Azt minden egyes nap megtapasztalom, hogy Dokival egy röpke óra, azaz 60 perc alatt akár 48 óra történéseit is le lehet futtatni. Persze, ebben biztosan nagy részem van nekem is...
Múlt csütörtökön kedves ismerősöm, Szepesi Dóri könyvbemutatójára voltunk hivatalosak.
Boldog szülő - boldog gyermek ... mondja a bemutatandó könyv címe.
Hát ez az az állapot, amit aznap du. pont nem sikerült megtapasztalnunk, de azért végül hepienddel zárult minden. :-)
Elrohantam Dokiért az iskolába, persze, pont lekéstem a kijövetelüket, így eltartott egy darabig, míg megtaláltam őt az udvaron az ügyeletben. Taxis barátunk, Karcsi nem ért rá, így csak a sűrű imádkozás maradt, hogy 17 óráig odaérjünk az Alexandrába bkv-val.
Doki végignyafogta az utat, hogy ő nem akar abba a "könyvtárba" menni, mert ott nincs számítógép, és neki hiányzik a "gépecske", meg biztosan unatkozni fog. Természetesen, a villamost lekéstük... Aztán szomjas és éhes volt, így a villamos úton a folyamatos nyafogást színesítette az üvegből ivással (ilyenkor gusztusos módon egyidejűleg a morzsákat is beleüríti a szájából az üvegbe...), ital kiöntéssel, pogácsa morzsolgatással és majszolgatással, majd az iskolatáska és a környező ülések zsíros-morzsás kézzel történő tapogatásával, kenegetésével. Rendkívül esztétikus látványt nyújtott körülöttünk minden, amikor végre leszálltunk, vagyis én inkább lesütött szemmel próbáltam kiosonni a járműből...
Mielőtt megérkeztünk, Doki arra is rájött, hogy neki nagyon kell pisilni, és a Filmmúzeum előtt a zebránál állva elkezdte letolni a gatyáját. Aztán rádumáltam, hogy legalább az Alexandra Könyvesbolt 4 m-rel odébb levő vécéjéig bírja ki. Kibírta.
A vécéből a szokásos állapotban jött ki: nadrág félig fent-félig lent, trikó és póló félig begyűrve még a kilógó alsógatyába is, másik fele hátul fityeg....
Végre felmentünk a kávézó részbe (17:05-kor) még éppen időben. Doki rosszkedvét mintha elfújták volna... Persze, tudta, hogy mi most itt szerepelni fogunk, és alig várta, hogy mikor megyünk már fel a színpadra. :-)
Köszöntünk Dórinak, Doki udvariasan kezet fogott és bemutatkozott, majd közölte, hogy ő egy sört kér.
Mondom, szerintem nem nagyon kéne ezt hangoztatni, ne égessen már, mire közölte, hogy na jó, akkor egy egy kólát kér. (Hát mit neki bio életmód, boldog szülő - boldog gyermek....). Kértem, hogy itt ezt se forszírozzuk, mire ő: Na jó, akkor egy teát kérek. Vagy málnaszörp is jó lesz.
Amíg várakoztunk, folyamatosan kérdezgette, hogy mikor megyünk a színpadra, mikor fogok táncolni, és hogy ő is beszélhet-e a mikrofonba. Aztán mikor végre elkezdtük és felmentünk a színpadra, Doki folyamatosan beszélt és "szerepelt": először meg akart győzni, hogy menjünk és kérjünk innivalót a pincértől, és folyamatosan integetett és kiabált, hogy jöjjön ide a pincér, aztán üldözőbe is vette, de sikertelenül. Közben hangosan játszott a telefonomon és kommentálta az eredményeit.
Hangosan követelte a mikrofont és ott is szépen bemutatkozott és elmondta, hogy ő már nem "vegetári jános".
Aztán nagy nehezen megtalálta a büfépultot és visszajött, hogy adjak neki "harminchét nulla forintot", mert akar venni valamit és annyiba kerül. Akkor a csönd érdekében adtam neki pénzt, mire fél perc múlva megjelent a pincérnővel együtt, aki érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Visszaintettem, hogy igen, én adtam a pénzt a gyereknek. Újabb fél perc múlva Doki megjelent egy nagy pohár fagyival, amin sűrűn folyt a gyümölcsdarabos öntet és a tejszínhab vastagon állt rajta. (Ismét örvendtem, hogy eljöttünk egy bio életmódot népszerűsítő beszélgetésre...)
(Bal oldalon Eti, a moderátor, jobb oldalon a könyv egyik szerzője, Szepesi Dóri. Én rózsaszínben, Doki a lábunk előtt fagyizik, maszatos zsebkendő a földön elhagyva...)
A színes öntet és a fagyi megszínesítette a kávézó eseményeit is. Doki először szétszórta a visszajárót a színpadon és a székemben, majd percekig próbált helyezkedni a kicsi, zsúfolt színpadon, állt, ült, feküdt, mászott, maszatolt, majd leküldtem az asztalokhoz. Ott elkezdte nyalogatni, szívogatni a fagyit, majd kiabált, hogy "Anya, kiöntöttem!". A körülötte ülők megszánták, és adtak neki zsepit, szalvétát, majd pár mp múlva látom, hogy Doki a tenyerébe összegyűjtött tejszínhablabdacsot nyalogatja.
Mindeközben, természetesen, a színpadon zajlottak a filmvetítések, a beszélgetések, mini interjúk a könyvben szereplő vegetáriánus anyukákkal (pl. velem), meg a szerzővel.... A vendégek Doki közreműködése ellenére is próbáltak figyelni...
Doki a dolga végeztével ismét felmászott a színpadra (a világért sem használta volna a lépcsőt!), majd hosszas helyezkedés után úgy döntött, hanyatt fekve fog szemlélődni a színpad közepén, az asztalt rugdosva a lábával. A feje alatt összekulcsolt kézzel, egyik lábát a másikra vetve, halál lazán, kb. 1 percig csöndben volt. (Igen, ilyen is előfordul néha...)
Aztán megjött a húgom, Ildikó, így Doki hangosan integetett neki a színpadról, és ismét folyamatosan követelte a mikrofont.
Mikor megkapta, szépen, értelmesen, artikulálva belebeszélt jó hosszan, és a vége az volt, hogy "És van itt nekem egy emberesem, akit úgy hívnak, hogy Ildikó!"
- És mit kell tudni róla? Ki az az Ildikó?
- Hát, ott ül és én nagyon szeretem!
Annyira aranyos volt! Szokás szerint meghatódtam, hogy mennyi szeretet van a gyerekben....
Ezek után úgy éreztem, hogy Ildikó a felmentő sereg. (Ezt egyébként elég gyakran érzem.) :-)
Innentől kezdve Doki leginkább Ildikót szórakoztatta, majd mikor ő sem bírta tovább, akkor elindultak hazafelé, aminek szintén mindenki szem- és fültanúja lehetett.
Na, innentől kezdve végre én is részt tudtam venni az eseményekben és be tudtam kapcsolódni a beszélgetésbe (aminek hamarosan vége is lett...).
Utána még egy jó kis beszélgetős party következett, és Dórinak segítettünk kiosztani az általa összekészített vegetáriánus recepteket, a színes masnival átkötött "lélekvitaminokat" (verseket) meg a bio pogácsát, amiből végül el is felejtettem enni és ezt nagyon sajnáltam. De a receptek, a lélekvitaminok és a csomagolásuk mind nagyon kedves és bájos volt. Igazán szeretetteljes fogadtatás azok számára, akik eljöttek a könyvbemutatóra, és ráadásul begyűjtöttem néhány jó kis receptet is (pl. Télapó sapkája és hasonlók).
De az igazi lényege a bemutatónak a számomra csak ezután következett. Bár tudtam, hogy minden jó lesz, és kértem is, hogy jól sikerüljön a bemutató, de ekkora meglepetésre nem számítottam. A hangosítást egy régi kedves ismerősöm, Kori intézte, és a "buli" után nagyon nagyon jót beszélgettünk. Örültem, hogy ilyen váratlanul újra láttam, és hogy ilyen jól van ő is. Nagyon feltöltenek a spirituális témájú beszélgetések, és szeretem, hogy ennyi spirituálisan fejlett ember vesz körül.
Sajnáltam, hogy mennem kellett tanítani, és nem tudtam tovább maradni, mert nagyon helyes emberek gyűltek össze a bulin. De ezek után az órám is olyan jól sikerült, és a tanítás is annyi örömmel tölti meg az életemet...
Jó az is, hogy Dokit is el tudtam már fogadni olyannak, amilyen, sőt, ez még boldoggá is tesz.
Nagyon jó fej kisgyerek és büszke vagyok rá. Inkább legyen ilyen szabad és bátor, mint olyan nyuszi, amilyen én voltam.
