...gondoltam az első órám után. :-)
***********************
Amikor én még kislány voltam....
Hát, kezdjük azzal, hogy én is, mint a legtöbben, évekig vártam a hastánc elkezdésével. Gyűjtöttem az erőt, a pénzt, mindig volt valami kifogás, mert hiába vágytam annyira rá, mindig visszatartott a félelem. Hogy mi lesz az idegenek között, mit fogunk csinálni, én leszek a legbénább, nem ismerek senkit, és különben is, olyan intim dolog ez az egész...
És mi lenne, ha inkább csak úgy otthon, egyedül, magamnak, a szobám félhomályában táncolnék...?
Ismerős neked is? wink hangulatjel
Végül nagy nehezen rászántam magam és elmentem az első hastánc órámra. Szuper volt az első óra, szuper kis csapatunk is alakult ki végül, még a kurzus végeztével is évekig összejártunk gyakorolni. smile hangulatjel
Na de ne szaladjunk annyira előre.
Rengeteg új mozdulat, ismeretlen technikák, gyönyörű, bár számomra akkor még értelmezhetetlen zenék, átláthatatlan magyarázatok….
Olyan mozdulatok, amikről akkor még azt gondoltam, hogy "Ááá, ez fizikai képtelenség, ezt nem lehet végrehajtani, sosem fogom tudni megcsinálni..." (Lehet, hogy ez is ismerős már neked, ugye?) wink hangulatjel
Ráadásul már akkor is annyira szégyenlős voltam!
Pedig hol volt még akkor a 3 gyerek utáni hasam…
A kisportolt, izmos táncoslányok gyönyörű, lapos kockahasával rendelkeztem és büszke is voltam rá rendesen.
De ez a haskirakás….
Hogy akkor itt le kell tolni az övet a csípőnkre, hogy majd' kilátszik a…. mindenünk…. Hú…
Igen, akkor még gőzöm sem volt arról, hogy létezik hasháló, saidi kosztüm; hogy mi mindennel takargathatjuk magunkat tánc közben is…
Akkor még csak azt a görcsöt éreztem, hogy "Úristen, milyen a testem, hát én ennyit képtelen vagyok megmutatni magamból!"
Az első óra után el is döntöttem, hogy ez engem annyira feszélyez, hogy nem is csinálom tovább, inkább abbahagyom ezt a egészet, minek erőltessem, nem nekem való.
Aztán azért mégis tettem még egy próbát és elmentem a második alkalomra is. A ismerős közegben kicsit jobban feloldódtam, de hát ez a "p.nakirakat" téma… Hát ez továbbra is zavart, feszélyezett…. Megint eldöntöttem, hogy abbahagyom.
Aztán csak elmentem a 3. órára is, ha már egyszer befizettem… Meg aztán tk. jó volt, jól éreztem magam tőle. Éreztem azokat az izmaimat, amikről sosem gondoltam volna, hogy léteznek…. (És ez is ismerős már, ugye?) smile hangulatjel
Izomlázam is volt, pedig tényleg világ életemben sportoltam.
A 3. órán már olyan ismerősek voltak a zenék, bár még mindig nagyon furcsák és szokatlanok…..
A 4. órán aztán valahogy elfelejtkeztem erről a "p.nakitakarós" dologról.
smile hangulatjel Lassan múlni kezdett a feszengésem, megszoktam, hogy itt kirakjuk a hasunkat és sok mindent megmutatunk a testünkből. Meg persze a lelkünkből is.
A kurzus végére már csak halvány emlék volt a kezdeti izgalmam.
Azóta pedig eltelt 19 év. És még mindig nem bírtam abbahagyni a hastáncot. Teljesen függő lettem. smile hangulatjel
A hasam (és egyéb dolgaim) létezése pedig már egyáltalán nem feszélyez. :-)))
Neked milyen volt az első hastáncórád? Megírod nekem?
*************
És pár archív kép... Hát, ez sem ma volt...
:-)
Az első stúdiós fotósorozatomból
 |
| Mahasti - Az első stúdiós fotósorozatomból |
 |
| Mahasti - Az első stúdiós fotósorozatomból |
 |
| Mahasti és Siraaj - Első színpadi fellépéseim egyikén |
 |
Mahasti a Look Magazin 2001-es februári számában.
(Külön figyelmet érdemel a szövegben a "veil strip dance" kifejezés. Ezt sem én mondtam... De lehet, hogy csak nem tudok elég jól angolul és ez teljesen mást jelent, mit amit én gondolok) :-)))
|
