2016. október 21., péntek

Gyermek hastánc. Riportsorozat 7. rész. Kállai Lili - társastánc tanár

Igen, ahogy a címből is kiderül, ez egy igazán különleges alkalom lesz! 

Kállai Lili 


De kezdjük az elején - miért is készül ez az interjú sorozat?

gyermek hastánc számomra nagyon izgalmas téma. 
Nem pusztán azért, mert érintett vagyok benne, hiszen a pici lányom, Hajnika (3,5) is már születése óta "hastáncol". 
Sőt, már a pocakban is táncolt. 
Sőt, az összes gyerekem táncolt a pocakban is. :-)

Azt látom, hogy mind a gyerekekben, mind a szülőkben rengeteg kérdés felmerül a hastánc, főleg a speciálisnak számító gyermek hastánc kapcsán. Sőt, azt tapasztaltam, hogy gyakran magukban a hastáncosokban és hastáncoktatókban is felmerülnek kérdések, nem hogy a kívülállókban. :-)

A gyermek hastáncról szóló cikksorozatunkban a leggyakoribb és az egészen speciális kérdésekre is keressük a válaszokat. Olyan képzett és rutinos magyar hastáncoktatók vannak ebben a segítségemre, akik évek óta foglalkoznak gyerekekkel és szívvel-lélekkel oktatnak szerte az országban.
Remélem, hogy a sorozat segít a gyermek hastánc kapcsán felmerülő kérdések tisztázásában, az esetleges aggályok, kételyek eloszlatásában. 

Ez az alkalom azonban rendkívül különleges lesz, ugyanis Kállai Lilivel beszélgetek a gyermekek táncáról, tánctanulásáról, tanításáról.

Lili társastáncot tanít, kislány kora óta táncol, így mindkét oldalról saját tapasztalattal is rendelkezik arról, hogy hogyan lehet és érdemes a kislányokat táncra tanítani. 
Rengeteg gyermek hastáncos videót elemeztünk már együtt, rengeteg szakmai beszélgetésünk, eszmecserénk volt már az egészen picik tanulása, tánca, színpadra állítása kapcsán.
Lilinek is ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, amiket kimondottan a hastánccal foglalkozó tanár néniknek. Így egy kicsit szélesebb tudáshoz jutunk mi, hastáncosok is, szélesedik a látókörünk.

Fogadjátok őt szeretettel!

 
Kállai Lili  


Mahasti: - Lili, nagyon sok gyermek hastáncos videóban gyönyörködtünk már együtt vagy vitatkoztunk róla. Te magad hogyan kerültél kapcsolatba a gyermek hastánccal?

Kállai Lili: - Nekem társastáncos diplomám van. Ezt a műfajt kezdtem el tanulni ötévesen. Szóval nagyon kicsi korom óta táncolok. A hastánc már felnőttként jött az életembe. Nem tanítom, de csodálom az ezt a műfajt választó felnőtteket és gyerekeket egyaránt és én is örömmel hastáncolok. És sok kisebb nagyobb gyermeket is tanítottam már (a felnőtteken kívül) a társastáncra. Ez adott apropót nekünk is sokszor a szakmai beszélgetésekhez veled.

Mahasti: - Nálatok hogyan működik: a gyerekek maguk találják ki, hogy társastáncra akarnak járni, vagy inkább a szülők találják ki, esetleg erőltetik?

Kállai Lili:Van, amelyik gyerek meglátja a tévében, esetleg egy plakáton megtetszik neki egy szép ruha, vagy a barátaitól hall róla. Olyan eset is van, ahol a szülő találja hasznosnak a tánctanulást. Igen, előfordul olyan is, hogy erőltetik, de nagy tévedés lenne minden szülőről ezt feltételezni.

Felirat hozzáadása

Mahasti: - Kisfiúk is járnak e hozzád?

Kállai Lili: - A társastánc páros műfaj. Sajnos minden csoportban, minden korosztály esetében jóval kevesebb a fiú, mint a lány. Náluk népszerűbb dolog sportolni, pedig ha mégis rászánják magukat, ők is nagyon meg tudják szeretni a táncot és a zenét.

Mahasti: - Van e szülői aggodalom, hogy esetleg homoszexuálisok lesznek e a kisfiúk a tánctól?  Vagy bármilyen egyéb ok miatt tiltják e nekik a szülők?

Kállai Lili: - A társastánc esetében mindenképpen. Gondolom nincs ez máshogy a hastáncnál sem. Szerintem ez egy végtelenül primitív sztereotípia. Szűk száz évvel ezelőtt még kiszorult a kulturális életből az, aki nem tudott táncolni. A tánctól senki nem lesz meleg. Ha viszont az, akkor is az marad, ha eltiltják a tánctól és focizni küldik.



Mahasti: - Hány éves kortól járnak hozzád gyerekek? Szerinted hány éves korban érdemes elkezdeni társastáncra járni?

Kállai Lili: - Változó. Van, akivel már 4-5 éves korban lehet foglalkozni. Van, akivel 6 évesen, de olyan is akad, akinél jobb megvárni a 8 éves kort. Felső korhatár viszont nincs. Éppen a társastánc és a hastánc az a műfaj, amiből nem öregszik ki az ember.


Mahasti: - Találkoztál, találkozol e nehézségekkel, ellenállással, kételyekkel a szülők részéről?
Kállai Lili: - Természetesen. „Ne menjen a tanulás rovására!” Ez az egyik leggyakoribb. Ilyenkor szoktam elmondani, hogy a statisztikák szerint a táncos gyermekek rendszerint jobban teljesítenek az iskolában. A tánc rengeteg mindent fejleszt az agyban.


Mahasti: - Mit szoktak tőled leggyakrabban kérdezni a szülők?

Kállai Lili: - Például azt, hogy mikortól járhat versenyre. De ez változó dolog. Nagyban függ a belefektetett energiától. Nem mindegy, hogy heti egy-két alkalommal táncol valaki vagy négyszer-ötször. Közhely számba megy, hogy a kitartás többet jelent, mint az adottságok, pedig ez az igazság. Persze azért a képességeken is rengeteg múlik. Általában ilyenkor mindenki a ritmusérzékre gondol, pedig az egyik legfontosabb, hogy agyban hogy tudja valaki felfogni.

Kállai Lili

Mahasti: - Milyen stílust tanulnak nálad a gyerekek?

Kállai Lili: - Standard és latin táncokat, páros tánc és lányformációs formában. Mint említettem, sokkal több a lány, ráadásul nagyon szeretem, ha kihasználhatom a kreativitásom a koreográfiák készítésekor. Ezért is kedvelem a lányformációkat.

Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a gyermekek tánca és a felnőttek tánca között?

Kállai Lili: - A felnőtteknél általában az a cél, hogy tudjanak szórakozni bálokon, party-kon, lakodalmakban. A gyermekeknél sokkal inkább a képesség fejlesztés, és a színpadi koreográfiák elsajátítása. És természetesen a kicsiknél kihagyjuk az erotikus elemeket.

Kállai Lili - hastánc (és pont Mahasti koreográfiát táncol, amire nagyon büszke vagyok!) :-) 

Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a módszertanban, ahogy a gyerekeket és ahogy a felnőtteket tanítod?

Kállai Lili: - A gyerekeknek kevésbé fejlett a térlátásuk, ezért náluk nagyobb hangsúlyt fektetek az irányokra. Valamint precízebben kidolgozzuk a lábtechnikát, a ritmikát és a tartást. És természetesen foglalkozunk az előadásmóddal is. Mindez egy nagyon komplex feladat.

Kállai Lili - fontos a balett is

Kállai Lili - fontos a balett is

Mahasti: - Miért fontos szerinted, hogy táncoljanak a gyerekek? Fontos e egyáltalán?  Mit ad a gyerekeknek, mi az a plusz, ami miatt esetleg jobb, mint más mozgás?
Kállai Lili: - Mindenféle táncot jónak, hasznosnak és szépnek tartok. Persze elfogult vagyok a társastánccal, a hastánccal és a balettel, ezek a kedvenceim. Mindegyik fejleszti a mozgás- és a beszédközpontot az agyban, ahogy a ritmusérzéket és a térlátást is. Mivel mindkét oldalát egyformán használja a gyermek, kevesebb esélye lesz arra, hogy diszlexiás legyen.
Közösségben van a gyerek, és addig sem egy széken görnyedve merül bele egy virtuális világba.
A hastánctól nőiesek, kecsesek lesznek a kislányok. A bakancsok és nadrágok világban megismerik a hosszú szoknyákat és kecses kiegészítőket. Magabiztosabbak lesznek. És minél több kultúrát ismer valaki, annál szélesebb a látóköre.

Kállai Lili


Mahasti: - Ha valaki szeretne nálad táncolni, hol talál meg téged?

Kállai Lili: - Társastáncra, illetve lányformációra lehet nálam jelentkezni, valamint esküvői nyitótáncok betanulására.
Elérhetőségeim:

kallaitancstudio@gmail.com

Kállai Lili

*************************

Lili tánctanári bemutatkozását ITT olvashatod el. 

*************************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.mahasti.hu 
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
Szívvel-Lélekkel Stúdió, 
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 


2016. szeptember 3. Gyermek kurzus 5-7 éveseknek Krisztával

2016. szeptember 5. Új orosz nyelvű kezdő hastánckurzus Mahastival
2016 november 5-december 3. "Lepd meg "Apát" karácsonyra!" - Kezdő erotikus tánctanfolyam haladó háziasszonyoknak Mahastival - https://www.facebook.com/events/1772916279648679/ 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése