2018. október 30., kedd

Európai Sporthét, BeActive Night fotók, videók

Nem is olyan rég volt a #BeActive Night, ahol a Mahasti Hastáncstúdió is képviseltette magát. A felnőtt csoportokból és a gyerekcsoportból is jöttek, és a pici lányom, Hajnika is segédkezett az oktatásban. A gyerekek leginkább a színpadról segédkeztek, és a rendezvény hivatalos fotói között ma bukkantam rá arra a képre, ahol Hajnikával együtt tanítunk. Ez tényleg mennyei boldogság nekem, bármennyire is nehéz kezelni nekem ezt a helyzetet (vagyis Hajnikát és magamat egyszerre ebben a helyzetben.) :-))) Nagyon büszke vagyok rá, hogy milyen kis ügyes, szép, és talpraesett is. :-)

Mahasti a #BeActive Night-on

Mahasti és Hajnika a #BeActive Night-on 

Az eredeti fotókat itt tudod megnézni:
https://www.facebook.com/europaisporthet/
Vagy simán a FB oldalamon: https://www.facebook.com/pg/mahasti10/posts/

És ahol Hajnika is nyomja az őrült partyt: 

Még szerencse, hogy nem hiperaktív a gyerek. (Ja, de.) 
Hát még jó, hogy a party-fitness bejött neki! 
Mondjuk Hajnikának minden bejön, ami zene és tánc és őrület. :-)))
És ez a tánc nekem is bejött, én a színfalak mögött buliztam velük együtt. Ez már a hastánc után volt, olyan este 10 körül és Hajnikát nem lehetett levakarni a színpadról. :-))))


**********


*****************


Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/hastancoktatoimentorprogram
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.com 
www.mahasti.hu 
Szívvel-Lélekkel Stúdió, Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 


#programok UPDATED! Nézd át, kérlek, és írd be a naptáradba!

2019. január 12-13. Hastáncoktatói Mentorprogram évnyitó és első oktatási hétvége https://www.facebook.com/events/2200590810230397/

2019. január 19. szombat 15-18-ig Smink workshop Patai Valival. A színpadi smink alapjai. https://www.facebook.com/events/299258597361176/

"2019. január 27. vasárnap, 10-12:30 Lepd meg Apát bármikorra! – "Még mindig nincs meg az ajándék? Pont neki, a legkedvesebbnek? Akkor találj ki neki valami eredetit, valami pezsdítően meglepőt! Gyere el a "Kezdő erotikus tánc haladó háziasszonyoknak" kurzusra. Még begyakorolni is marad időd!"

2019. február 2-3. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. február 16-17. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok

2019. március 3. vasárnap XIII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny https://www.facebook.com/events/193819187922958/

2019. március 9-10. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok (Rembeczki Eszterrel)

2019. március 23-24. Orientál Spring Keleti Táncverseny https://www.facebook.com/events/328704777882733/

2019. március 30-31. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. április 27-28. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. május 18-19. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. június 15. Hastáncoktatói Mentorprogram I. félévi VIZSGA

2019. június 23. Mahasti - 20, a Mahasti Hastáncstúdió 20 éves évzáró gálája https://www.facebook.com/events/907689892772725

2019. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor

2018. október 22., hétfő

Gyerekszáj - csak egy év késéssel :-)))

Élem az elfoglalt anyukák életét, de ez nem akadályoz meg a folyamatos gyerekszáj gyűjtésben. Csak a lejegyzetelésben. :-))) Még szerencse, hogy a FB felhozta az emlékeket, így itt is publikálhatom őket.

1 éve mondták.

*
Tegnap esti kártyázás Apával.
Apa: - Na, Bazsi, szerinted milyen lapjaim lehetnek? Két különböző nagymacska.... Na? .... Az egyiket láttuk az állatkertben is és fújt ránk.
Bazsi: - Hattyú....?

*

Hajnika és Balázska kártyáznak reggel a konyhaasztalnál. Bazsi oszt, kezükben a lapok, Balázska javasolja:
- Tudod mit? Most játsszunk nyílt kártyákkal.
Mire Hajnika sírni kezd:
- De nekem nincsenek is nyílt kártyáim!

*

Kis Hajnikám ül a vécén. Mikor máskor jöhetnének a legfilozofikusabb gondolatok, ha nem ilyenkor?! Dumcsizgatunk, míg várjuk az eredményt, majd hosszan eltöpreng és megkérdezi:
- Anya, a barátság miért fontos? (Ez egyébként így hangzik a szájából: "A balátszág miélt fontoooosz?")
Visszakérdezek:
- Hát, szerinted miért fontos?
Megint hosszan töpreng, ráncolja a homlokát, majd közli:
- Tudom!! Ha nem lennének a barátunk, akkor nem lenne kivel játszani és akkor unatkoznánk.

*

Mostanában volt.

Jövünk haza a gyerekekkel, rohannak fel a lépcsőházban. Hajnika már liheg, úgy kifáradt.
- Húúúú, nagyon elfáradtam! Annyira, hogy mindjárt LEMERÜL az AKSIM!

*

 Ebédet melegítek nekik, Hajnika tisztázza az igényét:
- Anya, én SZOBAHŐMÉRSÉKLETŰRE kérem a pizzát!


Hastánc és karate - adriarnyoldal.blogspot.com

https://adriarnyoldal.blogspot.com/2018/10/hastanc-es-karate.html 

Hát ez egy igen érdekes felvetés és mindenképpen szeretném megosztani veled is. 
Az eredeti cikket a fenti linken találod meg, vagy olvasd el itt, lentebb, szó szerint idézve. 
Írta az Életünk boldog pillanatai és árnyoldalai blog szerzője és tulajdonosa, Mayerné Répási Adrienn, aki már több izgalmas írással is jelentkezett a blogján mind a hastánc, mind a kismamaság, mind az anyukaság és vállalkozónőség kapcsán. Nézd meg a blogját itt a további témákért: https://adriarnyoldal.blogspot.com/

*******************************************************

Hastánc és Karate

Igen fura már a cím is.
Aki ismer, tudja, hogy ez a két mozgásforma, ami nagyon közel áll hozzám. Évekig karatéztam gyermekkoromban, majd később  latin, azután a hastánc felé fordultam. Szenvedélyem a tánc. Aztán úgy alakult az életem, hogy pár év tánc után abbahagytam és most ismét karatézok.
Az egyik edzés alatt jutott eszembe, hogy a két teljesen eltérő stílusú dolog mégis mennyire hasonlít.
Ha hiszed, ha nem, tényleg nagyon sokban hasonlítanak. Nem tudod elképzelni, hogy egy nagyon nőies, lágy, hullámokkal teli tánc miben hasonlít egy erős, férfias küzdő, védő harcos sporttal?



Mahasti hastánciskola

- A hastánc lágy és nőies mozgásokból áll és erős, kemény leütésekből.
A karate szintén az erős, kemény mozdulatokat kombinálja a lágyabb, enyhébb mozdulatsorokkal. Nincs is oly messze egymástól a kettő.

- Beállások, erős csípőmozdulatok jellemzik

- Erő hatja át


- Mindkettőnél van kötelező mozdulatsor(Kata, koreográfia), de szabadon választott mozdulatsorok is.

- Erős előítéletet tanúsítanak mindkettő mozgásforma felé. Amit nem is értek, hiszen mindkettő nagyon jó mozgás.

- Mindkettő olyan izmokat mozgat meg, amiket rendszerint nem használunk, azt sem tudjuk, hogy vannak.

- Erősít, vékonyít, szálkásít, megmozgat, boldogság hormont termel mindkettő, a mozgás által.

- Az egyik és a másik mozgás is formálja nem csak a testet, hanem az akaratot, belsőt is.

- Életmóddá válik, életformává.

- Önfegyelemre, türelemre, testtudatra van szükség hozzá.

- Mindkettő erősíti az önbizalmat.

- Egy formaruha szükséges hozzá, de anélkül is érvényesül a mozgásforma.




                           Major Nóra edző, Wado-ryu karate, Baja
                             https://youtu.be/j1WnFJZgPRM

Gondoltátok volna, hogy ennyi mindenben hasonlítanak? Persze mindkettőnek megvannak a jellegzetességei is, ugyanakkor mégis hasonlítanak.
Mindegy, hogy melyik áll közelebb hozzád, de mozog, az a lényeg! Mindkettő megmozgatja a tested és a lelkednek felüdülés.

************************


2018. október 18., csütörtök

Visszajelzések profi táncoktatóktól - online hastánctanulás Mahastival 3. Bom Bom

Hastánctanulás online Mahastitól

Ezt az ajánlót is Kállai Lili táncpedagógustól kaptam. Köszönet érte! 


Kállai Lili táncpedagógus, társastánc oktató, latin táncos, bollywood táncos
https://www.facebook.com/tanctanarod
https://kallaitancstudio.blog.hu/ 

Megtisztelő, hogy nem csak hastáncosok használják az online kurzusaimat a saját fejlődésükre, és nem is csak olyan nők, anyák, akiknek ez a legkedvezőbb lehetőség a hastánc tanulására. Hanem olyan, már profi táncosok, táncpedagógusok is, akik más táncokat oktatnak, de szívesen mélyítik el a tudásukat a hastáncban is, ismerkedve annak az alapjaival, vagy akár már haladóknak szóló koreográfiákkal is. 
Lili már több hastáncos koreográfiát is online tanult meg és nagy sikerrel adta elő őket a fellépésein. Így hastáncos produkciókkal is színesítette a műsorát. 
Köszönöm a véleményét, a meleg szívű szakmai ajánlását! 
Mahasti

*****************

"Tanuld meg online Mahasti Bom Bom című koreográfiáját, és lepj meg vele bárkit!

 
Kállai Lili táncpedagógus, társastánc oktató, latin táncos, bollywood táncos
https://www.facebook.com/tanctanarod
https://kallaitancstudio.blog.hu/ 
Meglepnéd a családodat vagy elkápráztatnád a kollégáidat a céges buliban? 
Esetleg komolyabb fellépésre készülsz? 
Ha bármelyikre igen a válasz, akkor Mahasti Bum Bum című koreográfiájával garantáltan sikert aratsz.

Jómagam is online sajátítottam el. Mahasti részletekre bontva magyarázza el, mindig a legmegfelelőbb irányból mutatva az elemeket.

Ha ismered a hastánc alapmozdulatait, némi gyakorlással el tudod sajátítani. Nem bonyolult sorrend, leginkább a zene gyors tempója jelenti a kihívást.

Szeretek egyszerre két-három órát rászánni a gyakorlásra. Azoknak a részeknek a videóját, ami elsőre nehezebbnek tűnik, többször vissza szoktam nézni
Akármilyen gyakorlott táncos is valaki, mindig vannak olyan mozdulatok, amik nem mennek elsőre. Ilyenkor időt kell hagyni magunknak, hiszen az agynak is ki kell alakítania az idegpályákat és az izmoknak is meg kell tanítani a mozdulatokat. Meglátod, a harmadik-negyedig gyakorlásnál már sokkal jobban fog menni, idővel pedig csodálkozva fogsz visszaemlékezni, hogy „ez az a figura, ami korábban feladta nekem a leckét?”

Az az optimális eset, ha egyedül tudsz lenni ilyenkor. Érdemes felöltözni próbaruhába, mert egész máshogy érzi magát az ember, ha táncruhában van.

Sose felejts el bemelegíteni gyakorlás előtt!

Ez egy pop koreográfia látványos show elemekkel tarkítva. Kitűnően alkalmas egy műsor zárásaként finálénak. Az a tapasztalatunk, hogy a nézők imádják, rendszerint végig tapsolják. Ha a Bum Bummot választod, a közönségsiker garantált!" 

Kállai Lili táncpedagógus, társastánc oktató, latin táncos, bollywood táncos
https://www.facebook.com/tanctanarod
https://kallaitancstudio.blog.hu/ 

Kállai Lili
kallaitancstudio@gmail.com


**************************************************************



*****************


Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/hastancoktatoimentorprogram
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.com 
www.mahasti.hu 
Szívvel-Lélekkel Stúdió, Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 


#programok UPDATED! Nézd át, kérlek, és írd be a naptáradba!

2019. január 12-13. Hastáncoktatói Mentorprogram évnyitó és első oktatási hétvége https://www.facebook.com/events/2200590810230397/

2019. január 19. szombat 15-18-ig Smink workshop Patai Valival. A színpadi smink alapjai. https://www.facebook.com/events/299258597361176/

"2019. január 27. vasárnap, 10-12:30 Lepd meg Apát bármikorra! – "Még mindig nincs meg az ajándék? Pont neki, a legkedvesebbnek? Akkor találj ki neki valami eredetit, valami pezsdítően meglepőt! Gyere el a "Kezdő erotikus tánc haladó háziasszonyoknak" kurzusra. Még begyakorolni is marad időd!"

2019. február 2-3. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. február 16-17. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok

2019. március 3. vasárnap XIII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny https://www.facebook.com/events/193819187922958/

2019. március 9-10. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok (Rembeczki Eszterrel)

2019. március 23-24. Orientál Spring Keleti Táncverseny https://www.facebook.com/events/328704777882733/

2019. március 30-31. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. április 27-28. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. május 18-19. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. június 15. Hastáncoktatói Mentorprogram I. félévi VIZSGA

2019. június 23. Mahasti - 20, a Mahasti Hastáncstúdió 20 éves évzáró gálája https://www.facebook.com/events/907689892772725

2019. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor

Visszajelzések profi táncoktatóktól - online hastánctanulás Mahastival 2. - Layal fátyoltánc

Hastánctanulás online Mahastitól:


Layal fátyoltánc

Ezt az ajánlót is Kállai Lili táncpedagógustól kaptam. 
Kállai Lili táncpedagógus, társastánc oktató, latin táncos, bollywood táncos
https://www.facebook.com/tanctanarod
https://kallaitancstudio.blog.hu/ 

Megtisztelő, hogy nem csak hastáncosok használják az online kurzusaimat a saját fejlődésükre, és nem is csak olyan nők, anyák, akiknek ez a legkedvezőbb lehetőség a hastánc tanulására. Hanem olyan, már profi táncosok, táncpedagógusok is, akik más táncokat oktatnak, de szívesen mélyítik el a tudásukat a hastáncban is, ismerkedve annak az alapjaival, vagy akár már haladóknak szóló koreográfiákkal is. 
Lili már több hastáncos koreográfiát is online tanult meg és nagy sikerrel adta elő őket a fellépésein. Így hastáncos produkciókkal is színesítette a műsorát. 
Köszönöm a véleményét, a meleg szívű szakmai ajánlását! 
Mahasti

*****************


Kállai Lili táncpedagógus, társastánc oktató, latin táncos, bollywood táncos
https://www.facebook.com/tanctanarod
https://kallaitancstudio.blog.hu/ 


"Ennek a koreográfiának a tanulását nagyon élveztem. 
Mahasti online hastánc oktató videói közül vásároltam meg és azonnal az egyik kedvencemmé vált.

A fátyol egy rendkívül elegáns kellék. Sejtelmessé teszi az egész megjelenésedet. A keleti nők a csábítás eszközeként használták.

Ebben a szenvedélyes koreográfiában királynőnek érezheted magad. Tetszés szerint választhatsz hozzá ruhát és fátylat. Utóbbinak muszlint, selymet vagy organzát célszerű használni.

Meglepheted vele a párod. Ha egyik este félhomályban fogadod és eltáncolod neki, a hatás nem marad el. Egy buliban féltékennyé teheted vele a többi nőt, fellépésen elkápráztathatod a közönséget.

Utána köthetsz egy dobszólót, így egy komplett raks sharki lesz."


Kállai Lili táncpedagógus, társastánc oktató, latin táncos, bollywood táncos
https://www.facebook.com/tanctanarod
https://kallaitancstudio.blog.hu/ 


Kállai Lili
kallaitancstudio@gmail.com
**************************************************************



Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.com
www.mahasti.hu
Szívvel-Lélekkel Stúdió, 
 Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 

2018. szeptembertől szerdánként 16:30-17:30 Új kezdő/Újrakezdő kurzus Lizával (helyettesít: Mahasti) https://www.facebook.com/events/135872803933970/
2018. szeptembertől szerdánként 19:10-21:10 Új kezdő törzsi hastánc fúzió Rékával https://www.facebook.com/events/232648624223493/ 
2018. október 9. Táncold magad szexissé! Latin táncórák csak csajoknak, keddenként 17:30-19-ig. https://www.facebook.com/events/1932928433440472/ 
2018. október 14-15 Oriental Charm Festival, Ungvár https://www.facebook.com/groups/775019346001119
2018. november 11. Őrület a hastánciskolában 1. rész. Dobszóló workshop Mahastival és Kisesztivel https://www.facebook.com/events/464244554058954/ 
2018. november 17. Törzsi fúziós workshop kezdőknek Annamarival https://www.facebook.com/events/1852173071556325/
2018. december 8-9. V. Női Szépség és Egészség Napja a Szívvel-Lélekkel Stúdióbanhttps://www.facebook.com/events/232933154122473/ 
2019. január 1. 17-19 Újévi partióra Mahastival. Idén sem hagyjuk ki. 
2019. január 5. Bőséges Nőiség..... 
2019. március 3. vasárnap XIII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny https://www.facebook.com/events/193819187922958/
2019. június 23. Mahasti - 20, a Mahasti Hastáncstúdió 20 éves évzáró gálája https://www.facebook.com/events/907689892772725 
2019. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor





Visszajelzések profi táncosoktól - online hastánctanulás Mahastival 1.

Hastánctanulás online Mahastitól

Ezt az ajánlót Kállai Lili táncpedagógustól kaptam. 
Kállai Lili táncpedagógus, társastánc oktató, latin táncos, bollywood táncos
https://www.facebook.com/tanctanarod
https://kallaitancstudio.blog.hu/ 

Megtisztelő, hogy nem csak hastáncosok használják az online kurzusaimat a saját fejlődésükre, és nem is csak olyan nők, anyák, akiknek ez a legkedvezőbb lehetőség a hastánc tanulására. Hanem olyan, már profi táncosok, táncpedagógusok is, akik más táncokat oktatnak, de szívesen mélyítik el a tudásukat a hastáncban is, ismerkedve annak az alapjaival, vagy akár már haladóknak szóló koreográfiákkal is. 
Lili már több hastáncos koreográfiát is online tanult meg és nagy sikerrel adta elő őket a fellépésein. Így hastáncos produkciókkal is színesítette a műsorát. 
Köszönöm a véleményét, a meleg szívű szakmai ajánlását! 
Mahasti

*****************

"Sokak számára furcsán hangozhat elsőre. Hogyan is lehetne táncot tanulni internet segítségével? 
Nos, a válaszom az, hogy nagyon is jól.

Mahasti közel 20 éves tapasztalattal rendelkezik a hastánc terén, az ország legelismertebb hastánc oktatói között tartják számon. A nagy gyakorlatának köszönhetően rendkívül hasznos oktató videókat készített. Honnan tudom? Elárulom: onnan, hogy én is megvásároltam néhányat.

Mahastinál rendkívül széles palettából választhatsz. Van a koreográfiák között kezdő és haladó szintű. Sejtelmes fátylas és pörgős dobszóló. Kifinomultan elegáns és szexis.

A videókat bármikor visszanézheted, adathordozón magaddal viheted, ha szükségét érzed. Ha pedig úgy tartja kedved, tetszés szerint az egyéniségedre szabhatod.


Kinek ajánlom ezeket az oktatató videókat?

-         - Akik régóta kacérkodnak a hastánc tanulás gondolatával, viszont szégyenlősebbek, ezért nem volt bátorságuk elmenni egy tánciskolába. A videók segítségével egyedül, a négy fal között próbálhatod ki az alapokat, így eldöntheted, hogy szeretnéd-e tovább folytatni a tánctanulást.

-  - Azoknak, akik csak a párjukat szeretnék meglepni egy szólóval. Hidd el, ő nem a szakmai precizitást fogja nézni.

-         - Az oktató videók nagyon hasznosak lehetnek azok számára, akiknek a lakóhelye közelében nincs tánciskola. A videókat bárhonnan megrendelheted.

-         - Akiknek az élethelyzete nem teszi lehetővé, hogy órákra járjanak. (Család, gyerekek, munka vagy bármi egyéb miatt.)

-         - Azoknak is a hasznára válhat, akik korábban jártak táncolni, most viszont nem tehetik meg. A videók segítenek a szinten tartásban.

-        -  Kiválóan használhatják azok is, akik jelenleg is táncolnak, viszont egy adott koreográfiát nem tanultak, de szeretnék azt elsajátítani.

Kállai Lili táncpedagógus, társastánc oktató, latin táncos, bollywood táncos
https://www.facebook.com/tanctanarod
https://kallaitancstudio.blog.hu/ 

Kállai Lili táncpedagógus, társastánc oktató, latin táncos, bollywood táncos
https://www.facebook.com/tanctanarod
https://kallaitancstudio.blog.hu/ 

Jó táncolást kívánok, hiszen a tánc csodás hatással van a testre és a lélekre egyaránt. Feldobja a szürke hétköznapokat, felvidít, fokozza a nőiességet és sokkal jobban érezzük magunkat tőle. A tánc korábban az mindennapok része volt. Rajtunk múlik, hogy a mi életünkben is az lesz-e."

Kállai Lili
kallaitancstudio@gmail.com

**************************************************************



Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.com
www.mahasti.hu
Szívvel-Lélekkel Stúdió, 
 Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 

2018. szeptembertől szerdánként 16:30-17:30 Új kezdő/Újrakezdő kurzus Lizával (helyettesít: Mahasti) https://www.facebook.com/events/135872803933970/
2018. szeptembertől szerdánként 19:10-21:10 Új kezdő törzsi hastánc fúzió Rékával https://www.facebook.com/events/232648624223493/ 
2018. október 9. Táncold magad szexissé! Latin táncórák csak csajoknak, keddenként 17:30-19-ig. https://www.facebook.com/events/1932928433440472/ 
2018. október 14-15 Oriental Charm Festival, Ungvár https://www.facebook.com/groups/775019346001119
2018. november 11. Őrület a hastánciskolában 1. rész. Dobszóló workshop Mahastival és Kisesztivel https://www.facebook.com/events/464244554058954/ 
2018. november 17. Törzsi fúziós workshop kezdőknek Annamarival https://www.facebook.com/events/1852173071556325/
2018. december 8-9. V. Női Szépség és Egészség Napja a Szívvel-Lélekkel Stúdióbanhttps://www.facebook.com/events/232933154122473/ 
2019. január 1. 17-19 Újévi partióra Mahastival. Idén sem hagyjuk ki. 
2019. január 5. Bőséges Nőiség..... 
2019. március 3. vasárnap XIII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny https://www.facebook.com/events/193819187922958/
2019. június 23. Mahasti - 20, a Mahasti Hastáncstúdió 20 éves évzáró gálája https://www.facebook.com/events/907689892772725 
2019. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor


2018. október 9., kedd

Tűzbuborékok dobszóló - online hastánc tanfolyamon

Szenvedély tüzében - avagy a Tűzbuborékok

Online hastánc tanulás

Szenvedély tüzében - avagy a TűzbuborékokOnline hastánc tanulás 
www.facebook.com/mahasti10

Mire asszociálsz, ha azt hallod „TŰZ”?
Nem, nem a tűzoltókra. 
A fán nyávogó macska sem nyert, és az erdei piknikezés is felejtős. 
A tűzről természetesen a szenvedély, a forróság, a perzselő lángok, a dinamizmus, és a mindent elsöprő erő jut az eszedbe. Igaz?  Szemeid előtt vöröses fénycsóvák jelennek meg, aranyló szikrák pattogását hallod, és érzed a lüktető energiát, a tűz mágikus erejét, ami mindenkit rabul ejt. 
A tűz az erő és a szenvedély szimbóluma, ami évezredek óta hipnotizál és táncra késztet. Felejtsd most el a törékeny szépséget, a szofisztikált nőideált, a fátyol mögé rejtőző, szende hölgyikét. A tánc és a nőiség ezer arcának köszönhetően a dinamikus és tűzről pattant énedet kell elővarázsolnod, aki ezer fokon ég, megigéz, rabul ejt, perzsel, és lángba borít maga körül mindent. Készen állsz?


A Tűzbuborékok az egyik legdinamikusabb koreográfia, ami az elejétől a végéig pörög, sőt, vágtat. Egy olyan izgalmas és vadul erotikus dobszóló, amiben a rejtett energiáidra is szükséged lesz, ám cserébe garantáltan lenyűgözöd a közönséged. Éppen a nehézségi foka miatt teljesen jogos lehet a kérdésed:

Kinek ajánlott?
Mivel nem egy habkönnyű és lazán elsajátítható táncról beszélünk, így leginkább a haladó vagy az edzettebb, bevállalósabb középhaladó táncosnők arathatják le a siker gyümölcsét. A koreográfia dinamikus íve összeszedettséget, maximális koncentrációt igényel (mosolyogva!), miközben ki kell táncolni minden egyes ütemet, sokszor bizony nehezebb mozdulatokkal szembesülve. 
A jó hír az, hogy természetesen az oktató videónak köszönhetően a saját tempódban haladhatsz a tanulással, addig ismételve egy-egy mozdulatot, amíg szükségesnek érzed. Ne add fel! A sok-sok gyakorlás a legprofibbaknál is alap. Ráadásul, mint minden koreográfiát, úgy a Tűzbuborékokat is a saját személyiségedre formálhatod. Bátran kísérletezz a mozdulatokkal, lépésekkel, rázásokkal. Arra figyelj, hogy együtt lélegezz a dobbal, kövesd a ritmust.

Bevállaljam?
Ez nem kérdés. Miért ne legyen a repertoárodban egy tüzes dobszóló? A 17 részre bontott videósorozatban részletes és alapos magyarázatot kapsz minden egyes mozdulathoz.  Az online csomag tartalmaz két teljes színpadi táncot is, így, ha még nem láttad élőben, meggyőződhetsz arról, milyen sodró, lendületes és káprázatos ereje van a Tűzbuborékoknak, ami garantáltan benned is szikrát pattint. Csak rajtad múlik, hogy fellobbantod-e azt a tüzet…

Mahasti    www.facebook.com/mahasti10

„Ha meghallom a Tűzbuborékok dobszólót, azonnal táncolhatnékom van. Annál is inkább, mert ezzel a tánccal indultam először haladó kategóriában egy országos versenyen. Első helyezett lettem. Ez nekem garancia a sikerre.” /Ira/

„Hihetetlenül erőteljes, szenvedéllyel teli tánc. Gyors és lobbanékony, magával sodor. Ha egyetlen dobszólót táncolhatok, akkor csakis a Tűzbuborékokat”. /Sziszi/

„Abszolút színpadra termett koreográfia, szólóban és csoportban egyaránt. Mi duóban táncoltuk, kicsit átformálva a saját ízlésünkre. Bombasiker lett.” /Viki és Nóri/

"Jó, persze, tudtam, hogy Mása imádja ezt a zenét, de akkor még nagyon kezdő volt és máris élete első külföldi, nemzetközi versenyére készült. De bevállalta, rengeteget gyakorolt otthon is. Tudta, hogy egy ütős, dögös koreográfiával kell kiállnia és a Tűzbuborékokat választotta. A magánórákon átalakítottuk a saját stílusára a dobszólót. Tovább gyakorolt és megérte! Első lett a versenyen! Nagyon büszke vagyok rá." /Mahasti/

Mása az érmeivel a verseny után

Lángra kapott benned is a tűz?
Ne hagyd elaludni a lángot, éleszd fel a benned rejlő szenvedélyes amazont. Ha kipattant benned is a szikra, gyorsan ragadd meg az alkalmat és csapj le a Tűzbuborékok online oktató videósorozatra MOST.
Igen, kezdd el MOST. Miért haboznál, ha egyszer itt a nagy alkalom? Akár szólóban, akár duóban vagy csoportban szeretnéd elkápráztatni a közönséget, mindenképp kezedben lesz a garantált siker ezzel a dobszólóval. Ha technikai tudásod szeretnéd fejleszteni, csiszolni, akkor is tökéletes választás a Tűzbuborékok, mivel a dobszólóra alkalmazott mozdulatok alkalmasak a koncentrációkészség fejlesztésére, a bonyolultabb figurák megismerésére és tökéletesítésére, és nem utolsó sorban inspirációk gyűjtésére is. Engedd szabadon a fantáziádat, bízz az ösztöneidben, és hagyd, hogy magával sodorjon a lendület.


Ne maradj le te sem, rendeld meg a 17 részes oktató videósorozatot, és add át magad a tűz és szenvedély viharának, éld át a varázslatot!
Az oktató videó csak MOST érhető el kedvezményes áron!
Az ajánlat 2018.  október. 10-ig él! Ne szalaszd el kedvező alkalmat, csapj le rá azonnal.
Ha most rendeled meg a különleges, egyedi stílusú oktató videósorozatot, akkor a tied lehet mindössze
7 000 Ft-ért

A videó tartalmazza 
- a teljes táncot (két szemszögből, vagyis tükörrel és kamerával szemben is), 
- két színpadi performanszot,  
- illetve a részeire bontott mozdulatokat, kombinációkat alapos magyarázattal.

Ha már táncoltad, de szeretnéd átismételni, a mozdulatokat rögzíteni, élj gyorsan a lehetőséggel.
Sőt, ha már úgyis a szenvedély tüzében égsz, egy vérpezsdítő szláv cigánytánc-hastánc fúziót is elsajátíthatsz, aminek a neve önmagáért beszél: „Tűz és Szél”.
Ez szintén egy teljes videósorozat, amelyet megvásárolhatsz most a Tűzbuborékok mellé, szuperkedvezményes áron.
Így a két teljes oktató videó 2x7 000= 14 000 Ft HELYETT most mindössze
10000 Ft
A két sorozat mellé ajándékba kapsz
-          egy bónusz koreográfiát (vigyázat, ez is tüzes és érzéki!)
-          Best of Mahasti cd-t (amely tartalmazza mindhárom koreográfia zenéjét is)
-          ÉÉÉÉS, 10% kedvezményben részesülsz a Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny nevezési díjából
Ne feledd, az akció csak MOST él!
A Klubtagok, természetesen, további kedvezményeket kaptak. Ha még nem vagy klubtag, gyorsan katt ide:  https://www.mahasti.hu/content/klub
Máris élhetsz a lehetőséggel!

Add caption


Összefoglalva:

A Tűzbuborékok dinamikus dobszóló oktató sorozata tehát 
7 000 Ft-os szuperáron a tied lehet,
de ha a „ Tűz és Szél” díjnyertes szláv cigánytánc-fúziós koreográfiát is megrendeled, a két oktató videósorozat mindössze
10 000 Ft

amihez AJÁNDÉKBA kapod 

- a Shiva Lingam kezdő, ámde nagyon ütős koreográfia oktató sorozatát is
- és a Best of Mahasti cd-t is
- illetve a 10% kedvezményt a nevezési díjból a Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncversenyre, ha a csoportoddal nevezel bármelyik Mahasti koreográfiával, amit online tanultatok meg.

Hogyan juthatsz hozzá az 1, 2 vagy 3 koreográfiához?
Nagyon egyszerűen! Nem kell mást tenned, mint  a mahasti@freemail.hu címre küldened egy mailt. Kérd a levélben az oktató videósorozatokat, írd meg a számlázási címedet és azt a címet is, ahová a számlát postázhatjuk. 

Mi történik ez után?
Válaszban megkapod a bankszámla számot, ahova utalhatod az összeget és egyeztetjük a számlázási adatokat.
A pénz beérkezése után azonnal küldjük e-mailben a videókat és máris élvezheted otthonodban a hastánc csodáit. Hát nem fantasztikus?



 Szeretettel várom a megrendelő e-mailedet a mahasti@freemail.hu címen!
Mahasti



************
Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.com
www.mahasti.hu
Szívvel-Lélekkel Stúdió, Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2.
06-70-317-80-90

2019. szeptember 29. BeActive Night, Táncterasz. Hastánc Mahastival 21:20-21:40-ig https://www.facebook.com/events/889900927876698/ 2018. október 6. 9-18 Munkagépes Családi Nap
https://www.facebook.com/events/215992692402145/ és https://www.facebook.com/munkagepes.csaladi.napok/ 2018. október 9. Táncold magad szexissé! Latin táncórák csak csajoknak, keddenként 17:30-19-ig. https://www.facebook.com/events/1932928433440472/
2018. október 14-15 Oriental Charm Festival, Ungvár
https://www.facebook.com/groups/775019346001119 2018. november 11. Őrület a hastánciskolában 1. rész. Dobszóló workshop Mahastival és Kisesztivel
https://www.facebook.com/events/464244554058954/
2018. december 8-9. V. Női Szépség és Egészség Napja a Szívvel-Lélekkel Stúdióban
https://www.facebook.com/events/232933154122473/
2019. január 1. 17-19 Újévi partióra Mahastival. Idén sem hagyjuk ki.
2019. március 3. vasárnap XIII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny https://www.facebook.com/events/193819187922958/ 2019. június 23. Mahasti - 20, a Mahasti Hastáncstúdió 20 éves évzáró gálája https://www.facebook.com/events/907689892772725
2019. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor