A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dobszóló. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dobszóló. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 29., kedd

2019.10.26. Energiák Tánca, Vértesszőlős

2019.10.26. Vértesszőlős. Energiák Tánca




Fantasztikus, zseniális hétvége volt ez is!
Ismét csak azt csinálhattam, amit a legjobban imádok, amiért élek. 
Táncoltam is, tanítottam is, nőkkel voltam, velük és tőlük tanultam, őket tanítottam. Nőket tettem boldogabbá. 
Ez a hivatásom, az elhivatottságom, ez tesz igazán boldoggá, bármilyen formában is nyilvánul meg.
Nem mellesleg pedig szeretek rendezvényt szervezni és hálás vagyok a sorsnak, hogy egy véletlen folytán összehozott Ongrády Zsanettel, a Kreatív SzervezŐ-vel. 
Ő az, akit rendezvényszervezőként bátran ajánlok mindenkinek. Kreatív, újító, precíz, megbízható, maximalista, minden apró részletre odafigyelő…. A nyugodtságát, higgadtságát, kedvességét minden körülmények között megőrző szervező.
Az ő fejéből pattant ki az Energiák Tánca, azaz a női boldogság és ÉNidő napjának ötlete. Ehhez persze ideális partnerre lelt bennünk, hiszen Gabival és Szilvivel mindhárman azért tanítunk, táncolunk, vezetünk csoportokat, hogy minőségi időt tudjanak a nők egymással és magukkal tölteni, hogy feltöltekezzenek, lélekben és testben is megerősödjenek, formálódjanak, istennősödjenek. A nap programjait is ennek jegyében találtuk ki. 



 Nézd meg a videót is. Így indult a napunk, így hangolódtunk:   https://www.facebook.com/kreativszervezo/videos/782747538823616/ 

Thara, Zsani, Mahasti, Balázs

A volt egy fantasztikus helyszín, akkora térrel, ami minden táncos álma. Zsani megtalálta, leszervezte és rengeteg támogatóval, szponzorral is tárgyalt. Így aztán a tombola telis tele lett igazi csajos-nőcis, szebbnél szebb, finomabbnál finomabb ajándékokkal. Ezt nézd! És ez csak egy pici része a nyereményeknek! 


Gabiban pedig tökéletes szervező társra találtunk. Lenyűgözött a korrekt, pontos, precíz munkájával, a maximalista hozzáállásával mindvégig.


Vidáman indult a reggel Véretsszőlősön, az Energiák Tánca napon.
 Tácsik Gabriella, Ongrády Zsanett, Mahasti 


Tácsik Gabriella, Haasz Balázs, Ősz Titanilla és jómagam vállaltuk a tanítást az Energiák Tánca napon.

A workshopokon az én témám egy alapritmusra épülő, fátylas, élő dobos dobszóló volt. Természetesen Balázs is közreműködött a betanításban és az előadáson is. 
Ebben a táncban azt a célt tűztük magunk elé, hogy egyetlen alapritmusra építsünk fel egy teljes táncot. Méghozzá olyan táncot, amit könnyedén megtanul kezdő és haladó egyaránt, és könnyed , látványos szórakozást nyújt kicsinek, nagynak, anyának és lányának egyaránt. 
Ezt az alapritmust úgy hívják: malfuf, ami "gördülést" jelent. Könnyedséget, szabadon szárnyalást, pörgést és vidámságot ad táncosnak és dobosnak is, ahol a táncos minden szépséges oldalát megmutathatja, kreativitását kibontakoztathatja. 

Tácsik Gabriella (a Thara Hastánciskola vezetője) rázástechnika és dinamikus stretching workshopjába bekapcsolódtak a hastáncoktatói mentorprogram hallgatói is, hogy új és más oktatási módszerekkel, táncos szempontokkal, mozdulatokkal, technikákkal ismerkedjenek. Nagyon büszke voltam rájuk most is a nyitottságért, a lelkesedésért, azért, hogy így szívják magukba a tudást és igyekeznek a legjobb formájukat hozni mindenhol.

Balázs darbuka workshopján ismerkedtünk a hangszerekkel, ritmusokkal és jó volt, hogy a még teljesen kezdő dobosok is elsajátíthattak pár látványos trükköt Balázstól.

Ősz Titanilla lemanguria workshopján szépen ellazultunk, belazultunk, a maradék feszkót is ledobtuk (bár addigra már eszünkbe sem jutott a feszkózás)  és csodás zenékre fejlesztettük a testtudatunkat, érzékeltük a teret, tapasztaltuk meg az egyes mozdulatok hatását testre és lélekre.

 
A képen: Kinga, Marcsi, Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel, Mahasti, Balázs, Zsuzsi :-)))

A rendezvény estéjét gálával koronáztuk meg, ahol a 3 iskola táncosai léptek fel és a legkülönbözőbb stílusokat és irányzatokat mutatták be a khalegytől a könnyed popon át a vérpezsdítő dobszólókig.

Mahasti táncának címe: "Nem vagyok egy született háziasszony"




A Hastáncoktatói Mentorprogram hallgatói 3 számot is előadtak, ami azért volt különösen izgalmas mindannyiunk számára, mert amióta a Mentorprogramra járnak, először lépnek fel egy csoportként. Meg is osztom veled a hitvallásukat.
„Hétköznapi nők vagyunk, akik a Hastáncoktatói Mentorprogram hallgatóiként kilépnek a napi körforgásból és megélik a bennük élő istennői minőségeket.
Nagyon különböző táncos háttérrel rendelkezünk és különböző hastánc stílusokat képviselünk. Ezeket mi kreatívan ötvözzük, egymást erősítve és emelve.
Sokan gondolják, hogy a nők csak rivalizálni tudnak egymással. Mi azonban élvezzük a különbözőségeinket, egységes egésszé formáljuk azokat és az így keletkező vidám energiákat mutatjuk meg a táncainkban is.
Ezt az életfilozófiát és az istennők erejét szeretnénk hosszútávon a tanítványainknak is továbbadni.”
Marcsi, Viki, Edit, Reni, Zsuzsa, Kinga – a legjobb úton haladtok efelé. 





*************************

És hogy ezek után mit csináltunk még vasárnap? 

*****************************


2019. május 9., csütörtök

Imádom a munkám, imádom a gyerekem (Hajnika ismét alakított)

Hétvégén ismét egy csodálatos hastáncversenyen zsűrizhettem és gyönyörködhettem a szebbnél szebb táncokban és táncosokban. Köszönöm a meghívást és a gördülékeny szervezést Tahminának, a szépséges élményeket pedig a versenyzőknek és a kiállítóknak! Gratulálok minden résztvevőnek!

Úgy alakult, hogy Hajnikát is vinnem kellett magammal, aki nagyon örült a lehetőségnek és már alig várta, hogy segíthessen és megmondhassa, hogy kinek hány pontot adjak. :-))) De amint elkezdtük nézni az első táncot, Hajnika odahajolt hozzám, eltakarta az arcát és ÜVÖLTVE a fülembe súgta:
- Szerintem még mindig te vagy a legügyesebb táncos a világon! .... Az a hapcizós, tudod, az a ha.... ha.... ha.... hapci!!! Az a legjobb!
És közben hangosan kacag, ahogy felidézi.

És hogy tudd, hogy miről van szó, ez itt "az a hapcizós" tánc, és 1:58-tól kezdődik a "hapcizós" rész. :-)))
Szóval szerintem meg az én kislányom a legnagyobb fazon a világon. :-))) 
És örülök, hogy már hatévesen elmondhatja magáról, hogy országos szintű hastáncversenyen zsűrizett és alkothatott véleményt.... anya táncáról. :-)))))


Fotó: Jene Sándor

Fotó: Jene Sándor

Fotó: Jene Sándor


***********************************


2019. május 11-12. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
Eszközhasználat (gyakorlat), fátyoltechnika és egyéb eszközök használata (Mahasti)
Stílusismeret (elmélet) (Mahasti)
https://www.facebook.com/hastancoktatoimentorprogram/

2019. május 18-19. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
Hastánc a gyakorlatban
(Táncpedagógiai rész, kezdő szintű koreográfia összeállítása) (Mahasti)
Hastánc a gyakorlatban
(Táncpedagógiai rész, kezdő szintű koreográfia összeállítása) (Mahasti)
https://www.facebook.com/hastancoktatoimentorprogram/

2019. június 15. Hastáncoktatói Mentorprogram I. félévi VIZSGA
https://www.facebook.com/hastancoktatoimentorprogram/
2019. június 23. Mahasti Hastáncstúdió évzáró estje
20 éves fennállásának jubileumi ünnepsége és gálaműsora https://www.facebook.com/events/907689892772725 Erőmerítő Iránytű (évösszegző-évindító) tréning Sütő Marcsival és Mahastival



2019. június 29. Csepeli Orientális Táncfesztivál
https://www.facebook.com/hastancfesztival/

2019. június 30. Gyöngyösi Hastáncverseny
https://www.facebook.com/events/234983000785198/

2019. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor
https://www.facebook.com/events/322130058443647/

2019. október 27. Mahasti - 20, a Mahasti Hastáncstúdió
2019. november 30-december 1., Németország, Duisburg - 13. Contest Bellydancer of the World
http://leyla-jouvana.de/index.php/en/contest-info-menu-engl

2019. december 8. vasárnap VI. Női Szépség és Egészség Napja a Szívvel-Lélekkel Stúdióban
https://www.facebook.com/events/420476605428317/

2019. december 29. vasárnap

2020. március 1. vasárnap 10-18-ig XIV. Holdfény Lányai Páros és csoportos Nemzetközi Hastáncverseny és workshopok
https://www.facebook.com/events/822136728131859/



2018. február 14., szerda

Layal dobszóló - hastánctanulás online

Csak a gyors infók és alul a videó! :-))) 

***************************

Layal dobszóló (Orosz Orsolya írása)

Ha egy igazán ütős és energikus, ám rövidebb dobszólóra vágysz, ráadásul még a kezdő táncosok körét bővíted, akkor a Layal dobszólót neked találták ki.
Hogy miért? Mert – ám ezt csak a beavatottak tudják-, nagyon gyorsan, stresszmentesen tanulsz meg egy viszonylag könnyű, ám annál káprázatosabb koreográfiát. Soha jobb alkalom nem kínálkozik arra, hogy egy szupertitkos recept alapján kifőzd…vagyis elkápráztasd a környezetedet, és sikeres táncosnő váljon belőled már minimális tudás birtokában is.

De nem ám úgy van az, hogy holmi előételt kapsz!

A Layal dobszóló igenis egy extra főfogás sok-sok fűszerrel, pikáns szósszal nyakon öntve, amivel a középhaladó-haladó táncosok sem vallanak szégyent, sőt. Csak ők már ismerik a recept rafinált hozzávalóit. A legnagyszerűbbek mindig a legegyszerűbbek, csak érteni kell a módját a tálalásnak, kivitelezésnek.

Érdekel a recept?
Nos, itt nem kell sem piacra, sem szupermarketbe menned a hozzávalókért. Amire szükséged lesz:
- néhány köbméter hely, ahol gyakorolhatsz
- nagyobb méretű tükör, hogy lásd magad (elhagyható)
- nagy adag jókedv (ezzel ne spórolj, bátran szórj, nem fogod elrontani, túladagolni)
- csipetnyi kitartás (humorérzékkel és/vagy kreativitással helyettesíthető)
- egy darab macska (majd kiderül, miért)
És máris kezdődhet a TÁNC!
Takaréklángon kezdd, majd fokozatosan emeld a hőfokot, forrásig. Ha türelmetlen vagy, kapcsolj vízforraló-üzemmódra. Kizárólag rajtad múlik, mikor szeretnél tálalni :-)

A recept elronthatatlan, sőt, ha megdobod egy-két saját magad által favorizált fűszerrel (mozdulattal, kombinációval, titkos hozzávalóval…), még különlegesebb lesz, mert a tied. Ha van kedved, a te titkos hozzávalóidat meg is oszthatod velünk. Így születnek azok a receptek, amik beírják magukat a történelembe, és ami után mindenki két kézzel kapkod majd. Természetesen titkosíthatod is, de mint mindent, ami jó, úgyis megpróbálják majd utánozni. :-)

„ A Layal dobszóló volt az első koreográfia, amit megtanultam. Egy hihetetlenül pörgős, dinamikus, de nagyon imádnivaló tánc. Örök kedvenc.” /Nóri/

„Mindenkinek ajánlom a Layal-dobszólót. Abszolút könnyű, de olyan látványos és erőteljes, hogy egyértelmű volt az, hogy beépítem a versenyző koreográfiáimba. És dobogós lettem már kezdőként is vele!” /I./
„Szuper, hogy mind szólóban, mind csoportban lehet táncolni, és egy kezdő táncos ugyanúgy meg tudja tanulni, mint egy képzettebb. A Layal dobszóló a tuti nyerő.” /Z.A./



A Layal-dobszólóval valóban nem foghatsz mellé. Táncolhatod szólóban, de duóban, trióban, de nagyobb csoportban is látványos, egyedi. Lehetsz bátor és lelkes kezdő, ám haladóként is tökéletes választás. Rafinált tánc ez, ügyesen kidolgozott kombinációkkal.

Az oktató videósorozat mindössze hét részből áll, ami természetesen tartalmazza a teljes táncot is. A már megszokott módon a koreográfia részeire van lebontva, és alapos, precíz, mindenki által érthető magyarázattal ellátva. Igen, te is érteni fogod.

És itt jön a macska a képbe: Ha van otthon, vagy legalábbis a szomszédodnak, esetleg a következő szomszédnak, legrosszabb esetben az is megfelelő, ha láttál már macskát élőben, akkor figyelj jól. Akkor is, ha ezen állat nem a kedvenced. Ugyanis a macskák kecsességét is bele kell csempészned a táncba, mégpedig szexi macskajárás formájában. Nem ördöngösség, gondolj arra, hogy mindenki képes megtanulni, és valóban ultra dögös. Ettől lesz még egyedibb a produkciód. A macska ezután már nem szükséges (de azért ki ne dobd!), ő egyfajta kiegészítő a recept sikeres kivitelezésének érdekében. Kalandra fel, fakanál helyett a láthatatlan varázspálcával tündérkedj!

Ha nem szeretnél lemaradni, akkor ne habozz, rendeld meg MOST a hét részes hastánc oktató videósorozatot (és ne feledkezz meg a macskáról sem!)
Az akció 2018. február 18-ig él (és a klubtagoknak most is kedvezmény jár)! Ha még nem vagy klubtag, akkor katt ide és olvasd el az ingyenes tagságról szóló cikket: 
https://www.mahasti.hu/content/klub


Ha MOST rendeled meg a Layal dobszóló oktató videóját, akkor extra kedvezményes áron tied lehet mindössze:
7 000 Ft-ért
Ééééés, ajándékba kapsz mellé
egy BEST OF MAHASTI albumot is, amelyben természetesen a koreográfia zenéjét is megtalálod (a többi fantasztikus zene mellett)
És ha úgy érzed, van még benned spiritusz (ugye, van?), akkor kedvedre választhatsz a 3. online hastánc oktató csomag videói közül:

Úgy mint
az édesen szédítő Ana Dana pop-álom,
http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2018/01/online-hastanc-tanfolyam-05-ana-dana.html

és a pörgős-tüzes Élvezd az életet! dobszóló.
http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2018/01/hastanc-tanulas-online-06.html


Ha most élsz a lehetőséggel, a Layal dobszóló mellé választhatsz a fenti koreográfiák közül, amit most csak itt és csak most tehetsz meg kedvezményes formában. 

Ha megrendelsz a Layal dobszóló mellé még egy táncot, a két teljes oktató videósorozat összesen:
10 000 Ft,
sőt, ajándékba megkapod mellé a harmadik oktató videó sorozatot is.

Ne habozz, rendeld meg gyorsan most.
Ha további kérdésed van, itt megteheted: mahasti@freemail.hu

Hogyan juthatsz hozzá az 1, 2 vagy 3 db koreográfiához?
Nagyon egyszerűen! Nem kell mást tenned, mint a mahasti@freemail.hu címre küldened egy mailt. Kérd a levélben az oktató videósorozatokat, írd meg a számlázási címedet és azt a címet is, ahová a számlát postázhatjuk.

Mi történik ez után?

Válaszban megkapod a bankszámla számot, ahova utalhatod az összeget és egyeztetjük a számlázási adatokat.
A pénz beérkezése után azonnal küldjük e-mailben a videókat és máris élvezheted otthonodban a hastánc csodáit. Hát nem fantasztikus?

Jelentkezz február 18-ig!

************************************

És az ígért videó, amiben a Layal dobszóló koreográfia egy részletét látod:
https://youtu.be/fQUYSXXqaEg

*********************************************************************************

Köszönöm, ha megosztod az információkat az ismerőseiddel is!
Hátha ők is most lépnének rá a nőiességük fejlesztésének vidámsággal teli útjára... :-))))
Nagyon jó szórakozást, csodálatos energiákat, női élményeket kívánok addig is!

Mahasti
<3 br="" nbsp="">
<3 br="" nbsp="">
<3 br="" nbsp="">
<3 br="" nbsp="">***********************************************
Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel 
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.com
www.mahasti.hu
Szívvel-Lélekkel Stúdió,  
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2.


Programok, fellépések, versenyek, zsűrizések, oktatás 
2018. február 11. XII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny https://www.facebook.com/events/1292021220874297 
2018. február 11. International Workshop Day - https://www.facebook.com/events/534743073570737/ 
2018. március 24. "Tavasz" - fúziós workshop Rembeczki Eszterrel 
2018. május 26. Nő-ikonok, orientális táncszínház https://www.facebook.com/events/1836088680037662/  
2018. június 23. szombat. Mahasti Hastáncgála 
2018. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor Pilisszentlászlón https://www.facebook.com/events/497173043967822/ 
2019. február 24. vasárnap XIII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny 

Online hastánc kurzusok február 12-18-ig:
http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2018/01/hastanc-tanulas-online-06.html
http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2018/01/online-hastanc-tanfolyam-05-ana-dana.html