájával, a maximalista hozzáállásával mindvégig.


Vidáman indult a reggel Véretsszőlősön, az Energiák Tánca napon.
 Tácsik Gabriella, Ongrády Zsanett, Mahasti 


Tácsik Gabriella, Haasz Balázs, Ősz Titanilla és jómagam vállaltuk a tanítást az Energiák Tánca napon.

A workshopokon az én témám egy alapritmusra épülő, fátylas, élő dobos dobszóló volt. Természetesen Balázs is közreműködött a betanításban és az előadáson is. 
Ebben a táncban azt a célt tűztük magunk elé, hogy egyetlen alapritmusra építsünk fel egy teljes táncot. Méghozzá olyan táncot, amit könnyedén megtanul kezdő és haladó egyaránt, és könnyed , látványos szórakozást nyújt kicsinek, nagynak, anyának és lányának egyaránt. 
Ezt az alapritmust úgy hívják: malfuf, ami "gördülést" jelent. Könnyedséget, szabadon szárnyalást, pörgést és vidámságot ad táncosnak és dobosnak is, ahol a táncos minden szépséges oldalát megmutathatja, kreativitását kibontakoztathatja. 

Tácsik Gabriella (a Thara Hastánciskola vezetője) rázástechnika és dinamikus stretching workshopjába bekapcsolódtak a hastáncoktatói mentorprogram hallgatói is, hogy új és más oktatási módszerekkel, táncos szempontokkal, mozdulatokkal, technikákkal ismerkedjenek. Nagyon büszke voltam rájuk most is a nyitottságért, a lelkesedésért, azért, hogy így szívják magukba a tudást és igyekeznek a legjobb formájukat hozni mindenhol.

Balázs darbuka workshopján ismerkedtünk a hangszerekkel, ritmusokkal és jó volt, hogy a még teljesen kezdő dobosok is elsajátíthattak pár látványos trükköt Balázstól.

Ősz Titanilla lemanguria workshopján szépen ellazultunk, belazultunk, a maradék feszkót is ledobtuk (bár addigra már eszünkbe sem jutott a feszkózás)  és csodás zenékre fejlesztettük a testtudatunkat, érzékeltük a teret, tapasztaltuk meg az egyes mozdulatok hatását testre és lélekre.

 
A képen: Kinga, Marcsi, Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel, Mahasti, Balázs, Zsuzsi :-)))

A rendezvény estéjét gálával koronáztuk meg, ahol a 3 iskola táncosai léptek fel és a legkülönbözőbb stílusokat és irányzatokat mutatták be a khalegytől a könnyed popon át a vérpezsdítő dobszólókig.

Mahasti táncának címe: "Nem vagyok egy született háziasszony"




A Hastáncoktatói Mentorprogram hallgatói 3 számot is előadtak, ami azért volt különösen izgalmas mindannyiunk számára, mert amióta a Mentorprogramra járnak, először lépnek fel egy csoportként. Meg is osztom veled a hitvallásukat.
„Hétköznapi nők vagyunk, akik a Hastáncoktatói Mentorprogram hallgatóiként kilépnek a napi körforgásból és megélik a bennük élő istennői minőségeket.
Nagyon különböző táncos háttérrel rendelkezünk és különböző hastánc stílusokat képviselünk. Ezeket mi kreatívan ötvözzük, egymást erősítve és emelve.
Sokan gondolják, hogy a nők csak rivalizálni tudnak egymással. Mi azonban élvezzük a különbözőségeinket, egységes egésszé formáljuk azokat és az így keletkező vidám energiákat mutatjuk meg a táncainkban is.
Ezt az életfilozófiát és az istennők erejét szeretnénk hosszútávon a tanítványainknak is továbbadni.”
Marcsi, Viki, Edit, Reni, Zsuzsa, Kinga – a legjobb úton haladtok efelé. 





*************************

És hogy ezek után mit csináltunk még vasárnap? 

*****************************


2019. szeptember 30., hétfő

Programjaink 2019 ősz-2020 tavasz, hastánc szívvel-lélekkel

#programok UPDATED! Nézd át, írd be a naptáradba a programokat! 


2019. október 6. vasárnap 9-17-ig Selyemút élménynap. (Betelt! Várólistára jelentkezhetsz még, vagy a november 24-i Selyemút Élménynapra már most lefoglalhatod a helyedet.) Fesd meg magadnak vagy a legjobb hastáncos barátnődnek a saját, személyre szabott fátylát! Lazulás, a közös alkotás öröme, szakmai titkok és csodák, az élet apró és nagy örömei és persze meglepik, vicces és tanulságos sztorik a selyemkészítés és a selyemfestés történetéből.


2019. október 12-13. Hastáncoktatói Mentorprogram II. félév 4. oktatási hétvége.
Szombat: Hastánc a gyakorlatban, Eszközhasználat, Koreográfiák ismétlése, Élő dobos koreográfia (fátyoltánc, csomagolás és lengetéstechnika) Készülés a tatai Energiák Tánca rendezvényre. Oktat: Mahasti
Vasárnap: Ritmusismeret (kezdő II.-középhaladó), Élő dobos koreográfia. Oktat: Balage+Mahasti


2019. október 20. Dobszóló workshop Mahastival Békéscsabán


2019. október 26. Tata, Energiák Tánca női élménynap


2019. október 26-27. Hastáncoktatói Mentorprogram II. félév 5. oktatási hétvége. Hastánc a gyakorlatban, Rendezvényszervezés. Oktat: Mahasti


2019. november 9-10. Hastáncoktatói Mentorprogram II. félév 6. oktatási hétvége
Szombat: Stílusismeret. Oktat: Szmolinka Eszter Mahasti
Vasárnap: Önismereti tréning. Vezeti: Prakash Akos Voros 


2019. november 22. IV. Alice Bellydance Jótékonysági Hastáncest. 
Fellépnek: Mahasti Hastáncstúdió tanítványai


2019. november 23. BellyGarage - Orientális Garázsvásár (Gyors beszerzés és cserebere Karácsony előtt!) https://www.facebook.com/events/595110514228720/


2019. november 30-december 1. Hastáncoktatói Mentorprogram II. félév 7. oktatási hétvége
SZOMBAT
1, Joós Judit: ATS (stílusismeret elmélet, hastánc a gyakorlatban)
2, Schafer Katalin: Saidi és núbiai (stílusismeret elmélet, hastánc a gyakorlatban)
VASÁRNAP
Kismama hastánc (a hastánc várandósság előtt, alatt, szülés közben és után, baba-mama hastánc, hordozós hastánc, stb.) Oktat: Aliz Lisa Toth-Czirjak


2019. november 30. Oriental Mosaic Fesztivál az UDA (Ukrainian Dance Alliance) szervezésében, Ukrajna, Lviv
Mahasti és Balage zsűrizik, szponzorál, fellép


2019. december 1. Tahmina Hastáncverseny (Mahasti zsűrizik, a Szívvel-Lélekkel Stúdió szponzorál)


2019. december 8. vasárnap, 9-18 óráig, VI. Női Szépség és Egészség Napja a Szívvel-Lélekkel Stúdióban és beiratkozás a Hastáncoktatói Mentorprogram 2020-ban induló I. évfolyamára
https://www.facebook.com/events/420476605428317/


2019. december 28. kezdő erotikus tánc haladó háziasszonyoknak. (ÚJ koreográfia)


2019. december 29. vasárnap
Erőmerító Iránytű (évösszegző-évindító) tréning Sütő Marcsival és Mahastival


2020. január 4-5. Hastáncoktatói mentorprogram oktatási és vizsga hétvége
SZOMBAT
Török stílus elmélet és gyakorlat. Oktat: Judit Nese Komáromi
VASÁRNAP - VIZSGA!


2020. január 11-12. Hastáncoktatói mentorprogram ÚJ évfolyam, I. évfolyam I. félév I. oktatási hétvégéje. Oktat: Mahasti


2020. március 1. vasárnap 10-18-ig
XIV. Holdfény Lányai Páros és csoportos Nemzetközi Hastáncverseny és workshopok
https://www.facebook.com/events/822136728131859/