A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hastáncoktató. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hastáncoktató. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. április 29., kedd

Kecskés Luca, végzett hallgató a Hastáncoktatói Mentorprogramról

 Kedves Mahasti


A 2024-ben végzett évfolyam ballagásán. Ipkovics Ágnaes, Sarnyai Rita, Kováts Kinga, Kecskés Luca, Sukk Edit, Geiger Kornélia, Mahasti, Sütő Marcsi, Nagy Zsófia, Mitnyek Enikő  

Sajnos az élet beleszólt, és egy évvel később írom meg azt, amit a tanfolyam végén szerettem volna. Akkor megígértem Mahastinak, hogy meg fogom írni, csak kell egy kis idő, hogy utolérjem magamat. Ezt a lemaradást most sikerült behoznom, amit nem bánok, mert ha korábban írom, csak összecsapott gondolatok lettek volna.

Most végre leírhatom, hogy mit adott nekem a mentorprogram:
- Felismerést a környezetemben, a női társaimban, a családomban és önmagamban
- Szakszerű magyarázatokat a hastánc fejlődésére, a különböző táncstílusokra, a hastánc oktatására, a muzikalitásra és az arab hangszerekre
- Időutazást belsőleg, a saját hastáncos "éntérképemet", hogy én hogyan élem meg a táncot, és számomra mit jelent a hastánc, illetve történelmi hastáncos időutazást a kezdetektől a modern korig
- Önbizalmat és egyre vidámabb Lucát XD (a munkahelyen nem is értik, hogy hogy tudok állandóan vigyorogni :DDD)
- Mahasti vagány ötleteit, hogy merjünk nagyokat álmodni! Ha már élünk valamivel szórakoztatni is kell magunkat XDDD
És Mahasti olyan képességeket lát meg / látott meg a tanfolyam résztvevőiben, amelyekben nagyrészt nem is hiszünk, hogy egyszer majd valóra válnak. De pont hogy ezzel a módszerrel bogarat ültet a fülünkbe és megannyi kedves szavaival mindenkit nagyban támogat.

- Kedves kapcsolatokat és közösségeket
- Vidám élményeket, amikből mindig feltöltődve mentem haza, és a heteimet is azóta 100%-os töltöttségi szinten végzem 😃
Hihetetlen, hogy ezek a felismerések olyan felszabadító erőkkel rendelkeznek, hogy azóta el vagyok töltve boldogsággal, önfeledt szabadságérzettel, és hogy a tánc és zeneiség (dobolás, éneklés) nem hiányozhat az életemből, még akkor sem, ha hetekre, hónapokra nincs lehetőségem táncolni a munkám miatt, de fejben mindig ott táncol a belső énem.



Kecskés Luca a kétnyelvű tanúsÍtványokkal 

A mentorprogram utáni egy évben sok mindenen mentem keresztül a 2024-es sárkány évében (csakis pozitív élmények, heló!!!!!!!
😃), hogy volt időm elgondolkodni, hogy hova tovább.
A fejlődésem még csak ezután fog kiteljesedni, lehet, hogy nem azonnal, és nem is biztos hogy látványos lesz, de mindenképpen azon az úton haladok, amely a testi-lelki egészséghez nélkülözhetetlen és a kíváncsiságomnak eleget tesz, a tudásszomjamat pedig oltja: és ez számomra nem más, mint a muzikalitás+ tánc + jó közösség akár többféle is.

Köszönöm Mahastinak, hogy volt lehetőségem ennyi mindent megtapasztalni, és egy régi vágyam felerősödött, amin tavaly év végén elkezdtem dolgozni. Ez nem más, mint a kínai ősi és klasszikus táncok tanulmányozása.
Az arab világ és tágabb értelemben is a környező népek táncai (török, görög, balkán stb.) mellett nemcsak a dobolásra, mint zenélésre találtam rá (illetve visszataláltam a zenei énemhez, ami már nagyon hiányzott, mert korábban 10 évig zongoráztam), hanem a kijáratlan ősi kínai táncokhoz fűződő kíváncsiságomat és a távol-keleti klasszikus tánc tanulmányozását is elkezdtem. Ezek most nagy szavak egy kis embertől, de remélem, hogy elég ismeret szerzése után Veletek is meg tudom majd osztani az összegyűjtött ismereteimet és gondolataimat a távol-keletről. Csodálatos tanárokat fedeztem fel a távol-keleten, és ennek még nincs vége, a hafla csak most kezdődik igazán! 😜


Kecskés Luca




Kecskés Luca 






Luca és Mahasti - szakmai tapasztalatcsere






2024. szeptember 17., kedd

Magánórák, konzultációk Mahastival

 Magánóra, konzultáció Mahastival

Neked is szükséged lehet néha a hastánc vagy más női dolgok kapcsán magánórára vagy konzultációra. 

Szeretném, ha tudnád, hogy bármilyen hastáncos kérdéssel fordulhatsz hozzám, akár online is. Mindig örömmel segítek, és szívvel-lélekkel támogatlak az utadon. Ezért készítettem neked ezt az összefoglalót. 


Milyen esetben érdemes magánórára/konzultációra járnod?

Ha kismama vagy, vagy az szeretnél lenni és nem szeretnéd abbahagyni a hastáncot a várandósság előtt/alatt/után sem. Vagy ha most, kismamaként szeretnéd elkezdeni.

Ha egy konkrét eseményre készülsz, pl. családi ünnepség, nagyi szülinapja, szüleid ezüstlakodalma és már nagyon közel a dátum, ezért gyorsan szeretnéd egy zenés-(has)táncos műsort összeállítani.

Ha meglepnéd az újdonsült férjedet a nászéjszakán, a szülinapján, évfordulón, a közös nyaralásotokon, vagy csak úgy…

Ha hastáncversenyre készülsz és gyorsan szükséged van egy nyerő koreográfiára.

Ha valamilyen nagyon SOS hastáncos témád/kérdésed van és nem érsz rá addig, míg a csoportod eljut addig a témáig az órákon.

Ha hastáncot oktatsz és szeretnél magadban letisztázni egy konkrét dolgot, pl. egy adott technikát, egy adott mozdulattípust.

Ha oktató vagy és rendszereznéd a tudásodat valamilyen speciális területen, legyen szó akár elméletről vagy gyakorlatról.

Ha oktató vagy és megakadtál egy adott témakör tanításában.

Ha valamilyen hastáncos témában szeretnél elmélyülni, megbeszélni a kihívásaidat, nehézségeidet, megoldanál egy gondot, konfliktust (tanár-diák, oktató-oktató, tanuló-tanuló között),


Neked való a magánóra akkor is,

Ha nincs kedved alkalmazkodni a többiekhez, másokhoz, a lassabbakhoz…

Ha túl gyors a tempó a csoportos órákon és inkább a saját tempódban haladnál.

Ha az anyagi helyzeted azt diktálja, hogy inkább a rendszeres magánórák mellett dönts a csoportos órákkal szemben, mert ezt hatékonyabbnak találod.

És megkereshetsz bármilyen más hastáncos kérdéseddel akkor is, ha úgy érzed, hogy a 25 éves hastáncoktatói és stúdióvezetői tapasztalatommal tudok segíteni neked, támogatni tudlak az utadon, döntéseidben.

A folytatásban megbeszéljük, hogy milyen gyakran, milyen rendszerességgel érdemes a hastánc magánórát és/vagy konzultációt igénybe venned.

Addig is küldd el bátran a magánórákkal kapcsolatos kérdéseidet nekem. 

Szeretettel várom!

mahasti_titkarsag@yahoo.com


 

Mahasti. Fotó: Judit Csercsik