A következő címkéjű bejegyzések mutatása: siker. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: siker. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 26., péntek

Hastánctábor-jógatábor 2016. - Szubjektív 04. (smink)

Mi a közös a hastáncban és a sminkelésben?




A SMINKELÉS - hát az nagyon fontos egy nő életében
Azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk, ugye? :-)

Nem csak azért jó, mert szépek és ápoltabbak leszünk tőle, általa. 
Ez egy olyan dolog, ami esztétikai élményeket nyújt annak is, aki csinálja (akár magának, akár másnak), és annak is, aki nézi. Aki látja az eredményét. 
Izgalmas az új színekkel, új kenceficékkel való kísérletezés
Segít önmagunk jobb megismerésében. Lelkileg és testileg is. 
Lehetőséget ad, hogy megmutassuk, hangsúlyozzuk azt, ami a legszebb bennünk és javítsunk azokon a dolgokon, amiket nem találunk szépnek magunkon. 
Így növeli az önbizalmat is. 
Főleg azzal, hamikor rájössz, hogy te is meg tudod csinálni
Sőt, úgy tudod megcsinálni, ahogy neked a legjobban tetszik. :-) 
Ahogy te magadnak a legjobban tetszel!


És ne felejtkezzünk el arról, ami a hastáncot és a sminkelést még inkább összeköti
Ja, nem, most éppen nem a színpadi hastáncos sminkre gondolok. 

Hanem arra, hogy mindkettőt lehet női körben, együtt csinálni.
Közösségépítő erejük van. 
Segítik a női összetartozás érzését. 
Közben jókat lehet csacsogni csajos témákról, amihez úgysem kellenek a pasik (csillogás, flitterek, tusvonalak, testvonalak, bőrápolás, lélekápolás...).

És az is fontos, hogy mindkettőnél az a legjobb, ha a pasik csak a végeredményt látják. :-) 
Nem kell tudniuk arról, hogy hány százszor kellett újrahúzni azt a fránya tusvonalat, mire tökéletes lett....
Nem kell tudniuk, hogy hányszor kented újra a pirosítót, mert nem jó helyre ment. 
Hogy hányszor sírtad teli a zsebkendődet a szétkent szemspirállal....

Ahogy arról sem kell tudniuk, hogy hány hastáncórát izzadtál végig loncsosan, szakadtan, büdösen, mire összeállítottad azt a másfél perces szuper koreográfiát... 
Hogy hányszor küldted el őt gondolatban melegebb égtájakra, amikor a neki szánt fellépésedre készültél és ezredszerre sem sikerült az a csábító mozdulat...
Hogy hányszor akartad feladni az egészet, mert úgy gondoltad, hogy soha nem leszel erre képes...

Aztán végül kipenderülsz ELÉ, csillogsz, ragyogsz, tökéletes a sminked, tökéletes a táncod (legalábbis az Ő számára - mert te úgyis elégedetlen leszel magaddal...)  és a pasi a lábaid előtt hever.
Hát nem megérte???!!!
:-)))


Szóval, hogy az egészet a táborral is összekössem, Annát ki kellett sminkelnünk a táborban, mert állítása szerint még soha az életben nem volt rajta egy rendes smink. Nem hogy színpadi!
Így egyik délelőtt sminkpartyt rendeztünk a számára, hogy méltóképpen ünnepelhesse meg a szülinapját, önmagát, a tábort, a nőiségét és az új életét. :-)

Nekikészülünk, Anna még nem fedi fel magát. :-)



A legfontosabb az alapos arctisztítás. Én mindig ugyanazt a márkát használom. :-)

A spirálozáshoz érkezik a felmentő sereg. :-)
A spirálozáshoz érkezik a felmentő sereg. :-)
Együtt drukkolunk a szép eredményért... :-)
Felirat hozzáadása

Itt már mindenki izgatottan várja az eredményt... :-)


Anna 10 évet fiatalodott 10 perc alatt. Ugye, megérte?! 




Szóval, együtt örülünk a szépség születésének. 

Szóval, együtt örülünk a szépség születésének.


És még mindig FOLYT. KÖV.!

*********************************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
Szívvel-Lélekkel Stúdió,  
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 


2013. október 1., kedd

Szépek vagyunk. Mint Gárdonyi csillagai. :-)

Ugye? :-)

Hamarosan még több fotó jön. Ez az első adag.
Köszönöm Bajnok Ildinek.


A kép alcíme: "Mártinak szexi a lába" :-)))
De azért ezek az eredeti Mahasti fátylak sem rosszak... :-)



Hú, pedig nagyon hideg volt. De ez egy hihetetlenül jó hangulatú fellépés volt. :-)

Az Újbudai Kulturális intézettől kaptuk a felkérést, és tényleg fantasztikusan sikerült.
A hideg ellenére remek volt a hangulat a nézőtéren, ahol kis számú, ám annál lelkesebb nézősereg várta türelmetlenül a hastáncot.
A műsor is jól sikerült, pedig igazán hirtelen jött a felkérés, nem volt sok időnk készülni rá.
Köszönöm Mártinak, Katának és Ildinek a táncot, Balage-nak a dobolást, a 3 gyerekemnek a türelmet. :-)
És persze Marcsinak és a sok-sok gyereknek, akikkel a műsorunk zárásaként együtt roptuk a táncot. :-) Nagyon jól éreztem magam veletek.
Örülök, hogy ezzel a fellépéssel megint valami színvonalas és jó dologban vehettünk részt. A Gárdonyi csillagai c. rendezvényen igazán minden módon belekóstolhattunk a keleti kultúrába, pl. az ételek-italok, a történelem, a ruhák, a zenék, a tánc, a fegyverek és még sok minden kapcsán.

*******
 És hogy mi is volt ez "hivatalosan"?
A honlapról idézem: 

Gárdonyi csillagai – Irodalmi vurstli
2013. szeptember 28-29.
Budapest XI. kerület – Gárdonyi tér
Az Újbudai Kulturális Intézet egy rendhagyó találkozásra hívja a kedves közönséget. Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulóján, kétnapos rendezvénnyel tisztelgünk az Egri csillagok halhatatlan szerzője előtt. Színes vásári forgatagunkban mindenki megtalálja a számára érdekes látnivalókat: zenés színpadi műsorok, játékos vetélkedők, kiállítások, török ízek és magyar kézműves kirakodók, fekete leves és törökméz várja a látogatókat. Török katonák, magyar vitézek, filmvetítés és beszélgetés az Egri csillagok című film szereplőivel.
Kicsiknek és nagyoknak, török és magyar barátoknak, irodalomkedvelőknek és filmrajongóknak. Szeretettel várjuk kalandos vurstlinkba!


********

2010. október 18., hétfő

Akció sorozat indult! 02.

Ezen a héten ismét a bérletet vásárlóknak szeretnénk kedvezni, hogy díjazzuk a hűséget, a kitartást, a lelkes táncolást. :-)
Természetesen, hamarosan lesz majd olyan akciónk is, amivel az új beiratkozóknak, új feliratkozóknak kedvezünk majd. (Figyeljétek a levelezési listás híreket!)
Az akciósorozatunk még több hétig tart!

Ezen a héten azok, akik Mahasti Hastáncbérletet vásárolnak bármilyen értékben, egy 20%-os utalványt kapnak.
Ezt az utalványt egyszeri alkalommal bármelyik választott workshopra felhasználhatjátok a Mahasti Hastáncstúdióban november végéig.
(A november 6-7-i Enneagram kivételt képez a kedvezmény alól, mert ez a kurzus már így is 90%-os kedvezménnyel vehető igénybe a bérleteseink számára.)
A kedvezmény más kedvezményekkel nem vonható össze!

Tehát, ha ezen a héten hastáncbérletet vásároltok, akkor 20% kedvezménnyel vehettek részt a következő kurzusok valamelyikén (ha egyéb kedvezményekkel nem éltek) :

Október 29. Sikerklub ("Tudom a tutit") (Mahasti)
Október 30. Haladó smink tanfolyam (Tünde)
Október 30. Stílusiskola Alaptanfolyam (Kishonty Csilla)
November 13. Tűzbuborékok (dobszóló) (Mahasti)
November 13. Raqs sharqi - In An Other Way (Mahasti és Eszti)
November 14. Mahbubi - haladó pop (Gyöngyi)
November 14. Raqs sharqi - jazztánc fúzió (Szandra és Eszti)
November 27. Törzsi tánc (Szandra)

A workshopok részleteit a www.mahasti.hu oldalon megtaláljátok a Programoknál.

A 20% kedvezmény szétbontható több részletre is, ha több workshopra jönnétek, tehát akár 10-10, akár 10-5-5% bontásban is felhasználható.
Érdemes élni ezzel a lehetőséggel!

Szép táncokat a héten is!
Mahasti

2010. szeptember 22., szerda

Az álmok valóra válnak.

Imádom a hegyeket. Az erdőket. Folyókat, patakokat, tavakat, mindenféle vizeket. A sok zöldet, a természetet.
Ilyesmiket mindig kérek kérek az Univerzumtól. :-)
Ráadásul szeretek csajok között lenni, és imádok hastáncolni, meg tanítani.
Szeretem a wellness hoteleket, a szuper programokat...

Így aztán október 1-3. között Ausztriában leszek, erdők-hegyek-tavak közt, egy fantasztikus helyen, fantasztikus wellness hotelben, Csak Csajok hétvégén, hastáncolva...

A plakátot beillesztem. Ha rákattintasz és elmented, akkor felnagyítva el tudod olvasni a teljes programot. És csatlakozhatsz hozzánk. Nagyon jól érezzük majd magunkat együtt! :-)
(Én már most is jól érzem magam, együtt is és egyedül is...) :-)))




Köszönöm az Univerzumnak és a kis segítőinek, hogy összehozták ezt a számomra! :-)
Biztosan szuper lesz, és ráadásul ezzel még egy csomó más kívánságom is valóra vált (csak azok titkosak) :-))))


2010. szeptember 8., szerda

"Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem...." :-)


 Annyira szeretem hallgatni az optimista, derűlátó, sikeres embereket, akik ÉLIK a saját boldogságukat, örülnek annak, ami van, amit elértek...
Nagyon jólesik, és rengeteg erőt adnak a sikereik nekem is. És persze nekem is jólesik beszélgetnem arról, amitől boldog vagyok. :-)

Ezért azt mondták a "hangok", hogy csináljunk Sikerklubot, és az elmeséléssel, megosztással hatványozzuk meg a sikereinket is. :-)
Beillesztem a leírást, ami egyébként már a www.mahasti.hu oldalon is olvasható, és gyertek el, meséljetek ti is! Én már alig várom! :-)




Az ember gondolatai terméke. Amit gondol, azzá válik. (Mahatma Gandhi)

Ugye, te is érezted már, hogy szükséged van a pozitív visszajelzésekre akár magadtól, akár másoktól…?!
Hogy jól jönne belőlük még több….
Hogy kell a kölcsönös motiváció a kapcsolataidban…
Hogy lehúznak a negatív gondolatok, bár nem erre vágysz….
Hogy a sikereidet megosztanád másokkal is, csak aggódsz, nehogy dicsekvésnek/beképzeltségnek tűnjön…
 
Ha örömmel meghallgatnád, másoknak mi a siker, hogyan érték el, amire vágytak…
Ha te is megosztanád másokkal a sikereidet…
Ha egyszerűen csak fürdőznél a siker energiáiban…
Ha kíváncsi vagy a siker titkára…

Akkor HAJRÁ! Itt a remek alkalom!

Október 29-én, pénteken 17:30- tól ameddig bírjuk -
Siker Klub a Szívvel-Lélekkel Stúdióban!
Ha nem érsz oda 17:30-ra, később is csatlakozhatsz hozzánk!


 És mindez a 10 milliószoros napon, hogy még nagyobb ereje legyen a mondandónknak, az élményeinknek! (Akkor is jöhetsz, ha nem hiszel a tízmilliószoros nap erejében; ez nem kizáró ok!)

„Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem…” :-)
Az órákon nincs lehetőség arra, hogy a magánéleti és szakmai sikereinkről beszélgessünk, pedig jó érzés megosztani a sikereinket másokkal is. És igen, sokszor a félelem is visszatart, hogy akkor majd mit gondolnak a többiek, és biztosan irigykedni fognak, és különben is…
Hát, itt, a Sikerklubban garantáltan senki nem fog irigykedni rád, bármit is mondasz majd! (Vagy ha mégis, akkor majd lerendezi magában ezt a dolgot, hiszen ez az ő saját filmje.) :-)
Mi veled örülünk! Megtapsolunk, megünnepelünk…

Az én számomra a magánéletemben a legnagyobb siker az, amikor a gyerekem azt mondja, hogy én készítem a világon a legfinomabb fagyit, sütit, tortát stb.
Amikor a családtagjaimmal jut időnk egymásra, bensőséges beszélgetésekre…
Vagy amikor sikerül változtatnom a viselkedésemen az általam vágyott irányban.
Vagy amikor meg tudok nyílni mások előtt, és tudok arról beszélni, ami bennem van, ami fontos a számomra.
Szakmailag pedig nagy elismerésnek tartom, amikor meghívnak külföldre zsűrizni, vagy amikor a tanítványaim jó helyezést érnek el versenyen (vagy ha elindulnak egy versenyen….) :-)
És a klubban még többet mesélek majd…. :-)

És a számodra?
Neked mi a siker?
Gyere, és oszd meg velünk is, hogy még jobban átélhesd, hogy még több inspiráló gondolatot és érzelmi töltetet kapj a saját sikereidhez a 10 milliószoros napon!

Belépődíj:
a Mahasti Hastáncstúdióban érvényes 1,5 órás óradíj (vagy a bérlet is érvényes)
+ tárgyi hozzájárulás a klubestünk sikeréhez: tea, sütike, szörpike… (Ha szeretsz sütni-főzni, máris 1 siker, aminek az örömét megoszthatod másokkal!) :-)
+ nyitott szív, lelkesedés jó, ha van (ha nincs, majd mi adunk) :-)
+ sikerlista, a legapróbbaktól a legnagyobbakig. Az sem baj, ha nem tárod a nyilvánosság elé, csak a szívedben hozod el.
Tányért, evő- és ivóeszközt, párnát, takarót adunk....

Ja, és nem csak hastáncosok jöhetnek ám! :-)

Ha annyira jól érezzük magunkat, hogy ottragadunk, akkor ottalvás, fürdés, fogmosás, reggelizés külön díj nélkül lehetséges ezen a napon!

A tízmilliószoros napról biztosan te is sok körlevelet kaptál már. De ha még nem hallottál a tízmilliószoros napról és érdekel, akkor itt elolvashatod. (Nem kell benne hinned, de egy próbát megér, ha jobbá teheted vele az életedet.) :-)
Tanítványaim állítják, hogy nekik bevált.  



”Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat.
Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben.
Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.
A nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni.
Küldj fényt a Földnek és az emberiségnek!
Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek.
Lásd a Világbékét ünnepelni!
Tegyél meg mindent, amit szeretnél,10 milliószoros erővel fog hatni!

Ezeken a napokon egy pulzáló ultraviola (UV) sugár keresztezi a Föld útját, amely a 2. univerzumban lévő, magasabb dimenziók egyikéből érkezik. A Föld körülbelül 17 órán keresztül marad ebben a sugárban.
Ez a sugár a szívcsakrával rezonál, ragyog és fluoreszkál, a színe pedig kék/bíborvörös. Bár ebben a frekvencia-csoportban is rezeg, felette áll az 1. univerzum (amelybe a Föld is tartozik) színfrekvencia-spektrumának. Azonban lelkünk természete, valamint a 2. univerzum frekvencia-csoportjaiban működő lélekcsoportok miatt a hatás itt is érezhető lesz.

Ez a hatás a következő: minden gondolat és érzelem a tízmilliószorosára növekszik. Igen, minden megsokszorozódik, a tízmilliószorosára. Minden gondolat, minden érzelem, minden szándék, minden akarat - függetlenül attól, hogy jó, rossz, beteges, pozitív vagy negatív - tízmilliószor erősebb lesz.

Mit jelent ez?
A valóságunkat gondolatainkkal teremtjük meg. Valóságunkat tehát az határozza meg, mire irányítjuk a fókuszunkat, mire összpontosítunk.
Minden anyag gondolataink eredményeképpen manifesztálódik. Ez az UV sugár felgyorsítja ezeket a gondolatokat, és gyorsabb ütemben szilárdítja meg őket. Így tízmilliószor gyorsabban jelennek meg az anyagi világban, mint egyébként.

Nagyon fontos, hogy ezen a napon tudatos legyél, mert ez a gyorsulás veszélyes is lehet, ha olyan gondolatokra fókuszálsz, amelyek számodra nem tetsző dolgokról szólnak, hiszen azok is gyorsabban jelennek meg a valóságodban. Ugyanakkor ez az UV sugár ajándékká is válhat, ha úgy döntesz.
Te határozod meg gondolataid természetét, de ne feledd: bármire is fókuszálsz, az gyorsabban fog megvalósulni, mint egyébként.
Fontos, hogy csak építő, pozitív gondolatokra összpontosíts ebben az időszakban: a szeretetre, a sikerre, a gyógyulásra, a gazdagságra, a kedvességre, a hálára.

Nem szükséges meditációba merülnöd ezen időszak alatt, bár jó lenne, ha megtehetnéd. A kulcs időszak (időzónáktól függetlenül) a 17:10-es csúcspont. Ha ebben az időszakban lehetőséged van arra, hogy találj egy csendes helyet, akkor telepedj le ott, hogy fókuszálhass.

Gondolataidat összpontosítsd bármire, amire vágysz. Amire a Földnek és az emberiségnek szüksége van, szeretetteljes, pozitív gondolatokat táplálj.

Szólj minél több embernek, hogy ők is tudatosak lehessenek ezen a napon és arra használhassák ezt a kozmikus eseményt, hogy pozitív, jóakaratú gondolatokra fókuszáljanak.

Kicsivel több, mint egymillió emberre van szükség ahhoz, hogy egy olyan változás induljon be az emberiség történetében, ami kiemeli az embereket az elkülönültség és szétdaraboltság állapotából, és elhozza az egyesülés, az egység állapotát.

Ez egy lehetőség arra, hogy visszavegyük, ami jogosan a miénk: a békét és a bőséget a Föld és az emberiség számára.

Ez egy ajándék, válasz az imáinkra, egy úgynevezett életvonal, amely a mi univerzumunkból érkezik.
Hogy mire használjátok, és hogy részt vesztek-e benne vagy sem, az rajtatok áll.”



A képek forrása az internet. A szerzőjük, sajnos, számomra ismeretlen.
Azért tettem be őket ide, mert hűen tükrözik a csodálatos világot, ahogy a színeket érzékelem. Boldogsággal tölt el minden, ami színes. :-)