Párja dobszavára lejt a vegetáriánus hastáncosnő: Gyermek hastánc. Riportsorozat 5. rész. Járvás Manyi

2016. október 5., szerda

Gyermek hastánc. Riportsorozat 5. rész. Járvás Manyi

"A gyerekek csillogó szeme és a tőlük kapott szeretet minden fáradtságot megér." /Manyi/

A gyermek hastánc számomra nagyon izgalmas téma.

Nem pusztán azért, mert érintett vagyok benne, hiszen a pici lányom, Hajnika (3,5) is már születése óta "hastáncol".

Sőt, már a pocakban is táncolt.

Sőt, az összes gyerekem táncolt a pocakban is. :-)

Azt látom, hogy mind a gyerekekben, mind a szülőkben rengeteg kérdés felmerül a hastánc, főleg a speciálisnak számító gyermek hastánc kapcsán. Sőt, azt tapasztaltam, hogy gyakran magukban a hastáncosokban és hastáncoktatókban is felmerülnek kérdések, nem hogy a kívülállókban. :-)

A gyermek hastáncról szóló cikksorozatunkban a leggyakoribb és az egészen speciális kérdésekre is keressük a válaszokat. Olyan képzett és rutinos magyar hastáncoktatók vannak ebben a segítségemre, akik évek óta foglalkoznak gyerekekkel és szívvel-lélekkel oktatnak szerte az országban.
Remélem, hogy a sorozat segít a gyermek hastánc kapcsán felmerülő kérdések tisztázásában, az esetleges aggályok, kételyek eloszlatásában.

Járvásné Vantal Margittal, azaz Manyival beszélgetek most, aki Orgoványon foglalkozik a jövő hastáncosaival.

Most is elfogult vagyok nagyon, hiszen Manyi újító koreográfiáit nagyon szeretem, régóta nyomon követem a munkáját. És nem mellesleg Hajnika hastáncruháit is Manyi készíti…

(Az első ruhájáról, amit kétéves korában kapott, a cikk alján mellékelek is képeket. Így meglátjátok azt is, hogy Manyi mennyire gyönyörű és igényes ruhákat alkot már az egészen piciknek is.)

Az interjú fotóin most is a tanár néni és kicsi (és nagyobb…) tanítványai láthatóak.

Mahasti: - Manyi, te magad hogyan kerültél kapcsolatba a gyermek hastánccal? Mi motivált abban, hogy elkezdjed a piciket tanítani?

Manyi: - 12 évvel ezelőtt még nem sejtettem, hogy én valaha ezzel fogok foglalkozni. Tulajdonképpen azt sem tudtam, hogy van olyan kicsi hazánkban, aki ilyesmivel foglalkozik. Mi Kecskeméttől kb. 30 km-re egy kicsi falucskában lakunk, ahol nem olyan sok lehetősége van egy gyereknek, mint a városokban. Nem is voltak semmilyen kulturális vagy sporttal kapcsolatos tevékenységek. Az iskola, óvoda és ennyi. Kulturális intézményünk volt, de különösebb rendezvények nem voltak benne. Ekkor fogtunk össze a művelődési ház vezetőjével és indítottunk el táncos foglalkozást gyerekeknek. Tulajdonképpen a nulláról kezdtük. Együtt tanultunk a gyerekekkel.

Egy véletlen folytán találkoztam egy zenével, mely első hallásra megtetszett. Kezdtem utánanézni, és ahogy egyre jobban belemélyültem, annál jobban tetszett a hastánc világa. Rendeltem DVD-ket, azokról kezdtem tanulni. Csináltam koreókat, azt hittem, mennyire tudok táncolni, míg nem szembesültem vele, hogy ez nem így van.

Aztán kezdtem oktatóhoz járni.

A táncos gyerkőceim felfigyeltek rá, hogy mivel foglalkozom még, és szerettek volna Ők is hastáncot tanulni. A szülők kérték, hogy tanítsak nekik is, amitől én teljesen elzárkóztam, hiszen a hastánc nem gyereknek való. Gondoltam én!!! Aztán nemsokára rá egy Tv-s műsorban Áncsán Anikó beszélt a gyermek hastáncról, annak pozitív hatásairól. Hát ez indított meg ezen az úton. Belevágtunk!!

De ezeknek a vidéki gyerekeknek én voltam az egyetlen lehetősége. Együtt kezdtük a nulláról és építettünk fel mindent. Egy olyan dolgot vállaltam fel, melyet nagyon sokan - leginkább a pedagógus társadalom - elítélt, ki kellett taposnom az utat, megküzdenem az előítéletekkel. Talán a kihívás is motivált, de a gyerekek lelkesedése is fontos szerepet játszott.

Mahasti: - Nálad hogyan jelentkeznek a gyerekek? Saját maguk találják ki, hogy hastáncra akarnak járni, vagy inkább a szülők találják ki, esetleg erőltetik is?

Manyi: - Általában a gyerkőcök jutnak el oda, hogy hastáncra akarnak járni. Persze fogalmuk sincs, hogy mekkora munka van odáig, hogy felvegyük a csillogó ruhát és a színpadra álljunk. Boldog lehetek, hogy a sok év alatt aránylag sok gyerekkel foglalkozhattam. Persze olyan is akadt, aki rájött, hogy még sem ez az Ő világa, de többnyire évekig ismerkednek a tánccal. Fontos, hogy színesek és változatosak legyenek az órák. Erőltetni semmiképpen sem lehet, hiszen ha nem akarja, akkor úgysem csinálja. És ha nem szívvel-lélekkel csinálják, akkor azt az örömet sem kapják vissza, amit a tánc okoz.

Mahasti: - Kisfiúk is járnak hozzád?

Manyi: - Nálam még nem volt fiú hastáncra jelentkező. Talán az előítéletek miatt is. Kicsi faluban senki nem vállalná fel, hogy a fia „hastáncoljon”. Elég tudatlanok az emberek ezen a téren. Ezért is próbálok megismertetni mindent, amire lehetőségem van, pl. az Effendi Debke Társulat is vendégeskedett már nálunk. Lássák meg, mennyire színes is a mi táncunk. De még sok mindent kell tanítani a „népnek”. J

Mahasti: - Hány éves kortól járnak hozzád gyerekek? Szerinted hány éves korban érdemes elkezdeni hastáncra járni?

Manyi: - Hozzám 4 éves kortól járnak a gyerekek. Nyilván ebben a korban még csak pár mozdulatot tudunk megtanulni, legfőképpen a nagyobb mozgások, látványok fontosak. Játékosan fejlesztjük a mozgásukat, ismertetem meg velük az eszközöket. Ezek a csajszik igazi hercegnők. Talán ezért is szeretnék kipróbálni a hastáncot. Vonzó a csillogó gyönyörű ruha, lehet hasonlítani a felnőttekhez. Minden kislány vágya, hogy olyan dolgokat csináljon, mint a felnőttek. És a hastánc pont olyan. És pont ezért nagy a felelősségünk nekünk, akik tanítjuk őket, hogy nehogy ez rossz irányba menjen. Mivel mégiscsak gyerekekről beszélünk, akiknek a köznyelv szerint nem is szabadna hastáncolni, mert nem nekik való. Én a kezdetektől küzdök ez ellen. Próbálom bizonyítani, hogy igenis tudnak gyerekek maradni, még akkor is, ha kilátszik a hasuk a színpadon. Sajnos azt látom, hogy manapság már olyan követelmények vannak a gyerekekkel szemben a színpadon, amitől eltűnik a gyerek mivoltuk. Kezdődik pl. a ruhánál. Én is ellenzem a gagyi kategóriát, de túlzásba sem kellene esni. Nyilván nem olyan sokan engedhetik meg magunka a drága ruhákat, de talán nem is baj. Ők nem kicsi felnőttek, ők gyerekek. És az nem ugyanaz.

Mahasti: - Találkoztál, találkozol e nehézségekkel, ellenállással, kételyekkel a szülők részéről?

Manyi: - Azok a szülők, akik engedik, hogy gyermekük hastáncra járjon, nincsenek fenntartásokkal, kételyekkel. Eleinte volt nehéz elfogadtatni, hogy egy gyermek is hastáncolhat. Mint már említettem, leginkább a pedagógusok voltak előítéletekkel, de talán mára már elfogadták. De azt hiszem bizonyítottunk is a rengeteg fellépésen, a versenyeken aratott sikereinkkel.

Mahasti: - Mit szoktak tőled leggyakrabban kérdezni a szülők?

Manyi: - Legelső kérdés, amit az első óra után megkérdez egy szülő, hogy mit látok. Lesz belőle hastáncos? Nyilván ehhez sok munka és kitartás szükséges, de én minden tudásommal azon vagyok, hogy az legyen. Szeresse ezt a táncot és képességéhez mérten a lehető legtöbbet tudjam kihozni belőle. Számomra fontos, hogy jól érezzék magukat a gyerekek. Persze fontos, hogy helyes technikával csinálják a mozdulatokat, minél több elméleti tudással is rendelkezzenek. Itt beszélhetnénk arról is, mi a különbség a gyerek és felnőtt hastáncos között. Kevés az a gyerek, akinek fontos, hogy ismeretei legyenek a stílusokról, ritmusokról, stb. Úgy kell velük ezt megtanítani, hogy játékos legyen, érdekes legyen. Egy felnőttnek, aki már belekóstolt a hastánc világába, általában igénye van a tudás birtoklására. Bár van olyan is, aki csak a mozgás miatt jár táncolni, de az a kevesebb, mert azok inkább egyéb mozgásformát választanak. Ezt a világot szeretni kell mindennel együtt. Ezért sokkal kevesebb az a gyerek, aki ezt a stílust választja.

Mahasti: - Apropó, stílus. Milyen stílust tanulnak nálad a gyerekek?

Manyi: - A gyerekeknek próbálok mindenféle stílust megtanítani. A picikkel inkább a vidámabb játékos, popos stílust használjuk, eszközökkel színesítve. A nagyobbakkal már több mindent kipróbálunk. És hogy színesebb legyen, fúziókat is csinálunk, mivel elég sok az olyan szereplésünk, ahol laikusok ülnek a nézők soraiban. Miattuk is fontos az érdekesebbé és látványosabbá tétel. Nyilván melayat, raks sharkit és olyan táncokat még nem tanítok nekik, ami nem való, de beszélünk róla, hogy legyenek ismereteik ezen a téren is. Nagyon szeretnek eszközökkel dolgozni. Mindegy, hogy ízisz szárny, legyező vagy saidi bot. Bármivel előrukkolhatok, vevők rá. J

Mahasti: - Szerinted mi a legalapvetőbb különbség a gyermekek hastánca és a felnőttek hastánca között?

Manyi: A legalapvetőbb különbség a gyerek és felnőtt hastáncos között talán annyi, hogy a gyerekekben még ott van az ártatlan kislány, a játékosság. Ők még naivak, könnyű velük együttműködni. Megfelelő eszközökkel bármit el lehet érni velük. Csak tudni kell beszélni a nyelvükön. A felnőttekben már kialakultak a gátlások, amiket nehezen vetnek le, nehéz meggyőzni őket. Nekik még fontos, hogy mit fog szólni a szomszéd asszony. Ezért fontos, hogy legyen sikerélményük. Mert akkor már a boldogság érzése legyőzi a gátlásokat. J

Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a módszertanban, ahogy a gyerekeket és ahogy a felnőtteket tanítod?

Manyi: - A gyerekek tanítása során fontos a játékosság. Nekünk is gyerekké kell válni, partnernek kell lenni velük. Számomra fontos, hogy jól érezzék magukat, jó legyen a közösség. Szívesen töltsék együtt az időt. Mert akkor a tánc iránti szeretetük is nagyobb lesz. Hiszen együtt nagyobb dolgokra vagyunk képesek, nagyobb sikerrel. Ez oda-vissza működik. Számomra nagyon klassz dolog a lánykáimmal lenni. Felnőttekkel nehezebb, általában családanyák, akik tele vannak egyéb problémákkal, legfőképpen kikapcsolódni jönnek. Olyan szempontból szerencsés vagyok, hogy általában színpadra is lehet őket állítani, tehát nem zárkóznak el tőle. Ez nyitottságot bizonyít az új dolgok iránt. Itt már a Nőt kell előhozni belőlük, amihez a hastánc nagyon jó eszköz.

Mahasti: - Miért fontos szerinted, hogy hastáncra járjanak a gyerekek? Fontos e egyáltalán? Mit ad a gyerekeknek, mi az a plusz, ami miatt esetleg jobb, mint más mozgás, más tánc?

Manyi: - Szerintem a hastánc azért lehet fontos egy gyereknek, mert megtanítja „lánynak lenni”. Számomra fontos az esztétikus megjelenés, az igényesség. Ez lehetne az első lépés. Hiszen ez az első, amit a színpadon meglátunk. Fegyelmet tanulnak, tiszteletet egymás iránt, elfogadni önmagukat és egymást. Nagyon jó hatással van a mozgásrendszerre. Önbizalomhiány esetén javítja az önbizalmat. Számos köztudottan jótékony hatása van, mint minden tánc- ill. mozgásformának. De talán a legfontosabb, ami más mozgásnál nincs, hogy igazi nőkké válhatnak mire szükség lesz rá. Itt legálisan lehet sminkelni (korlátozottan, és irányítottan az esztétika keretein belül), csillogós ruhába bújni. A mi felelősségünk, hogy melyik irány felé fejlődik, ezért fontos, hogy mi legyünk a legjobb példakép.

Sajnos a mai rohanó világban elvesznek a társas kapcsolatok, egymás tisztelete, megbecsülése. Nekünk, akik gyerekekkel foglalkozunk (és ez hastánctól független dolog) ez is fontos szempont a jó közösség kialakításánál.

Mahasti: - Manyi, akiknek felkeltetted az érdeklődését a gyermek hastánc iránt, hol érhetnek el téged?

Manyi: - Legegyszerűbben a Facebookon, a személyes profilomon. Ott egyből látják is, hogy mivel foglalkozom, mit csinálunk éppen a gyerekekkel és a felnőttekkel.

https://www.facebook.com/manyi.jarvasne

Mahasti: - Köszönöm! Remélem, még sokáig fogunk gyönyörködni a tündérkéid táncában!

***********************

Végül az ígért Hajnika ruha, amit a kétéves születésnapjára kapott.

Így készült Manyi műhelyében:

És ilyen boldogan viselte Hajnika már az első alkalommal is. Azóta is örömmel hordja hastáncra, sőt, amikor még pici bölcsis volt, többször kellett ebben mennünk a bölcsibe is. Ma pedig a hastánc órákra hordja, mert, mint mondja, "Kriszta néni el fog tőle ájulni, hogy milyen szép".

Azt tapasztalom magamon, hogy nem csak a kislányok számára fontos ám a Manyi által is emlegetett hercegnősködés, a csillogó, szép ruhák... A nagyobb hercegnők is imádják ezt, sőt, az egészen nagyok is, igaz? ;-)