A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hastáncintézet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hastáncintézet. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 3., szerda

Versenykiírás - 2011. február 20.


VERSENYKIÍRÁS

Kedves Hastáncosok, Oktatók!

Örömmel értesítünk benneteket a

Mahasti Hastánc Stúdió

szervezésében megrendezendő

 V. HOLDFÉNY LÁNYAI

Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncversenyről.

Helyszíne:
CSILI Művelődési Központ Színházterme
Bp. XX. ker, Nagy-Győri István u. 4-6.

A verseny időpontja:
2011. február 20. vasárnap 11:00-15:00

Magyarország egyetlen kizárólag csoportoknak szóló hastáncversenye már 9 éve.

Erre a versenyre a legnagyobb, legjobb iskolák jelentkeznek, de rendszeresen fellépnek rajta kisebb, újonnan alakult hastánciskolákat, klubokat képviselő csoportok is. Külföldről is egyre több csoport nevez, így a versenyzők ténylegesen, itt helyben, Magyarországon is nemzetközi mezőnyben mérettethetik meg magukat.

A rendezvény a hagyományokhoz híven idén is nemzetközi, tehát szeretettel várjuk valamennyi hastánciskola képviselőit, Magyarország egész területéről és külföldről egyaránt!


Versenyző regisztráció a főbejáratnál elhelyezett asztalnál 10:15-től.

Kategóriák:

1, Felnőtt kezdő páros és kiscsoportos            - 14 év feletti kezdőkből, amatőrökből álló párosok és max. 5 fős csoportok számára.

2, Felnőtt kezdő nagycsoportos - Minimum 6 fővel, kizárólag amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs, 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!
Csak olyan koreográfia nevezhető, amely semmilyen versenyen nem ért még el 1-3. helyezést.

A kezdő kategóriákban indulhatnak azok, akiknek mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a középhaladó kategóriához), nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát.

3, Felnőtt középhaladó páros és kiscsoportos - 14 év feletti középhaladókból, amatőrökből álló párosok és max. 5 fős csoportok számára.

4, Felnőtt középhaladó nagycsoportos - Minimum 6 fővel, kizárólag középhaladó amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs, 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!
Csak olyan koreográfia nevezhető, amely semmilyen versenyen nem ért még el 1-3. helyezést középhaladó, haladó kategóriában.

A középhaladó kategóriákban indulhatnak azok, akiknek mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem vagy csak keveset versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a haladó kategóriához), nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát.

5, Felnőtt haladó páros és kiscsoportos         14 év feletti, haladó szintű párosok és max. 5 fős csoportok számára.

6, Felnőtt haladó nagycsoportos
Minimum 6 fővel, haladó tudásszintű csoportok számára. Maximum létszám nincs, 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!
Olyan koreográfia is nevezhető, amely versenyeken már ért el helyezést középhaladó-haladó kategóriában, de ez nem feltétel és nem is kizáró ok.

A haladó kategóriában indulhatnak mindazon csoportok és párosok,
 - melyeknek bármely tagja már ért el 1-3. helyezést egyéni vagy csoportos kategóriában bármely hastáncversenyen középhaladó-haladó kategóriában;
- akikkel együtt táncol oktatójuk, koreográfusuk, vezetőjük;
- akik olyan koreográfiát adnak elő, amelyik ért már el 1-3. helyezést bármely hastáncversenyen középhaladó-haladó kategóriában;
- felkészültségük és mestertanáruk, oktatójuk szerint rendelkeznek azzal a tánctudással, ami ebben a kategóriában elvárt;
- a tagok bármelyike oktat, iskolát vezet, rendszeresen fellép.

7, Junior páros és csoportos      - Ebben a kategóriában indulhatnak azok a párok és csoportok, amelyek 14 év alatti gyermekekből állnak, illetve a csoport átlagéletkora nem haladja meg a 14 évet.

Nevezési határidő:
2011. január 31.
A nevezéseket jelentkezési sorrendben fogadjuk mindaddig,
amíg a létszám be nem telik.
A versenyen maximum 40 páros / csoport indulhat.

Az érvényes nevezés feltételei:
- a kitöltött jelentkezési lap leadása,
- a nevezési díj befizetése, illetve az azt igazoló szelvény bemutatása,
- a zene leadása CD-n/e-mailben január 31-ig (audió vagy mp3 formátumban).

- A versenyzők bármennyi koreográfiában indulhatnak, amennyiben vállalják,
hogy mindegyik koreográfia esetén befizetik a nevezési díjat.


Nevezési díjak:
- Párosban       – 4000 Ft/fő
- Csoportban   – 3000 Ft/fő 
- Amennyiben marad hely, akkor a helyszínen a nevezési díj párosban 4500 Ft/fő, csoportban 3500 Ft/fő
- Kedvezmény: 10 főtől fölfelé a nevezési díj 2500 Ft/fő
Minden versenyző a fellépő jegye mellé 1 db belépőjegyet kap ajándékba, amellyel meghívhatja rokonait/barátait/drukkereit a versenyre.

A befizetés módja:
- A Mahasti Hastáncstúdió bármely oktatójánál személyesen.
- Banki utalással az OTP 11773195-05876392 számlaszámra.
- A közlemény rovatban kérjük feltüntetni:
- a csoport nevét,
- a résztvevők névsorát / számát,
- a koreográfia címét.


Egyéb feltételek:

Amennyiben egy kategóriában 4-nél kevesebb nevezés érkezik, azt a kategóriát összevonjuk más kategóriával. Kategória összevonás esetén előzetes értesítést küldünk.

Mivel a verseny egyik fő célja a kreatív műhelymunka támogatása, a kezdő és középhaladó kategóriákban csak olyan koreográfia nevezhető, amely semmilyen versenyen nem ért még el 1-3. helyezést. A korábban kezdő kategóriában helyezést elért produkciók a középhaladó kategóriában, a középhaladó kategóriában 1-3 helyezést elért produkciók haladó kategóriában indulnak.

Nevezni bármely új produkcióval vagy régi koreográfiával lehet, kizárólag a koreográfus nevének feltüntetésével (ez lehet egy személy vagy a csoport saját munkája is). Külföldi koreográfus esetén szükséges a koreográfustól származó érvényes felhasználási szerződés vagy engedély másolata is.

Sem alsó, sem felső korhatár nincs.

A csoportos kategóriában létszámkorlátozás nincs, mivel a CSILI színháztermének színpada legalább 80 nm. A színpadi háttér fekete/sötét színű, tehát gondoljon mindenki arra, hogy olyan színű fellépő ruhát válasszon, amely nem olvad bele a háttérbe.

Stílusmegkötés nincs. Indulni lehet bármilyen stílusú keleti tánccal, legyen az akár népi, akár modern tánc, az orientális tánc bármely határterülete, fantázia v. táncszínház jellegű produkció. A zsűri nem egymással hasonlítja össze a különböző csoportok stílusát, hanem azt veszi figyelembe, hogy a csoport által előadott produkció stílusa mennyire felel meg a nevezési lapon megadott stílus jegyeinek. (Raks sharki, dobszóló, saidi, fúzió, fantázia, törzsi, modern pop stb.)
Örömmel fogadjuk a műfajok határait feszegető, újító szándékú produkciókat és a teljesen tradícionális, klasszikus táncokat is.

Bármely eszköz használata megengedett, akár egy koreográfián belül több eszközé is. (Tűzzsonglőrök biztonsági okok miatt nem vehetnek részt a produkciókban.)

Sérülés esetén
A versenyzők a nevezéssel vállalják és megértik, hogy a versenyen való indulás esetlegesen sérülésveszéllyel járhat, ezért sem a verseny rendezője, sem helyszíne, sem látogatói nem vonhatók felelősségre esetleges sérülés, vagy a versenyen való részvétel bármilyen egyéb káros következménye esetén. A nevező csapat / egyén felkészítője vállalja, hogy tájékoztatja a csapatok minden egyes tagját erről a tényről.

Ha a verseny alatt bármikor a versenyző megbetegedik, megsérül és/vagy fizikai állapota veszélybe kerül a versenyző, edző, vagy a csoport kísérője kötelezően felelős jelenteni a balesetet vagy betegséget a verseny szervezőinek, hogy azok mihamarabb intézkedhessenek orvosi ellátásról. A versenyző nevezésével kijelenti, hogy a verseny indulási feltételeit elolvasta, megértette és azokat magára és a csapatára nézve, kötelezőnek ismeri el.”

Viselkedés, egyéb tanácsok:
Ha még nem vagy rutinos versenyző, kérlek, mindenképpen olvasd el a következő tanácsokat is:
http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2010/01/hastancversenyre-keszulunk-cikk.html


A táncosok rendelkezésére álló idő:
Párosban  - 1:30-4:00 perc; Csoportban - 1:30-5:00 perc
Az időtúllépés maximum 10 mp lehet. Ezután a technikus lekeveri a zenét!

A táncok sorrendje:
A jelentkezéssel fordított sorrendben következnek a táncok,
azaz az elsőként regisztráló csoport táncol utolsóként, az utolsóként jelentkező pedig elsőként.
Érkezés a fellépés kezdete előtt min. fél órával.

A fellépési sorrend fent lesz a www.mahasti.hu honlapon, illetve a versenyző csoportok képviselőinek e-mailben is elküldjük.
A verseny napján az öltők ajtaján is kifüggesztjük.

Pontozás:
A zsűri létszáma kb. 15 fő, akik nyílt pontozással értékelnek 5-20 pontig.
Holtverseny esetén megosztott helyezéseket kapnak a versenyzők és
sorsolással dönt a zsűri a nyereményekről.
A zsűri tagjai a hazai hastáncélet neves képviselői,
illetve a főszponzorok megbízottjai.
A zsűri tagjairól és a nyereményekről hamarosan tájékoztatunk Titeket.

A zsűrizés főbb szempontjai:
- térkihasználás, színpadkép
- csoportösszhang
- nézőkkel való kommunikáció
- előadásmód, érzelmek megjelenítése
- az előadott tánc stílusa harmóniában van-e a választott zene stílusával (pl. zene és a kosztüm összhangja, a speciális zenei stílusok, ritmusok  lépéseinek, mozdulatainak alkalmazása, változatossága stb.),
- a koreográfia nehézségi fokának és a táncosok technikai tudásának összhangja
- az eszközök funkcionális használata,
- kreativitás, művészi hatás
- az előadott koreográfiával, a fellépők egyéniségével, valamint táncuk mondandójával harmonizáló öltözék.
- A produkciónak (fantázia és fúziós táncok esetén is!) min. 40%-ban tartalmaznia kell az orientális táncok elemeit. Ezek hiányában a zsűri a produkciót „hastáncversenyen értékelhetetlennek” minősíti és nem pontozza.



A zenéket kérjük január 31-ig előre leadni.
Ez szintén megtehető a Mahasti Hastánc Stúdió bármely oktatójánál és e-mailben is.
Az összes számot felvesszük egy cd-re a fellépések szerinti sorrendben, hogy elkerüljük a versenyeken szokásos tolongást a technikusi szoba előtt. Ezzel, reméljük, a Ti vállatokról is leveszünk egy terhet a verseny előtti izgalomban, s így Ti is nyugodtabban készülődhettek.
Ha nem e-mailben külditek a zenét, akkor a verseny végén a leadott cd-ket átvehetitek a technikusi szobában.
Kérünk mindenkit, hogy legyen tartalék zenei cd-je is.

Szeretettel várjuk jelentkezéseiteket,

további ötleteiteket, javaslataitokat, kérdéseiteket:

70/317-80-90

Mahasti és a Szervezők


2010. szeptember 11., szombat

Táncol a baba... :-)

Megvannak a Hastáncintézet utolsó évzárójának a fotói. (Köszönöm Editnek a szépségeket ismét!)
Igazából először a selyemfátylakról akartam írni, csak aztán a fekete-fehér fotóknak Kinga volt az elején Petra babával....
És akkor annyira elgyengültem, hogy most muszáj feltöltenem először az ő fotóikat. Mert ez egy csoda.
Biztosan minden pocaktáncos babának az, és biztos vagyok benne, hogy anyuval táncolni, mikor már odakint vagy, az még nagyobb csoda. Csodatánc. :-)

Akkor hatódjunk! ... :-)

2010. július 13., kedd

Utolsó évzáró a Hastáncintézetben - július 9.

bevezető, szponzorok, műsorról, köszönet és hála (ez a legjobb rész!)
*****
Július 9-én, pénteken tartottuk a Mahasti - Magyar Hastáncintézet utolsó évzáróját, az utolsó ballagást és bizonyítványosztást.
Kicsit szomorú voltam, hogy az eddig végzett hallgatók közül csak Kinga jött el, de be kellett látnom, hogy ez bizonyára csak az én számomra ilyen megrázó és ünnepélyes dolog. Hát igen, az egómnak nem egyszerű elengedni a hastáncoktató képzést, az biztos. 
Nagyon jó kis csapat volt ez az utolsó is.  :-)
De először a szponzorok, akiknek köszönhetően megtelt a kis ballagó tarisznya mindenfélével: Magnevit (Bíró Tünde), Nádszál, Rózsa Hastánc, Sütő Marcsi, EMK (Jónai Éva Hava), Kretek, és persze én, hiszen ez elmaradhatatlan. :-)
A lányokat tanították a két év alatt: Balage, Pereczes Márti, Wollner Márta Shaba, Emesz Tünde, Tilles Mária Réka, Komáromi Judit Nese, Joós Judit, Seebauer Gabriella, Hriczu Andrea, Vonnák László, Seres Zoltán, Prakash, Sudár Balázs, Schaffer Katalin, Győrffy Katalin, Németh Krisztina Amira, Dina Jamilah, Kenéz Tünde. És persze én is. :-)
Elég jó kis névsor. :-)
*****
Na, nézzük a műsort. :-) Elég izgalmasra és változatosra sikeredett, ahogy minden évben eddig is. Ráadásul megint valami gyönyörűséges ballagó egyenruhát sikerült összehozni a lányoknak! Ha lesznek fotók, akkor feltöltöm majd azokat is.

A nyitótánc: Mosolyogva születtél (Baba-mama tánc)  Inancsik Kinga és Petra baba előadásában. Kinga két éve végzett, Petra baba május közepén született.... Első közös nyilvános fellépésük volt. Persze, egy emberként megkönnyeztük.
A Layalt, a végzősök közös táncát már csak én könnyeztem meg. Olyan szépek, helyesek voltak, ahogy a 13 perces számot végignyomták! Utána az élő doboláson agyon izgultam magamat, hogy  jól sikerüljön. Egész jó is lett! A dob is olyan jól mutatott a lányok kezében.
A Habibi Ya Einit, Hajni szóló táncát is végigizgultam... Ja, igazából az egész műsort végigizgultam... :-)
Pallai Kriszti és Zsolti közös tánca azért tetszett annyira, amiért már eddig is: hihetetlenül erős energetikai kapocs van közöttük, és ez annyira lejön tánc közben! Az én számomra ez egy akkora csoda, hogy testvérek, és együtt tudnak dolgozni és egy egységes műalkotást létrehozni két különböző stílus és karakter összerakásával... Nagyon izgi! :-)
A botos táncot Esztivel, Tamarával, Emivel és Annával táncoltuk. Mostanra már megtanultam a saját koreográfiámat, de tudtam, hogy nem fogom tudni elengedni a botot a fejemen... (Persze, lehet, hogy legközelebb nem ezt kéne programozni...) :-)
A fátylas szólóm jól sikerült, mert nagyon jó volt az Erdei Mese fátylammal táncolni. :-)))
Anna raqs sharqi-ja és Emi tánca nagyon szép volt és gyönyörűséges esztétikai élményt nyújtott, mint mindig. A Tükörben, Eszti és Szandra alternatív duója ütött, mint mindig. Lenyűgöző a profizmusuk.
A II. felvonásból már sajnos, nem sokat láttam, mert közben szerveztem a dolgokat és fel-alá rohangásztam két konferálás között.
Azért a Mese a keleti fűszerek illatáról Emi, Eszti és Tamara előadásában nagyon tetszett. Szép, zöld ruhában, a nekik festett fátylakkal táncolták és olyan szép volt!
Orsi törzsi fúziója sem volt szokványos. Úgy örülök, hogy szépséges fehér-világoskék ruhában táncolta, ami annyira illik az egyéniségéhez! Szandráé meg teljesen más volt: jól jött az ártatlan kis fehérke után a dögös, fekete drámaiság.
És még csak ekkor kezdődött a java. Szegény nézők nem tudhatták előre, hogy egy "őrült nők ketrece" jellegű előadásra jöttek... :-)
Tamara erdőtündérként mindenkit elvarázsolt, számunkra láthatatlan koboldokat kergetett és egy kis, sárga lepkével játszott. :-) 
Aztán Eszti Nightlife c. produkciója mindenkit a saját lelke mélységes bugyraiba lökött. Persze, csak úgy viccesen, könnyedén... :-) Csodálom Eszti színészi játékát... és a kidolgozott izmait. Meg a gyönyörűen kidolgozott, precíz mozdulatait. 
Kriszti tanítványai nagyon helyesek voltak; olyan szépen, technikásan táncoltak!
Az Anya-lánya tánc Anna és anyukája előadásában azért volt különösen érdekes, mert először kismamáknak készült (akik, ugye, mostanra "elfogytak", ahogy az már a kismama csoportoknál előfordul...) :-), másrészt meg olyanok voltak, mint két tojás. :-) Nem anya-lányának, hanem ikreknek tűntek és szépek voltak együtt.
Aztán még visszatértünk kicsit az őrülethez Tamara és Ági sámánasszonyos táncával, a Hajnalköszöntővel, végül pedig Ági és "tanítványai" táncoltak egy vidám, pörgős táncot, amire mindenki megkönnyebülhetett és felszabadulhatott lelkileg. :-)
Megtörtént a könnyes búcsú, a tarisznyaátadás, a diplomaosztás, a ballagás... Könnyes búcsú...  Utána még fotózkodtunk egy csomót, hogy legyenek rólunk (meg a fátylakról) közös csoportképek. :-)

Aztán persze az én ámokfutásom még folytatódott az éjszakai tánctermi visszapakolással, vacsoravásárlással...
*****
És annyi mindenkinek szeretnék köszönetet mondani! Remélem, nem felejtek ki senkit. 
Először is Balage-nak és Dokinak a türelemért, hogy elviselték, hogy olyan keveset tudok velük foglalkozni a ballagás előtti héten, és hogy ilyen kedvesek voltak. :-) Balage-nak még a hangosításért és a hangosítás elintézéséért is.
Andinak a sok-sok gyakorlati segítségért, az oklevelek szép kitöltéséért, a türelemért, a gondoskodásért, és hogy a vállán kisírhattam magamat.
Gabinak a szervező munkáért, az asszisztenskedésért, a háttérben történő láthatatlan és gördülékeny szervezésért, a bizalomért, a türelemért és azért, hogy ennyire lelkesen jár már évek óta!
Johannának a szépséges jegyért, amire még a pár hetes kisbabája mellett is szakított időt a kedvemért!
A lányoknak a két évért, a kitartásért, a lelkesedésért, az összetartásért, egymás támogatásáért, és azért, hogy láthattam, ahogy az elvetett kis magok kikelnek és szépséges virágokká formálódnak. Hogy láthattam, ahogy az útjuk alakul és kibontakozik és a segítségükre lehettem ebben.
A szponzoroknak az önzetlen támogatásért.
A terem díszítőinek, Adrinak, anyukájának és Rékának azért, hogy mindig ilyen szépségessé varázsolják a színpadot, a termet, és most, hogy elfelejtettem egy csomó mindent elhozni a díszítéshez, mégis kihozták belőle a maximumot!
Köszönöm Évinek és Péternek a segítséget, a lepakolást, a csomagolást, mindent.

Köszönöm a lányoknak, hogy mindegyikőjüknek megfesthettem a saját, személyre szabott selyemfátylát. Így én is kibontakoztathattam a művészetemet, haladtam tovább a spirituális utamon és boldog voltam, hogy festhetek. Ráadásul olyan szépek lettek a fátylak és annyira örülök, hogy mindenkinek sikerült eltalálnom az egyéniségét és megfesteni a csakis neki illő fátylat.
És köszönöm szépen a gyönyörűséges ajándékot, ami szintén személyre szabott volt... :-) Nagyon tetszett!

Íme a virág, a doboz és az elefánt  :-)))))))))


Végül pedig idézem Pallai Kriszti írását, amiért szintén nagyon hálás vagyok!


"Hogy mi a boldogság?
Egy Nap felkelni és megválaszolni, mi leszek, ha nagy leszek!
Egy álom, amit véghez kell vinni, égen-földön át! 
Még akkor is látni a célt, amikor az ember kétségbe van esve, 
és önmagától kérdezi, hogyan tovább?
Hogy mi a boldogság?
Az idő, az akadályok, amin keresztül végig kell menni, és mindvégig megtartani a célt!
Az akadályokat leküzdeni, és tovább haladni egy álomért!
Csak akkor érjük el a célunkat, ha folyamatosan kitartóak vagyunk, a tánchoz és önmagunkhoz!
A tánc a lelked.
A tánc a lelked könnye és öröme.
A tánc az ébredésed.
A tánc út önmagadhoz.
A tánc minden, amit kerestél.
A tánc álmod és sóhajod.
A tánc vágyaid követe.
A tánc titok és megoldás.

A tánc te vagy!"

******




2010. május 28., péntek

Évzáró Gála - június 19. szombat

Megvan végre a Gála időpontja, a helyszíne, és elkészült ismét egy szépséges és gyönyörűséges plakát, ami Johanna műve. Ezúton is köszönöm neki!
Nézzétek, gyönyörködjetek! És persze gyertek el!!! :-)







Képek a Hastáncintézet régebbi évzárójáról, amiket szintén a Fehér Teremben tartunk.
 

Most is ilyen hangulatosan, családiasan rendezzük be a termet, így a táncosok, akik éppen nem táncolnak (vagy a vállalkozó szellemű nézők) :-) körben is ülhetnek majd.
Nagyon jó lesz! :-)