2017. augusztus 6., vasárnap

Sári és a SAIDI

Sári megismerkedik a bottal és a saidival 


Ma egy nagyon régi írást hoztam neked Sáritól. 
Emlékszel még, ki az a Sári? 


Sári (középen). Ő az a kezdő hastáncos, aki sokáig naplót vezetett az első benyomásairól, a kezdő hastánc tanfolyamon szerzett tapasztalatairól, és arról, hogy hogyan kezdett ismerkedni a hastánccal, miket tanult az első órákon.

Igen, ő az a kezdő hastáncos, aki sokáig naplót vezetett az első benyomásairól, a kezdő hastánc tanfolyamon szerzett tapasztalatairól, és arról, hogy hogyan kezdett ismerkedni a hastánccal, miket tanult az első órákon. 

Azóta Sári megtanult több saidi botos koreográfiát is, fellépett színpadon, sőt, versenyeken is indult ezzel a tánccal. 
Sári megtanult több saidi botos koreográfiát is, fellépett színpadon, sőt, versenyeken is indult ezzel a tánccal. 
De nézzük meg, hogyan indult az ismerkedése a bottal. :-)

A cikkén nem változtattam semmit, sem szakmai, sem szerkesztői szempontból, mert szeretném, ha mindent Sári szemén keresztül látnál. Szubjektívan, ahogy eddig is. :-) 

Mahasti

****************************

"Bal, jobb, bal… Jobb, bal, jobb… Bal, jobb, bal… Jobb, bal jobb…"

Jó ideje szajkózom magamnak a fenti szavakat, miközben próbálom a helyes testtartással és kecsességgel egymás után helyezni a lábaimat. Kezeim közt elképzelem a botot, amint a fejemre helyezem, és igyekszem minél inkább egyensúlyba tartani, amennyire csak lehetséges…
Bár, ezt a képzelet világában könnyű megvalósítani, a valóságban már annál nehezebb. A gyakorlás minden esetre gyakorlás marad, és most nem is az egyensúlyérzék a legfontosabb, hanem a lépések.

Dum-tak, dumdum-tak, dum-tak, dumdum-tak…

Hallom a ritmust. Tartom a tempót, figyelek a lépteimre, olykor-olykor belebotolva a saját lábamba és nagyot dübbenve a padlón, mire az itthoniak lassan felsandítanak az emelet felé, hogy ugyan mit csinálhat ez a lány odafent. Én persze csak vigyorgok magamban, kicsit talán morgolódok is, hogy megint nem sikerült megcsinálnom egy mozdulatot, de sebaj, felegyenesedek és újra kezdem.


De mi is ez a tánc, amit ilyen szorgosan gyakorlok?
Nem más, mint a Saidi. Igen, az ismerőseim többsége ilyenkor furcsán néz rám, hogy az a fura, S betűs szó miféle zöldség lehet. Aztán csak fogják a fejüket, mert töviről-hegyire elmesélek nekik mindent, amit csak tudok róla, és, ha a kedves Olvasó is feltette hirtelen ezt a kérdést magában, akkor Ő sem fogja megúszni a kis mesémet.

Szóval, akkor mi is az a Saidi?
A Saidi, vagy más néven Raqs Assaya, egy Felső-Egyiptomból származó folklór tánc. Eredetileg csak férfiak táncolták, az ő változatukat Raqs Tahtibnak hívják, amely egy egyiptomi harcművészeti ágból, a Tahtibból fejlődött ki.
A férfiak táncában a harcra emlékeztető mozdulatok fel is lelhetőek, a kezükben tartott bot pedig a küzdelem során fegyverül, míg a táncban segédeszközként szolgál. Az ő mozdulatsoraik egyfajta erőfitogtatást sugároznak, lépéseik is rendkívül dinamikusak és erősek. Mondhatni, igazi földtánc az övék, ahogy egyébként ennek női változata is.

A női Saidi szintén Egyiptomban alakult ki, a Ghawazee népcsoport hölgytagjai vették át a férfiaktól és alakították át.
Az ő táncuk már nem a csatározásról szól, hanem inkább arról, hogy miképpen is bánnak a nők a férfiakkal. Az általuk használt bot ennek jelképezésére kicsivel másabb is, mint az ellenkező nemé: a bot vége görbített, és a férfiasságot szimbolizálja, nos, mindenféle értelemben.
Amikor először beszéltünk erről az óra keretein belül, emlékszem, teljesen elvörösödtem. Fiatal lányként számomra ez kicsit pirongató volt, de persze nem azért, mert prűd lennék, erről szó sincs! Egyszerűen csak zavarba jöttem, mivel nincs sok tapasztalatom szexuális jellegű dolgokban, és kicsit úgy éreztem magam, mintha egy olyan tanfolyamon vennék részt, amiben jelképesen prezentálják, hogyan is kell egy nőnek kezelnie a férfiakat.
Ez még úgy mókásan is hangzott és segített kicsit legyűrni a zavarom, amihez persze Mahasti és a többi társam nevetése és viccelődése is hozzájárult.

De hogyan is kell elképzelni ezt a táncot?
Nos, a bot bár a falloszt szimbolizálja, egyáltalán nem olyan táncról van szó, ami akár egy kicsit is hasonlítana a sztriptízhez vagy más erotikától túlfűtött táncokhoz. Persze, egyes merész hastáncosok bevállalják az olyan jellegű előadásokat, amik láttán a nézők abszolút nem tudnak másra gondolni, csak a szexre, de szerintem az nem igazán adja vissza azt a légkört és varázst, amit egyébként a hastánc látványvilága kelt. Véleményem szerint a Saidinek is meg kell őriznie azt a fajta nőies misztikumot, amit a többi válfaj is magában hordoz. Főleg, mivel eredetileg ez egy férfias tánctípus, ehhez idomulva pedig nekünk is „macsó macának” kell lennünk, csakhogy kedves Tanítóm szavaival éljek, nem pedig csábító succubusnak. Ehhez mérten pedig a tartásunk, a felső testünk nem túl hajlékony, inkább merev és lépéseink földközpontúak (tehát nem állunk lábujjhegyre, hanem minimum fél talppal a talajon vagyunk mindig, avagy a sarkunkkal dobbantunk, stb.).
Persze, mivel mégis csak nők vagyunk, vannak kis finomítások a mozdulatokban. Például, ha a lábunkat felemeljük, spiccben tartjuk, illetve alkalmazhatunk csípőrázást vagy vízszintes mellkas kört, és így tovább.


És mit csinálunk a bottal?
 Forgathatjuk, a fejünkön tarthatjuk egyensúlyban, a csípőnkhöz érinthetjük, vagy csak sejtelmesen, két kézzel fogva felfelé emelhetjük a testünk előtt, még véletlenül sem érintve magunkhoz. Számtalan módon lehet használni a botot, ami lehet csilivili flitteres, piros, sárga, kék, arany, ezüst, fekete, de egyszerű, tradicionálisabb jellegű is. Sokan a színpadi látvány miatt jobb szeretik a csillogó, színes darabokat, de az Egyiptom vidékén tartott, a hagyományok köntösébe bujtatott fesztiválok keretein belül az egyszerűbb példányok a kedveltebbek.

És végül, de nem utolsó sorban: miért is tetszik nekem ez a tánc?
Egyrészt azért, mert földtánc, az én elemem pedig a föld, így a tánc energetikájára viszonylag könnyen rá tudok hangolódni. Másrészt pedig tetszik e tánctípus mögöttes tartalma. Számomra a párkapcsolatok egyfajta mókás, nők szemszögéből kivetített formáját jelenti, amit szívesen el is sajátítanék. A „mókás” jelzőt azért használom, mert a X. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Hastáncversenyen fellépett egy pár, akik Saidit táncoltak el nekünk profi kategóriában. Szinte éreztem a mozdulataikban a kis csipkelődéseket, a játékosságot, ami kimondottan tetszett nekem és ezért ivódott bele ez a jelleg az én felfogásomban ebbe a táncba. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a pár első helyezést ért el a kategóriában, aminek nagyon örültem, hiszen nekik szurkoltam a legjobban a verseny során. 
Ha a kedves Olvasó szeretne esetleg YouTube-on is utána nézni ennek a táncnak, meleg szívvel ajánlom Mahasti Habbeina című koreográfiáját, amelyet a Holdfény Lányaival adtak elő még 2010. áprilisában.
Ezt a koreót tanuljuk, illetve páran ismételik éppen a hétfői órákon, így ha megtetszett és szívesen kipróbálná az Olvasó is, akkor Mahasti sok szeretettel várja a Szívvel-Lélekkel Stúdióban következő alkalmakon. Nem kezdőknek való tánc, de ha zöldfülűként én is meg tudok vele birkózni, akkor bizonyára másnak is sikerülni fog.
Úgyhogy immár leteszem a tollam és folytatom is a gyakorlást.

Bellydance is love. Bellydance is life."

Sári

*************

Mahasti kiegészítése: 
Sári írása fél éve keletkezett. Azóta vele is sok minden történt és azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki izgatottan várja a folytatást!
Ha te is szeretnél megtanulni az első saidi botos táncodat, akkor online is tanulhatsz tőlem! 
Kérd az oktató videó sorozatot a "Macsó macák" saidi botos koreográfiáról. Vagy spórolj pénzt és rendeld meg csomagban, két másik kezdő koreográfia oktató videósorozatával együtt: 
https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2017/07/online-hastanc-kurzus-szarnyalj-velem.html
https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2017/07/hastancoktatas-online-layal-romantikus.html


****************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.com 
www.mahasti.hu 
Szívvel-Lélekkel Stúdió, Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 


2017. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor https://www.facebook.com/events/275359552899488/ 
2017. szeptember 2. Kelet Varázsa Verseny és Fesztivál https://www.facebook.com/events/1990355284534099
2017. szeptember 3. Hastánc bemutató óra Mahastival, Női Mozgásfesztivál https://www.facebook.com/events/145571732689424
2017. szeptember 23. A Női Lélek Útjai - Táncszínház, fellép Mahasti és a Holdfény Lányai https://www.facebook.com/events/1172672092831732/ 
2017. szeptember 29. Pressburg Dance Fest, Szlovákia, Pozsony 
2017. október 21.Westoriental Zalaegerszegi fesztivál és verseny https://www.facebook.com/events/362034017513839/ 
2017. október 28. Lélek Labirintus - Táncszínház, fellép Mahasti és a Holdfény Lányai https://www.facebook.com/events/119633401969205
2017. november 18-19. WS hétvége Mahastival és a Holdfény Lányaival
2017. november 25. Belysium Hastáncfesztivál https://www.facebook.com/events/300920753659947
2017. december 2-3 Bellydancer of the World, Duisburg www.leyla-jouvana.de 
2018. február 11. XII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny https://www.facebook.com/events/1292021220874297