A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hastánc óra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hastánc óra. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 16., péntek

Gyermek hastánc. Riportsorozat 4. rész. Péteri Krisztina

gyermek hastánc számomra nagyon izgalmas téma
Nem pusztán azért, mert érintett vagyok benne, hiszen a pici lányom, Hajnika (3,5) is már születése óta "hastáncol". 
Sőt, már a pocakban is táncolt. 
Sőt, az összes gyerekem táncolt a pocakban is. :-)

Azt látom, hogy mind a gyerekekben, mind a szülőkben rengeteg kérdés felmerül a hastánc, főleg a speciálisnak számító gyermek hastánc kapcsán. Sőt, azt tapasztaltam, hogy gyakran magukban a hastáncosokban és hastáncoktatókban is felmerülnek kérdések, nem hogy a kívülállókban. :-)

A gyermek hastáncról szóló cikksorozatunkban a leggyakoribb és az egészen speciális kérdésekre is keressük a válaszokat. Olyan képzett és rutinos magyar hastáncoktatók lesznek ebben a segítségemre, akik évek óta foglalkoznak gyerekekkel és szívvel-lélekkel oktatnak szerte az országban.
Remélem, hogy a sorozat segít a gyermek hastánc kapcsán felmerülő kérdések tisztázásában, az esetleges aggályok, kételyek eloszlatásában. 

Péteri Krisztával beszélgetek most, aki a Mahasti Hastáncstúdióban foglalkozik a jövő hastáncosaival. Ez a beszélgetés így egy kicsit más is lesz, mint a többi, hiszen Hajnika is Kriszta nénihez jár, sőt, alkalmanként Balázska is beugrik hozzá táncizni.
Magyarul – most még sokkal elfogultabb és szubjektívebb leszek, mint ahogy szoktam. J

A fotókon Kriszta néni és tanítványai láthatóak. 
Mivel viszonylag új a csoport, nem voltak fellépéseik sem a gyerekeknek, így csak pár, az órákon elkapott fotóból tudtunk válogatni.  
  
 ************************

Csajok a varázsszőnyegen

Mahasti: - Kriszta, meséld el az Olvasónak is, kérlek, hogy hogyan kerültél kapcsolatba a gyermek hastánccal. Mi motivált abban, hogy elkezdjed?

Péteri Krisztina: - Hosszú évek óta dolgozom gyerekekkel (óvónéni a hivatásom) és jó pár éve hastáncolok. Mindkettőt nagyon szeretem, s örömmel mondtam igent a felkérésedre, hogy tartsak gyermek hastáncot a Szívvel-Lélekkel Stúdióban. Motivációm, hogy átadjam azt az életörömöt, szabadságot, egészséget a gyerekeknek, amit a hastánc nekem ad.


Mahasti: - A gyerekek maguk találják ki, hogy hastáncra akarnak járni, vagy inkább a szülők találják ki, esetleg erőltetik?

Péteri Krisztina: - Nálunk általában a szülők találják ki, főként azok, akik már szintén hastáncoltak vagy hastáncolnak. Nyilván megkérdezik gyermekeiket, hogy van-e kedvük hastáncolni, s az első órán eldől, van-e folytatás.

Először csak anyába kapaszkodva nézzük az órát... Az ő lábán állva csináljuk a gyakorlatokat. 

Mahasti: - Kisfiúk is járnak e? Van e szülői aggodalom, hogy esetleg homoszexuálisok lesznek a kisfiúk a hastánctól?  Vagy bármilyen egyéb ok miatt tiltják e nekik a szülők?

Péteri Krisztina: - Igen, járnak, Balázskával az élen. De ez nem gyakori, nem jellemző. Igen, van ilyen aggodalom a köztudatban sajnos, pedig a tánc világa nemtől és kortól független. Felesleges az aggodalom a homoszexualitás miatt, hiszen hölgykoszorú veszi körül a kisfiút az órákon ☺. Itt is, ahogy az egész világban, a két nem együttes jelenléte adja a teljességet.

Mahasti: - Örülök, hogy így gondolod. Én is támogatom, hogy nemtől függetlenül minden kisgyereknek érdemes táncolnia. Mindegy, hogy hastáncot vagy mást. Szülőként bennem semmilyen aggodalom nincs afelől, hogyha a kisfiam, Balázska boldogan és óriási lelkesedéssel eltáncolja ötévesen a bokrokon átugráló őzikét, akkor felnőtt korára homoszexuális lesz. Persze nekem könnyebb, hiszen nap, mint nap találkozom férfi és női hastáncosokkal, így nem kell mendemondákra alapoznom az elképzeléseimet.

Balázska már megkaparintotta a csodalámpát, viszi magával Táncországba

Együtt találjuk ki a varázsigéket. 


Mahasti: - Kriszta, hány éves kortól járnak hozzád gyerekek? Szerinted hány éves korban érdemes elkezdeni hastáncra járni?

Péteri Krisztina: - Hű, ez nagyon érdekes, mert 2,5 éves kortól járnak hozzám gyerekek. Véletlenül alakult ez így. Szerintem óvodás kortól érdemes hastáncra  járni, de a lelkes fiatalabb korosztálynak is van táncjogosultsága.  ☺ Természetesen az ilyen picikhez másként állunk hozzá pedagógusként is (és természetesen szülőként is).


Mahasti: - Találkoztál, találkozol e nehézségekkel, ellenállással, kételyekkel a szülők részéről?

Péteri Krisztina: Igen. Akiknek beszélek a gyermek hastáncról, gyakran csodálkoznak. Még nincsen annyira a köztudatban a gyermek hastánc, mint mondjuk a balett, amit szintén gyermekkorban is el szoktak kezdeni.
Egyébként itt el kell, hogy mondjam, hogy szerencsére egy szülő sem feltételezi, hogy a 2-3 éves pici lánya pár hónapon belül a nemzetközi hastáncvilág élvonalába kerül. Nem tapasztaltam irreális elvárásokat, követeléseket a szülők részéről soha. Nekik is az a legfontosabb, ami nekünk: a gyermek érezze jól magát, és miközben jókat játszik, ügyesedik és észrevétlenül fejlődik.



Mahasti: - Igen, én is úgy látom, szerencsénk van ezen a téren. Én sem találkoztam a pályafutásom során a szülők részéről félelmekkel. Szerintem az, akiből nagyon erős ellenállást vált ki a gyermek hastánc gondolata, elsősorban a saját félelmeit vetíti ki ebben, esetleg a saját nőiségével vannak problémái. (Szerencsére ezek a dolgok könnyen orvosolhatóak tapasztalati úton (de ez egy másik cikk témája). Vagy csak olyan gyermek hastáncosokat látott eddig, akiket nem megfelelően készített fel az oktatója, vagy nem álltak készen arra lelkileg, hogy fellépjenek stb.  
Egyébként mit szoktak tőled leggyakrabban kérdezni a szülők?

Péteri Krisztina: Azok a szülők, akik elhozzák a pici lányukat (ritkábban a pici fiukat) az órára, nagyon nyitottak. Nálam ritka a szülői aggodalmaskodás. Inkább a gyermekeik kívánságát tartják szem előtt; az a számukra a legfontosabb, hogy a kislányuk jól érezze magát az órákon. Erről egyébként a saját szemükkel is meggyőződhetnek, hiszen a gyerekek korából kifolyólag általában anyukájuk is ott van velük és együtt csinálják a "feladatokat". Azt szokták inkább előtte megkérdezni, hogy milyen mozdulatokat tanulunk, milyen hosszúak a foglalkozások, bírják e a gyerekek figyelemmel.



Mahasti: - Milyen stílust tanulnak nálad a gyerekek?
Péteri Krisztina: Ha hivatalosan akarnám megfogalmazni, azt mondanám, hogy klasszikus és egyedi stílust is tanulnak. De náluk nem is annyira a stílus a fontos, hiszen bőven van még idejük arra, hogy alaposabban megismerjenek, megkedveljenek, elsajátítsanak egy-egy stílust. A legfontosabb ilyenkor, hogy jó alapokat szerezzenek mindehhez, kialakuljon, formálódjon a testtudatuk, a koordinációs készségük.


Mahasti: - Szerinted mi a legalapvetőbb különbség a gyermekek hastánca és a felnőttek hastánca között?

Péteri Krisztina: - Szerintem a tánc mozdulatai és a mozdulatok által közvetített érzések. Pedagógusként nagyon fontosnak tartom, hogy a kezdetektől fogva a korosztályuknak megfelelő mozdulatokat tanuljanak a gyerekek. Nem kell rájuk erőltetni a felnőttes mozdulatokat, ahogy a felnőttek világa, érzései is távol állnak még tőlük. Inkább játsszanak és legyenek kreatívak. A kötöttebb formák ráérnek később is. Főként így, hogy jelenleg az átlagéletkor a gyerek kurzuson nálam 4-4,5 év. Így igazi, valódi hastáncról még nem beszélhetünk, inkább alapozásról, előkészítésről, mozgásfejlesztésről, zenés tornázásról és szabad mozgásról van szó.

Hajnika igazi nő: az óra alatt többször átöltözik.... Legalább nem szorít a cipő...  
És minden kislány többször átöltözik az óra alatt. :-) Végül is ettől nő a nő... Meg ez az egyik legszuperebb dolog a hastáncban: a szebbnél szebb ruhák. És anya hajpántja rengeteg egyéb módon felhasználható.  


Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a módszertanban, ahogy a gyerekek és ahogy a felnőttek tanulnak?

Péteri Krisztina: Zeneválasztáskor és a mozdulatok, kombinációk összeállításakor egyszerűségre, játékosságra törekszem, hogy a gyerekek korához illeszkedjenek azok. A gyermekeket másként motiválom. Minden táncunkat játékba illesztjük. Eltáncoljuk az ázott szárnyú, szomorú és a virágokon vidáman repdeső pillangót, a szavannán éjszaka csendesen lopódzó oroszlánt... Hagyom azt is, hogy szárnyaljon a fantáziájuk és felfedezzék a saját érzéseiket, a saját kifejező eszköztárukat. Rengeteg vicces és megható dolgot látunk tőlük az órán. Természetesen minden gyermek más motivációval érkezik a gyermek hastánc órára.

Vannak "kiemelkedően tehetséges", vagyis inkább különleges gyermekek, akik valahonnan az "ismeretlenből" hozzák magukkal a tánctudást, a hastánc ismeretét. Őket teljesen másképpen kell tanítani, fejleszteni, hiszen mások az igényeik. De az biztos, hogy egy átlagos kisgyerek ebben a korban imád zenére mozogni. Ilyenkor már kezdik igazán érezni a ritmust, a zene hangulatát és a mozgásukkal is igyekeznek átadni azt.
Mi a foglalkozásokon rengeteget "varázsolunk" is a játékokon kívül, amit imádnak. Szívesen vesznek részt a varázsigéink kitalálásában és követelik a már hagyománnyá vált repülést Táncországba, ahová természetesen a mesebeli repülő szőnyegen érkezünk meg együtt.

Mindenki izgatottan várja az óra végi jutalmazást

Mahasti: - Aki érdeklődik a gyermek hastánc iránt, hol találhat meg téged? 

Péteri Krisztina: - A legegyszerűbben Mahastin keresztül tudnak elérni azok, akik a gyermek hastánc órára jönnének a pici lánykájukkal. https://www.facebook.com/mahasti10
Óvodás korú kislányokkal foglalkozom elsősorban, 3-7 év között, hiszen a szakmámból kifolyólag is velük értjük meg egymást a legjobban. :-) Szombatonként 10-11-ig várom őket szeretettel a Szívvel-Lélekkel Stúdióban! 

 *******************

Úgy gondolom, ismét sok kérdésre választ találtunk és sok újat tanultunk a gyermek hastáncról. Talán benned is maradtak még kérdések... Így a cikksorozatot hamarosan folytatjuk, hogy megismerhess még több szempontot, még több oktatót, még több pici hastáncost! :-)


***********************************************

Kriszta néniről itt olvashatsz bővebben:
És nézd meg a gyermek hastáncról szóló bejegyzéseket is.
Miről szól, mit csinálunk, mit fejleszt: 
https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2016/04/te-is-legyel-kis-hercegno.html
Mitől félhet egy laikus szülő: 

Egy hastáncos mami gondolatai: 



**************************************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
Szívvel-Lélekkel Stúdió,  Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 





2016. augusztus 4., csütörtök

Mi történik egy hastáncórán? - 2. rész

Az előző bejegyzésben beszéltünk már a nyitókörről, a bemelegítésről és a "technikázásról" is.
Ha még nem olvastad, katt a linkre az első részhez: http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2016/08/mi-tortenik-egy-hastanc-oran.html



Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel Fotó: Dusan Strauss 


De hogyan tovább?

A bemelegítés és a közös tánc után következhet az új mozdulatok elsajátítása és gyakorlása.
A kis létszámú csoportjainknak, a családias környezetnek köszönhetően a Mahasti Hastáncstúdió oktatóiknak mindig jut elég figyelme és ideje arra, hogy egyénileg is foglalkozzon a csoport minden tagjával. Így az újonnan becsatlakozott csoporttagoknak sem okoz nehézséget a felzárkózás. (Neked sem fog, ne aggódj!) :-))) 

Az új mozdulatokat egyből be is építjük a következő koreográfiába.
A Mahasti módszer szerint a koreográfiák tanulása a legjobb módja annak, hogy zenére begyakoroljuk az új mozdulatokat, kombinációkat és elsajátítsunk egy újabb stílusú táncot. Egyetértek a legtöbb oktatóval abban, hogy a koreográfiatanulás a hastánc tanulásának elengedhetetlen része.

Nem csak a koreográfia tanulása, de a gyakorlása során is mindig felmerül valamilyen új, tisztázatlan kérdés, akár a mozdulatok sorrendjével, a mozdulatok átváltásával kapcsolatban, a koreográfia technikai vagy stílusbeli felépítésével kapcsolatban. 
A koreográfiák elsajátításakor mindig kitérünk a zene részletes elemzésére is (ritmikai és történelmi szempontból) és beszélgetünk a zene és a tánc stílusáról is. Nézünk hasonló stílusú táncokat felvételről, más zenékben is keresünk hasonló ritmusokat, ritmusismereti gyakorlatokat végzünk stb.

Az új koreográfia tanulása után gyakoroljuk a régieket is, hogy ne menjenek feledésbe, illetve ezzel készülünk a következő fellépésekre, versenyekre is.

Az órán (főként a nyári nyílt tréningeken)  végezhetünk játékos, páros és csoportos gyakorlatokat is, amelyek során elmélyíthetjük és aktivizálhatjuk szunnyadó tudásunkat. Az ilyen gyakorlatoknak egyfajta csoportépítő szerepe is lehet, mert a közös gondolkodás és „játék” során a csoport tagjai jobban megismerik egymást, lelkileg is közelebb kerülnek egymáshoz.

Az órát végül testtudatosító gyakorlatok, nyújtás, lazítás, levezetés és levezető beszélgetés zárhatja.
Ilyenkor főként azokat a testrészeinket lazítjuk/nyújtjuk, amelyek a legnagyobb igénybevételnek voltak kitéve az aznapi órán. De a gerinc és a medence soha nem maradhat ki a sorból. J

A zárókör során a tánccsoport tagjai megoszthatják a többiekkel az órán szerzett élményeiket, tapasztalataikat. Elmondhatják, ami a nyitókörből kimaradt, előállhatnak a menet közben felmerült kérdéseikkel.
Ez egy remek alkalom arra is, hogy az oktató egyéni értékelést adjon a csoport tagjainak, tanácsokat adjon a további fejlődéshez, kiemelje az óra legsikeresebb momentumait, összegezze az órán tanultakat és esetleg házi feladatot adjon a tanulóknak.

A felsorolt módszerek, természetesen, szabadon kombinálhatóak, kihagyhatóak, vagy újabb gyakorlatokkal is színesíthetőek az órák típusának, a tanár egyéniségének, pedagógiai megközelítésének és a csoport igényeinek függvényében.

Az azonban biztos, hogy egy-egy hastánc óra után MINDENKI sokkal boldogabban, felszabadultabban, nőiségében és nőiességében megerősödve megy haza. 
Nem is teszünk érte szinte semmit, mégis megtörténik a varázslat minden órán!
Nem igaz? 
:-)

************

Varázsolj velem te is!
Várunk szeretettel!

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2.




Mi történik egy hastánc órán?

Mi történik egy hastánc órán? 

***



A tanár választás szempontjai után (erről lásd az előző bejegyzésemet itt:  http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2016/08/hogyan-valasszuk-ki-az-elso.html )
most arról beszélek, hogy számomra, tanárként, hogyan is néz ki egy óra. 

Persze, nem minden óra egyforma. Itt most a szerintem ideális óráról beszélek. Hiszen bármikor történhet olyasmi, ami miatt borul a jól felépített menetrend.

A módszereim kidolgozásakor az legfontosabb vezérelveim ezek voltak:
- tanulóként én magam mit szerettem volna elérni az órákon, 
- mi az, amit hiányoltam a tanáraimnál
- mi az, ami nagyon tetszett mások óráiban és ezért beépítettem a saját óráimba is.
Így ez a bejegyzés is némiképp szubjektív lett. :-)

***

A nyitókör jelentősége

A nyitókör és rövid megbeszélés után bemelegítéssel kezdünk, és ez minden tudásszintre érvényes. És ugyanígy érvényes az orosz/angol nyelvű óráinkra is.

A nyitókörben – ahogy a neve is mutatja – körbeülünk/körbeállunk és mindenki elmondhatja, megoszthatja a többiekkel, hogy mi van vele, hogy érzi magát. Ez jó a tanítványoknak is, mert itt megnyilvánulhatnak, feloldódhatnak, és jobban megismerik egymást.
Jó a tanárnak is: itt látom, hogy kinek milyen az aktuális lelki és testi állapota, kivel kell türelmesebbnek lenni aznap, ki az, aki ragyog, s a maximumot tudja nyújtani, kit lehet még jobban motiválni.

Felvázoljuk ilyenkor azt is, hogy aznap mivel fogunk foglalkozni.

Aki szeretne, húz a „Bölcsességdobozból” magának egy idézetet aznapra.
Számomra fontos momentum a kör zárásaként a „három kívánság” is: a csoport tagjai három dolgot megemlíthetnek, amivel szeretnének foglalkozni: ez lehet elméleti kérdés, egy koreográfia eltáncolása, vagy akár egy adott mozdulat gyakorlása, elemzése is. A kívánságokat – lehetőség szerint – beépítjük már az aznapi órába.
 A nyitókör kb. 5-15 perc, a csoport létszámától, nyitottságától és aktuális problémáitól függően.

A bemelegítés fontossága és a tánctechnika

Ezután bemelegítünk 15-30 perc alatt.
A bemelegítés tartalmazza az alapmozdulatok alapjait, az alapmozdulatokat, nyújtást, gerincgyakorlatokat és egy kis tánctechnikát is. Olyan gyakorlatokat végzünk, amelyek finoman átmozgatják a teljes testet, a fejünk búbjától a talpunkig, de leginkább a hát izmainak és a has különböző izomcsoportjainak átmozgatásán van a hangsúly
..
Elmaradhatatlanok az izolációs és a testtudatot fejlesztő egyszerűbb (és egyre nehezedő) gyakorlatok is.

A gerinc átmozgatása mindenképpen jó (lásd pl. a gerinc-gyógytornákat) nem csak a tánc miatt, hanem azért is, hogy elinduljon a gerinc mentén az életenergia, megszűnjenek az energia áramlását eddig akadályozó blokkok.

A hasi, altesti izmok átmozgatása és tudatosítása pedig azért elengedhetetlen, mert a mozdulatok nagy része innen indul ki, erre a területre összpontosul, ennek a területnek az energiáit mozgatja meg.

A teljesen kezdő szinten átvesszük az legfontosabb mozdulatok alapjait, a későbbiekben pedig - a csoport tudásszintjétől függően - az alapmozdulatokat ismételjük át minden órán. Természetesen, a haladóbb szinteken már nem jut idő arra, hogy minden órán minden eddig tanult mozdulatot átvegyünk, hanem egy-egy területre, egy-egy mozdulatfajtára összpontosítunk. Így a bemelegítés akár fél órán keresztül is eltarthat, s ezzel a módszerrel lassan átfolyunk a technikába.

A "technika" szó itt azt jelenti, hogy egy mozdulattal, mozdulatcsoporttal foglalkozunk. Kijavítjuk a medence, a kar, a hát stb. tartását; különböző kombinációkba építjük bele, különböző dinamikával próbálgatjuk stb.
A bemelegítést egy közös tánc improvizáció zárhatja, ami általában dinamikusabb zenére történik (pl. dobszóló, arab pop stb.)





*****************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 

A kép csak illusztráció, forrása: Pinterest.


Hogyan válasszuk ki az első hastáncoktatónkat?

Hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb hastáncoktatót és hastánciskolát?


A hastánc nem csak testi, hanem lelki és szellemi változásokat is elindít bennünk (ezt te is hamarosan tapasztalod, ha most vágsz bele a hastánc tanulásába).
Éppen ezért nagyon fontos, hogy a számunkra legmegfelelőbb oktatót válasszuk. 
Olyat, aki a számunkra igazán fontos utakat megmutatja és kísér, kalauzol, segít, támogat, ha úgy alakul.


Hastáncoktatóként és leendő vagy gyakorló tanulóként egyaránt fontos a számunkra az, hogy tudjuk, milyen típusú órákon szeretnénk részt venni. 
Az alábbiakban a választáshoz szeretnék néhány támpontot nyújtani.

Tanulóként a saját hastáncoktatónk, mesterünk kiválasztásában alapvetően motiválhatnak minket a következő kérdések.



1, Mit szeretnénk: pörgős, dinamikus órákon izzadni, alakot formálni, erőnlétet szerezni és nem mellékesen táncolni, s másnap, az óra hatékonyságának bizonyítékaként esetleg izomlázzal ébredni? 
Vagy inkább testkímélő, lágy, gyógytorna jellegű vagy meditatívabb mozgásformára vágyunk és ezt a hastáncban véljük megtalálni a magunk számára?

2, Technikailag szeretnénk gyorsan fejlődni, hamar versenyeredményeket elérni és/vagy színpadon szerepelni? 
Vagy inkább a „lelkizést”, nőiségünk kibontakozását, egy bizalomteljes női kört?
Vagy leginkább a spirituális utunkat keressük a hastáncban.


3, Szabad tánc, vagy koreográfia? (Ezt feltétlenül kérdezd meg, ha felhívod a kiválasztott oktatókat.)
Szabadon szeretnénk táncolni, mozogni, hagyni, hogy lelkünk is szabadon szárnyaljon?
Vagy inkább koreográfiákat, kombinációkat tanulni, sőt, akár még az elmélet anyagban is elmélyülni.


4, Személyiség és/vagy tánctudás? Fontosabb-e nekünk a tanár személyisége, vagy inkább a tánctudására vagyunk kíváncsiak?
Ha úgy érzed, inkább a lelkiség fontos, ha érzékeny lelkű vagy, akkor inkább egy hasonló típusú tanárt válassz, aki empatikusan irányít
De lehet, hogy te egy ambiciózus, dinamikus, lendületes ember vagy, akinek teljesen mindegy, hogy kinél tanul, felőle akár üvöltözhetnek is az órán, csak hagyjuk a francba a hülye női locsogást? Akkor válaszd a legmagasabb szakmai színvonalat az oktató emberi vonásaitól függetlenül és hajrá!


5, Anyagiak. Igen, sokszor ezek is közrejátszanak a döntésünkben. 
Lehet, hogy inkább megfizetjük a kis létszámú órát, esetleg a magánórát is egy nevesebb oktatónál. De az is lehet, hogy elsőre inkább az anyagi szempontokat figyelembe véve egy nagyobb létszámú, akár 30 fős, olcsóbb, rövidebb tanfolyamon vennénk részt?


6, Csapattagok, a csoport, ahová kerülünk.
Fontos-e számunkra a csoport életkori összeállítása, hozzáállása, a tagok szimpátiája, hogy hamar befogadnak-e minket?
Vagy tk. bármilyen csoportban jól tudjuk érezni magunkat
Rengeteg kisebb, családias csoport működik szerte az országban, akik szeretettel fogadják be a vendégeket. 
És olyan iskolák is vannak, ahol nem a bensőséges hangulatra fókuszálnak, hanem kizárólag a tánctudásra és a kőkemény tanulásra, szakmai fejlődésre.


7, Hely, helyszín.
A hastánc oktatónk kiválasztásánál akár a lakhelyünk, munkahelyünk közelsége is számíthat. 
Sokan mennek inkább a közeli klubba egy kezdő oktatóhoz, aki csak egy sarokra van a munkahelyüktől.
De van, aki mindenképpen az általa legjobbnak tartott tanártól szeretne tanulni, és ezért még arra is hajlandó, hogy átutazza érte a fél világot. 
Szerencsére manapság, az internet adta lehetőségek korában már a földrajzi távolság sem számít.


Egyik megoldás sem jobb vagy rosszabb. Csak TE számítasz, hogy neked mi a jó, téged mi tesz boldoggá. 


Már a legelső órától tapasztalhatjuk, hogy minden stúdióban más-más hangulat fogad. Mindenhol más a hangnem, az óra felépítése, a tanár hozzáállása, az órán hallgatott zenék stílusa, a terem energetikája stb. 
Döntésünk előtt ezért érdemes több oktató minél több óratípusát kipróbálnunk, és addig keresgélnünk, amíg ebben is rá nem találunk az „igazira”.



És oktatóként is... 
 Ugyanúgy, ahogy magának a hastáncnak nagyon sokfajta stílusa létezik, az oktatói stílusok palettája is rendkívül széles
Azt, hogy hastáncoktatóként milyen órákat tartunk, nagyban meghatározzák az általunk leginkább kedvelt táncstílusok, de leginkább a saját értékrendünk, személyiségünk, pedagógia elveink stb.

A hastánc tanár is jól érzi magát.
Pedagógusként a tanításon kívül szintén sok egyéb szempont is vezérel minket. Tanárként is ugyanolyan fontos, hogy jól érezzük magunkat az órákon, mert csak így tudjuk kihozni mind tanítványainkból, mind magunkból a maximumot. Egy jó hastáncoktató ráadásul odafigyel arra is, hogy ne csak a tánc technikáját adja át tanítványainak, hanem képvisel egyfajta szellemiséget is, segíti tanítványait a kiteljesedésben, nőiségük kibontakoztatásában, a létezés minden örömének átélésében


******************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2.



2016. július 1., péntek

Milyen volt a kezdő óra? - Kata írta


Katától kaptam ezt a kedves visszajelzést a 4. hastánc órája után. 
Köszönöm!

"Szia! Nagyon élveztem a tegnapi órát, még ha ez nem is mindig látszott az arcomon nagy igyekezetemben. 😃 Számomra nagyon jó, mikor az óra végén átbeszéljük, ki miben ügyes. 🙂 Jót tesz a lelkemnek."


Az 5. órája után ezt a visszajelzést kaptam Katától:

"Szia! Eddig ezt az órát élveztem a legjobban. 
Rengeteg pozitív élményt kaptam. 🙂 
A legtutibb a mini koreós rész volt. 
Jó volt átélni, ahogy az egyes mozdulatok elnyerik értelmüket és összeállnak vmi klasszá. 🙂"

Köszönöm a rengeteg pozitív visszajelzést. Igazán megmelengetik a lelkemet! :-) 
Mahasti

*****************************************


Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.mahasti.hu 
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
https://www.youtube.com/user/Mahasti10
 
Szívvel-Lélekkel Stúdió
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2.  

2016. május 6., péntek

Less be a fátyol mögé! - Órai pillanatkép


A szerdai órán is annyira ügyesek voltatok, lányok! 
Köszönöm az élményt!

A képen éppen azt gyakoroljuk, hogy hogyan lépjük át szexisen, kecsesen, ügyesen a fátylunkat úgy, hogy közben nem engedjük el 
és nem lépünk rá 
és nem esünk el.... :-)))







*************************************

Szívvel-Lélekkel Stúdió
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 

(Bejárat a stúdióba közvetlenül az utcáról, tehát nem kell csöngetni sehová.)

2016. március 29., kedd

Békéscsabán a Flegmadarak



Flegmadarak, Angry Birds-ök, Cicaharcosok, hastáncra fel! :-)))


Ha
- egy igazán egyedi koreográfiára vágysz
- bepillantást szeretnél nyerni a dobszóló készítés rejtelmeibe
- technikai tudásodat, kreativitásodat szeretnéd fejleszteni, csiszolni
- keresed a saját stílusod
- megvan a saját stílusod, de állsz az új elébe
- fontos számodra a nőiség megélése
- mindezt humorral is szívesen ötvözöd
- szereted a vidám, pörgős dobszólókat
- esetleg a macskákat is (ennek hiánya nem kizáró ok :-))

akkor 2016. április 3-án nálunk a helyed.

Egy fergeteges élményben lesz részed, ha velünk tartasz, és megismered Rembeczki Esztivel közösen megkomponált, dinamikus, ám minden ízében szexi-cicás(-madaras) koreográfiánkat, amelynek címe:

„Flegmadarak”
(Igen, tényleg ez a címe!:-))

Ha bátor kezdő vagy, és legalább pár hónapja hastáncolsz, hozd magaddal a jókedved, és ne aggódj. Részekre bontva haladunk szép lassan előre, mindenki képes lesz elsajátítani a koreográfiát, kétségbeesés és görcsölés nélkül.
Haladóként semmi nehézséget nem fog okozni a koreográfia elemeinek elsajátítása, és igény szerint ellátunk majd tanácsokkal is, hogy hogyan nehezítsd, bonyolítsd a saját koreográfiádat.

Mire számíts a workshopon?

- Kicsit belemerülünk a nagy sikert arató „Dobd fel a dobszólódat show elemekkel” workshopom tematikájába, de nyugi, ehhez külön segédanyagot kapsz
- Gyakoroljuk a „szájdobolást”, azaz a zene „éneklését”
- Megtanuljuk, mit jelent a dobszólók „kitáncolása”

Igen, nagyon fontos, hogy a zenét magát táncoljuk el. Olyan sokszor látok olyan dobszóló koreográfiákat, ahol a zene és a tánc két külön világban létezik…
Nálunk bepillantást nyersz a dobszóló készítés elméletébe és gyakorlatába egyaránt. Később, amikor saját dobszólóidat készíted, támaszt, segítséget, ráadásként ihletet tudsz majd meríteni a nálunk tanultakból.
Mindemellett olyan biztonságérzeted lesz a workshop után, hogy képes leszel kiválasztani a saját zenéidet, amit tökéletesen tudsz majd ötvözni az ügyesen megkomponált koreográfiáddal.

Mi lesz még a workshopon?
Elmélet, gyakorlat és sok tánc…
és még?
Beszélgetünk a művészi koncepció fontosságáról is. (Nyugi, a táncé lesz a főszerep, de picit mögé is tekintünk).

Ha még nem ismered, akkor megtapasztalod Mahasti és Kiseszti közösen kialakított stílusának egyediségét, ahol a fő szempontok a:
- személyre szabottság, mert nincs két egyforma (táncos)nő
- humánközpontúság, mert a te világodban – ezáltal a mienkben is - Te vagy a főszereplő
- eredetiség, mert nálunk nincs koppintás
- erotika ötvözése a humorral, mert ezek nélkül lehetetlen élni
- Mindezt finoman a spiritualitás világába ágyazzuk oly módon, hogy az orientális tánc minden szabályát tiszteletben tartjuk.

Ha haladó, netán hastáncoktató vagy, akkor is érdemes eljönnöd, nem lesz uncsi,
mert biztosan találkozol új mozdulatokkal, más koreográfiákba is beépíthető kombinációkkal. Megtanulsz egy újfajta hozzáállást a zenékhez, az orientális tánchoz, és ha magad is oktatsz már, akkor a tanításhoz is hasznos ismeretekkel gazdagodhatsz.
Ha pedig szeretnél fellépni velünk a június 19-i Mahasti Hastáncgálán nyáron, akkor mindenképpen gyere el.


Az esetleges aggályokról…

…Nem, nem leszel egyedül. Bár páros koreográfiáról van szó, Esztivel közösen tanítjuk be Nektek a táncot. Nyugodtan gyere szólóban, fogsz párt találni magadnak. Ha azonban egyedül szeretnél táncolni, akkor sem kell kellemetlenül érezned magad, nálunk mindent lehet, bontakozz csak ki bátran!
…Nem, nem fogunk összeverekedni, ez valóban tánc lesz, tudod, csak a szánk nagy, de az nagyon!
…Nyugi, lesz elég helyünk is, mert mindig figyelünk arra, hogy ne a tömegbutításra, hanem az emberközpontú, jó hangulatú tanításra fókuszáljunk, így workshopjainkon pont annyian vagyunk, amennyien kényelmesen elférünk, és ahol mindenkire jut elég idő személyre szabottan. Nekünk ez kiemelten fontos.
 A terem nagysága pedig garantálja, hogy mindenki számára jut elegendő hely a tánchoz.


Ha jössz a workshopra, kérd el előre a zenét! A lehető leghamarabb elküldjük neked, tudd, mire táncolunk majd és előre rá tudj hangolódni a táncra, a stílusra, és megismerd a zene szerkezetét.


Amit mindenképp hozz magaddal:

Kényelmes gyakorló ruhát, amiben jól érzed magad (a nőiséget is tartsd észben: topok, melltartók, kendők, bizsuk előnyben!), ha van fellépőruhád, azt naná, hogy nem fogod otthon hagyni, ugye? Bár a koreográfia izzasztó, ennek tudatában gondold át, miben szeretnél lenni (izzadni).
Legyen Nálad víz, nasi, és persze kamera, hogy felvedd magad (izé… felvegyenek Téged :-), ha szeretnéd persze. Tudod, semmi nem kötelező, de bármit lehet. Természetesen itt is betartva az orientális tánc szabályait.)


Amit mindenképp hagyj otthon:

Morzsi kutyát, szomszéd néni esernyőjét, féltéglát…

Na és persze a „Hű, de béna vagyok…tuti, hogy én leszek a legbénább…ott fogok szerencsétlenkedni…á, ez nekem nem megy” kezdetű gondolatokat. Hagyd az önostorozást. Ezzel ugyanis megfosztanád magad a tánc örömétől, a társaság élvezetétől, a fejlődés adta lelkesedéstől.

Gyere bátran, csatlakozz, jelentkezz most, hogy Te se maradj le arról, amikor "kinyílik a hastáncosnő zsebében a bicska", mi pedig szívből adunk és kapunk, osztogatjuk az észt és a hastáncos pofonokat…tudod, humorral, szívvel-lélekkel. Neked és Veled.


Mennyibe kerül ez Neked?

A 3 órás workshop ára 5000 Ft.
 (Igen, csak most és csak Neked, mivel Esztivel a közös workshopjaink ára Budapesten 7500 Ft!)
De még ebből az összegből is kedvezményre vagy jogosult, ha:

- A különböző hastáncversenyek Mahasti különdíjasai között szerepelsz, mert itt is felhasználhatod az ajándékba kapott 50%-os kupont! Így csak 2500 Ft-ba kerül a workshop.
- Ha ismétlő vagy, most is 50% kedvezményt kapsz a workshop teljes árából. Tehát ha részt vettél a nyári táborunkban, és úgy érzed, van még mit csiszolni ezen a táncon, mindenképpen várunk!
- Pedagógusok és az egyéb segítő foglalkozásúak az Innovadidact partnerprogram keretében ennek a kurzusnak az árából is 10% kedvezményt kapnak.
- Ha minimum 4-en jelentkeztek együtt, csoportos kedvezményben részesültök az árból mindannyian.
 - Ha esetleg még így is nehézséget okozna a számodra a tanfolyami díj kifizetése, de nagyon szeretnél részt venni rajta, kérlek, jelezd ezt nekem. Biztosan megtaláljuk a megoldást!


Mit kapsz ezért az árért a kedvezményeken felül?

- szuper hangulatot, jókedvet, sok kacagást
- jól hasznosítható elméleti és gyakorlati tudást

BÓNUSZ AJÁNDÉKAINK NEKED A WORKSHOP MELLÉ:
- a megvágott zene cd-n vagy mailben
- fellépési lehetőség a nyári Mahasti Hastáncgálán

Ha mindez szerinted is jól hangzik, és
Te is szívesen feldobnád a hétvégédet
egy életteli, szenvedélyes, vicces tánccal,
akkor jelentkezz MOST a

a 06-70-317-80-90-es számon, vagy a www.mahasti.hu oldalon található elérhetőségeken.
Vagy természetesen FB üzenetben.
J

Az érdeklődés nem kötelez semmire.
 Örömmel válaszolunk bármilyen kérdésedre, az e-mail címedet, adataidat pedig soha, senkinek nem adjuk ki.