A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagycsoport. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nagycsoport. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 3., péntek

XII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny - versenykiírás

HOLDFÉNY LÁNYAIPáros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny



VERSENYKIÍRÁS

Kedves Hastáncosok, Oktatók, Hastáncfanatikusok!

A Mahasti Hastáncstúdió

2018-ban is megrendezi a

 HOLDFÉNY LÁNYAI

Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncversenyt!

Helyszín:
CSILI Művelődési Központ Színházterme
1203 Bp. XX. ker, Nagy-Győri István u. 4-6.

A verseny időpontja:
2018. február 11. vasárnap 10:00 óra


***


Ez Magyarország első, kizárólag csoportoknak szóló hastáncversenye már 16 éve.

Erre a versenyre a legnagyobb, legjobb iskolák jelentkeznek, de rendszeresen fellépnek rajta kisebb, újonnan alakult hastánciskolákat, klubokat képviselő csoportok is.

Külföldről is egyre több csoport nevez, így a versenyzők ténylegesen, itt helyben, Magyarországon is nemzetközi mezőnyben mérettethetik meg magukat nemzetközi zsűri előtt.

A rendezvény a hagyományokhoz híven idén is nemzetközi, tehát szeretettel várjuk valamennyi hastánciskola képviselőit, Magyarország egész területéről és külföldről egyaránt!


***

RÉSZLETEK

***********

Kategóriák


1, Junior páros és csoportos
Ebben a kategóriában indulhatnak azok a párok és csoportok, amelyek 14 év alatti gyermekekből állnak, illetve a csoport átlagéletkora nem haladja meg a 14 évet.

Ha a nevezők korában nagyobb eltérések lesznek, akkor további korosztályokra bonthatjuk ezt a kategóriát.
A nevezési lapon, kérlek, jelöljétek be a tudásszintet is (kezdő/középhaladó/haladó/profi), ami a pontozásnál is segítségére lesz a zsűritagoknak. 


2, Felnőtt kezdő páros és kiscsoportos
14 év feletti kezdőkből, amatőrökből, hobbytáncosokból álló párosok és max. 4 fős csoportok számára.


3, Felnőtt kezdő nagycsoportos
Minimum 5 fővel, kizárólag kezdőkből, amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs. 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!


A kezdő kategóriákban indulnak azok a duók és csoportok, akiknek
- koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a középhaladó kategóriához stb.),
- nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát,
- kizárólag hobby szinten táncolnak.




4, Felnőtt középhaladó páros és kiscsoportos
14 év feletti középhaladókból, amatőrökből álló párosok és max. 4 fős csoportok számára.

5, Felnőtt középhaladó nagycsoportos
Minimum 5 fővel, kizárólag középhaladó amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs. 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!
Javasolt – de nem kötelező! - olyan koreográfiával nevezni, amely a megelőző versenyszezonokban semmilyen versenyen nem ért még el 1-3. helyezést középhaladó, haladó kategóriában.

A középhaladó kategóriákban indulhatnak azok a duók és csoportok, akiknek
- koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem vagy csak keveset versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a haladó kategóriához stb.),
- nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát
- hobby szinten táncolnak vagy lépnek fel.





6, Felnőtt haladó páros és kiscsoportos 
14 év feletti, haladó szintű párosok és max. 4 fős csoportok számára.


7, Felnőtt haladó nagycsoportos
Minimum 5 fővel, haladó tudásszintű csoportok számára. Maximum létszám nincs, 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!
Olyan koreográfia is nevezhető, amely versenyeken már ért el helyezést középhaladó-haladó kategóriában, de ez nem feltétel és nem is kizáró ok.

A haladó kategóriában indulhatnak mindazon csoportok és párosok,
 - melyeknek bármely tagja már ért el 1-3. helyezést egyéni vagy csoportos kategóriában bármely hastáncversenyen középhaladó-haladó kategóriában;
- akikkel együtt táncol oktatójuk, koreográfusuk, vezetőjük;
- felkészültségük és koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk szerint rendelkeznek azzal a tánctudással, ami ebben a kategóriában elvárt;
- a tagok bármelyike oktat, iskolát vezet, rendszeresen fellép.





8, Profi duó, kis- és nagycsoportos

Profi a kategóriában indulhatnak azok a duók, kis- és nagycsoportok,
- amelynek tagjai rendszeresen versenyeznek, és nagyon szeretnek versenyezni, de haladó kategóriában már nem tehetnék meg ezt, mert „kinőttek” belőle,
- amelyek tagjai maguk is tanítanak és nem szeretnének azon a tanítványaikkal versenyezni, akik más kategóriákban indulnak,
- amelynek tagjai profi, félprofi táncosok, rendszeres fellépők és hasonló tudásúakkal szeretnék összemérni magukat,
- amelynek tagjai szólóban már bizonyítottak és szívesen dolgoznak együtt - akár csak egy versenyszám erejéig is - egy csoportban más profikkal, félprofikkal, oktatókkal, koreográfusokkal.
- amelyeknek az oktatójuk, vezetőjük javasolja, hogy inkább a Profi kategóriában induljanak (pl. azért, hogy teret adjanak az újonnan induló haladó csoportoknak, vagy mert már kinőttek a tudásuk alapján a haladó kategóriából is).
- Az olyan csoportokat is ide várjuk, akik a haladó kategóriákat sorra nyerik magyar/külföldi hastáncversenyeken, és most is igazi kihívást keresve profik közt méretnék meg magukat.
- Ezeken kívül a profi kategóriában indulhatnak azon csoportok is, ahol az oktató és a haladókból, profikból álló csoportja együtt táncol.

Ebben a kategóriában nevezhető olyan koreográfia, amely már több versenyen is bizonyított, helyezéseket értek el vele a táncosok, de bátran nevezhetőek vadonatúj produkciók is.




9, DÍVA - duó, kiscsoportos és nagycsoportos kategória

Díva kategóriába nevezhetnek azok a táncosok, akik
- már évtizedek óta táncolnak,
- vagy már érett felnőttként kezdtek el hastáncolni,
- vagy akik már elmúltak "annyi" évesek és nem szeretnének náluknál jóval fiatalabb versenyzőkkel egy kategóriában versenyezni.
Így ha a csoport átlag életkora meghaladja az 50 évet, akkor itt a lehetőség a versenyzésre!
A Díva kategóriában indulhatnak párosok, kis- és nagycsoportok is. A nevezési lapon, kérlek, jelöljétek be a tudásszintet is (kezdő/középhaladó/haladó/profi), ami a pontozásnál is segítségére lesz a zsűritagoknak. 


*

A szervezők fenntartják a jogot kategóriák összevonására ill. további bontására a nevezésektől függően.
Ha gondot okoz számodra a kategóriád kiválasztása, akkor ne habozz, keress meg minket bátran, és segítünk megtalálni a számodra ideális megoldást.


****************************************


Nevezési határidő:
2018. január 30.
A versenyen maximum 45 páros/csoport indulhat.
A nevezéseket jelentkezési sorrendben fogadjuk mindaddig,
amíg a létszám be nem telik (tehát ha pl. január 15-ig 45 csoport nevez, a nevezést már aznap lezárjuk). A nevezési idő meghosszabbítására sajnos, nincs lehetőség!


Az érvényes nevezés feltételei:
- a kitöltött jelentkezési lap leadása e-mailben
- a nevezési díj befizetése, illetve az azt igazoló szelvény bemutatása,
- a zene leadása e-mailben január 30-ig mp3 formátumban.



Nevezési díjak:
- Párosban    – 4500 Ft/fő, Nyílt színpad - 2250 Ft
- Csoportban – 3500 Ft/fő, Nyílt színpad - 1750 Ft   

- Kedvezmény: minden egyes nevező csoportban 10 fő felett a nevezési díj 2800 Ft/fő.
- Több kedvezmény összevonására nincs lehetőség, és a nevező csoportok – ha több kedvezményre is jogosultak – az őket megillető kedvezmények közül a számukra legkedvezőbbel nevezhetnek.

- Helyszíni nevezésre nincs lehetőség.

-          Ha marad hely (azaz kevesebb, mint 45 csoport/duó jelentkezik a határidőig), akkor 2018. január 30. után 10%-kal magasabb nevezési díjjal lehet még nevezni.  Azaz január 30-tól a párosok nevezési díja 4950 Ft/fő-re, a csoportok nevezési díja 3850 Ft/fő-re emelkedik.
           

Minden versenyző kap a Szervezőktől
- 1 db fellépő jegyet, amellyel részt vehet a versenyen
- 1 db belépőjegyet ajándékba, amellyel meghívhatja rokonait, barátait, ismerőseit, drukkereit a versenyre. Természetesen, ezen felül is vásárolhatóak kedvezményes árú belépőjegyek. A belépőjegyen található kuponokkal kedvezményes szolgáltatások vehetők igénybe, és a közönségszavazatot is a jegyen található szelvényen lehet leadni.

- A versenyzők bármennyi koreográfiában nevezhetnek, amennyiben vállalják,
hogy mindegyik koreográfia esetén befizetik a nevezési díjat.


A befizetés módja:
- A Mahasti Hastáncstúdió bármely oktatójánál személyesen.
- Banki utalással. Céges, egyesületi, illetve lakossági utaláshoz más-más bankszámlaszámot küldünk a nevezőknek. A beérkezett nevezési díjról azonnal visszaigazolást is küldünk.
Utaláskor a közlemény rovatban kérjük feltüntetni:
- a csoport nevét,
- a résztvevők névsorát / számát,
- a koreográfia címét.


A táncosok rendelkezésére álló idő:
Párosban  - 1:30-4:00 perc
Csoportban – 2:00-5:00 perc
Az időtúllépés maximum 10 mp lehet. Ezután a technikus lekeveri a zenét!


A verseny menete:
Versenyzői regisztráció a főbejáratnál elhelyezett asztalnál 9:15-től.
Színpad bejárási lehetőség a szünetekben.
A kategóriák versenyzési sorrendje: Junior, Díva, Kezdő, Középhaladó, Haladó, Profi.


Sorrend:
A jelentkezéssel fordított sorrendben következnek a táncok,
azaz az elsőként regisztráló csoport táncol utolsóként, az utolsóként jelentkező pedig elsőként.

Érkezés a fellépés várható kezdete előtt min. fél órával.

A fellépési sorrend fent lesz a www.mahasti.hu honlapon, a https://www.facebook.com/events/1292021220874297/
FB eseménynél, illetve a versenyző csoportok kapcsolattartóinak e-mailben is elküldjük.
A verseny napján az öltözők ajtaján és a verseny helyszínén jól látható helyeken is kifüggesztjük.


Pontozás:
A zsűri létszáma 15-20 fő, akik nyílt pontozással értékelnek 5-20 pontig.
Holtverseny esetén megosztott helyezéseket kapnak a versenyzők és
sorsolással dönt a zsűri a nyereményekről.
A zsűri tagjai a hazai és nemzetközi hastáncélet neves képviselői,
illetve a főszponzorok megbízottjai.
A zsűri tagjairól, a szponzorokról és a nyereményekről külön tájékoztatót küldünk.


A zsűrizés főbb szempontjai:
- térkihasználás, színpadkép
- csoportösszhang
- nézőkkel való kommunikáció
- előadásmód, érzelmek megjelenítése
- az előadott tánc stílusa harmóniában van-e a választott zene stílusával (pl. zene és a kosztüm összhangja, a speciális zenei stílusok, ritmusok  lépéseinek, mozdulatainak alkalmazása, változatossága stb.),
- a koreográfia nehézségi fokának és a táncosok technikai tudásának összhangja (tehát pl. kezdőként felesleges haladó szintű koreográfiát táncolni, és profiként sem vet rád jó fényt, ha egy túl könnyű koreográfiával indulsz)
- az eszközök funkcionális használata,
- kreativitás, művészi hatás
- az előadott koreográfiával, a fellépők egyéniségével, valamint táncuk mondandójával harmonizáló öltözék.

- A produkciónak (fantázia és fúziós táncok esetén is!) min. 50%-ban tartalmaznia kell az orientális táncok elemeit. Ezek hiányában a zsűri a produkciót „hastáncversenyen értékelhetetlennek” minősíti és nem pontozza.

-          A zsűritagok a pontozólapon a következő adatokat kapják meg:
Kategória (és Tudásszint), Iskola/Stúdió neve, Csoport neve, Felkészítő tanár, Koreográfus, Stílus, Koreográfia címe. 


A zenék leadási határideje 2018. január 30.
Ez szintén megtehető a Mahasti Hastánc Stúdió bármely oktatójánál és e-mailben is.

Kérünk mindenkit, hogy ettől függetlenül legyen a csoportnál tartalék zenei cd/pendrive/telefon stb… is.

*****************


Egyéb feltételek:

Amennyiben egy kategóriában 4-nél kevesebb nevezés érkezik, azt a kategóriát összevonjuk más kategóriával (természetesen nem a haladót a kezdővel stb.).  Kategória összevonás esetén előzetes értesítést küldünk.
Amennyiben egy adott kategóriába aránytalanul sok nevezés érkezik, az adott kategóriát több részre bontjuk.

Mivel a verseny egyik fő célja a kreatív műhelymunka támogatása, a kezdő és középhaladó kategóriákban javasolt olyan koreográfia bemutatása, amely magyarországi versenyeken nem ért még el 1-3. helyezést. A korábban kezdő kategóriában helyezést elért produkciók lehetőleg a középhaladó kategóriában, a középhaladó kategóriában 1-3 helyezést elért produkciók lehetőleg a haladó kategóriában indulnak.

Nevezni bármely új produkcióval vagy régi koreográfiával lehet, kizárólag a koreográfus nevének feltüntetésével (ez lehet egy személy vagy a csoport saját munkája is). Külföldi koreográfus esetén szükséges a koreográfustól származó érvényes felhasználási szerződés vagy engedély másolata is.

Sem alsó, sem felső korhatár nincs.

A csoportos kategóriában létszámkorlátozás nincs, mivel a CSILI színháztermének színpada legalább 70 nm.
A színpadi háttér fekete/sötét színű, tehát gondoljon mindenki arra, hogy olyan színű fellépő ruhát válasszon, amely nem olvad bele a háttérbe.

Stílusmegkötés nincs. Indulni lehet bármilyen stílusú keleti tánccal, legyen az akár népi, akár modern tánc, az orientális tánc bármely határterülete, fantázia v. táncszínház jellegű produkció.

FONTOS! A zsűri nem egymással hasonlítja össze a különböző táncok és csoportok stílusát, hanem azt veszi figyelembe, hogy a csoport által előadott produkció stílusa mennyire felel meg a nevezési lapon megadott stílus jegyeinek. A nevezési lapon megadott stílust a pontozólapokon is feltüntetjük. (Raqs sharqi, dobszóló, saidi, fúzió, fantázia, törzsi, modern pop, show, orientális táncszínház stb.)
Örömmel fogadjuk a műfajok határait feszegető, újító szándékú produkciókat és a teljesen tradicionális, klasszikus táncokat is.

Bármely eszköz használata megengedett, kivéve a tüzes eszközöket (biztonsági okok miatt).


Sérülés esetén
A versenyzők a nevezéssel vállalják és megértik, hogy a versenyen való indulás esetlegesen sérülésveszéllyel járhat, ezért sem a verseny rendezője, sem helyszíne, sem látogatói nem vonhatók felelősségre esetleges sérülés, vagy a versenyen való részvétel bármilyen egyéb káros következménye esetén. A nevező csapat felkészítője vállalja, hogy tájékoztatja a csapatok minden egyes tagját erről a tényről.
Ha a verseny alatt bármikor a versenyző megbetegedik, megsérül és/vagy fizikai állapota veszélybe kerül, a versenyző/csoport kísérője kötelezően felelős jelenteni a balesetet vagy betegséget a verseny szervezőinek, hogy azok mihamarabb intézkedhessenek orvosi ellátásról.
A versenyző nevezésével kijelenti, hogy a verseny indulási feltételeit elolvasta, megértette és azokat magára és a csapatára nézve kötelezőnek ismeri el.


Viselkedés, egyéb tanácsok:
Ha még nem vagy rutinos versenyző, kérlek, mindenképpen olvasd el a következő tanácsokat is:
Természetesen, a cikkben leírtak nem jelentenek kötelezettséget, de nem árt az előzetes tájékozódás arról, hogy a zsűritagok mi mindenre figyelnek oda a verseny folyamán.

****

A szervezők fenntartják a jogot, hogy
- megváltoztassák a versenyszabályzatot és a verseny beosztását a verseny előtt, a verseny ideje alatt bármikor, vagy töröljék a versenyt.
- diszkvalifikálják a versenyzőt a verseny ideje alatt bármikor, amennyiben az megsérti a verseny szabályait, vagy a magatartása rontja az esemény, a szervezők, partnerek vagy szponzorok jó hírnevét.
- a versenyzőket tudásszintjük alapján másik kategóriába helyezzék, vagy másik kategóriában pontozzák.

- A versenyzők nem támaszthatnak jogi követeléseket, kifogásokat a díjak és jutalmak kapcsán; a szervezők pedig vállalják, hogy kiosztják a szponzorok és partnerek által felajánlott összes díjat és ajándékot.
- A rendezvényen történő részvétel összes költsége a résztvevőket terheli.
- A nevezés visszavonható és a szervezők a nevezési díjat teljes egészében visszafizetik 2018. január 30-ig. Ezután nem áll módunkban visszafizetni a nevezési díjat semmilyen formában. 




Szeretettel várjuk jelentkezéseiteket,

további javaslataitokat, kérdéseiteket:

+36-70/317-80-90


Jó készülést, sikeres versenyzést, örömteli táncokat kívánunk!


Mahasti és a Szervezők

********************


2016. április 10., vasárnap

X. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny - helyezettek

A X. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny helyezettjei


JUNIOR kategória:

I.
Duo Habibi - Nikola Zhangová, Eliška Košťálová 
Iskola: Belly Habibi, Prága, Csehország  
Felkészítő tanár: Irena Antonová
Tánc: Winter and Spring (Fusion)


II. 
Farafir Junior csoport - Román Ramóna (11), Fördős Nikolett Viktória (12), Juhászová Bernadeta (12), Zsolnai László (10), Tóth Karola (14), Horváth Barbara (18)
Iskola: Farafir hastánc csoport, Gúta, Szlovákia
Koreográfus: Najla Raqasa
Felkészítő: Farafir  trió
Tánc: Saidi

*****

KEZDŐ Páros kategória:

I.
Naga Duó
Dobrádi Lilla, Lukács Laura  
Iskola: -
Felkészítő tanár: Tóth Réka Anna
Tánc: Balkán (törzsi fúzió) 

I. 
Tóth Karola (14), Horváth Barbara (18) 
Iskola: Farafir hastánc csoport
Koreográfus: Najla Raqasa
Felkészítő tanár: Farafir csoport
Tánc: Raqs sharqi

II.
Rebényi Anna és Varga Réka
Iskola: Abrakadabra Hastánc és Művészeti Iskola
Koreográfus: Komáromi Judit Nese, Rebényi Anna, Varga Réka
Felkészítő tanár: Komáromi Judit Nese
Dunya (fantázia)

III.
ELTE Oriental duó - Hertelendy Zsanett, Papp Mariann
Iskola: ELTE Oriental
Koreográfus: Hertelendy Zsanett, Papp Mariann
Felkészítő tanár: Molnár Ágnes
Tánc: Butterf(l)yte (fantázia)


*****

KEZDŐ Kiscsoport kategória

I. 
Kelet Ragyogása Táncegyüttes - Miskolczi Diána, Karlik Ágnes, Farkas Réka, Kovács Márti, Szabó Viktória
Iskola: Kelet Ragyogása Tánc Stúdió 
Felkészítő tanár: Silviarah Keletra
Tánc: Tavaszköszöntő Dobszóló – Az élet kivirágzásának ünnepe (dobszóló)

 II.
Angyalok és Démonok - Gere-Nagy Ágota, Szecskó Katalin, Böghy Bernadett, Liana Paradise
Iskola: Mahasti Hastáncstúdió
Felkészítő tanár: Mahasti
Koreográfia: Mahasti és a csoport
Tánc: Pokolian jó veled (fantázia-show)

III.
ELTE Oriental trió - Jarkó Andrea, Solymosi Emőke, Wittmann Dalma
Iskola: ELTE Oriental 
Felkészítő tanár: Molnár Ágnes
Tánc: Vágyódás (beledi)

IV.
ELTE Oriental - Hertelendy Zsanett, Horváth Zsófia, Kuizs Barbara, Papp Mariann
Iskola: ELTE Oriental
Koreográfus: ELTE Oriental
Felkészítő tanár: Molnár Ágnes
Tánc: A szél úrnői (fantázia)



*****

KEZDŐ Nagycsoport kategória

I.
ELTE Oriental - Horváth Zsófia, Jarkó Andrea, Kecskés Luca, Kuizs Barbara, Solymosi Emőke, Wittmann Dalma
Iskola: ELTE Oriental 
Felkészítő tanár: Molnár Ágnes
Tánc: 2az1ben (fantázia)

II.
Amarillisz Hastánccsoport - Nagyné Horváth Erzsébet, Török Judit, Komár Edit, Trubiánszki Hajnalka, Folczné Leéb Mónika
Iskola: -
Koreográfia: Amarillisz Hastánccsoport 
Tánc: Saidi

III.
Amarillisz Hastánccsoport - Nagyné Horváth Erzsébet, Török Judit, Komár Edit, Trubiánszki Hajnalka, Folczné Leéb Mónika
Iskola: -
Koreográfia: Amarillisz Hastánccsoport 
Tánc: Fantázia 


*****

KÖZÉPHALADÓ Páros és kiscsoport kategória

I.
Almira - Melis Melinda, Nick Erika, Szőke Johanna, Horváth Júlia
Iskola: Brebán Katalin tánciskolája
Felkészítő tanár: Brebán Katalin
Tánc: Nasam Alina Elhawa (oriental) 

II.
Tűzliliom csoport - Horváth Bea, Békefi Bianka, Szűcs Éva
Iskola: Nasreen Hastánc Stúdió, Zalaegerszeg
Felkészítő tanár: Nasreen - Nemesházi Bernadett
Tánc: Immortal Desire (show)

III.
 Jácint duó - Nagyné Bukovics Ágnes, Szalai Eszter
Iskola: Nasreen Hastánc Stúdió, Zalaegerszeg
Felkészítő tanár: Nasreen - Nemesházi Bernadett
Tánc: Breath and Life (show)

IV.
Lady Saidi - Molnárné Bihari Gyöngyi, Szabó Veronika
Iskola: Semiramis Orientális Tánciskola
Koreográfus: Kiss Andrea „YASNA”, Molnárné Bihari Gyöngyi
Felkészítő tanár: Kiss Andrea
Tánc: Folk - Saidi


*****

KÖZÉPHALADÓ Nagycsoport kategória

I.
Jácint csoport - Doszpoth Éva, Nagyné Bukovics Ágnes, Szalai Eszter, Laczkó Anita, Szabó Edina, Káli Anita, Horváth Bea, Békefi Bianka, Szőkéné Bárdossy Erzsébet
Iskola: Nasreen Hastánc Stúdió, Zalaegerszeg
Felkészítő tanár: Nasreen - Nemesházi Bernadett
Tánc: Resalet Hob Marmea (oriental dal)

II.
Amar Said Dance Company - Győri Zsuzsanna, Kotrebai Zsuzsanna, Sipos Ágnes, Erdei Tímea, Nagy Mariann
Iskola: MayaDance Hastánc Stúdió
Felkészítő tanár: Székely Maya
Tánc: Raks Amar (raqs sharqi és dobszóló)

III.
Oriental Fantasy - Balog Bogi, Dudás Krisztina, Fabó Gabriella, Keresztes-Nagy Zsófia, Kuris Gabriella, Lackó Eszter, Szabó Betti
Iskola: Oriental Fantasy Hastánciskola
Felkészítő tanár: Révész Judit
Tánc: Oriental

IV.
ORKHESZTIKA Hastáncklub - Antal Rita, Csipkereki Olgi, Dánielisz Zsuzsa, Dobis Szilvi, Ebner Janka, Katona Ivonne, Lovász Zsuzsa,Ságodi Kriszta, Szénási Éva
Iskola: ORKHESZTIKA Hastáncklub, Göd 
Felkészítő tanár: Sághy Judit
Tánc: Kavalkád (show-fantasy)


*****

HALADÓ Páros kategória

I.
Amaraya orientális Táncszínházi társulat, Saidi duó - Gonda Gabriella, Fuchs Péter
Iskola: Amaraya Bellydance Studio
Koreográfus: Fuchs Péter és Gonda Gabriella
Felkészítő tanár : Tóth Bea Amaraya
Tánc: Erzsébet napja (saidi)

II. 
Belladies - Hadlaczki Judit és Varga Tünde
Iskola: -
Koreográfus: Varga Tünde
Felkészítő tanár: -
Tánc: Raqs sharqi 

III.
Kárdási-Soós duó - Kárdási Zsófia, Soós-Nagy Adél
Iskola: Vitális Anna Elegant Bellydance Club
Felkészítő tanár: Vitális Anna
Tánc: Nibiru (fantasy)

IV.
Nilufer-Fathiyah - Halász Beáta, Papp-Csepi Babett
Iskola: Sharyam Tánciskola
Koreográfia: Halász Beáta, Papp-Csepi Babett
Felkészítő tanár: -
Tánc: Raqs sharqi 

*****


HALADÓ Kiscsoport kategória

I.
Oriental Essence - Paulina Nekorancová, Veronika Kvasňovská,
Ivana Plavá, Mária Lacušová
Iskola: Oriental Essence, Pozsony, Szlovákia
Felkészítő tanár: Halka Tytykalová
Tánc: Gait Alaya (Lyrical dance vith veils)

II.
Farafir - Borka Andrea, Muzslay Éva, Borbély Tímea
Iskola: Farafir hastánc csoport, Gúta, Szlovákia
Koreográfus: Najla Raqasa
Felkészítő tanár: Farafir trió
Tánc: Asszonyok akcióban (dobszóló)

III.
Farafir - Borka Andrea, Muzslay Éva, Borbély Tímea
Iskola: Farafir hastánc csoport, Gúta, Szlovákia
Koreográfus: Najla Raqasa
Felkészítő tanár: Farafir trió
Tánc: Piknik (shaabi ujjcintányérral)

*****


HALADÓ Nagycsoport kategória

I.
Midnight Diamonds - Csatári Orsolya, Dusza Anikó, Miklósné Marika, Percz Nikolett, Tuboly Éva
Iskola: Szőke Mirjam
Felkészítő tanár: Szőke Mirjam
Tánc: Modern Raks 

II.
 Nimfeum haladó csoport - Balabás Lina, Doszpoth Rebeka, Udvardy Móni, Molnár Alexandra, Kovács Adrienn, Sarnyai Rita, Lochte Szabrina, Troszt Kata, Cani Ági, Csire Marianna
Iskola: NIMFEUM - Nieto Mercedes Orientális Tánciskola
Felkészítő tanár: Nieto Mercedes
Tánc: Saidi (folklór)

III.
Belly Habibi - Jitka Mindlová, Michaela Šimečková, Karolína Belasová, Adéle Houschková, Emma Tomanová
Iskola: Belly Habibi, Prága, Csehország
Felkészítő tanár: Irena Antonová
Tánc: Let it go (Fusion)

IV.
Caliana - Faragó Katalin, Forrai Erika, Korom Alexandra, Tökölyi Petra, Vajda Hajnalka
Iskola: Caliana Táncegyesület
Felkészítő tanár: dr. Vajda Hajnalka
Tánc: Átváltozás (fantáziatánc)


***** 

PROFI Kategória

I.
Oriental Essence - Veronika Kvasňovská, Ivana Plavá, Mária Lacušová
Iskola: Oriental Essence, Pozsony, Szlovákia
Koreográfia: Oriental Essence
Felkészítő tanár: Halka Tytykalová
Tánc: Cool Cats (Fusion)

II.
Nieto Mercedes Profi CsoportjaSivák Timi, Molnár Sára, Ifka Vivien, Kis Viktória
Hegedűs Orsolya, Holup Orsolya,  Balabás Ildiko, Deák Judit, Gecsényi Enikő
Iskola: Nimfeum Nieto Mercedesz Tanciskola
Felkészítő tanár: Nieto Mercedes
Tánc: Szerelem éjszakája (Oriental Dance)

III.
A-Dance School - Beczkó Mónika, Blind Eszter, Buzdor Adrienn, Gonda Gabriella, Fuchs Péter
Iskola: A-Dance School 
Felkészítő tanár: Tóth Bea Amaraya
Tánc: A-Dance (mahraganat

IV.
MOA - Cerah csoport - Gerencsér Felícia, Götli Krisztina, Bangó Mária
Iskola: MOA Alapítvány 
Koreográfus: MOA
Felkészítő tanár: Mira
Tánc: I wanna dance (angyalok közt) (dobszóló)