2011. december 8., csütörtök

Eredményhirdetés - "Selymet nyertem" pályázat


Kedves Pályázók!

Végre elhárultak a technikai akadályok, sikerült elolvasnom a docx formátumban érkezett pályázatokat is. Köszönöm, hogy elküldtétek sima doc-ként vagy szövegként, és hálás köszönetem Tóth-Sebestyén Ibinek, aki segített, hogy a docx-eket magam is átalakíthassam!

Így meg is lett az eredmény és ki is hirdetem a pályázat nyertesét, akinek megfestem a saját, személyre szabott fátylát.

A pályázat kiírása itt olvasható: http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2011/11/selymet-nyertem-palyazat.html

De előtte szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki pályázott!
Nem is számítottam rá, hogy ennyi embernek felkelti az érdeklődését ez a lehetőség.
Kereken 30 pályázat érkezett a lehető legkülönfélébb műfajokban.
Volt, amelyiken sírtam, volt, amelyiken nevettem sokat, volt, amelyik elgondolkodtatott, megrendített, boldoggá tett, szárnyakat vagy lelkesedést adott. Meg sok erőt, hogy folytassam a festést. :-)
Köszönöm nektek azt a rengeteg energiát, amit belefektettetek a munkába.
Köszönöm az önvallomásokat, a bizalmat, amivel megnyíltatok felém.
Nem fogok vele visszaélni, minden bizalmas információt megtartok.
De többetektől fogok engedélyt kérni arra, hogy idézhessek a munkátokból.
Voltak ugyanis valódi kis irodalmi remekművek is, amelyeket egy az egyben szeretnék közzétenni, ha hozzájárultok. Az idézetek ügyében mindenkit személyesen keresek meg.

Elsőként Dia versét olvashatjátok majd a blogomban és a Stúdió FB oldalán.
Nem csak ő, hanem sokan közületek írtatok olyat vagy úgy, mintha csak én írtam volna, és ezek a művek megérintettek és feldobtak egyszerre.

Érkeztek kisebb esszék, rövidebb, frappánsabb, villanásnyi művek, fotók, képek, színek, prezentációk, sőt, egy kis filmecske is, amit szintén szeretnék majd megosztani.
Volt olyan, aki nem is magának pályázott, hanem gyermekének, barátnőnek, sőt, férfi pályázók is akadtak!

Aki a gyermekével, babájával való kapcsolatáról írt, azt mélyen átéreztem. És azt is tudom - mert tapasztalom nap mint nap -, hogy a babák mennyire szeretik az arcocskájukon a puha anyagok érintését. :-)

Legszívesebben mindenkinek megfesteném a fátylát, de ez sajnos, lehetetlen.

Ez alkalommal Jakab Lindára mosolygott a szerencse, ő lett a pályázat nyertese.
Nagyon sok pályamunka olvasása (nézegetése) közben voltak azonnal ötleteim, és emiatt is többeteket megkereslek majd, hogy beszélgessünk róluk. (Nem csak fátyol, hanem kendő kapcsán is.)
Linda művének olvasásakor azonban egyből láttam a fátylát, és tudtam, hogy milyennek kell lennie az ő fátylának. Láttam a színeit, a mintáit, így végül az intuícióm súgta meg, hogy ő a szerencsés kiválasztott.
Linda "Fátylat akarok" címmel pályázott :-))) és a SZERELEM nevű fátylára vár. Mivel az ő munkája szinte csak bizalmas infókból áll, a vele való egyeztetés után idézek a leveléből.

De senki ne keseredjen el, aki most nem nyert.

Azt hiszem, ezzel a pályázattal valóban csodálatos pillanatokat szereztünk egymásnak (és még fogunk is).
Mindenkit szeretnék bátorítani, hogy folytassa a táncot, a zenét, a művészetét, és járja a maga útját, ne adja fel az álmait. Nagyon sok erőt és lelkesedést kívánok a folytatáshoz!

És hogy adjak hozzá némi segítséget és bátorítást én is, csatolva küldöm az ajándékokat, ami minden pályázónak jár.

A kuponokat 2012 végéig használhatjátok fel, és ahogy írtam is, oda is ajándékozhatjátok bárkinek, ha nektek valamelyikre nincsen szükségetek. Nagyon jó lehet akár karácsonyi ajándéknak is.

A selyemkendők kapcsán, amire 50% kedvezményt kaptok: ezekből is szívesebben festek személyre szabottat, így keressetek ez ügyben bátran! Sőt, van akit én fogok megkeresni, mert már látom a kendőjét. 
Az 50%-os workshop kedvezmény bármelyik 2012-es workshopunkra felhasználható, de akár már a legközelebbiekre is igénybe vehetitek:
2011. december 17. szombat – Habbeina (botos tánc) workshop Mahastival
(Itt nézhetitek meg: http://www.youtube.com/user/Mahasti10#p/u/6/adsnAZ7Kl9k)
2011. december 18. - Dobszóló workshop Mahastival. (Itt nézhetitek meg: http://www.youtube.com/user/Mahasti10#p/u/0/md-vPcs_dRE)
2012. január 7-8-i Élő dobos ritmusismereti workshop mini koreográfiával 2X1,5 órában

Remélem, a selyemfátyol és a hastáncbérlet utalvány is hasznos ajándéknak bizonyul a számotokra vagy egy számotokra fontos ember számára. :-)

Várom a jelentkezéseiteket és én is jelentkezem az idézetek kapcsán.
Még egyszer hálás köszönetem azokért a csodákért, amelyeket megosztottaok velem!

Szeretettel,
Mahasti

*******************
Ender Diána csodálatos verse

Érintés

veled táncolok
a színpadon
eggyé válunk
egymásba olvadunk
elfáradt a test,
de már újul a lélek
Mondd, ki vagy te
talán ismerlek?

hozzám simulsz
picit még remegek
siklik, lábam
a talajon
arcom kipirul
ismerős illatok
köröttünk rebbennek
Mondd, ki vagy te
talán ismerlek?

érzés, 'mit rajzol a test
tőle megszépül az est
felröppensz a magasba
szabadon szárnyalunk
mindketten
légy velem
kedves, néha heves
mozgásban tartasz
ha maradsz
semmi gondunk
könnyen kacagunk
Mondd, ki vagy te
talán ismerlek?

talán már ismerlek...

ha nézlek
te vagy a fény
a szín, a ragyogás
szavad halk tested beszédes
olyan vagy, 'kinek
könnyű az esése
kemény a tartása
én néma vagyok, mert
beszélsz helyettem

helyemet nem találom
de nézd, nagyon távol
vár minket a közönség
de illúziót nem tépek szét
tétova mozdulat Feléd...
kígyózik a kar
én nem, ő menni akar

legyél az enyém
legyél az, aki elvarázsol
Te csodálatos selyemfátyol

2011. december 5., hétfő

Szilaj - Nasya fátyla

Legújabb kedvencem: Szilaj, akit Nasya-nak festettem.
Napsárga, aranysárga, rózsaszín-pink-ciklámen és a kettő orchidea szerű színátmenetei. Márványos mintázattal, arany, ezüst és pink flitterekkel készült és nagyon dögös! Igazán szilaj, olyan, mint a gazdája és a tánca! :-)

Néhány Kozár Edit fotó róluk, amik a legutóbbi Nasya Hastáncesten készültek:



Eladó fátylak 03.

Ők és a gazdáik egymásra találtak nemrégiben, a Soproni Hastánckavalkádban...

A Lila füst egy gótikus fátyol... Sötét fekete és szürke, ezüst fekete és ezüst rózsaszín díszítéssel, lila és rózsaszín flitterekkel. Az egyik szélén lila füstös szegéllyel.
Alig várom, hogy láthassam a gazdájával táncolni!







Zöldike egy bájos kis virágszál. Tündéri, halvány sárgás és zöldes színvilággal, többféle zöld flitterrel. Törékeny raqs sharqi táncosnőnek vagy bájos fiatal táncos kislánynak való... vagy annak, aki a magáénak érzi. :-)





Eladó fátylak 02.

A saját örömömre festett fátylak között található a Páva és a Tűzrengés, amik a számomra "testvérfátylak": hasonló technikával készültek, komplementer színvilágban.

A Páva levegős, felhős, nekem a gondolatok, a szellem szárnyalása jut róla eszembe. A Páva nevet a színei miatt kapta. Ő a legnagyobb kedvencem jelenleg. :-)
Van benne hideg és meleg kék, türkizkék, türkizzöld, olajzöld, a lila különböző árnyalatai...
Fájó szívvel válnék meg tőle, de jönnek az újabbnál újabb ötletek, és muszáj lesz még festenem...





A Tűzrengés narancsos-sárgás (néhol pirosas). A márványos külsőnek köszönhetően engem egy lávafolyamra emlékeztet: tüzes és cseppfolyós, repedezett föld, ősi energiák, forróság...

Mindkét fátylat leginkább fantázia és fúziós táncokhoz tudom elképzelni, akár duó partnereknek is.






És egy ráadás kép a Páváról, ami szintén Tóth Péter fotója korábbról:


Ez az egyik kedvenc képem. :-)

Két szürke nő beszélget...

Doki szépen fejlődik, okosodik.
Nézegetem a környezet könyvét. Mondja, hogy az emlősökről tanulnak.
Kérdezem:
- És mik azok az emlősök?
A rövid és lényegretörő válasz:
- Azok olyanok, mint mi.

Szereti, ha vicceket mesélnek neki és ő is elvárja, hogy viccekkel szórakoztassák ("Na, udvari bolondom, mondjad már!")
Több szőke nős viccet is hallott tőlünk, amit nem értett, de nagyon megtetszett neki az ötlet. Ő is kitalált egy viccet. Mondani kezdi:
- Két szürke nő beszélget...
(Sajnos, a többit már nem tudtuk meg, mert hangos röhögésbe torkollott a részünkről...)


Doki kedvenc vicce arról szól, hogy két barát beszélget:
- Meg sem kérdezed, hogy hogy vagyok?!
- Hogy vagy?
- Á, ne is kérdezd!

Dokinak ez nagyon bejön, ezért gondolta, az iskolában is beveti:
- És akkor a matekórán kérdezi az Andi néni, hogy mennyi 5X6, én meg mondom neki, hogy "ááá, ne is kérdezze"...

Mahasti Hastáncgála - 2011. december 3.

Szuper volt ez a gála is - mint mindig! :-)

Apróbb bakik persze most is akadtak a zenével (amit direkt azért vettem fel sorrendben, hogy ne legyenek ilyen bakik...), de már több javaslatot is kaptam a megoldásra, így az elkövetkező gálákon remélhetőleg már ez a kérdés is megoldódik. :-)
A terem elrendezéséről meg ne is beszéljünk... (a megrendelt székek helyett tömegesen elhelyezett balettrudakat már csak a végén vettem észre, amikor bennem is oldódott az izgalom és oda tudtam figyelni ilyen "apróságokra" is.)

Hát, a saját tanítványaim ismét lenyűgöztek, hogy hogyan képesek ennyi koreográfiát megjegyezni és profin eltáncolni.
Aki fotózott, már küldheti is a képeket, hogy feltegyem ide, a blogba! (Webes fotóalbum linket is küldhettek.)

Saját magamon pedig csodálkoztam, hogy milyen jól kibírtam végig - mert az, hogy táncolok, öltözök, konferálok, szervezek stb.... ez nagyon fárasztó. Viszont nagyon nagy boldogság is. Szeretem ezeket a gálákat.
Most is nagyon jó volt a hangulat. Örülök, hogy ebben a családias teremben vagyunk, ahol közvetlen kapcsolatban lehetünk a nézőkkel, szépen, hangulatosan fel lehet díszíteni és a tánchoz is bőségesen elegendő helyünk van. :-)

A vendégművészek szuperek voltak!
Nem véletlenül nyerték el szakmai díjként a meghívást a gálára!
Köszönöm szépen Nasyának és Lányainak, Shanzának és csoportjának, a Kelet Varázsa Hastáncformációnak, Tóth Rékának, az ajkai Bahar Orientális Táncegyesületnek, Sharyamnak és tanítványainak a fantasztikus produkciókért!!! Nagyon tetszett mindegyik műsorszám, örülök, hogy újra megcsodálhattam őket.

A Holdfény Lányaira meg különösen büszke voltam. Hozták azt a szintet (egyénileg és csoportban is), ami ennyi versenygyőzelem után már szinte el is várható tőlük.

Most is kaptak ajándékot a betelt bérletesek:
Papp Tímea, Ender Diána, Hermann Zsófia és Biró Gabriella.
Ebben a félévben ők voltak a legszorgalmasabb óralátogatók!
Hálám jeléül most ezúttal nem a szponzorok, hanem én ajándékoztam meg őket: az ajándékuk egy-egy ingyen óra nálam, illetve egy Best of Mahasti válogatás cd, amin az elmúlt 11 év legsikeresebb Mahasti koreográfiáinak zenéje található.

Persze, szponzoraink most is voltak.
Végh Adriék gyönyörű textilvirágai az előtérben gyönyörködtették a szemünket, és a fellépő táncosok közül 3 fő kapott tőlük különdíjat a szép táncért és színpadi kisugárzásért.
Pereczes Orsi egyedi ékszerei most is fantasztikusak voltak...
Sütő Marcsi kedvezményes masszázs utalványát és Demény Ági fodrász utalványát pedig a belépőjegyen találhatjátok meg az elérhetőségeikkel együtt.
A belépőjegyen található kuponokat felhasználhatjátok 3 Mahasti workshopra is. (Részleteik hamarosan a www.mahasti.hu oldalon!)

Köszönöm minden fellépő táncosnak a szép élményeket!
Köszönöm Végh Adriéknak a szép díszítést, édesanyámnak és a családomnak a sok segítséget, Balázsnak és Zolinak a cipekedést és a technikai segítséget!
Remélem, hamarosan találkozunk a következő rendezvényeinken is!
(Pl. december 11-én a Szupergálán, február 26-án a Holdfény Lányai versenyen...)

Leyla Jouvana és Roland Budapesten dec. 10-11.

A legfrissebb infókat az egyszerűség kedvéért ide, a blogomba teszem fel, mert a honlapomon még nem írtuk át.
Aki már a levelezési listán is megkapta, attól elnézést a duplázásért!

-----------

1, A december 10-11-i workshopok idejében és helyében több változás történt.
Kérlek titeket, hogy nézzétek meg a részleteket alább.
Ha valakinek a változásoknak köszönhetően jó lett egy időpont vagy helyszín, akkor itt a remek alkalom a jelentkezésre!
Ha már befizettél valamire, és a változás miatt nem tudsz részt venni a választott workshopon, akkor természetesen visszatérítjük a befizetésedet.

A jó hír az, hogy a poi workshop egy szuper, szép, nagy terembe költözött, így biztosan el fogunk férni kényelmesen mindannyian.
Ugyanez történt a legyezőfátylas workshoppal is! :-)
Emiatt azonban megcserélődött a két délelőtti workshop, a délutániak pedig fél órával korábban kezdődnek.
A Szupergálávan kapcsolatban nem történt változás, az ugyanúgy vasárnap 19 órakor kezdődik az Eötvös10-ben! (Ennek részletei a www.mahasti.hu oldalon találhatóak.)

Röviden és tömören:

Leyla Jouvana 1. workshop
December 10. Szombat 11:00 - 13:00
Helyszín: RADEM Irodaház, Táncterem
Még több új rázás a "Shimmy" királynővel! 2 óra

Leyla Jouvana 2. workshop
December 10. Szombat 13:30 - 15:30
Helyszín: RADEM Irodaház, Táncterem
2 órás Dobszóló koreográfia élő dobbal.


Leyla Jouvana 3. workshop
December 11. vasárnap 11:00 - 13:00
CSILI Művelődési Központ Fehér Terem. Bp. XX. Baross utca 55.
2 óra poi fátyol tánc

Leyla Jouvana 4. workshop
2011. December 11. Vasárnap 13:30 - 15:30
CSILI Művelődési Központ Fehér Terem. Bp. XX. Baross utca 55.
Legyezőfátylas koreográfia két legyezővel


-------

2, A részletes részletek (azért illesztem be, mert annyira friss az infó, hogy még a honlapomon sincs fent).
Természetesen az eddigi jelentkezőket külön e-mailben is értesítem.

Leyla Jouvana németországi sztároktató ismét Magyarországon!
Időpont: 2011. December 10-11. (Szombat - Vasárnap)

Leyla a férjével, Rolanddal 4 workshopot tart nálunk, amelyre minden magyarországi (és külföldi) hastáncost szeretettel várnak.
Az összes workshopot Roland élő dobjátékával kíséri.
Leyla fantasztikus tanár, lenyűgöző táncos. Kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget!

ÁRAK
December 10-ig 8000 Ft/workshop, több workshop befizetése esetén 7000 Ft/workshop.
Ha 3 workshopra befizetsz, akkor a 4. workshopon jelképes áron, mindössze 2000 Ft-ért vehetsz részt.
A jelentkezés csak a befizetéssel együtt válik érvényessé!
A workshopokon nem lesz tömeg, mindenki látni és hallani fog mindent! A workshopok létszáma max. 20 fő!



Leyla Jouvana & Roland Jouvana
A díjnyertes táncos és dobosa


Leyla Jouvana hastánc és zumba oktató, (Szerbia/Németország) & Roland (Németország), a világon az egyik legkeresettebb művész pár. Olyan díjakat nyertek már, mint pl. a Halima Award (Németország): "Shimmy Queen". Leyla "Európa egyik legjobb táncosa, aki Németország egyik legnagyobb és legsikeresebb orientális tánciskoláját működteti, és Európa egyik legkiemelkedőbb orientális táncfesztiválját szervezi.” (Évente kb. 5000 látogatóval.)

- A Los Angeles-i Giza Akadémia Leylát a Legjobb élő zenés és dobszóló táncosnak nevezte (Best Live Dancer and Drum Soloist)

- A világ legjobb hastáncosa díjak 2007, 2008, 2009 & 2010-ben (Show Csoport/Együttes és Koreográfia kategóriákban)

Leyla és Roland Jouvana hétvégenként turnéznak a világ különböző országaiban – így már több mint 40 országban jártak vendégművészként, és több mint 75 000 tanulót oktattak világszerte!
Jól felépített táncos oktatásuk és workshop rendszerük világszerte keresett a táncosok körében, stúdiójuk a teljesen kezdőtől a profi szintig kínál kurzusokat és ad lehetőséget az elismert CODE (Certified Oriental Dance Education) bizonyítvány megszerzésére.

Leyla rengeteg bestseller DVD-t adott ki, mint pl. "21 rázás & 1001 variáció", "Még több rázás" és "Rétegek Leylával" (az IAMED Hollywood Productions kiadóval közösen).
Leyla és Roland ezen kívül több mint 500 alkalommal szerepelt hazai és nemzetközi tv műsorokban és magazinok címlapján.



BUDAPESTI WORKSHOPJAIK

Leyla Jouvana 1. workshop
2011. December 10. Szombat 11:00 - 13:00
Helyszín: RADEM Irodaház, Táncterem (VIII. ker. Rigó utca 3. (a 4-6-os villamos Baross utcai megállójánál)

Még több új rázás a "Shimmy" királynővel! 2 óra
Ha már részt vettél Leyla legendás rázás workshopján (és akkor is, ha még nem!), akkor ez a legmegfelelőbb, igazán nagy kihívást jelentő workshop a számodra!
Lehetőséget ad arra, hogy fejleszd a rázástechnikádat, még több és új rázást, rázásvariációt, bonyolítást, kombinációkat tanulj - Pl. új 2/4-es rázások, új 3/4-es, 4/4-es, 8/4-es rázások, dupla Hagalla, lábujjhegyes triola, fejrázás, saudi rázás, núbiai, afrikai vállrázás és sok minden más!
Az összes szint és táncstílus képviselőinek.



Leyla Jouvana 2. workshop
2011. December 10. Szombat 13:30 - 15:30
Helyszín: RADEM Irodaház, Táncterem (VIII. ker. Rigó utca 3. (a 4-6-os villamos Baross utcai megállójánál)

2 órás Dobszóló koreográfia élő dobbal.
Díjnyertes koreográfia: 1. helyezést ért el a Világ Legjobb Hastáncosa versenyen Csoport kategóriában.

Leyla egyik legszebb dobszóló koreográfiája: mókás, nőies és szexis, a közönség vicces bevonásával.
Leyláék Dobszóló cd-jén a 7. szám, a Malfouf Dobszóló. /Leyla/

Leyla 2006-ban egy szambás dobszólót tanított. Az órán fergeteges volt a hangulat: amikor kellett, énekeltünk, visítoztunk, és a sok nevetés közepette villámgyorsan megtanultuk a csoportos koreográfiát. Észrevétlenül szállt el az idő, fel sem tűnt a kemény munka. /Mahasti/




Leyla Jouvana 3. workshop
2011. December 11. vasárnap 11:00 - 13:00
CSILI Művelődési Központ Fehér Terem. Bp. XX. Baross utca 55.

2 óra poi fátyol tánc - technika, kombinációk, és a résztvevők tudásszintjétől függően koreográfia részlet (Veil Poi Dance & Oriental Technique and Combos)

És most valami teljesen más! Próbáld ki a poi fátylat új technikákkal és kombinációkkal, hogy az új tudásoddal ámulatba ejthesd a közönségedet.
Kérlek, hozz magaddal 2 poi voi-t. - Ha nincs voi poid, akkor Leylától vásárolhatsz is a helyszínen! Kérlek, ezt előre jelezd! /Leyla/

Poi árak, ha vásárolni is szeretnél:
Darabja 10 euro, és hozzá a 2 m-es fátyol 24 euro, a 2,5 m-es 27 euro.
Egy és két poival is fogunk táncolni.



Leyla Jouvana 4. workshop
2011. December 11. Vasárnap 13:30 - 15:30
CSILI Művelődési Központ Fehér Terem. Bp. XX. Baross utca 55.

Fantasztikus legyezőfátylas koreográfia két legyezővel (Double Fan-Veil Choreo)

Ez a koreográfia a Világ Legjobb Hastáncosa versenyen I. helyezést ért el Csoport kategóriában.

***********


Kérlek titeket, hogy jelezzetek vissza a változások kapcsán!
Előre is köszönöm!
Minden résztvevőtől elnézést a kellemetlenségért!
A változások azért történtek, hogy a lehető legjobb körülményeket tudjunk biztosítani a tanulásotokhoz, és minden workshop a legmegfelelőbb helyszínen legyen, mindenki mindent lásson, mindenki nyugodt körülmények között tudjon tanulni, fejlődni, akadályok és nehezítő körülmények nélkül.

Szeretettel várunk titeket a workshopokra!
A hangulat fergeteges lesz mindegyiken, ezt garantálom!
Én már izgatottan várom ezt a hétvégét.

Szép hetet!
Mahasti