"The moment you know you know you know."
Múlt szombaton volt egy
szuper David Bowie emlék táncest, emlékszel? Ott voltál?
Ha nem, olvasd el a Mahasti
Hastáncstúdió vendégének, Sánta Katának a beszámolóját.
Kata kezdő hastáncos, ezért
az élményeiben biztosan magadra ismersz majd.
Biztosan neked is lesz pár „AHA!”
élményed, amikor olvasod.
Pl. ilyenek: „Aha, ez nálam is így néz ki…”, „Aha, a férjem nekem
is ezt mondja…”, „Aha, én is így szoktam stresszelni…” :-)))
Szerintem Kata beszámolója
rendkívül motiváló is egyben. Számomra és Kiseszti számára mindenképpen –
hiszen pont az ilyen lelkes és szorgalmas tanítványok adnak erőt nekünk is a
folytatáshoz, az ilyen beszámolók lelkesítenek fel minket is, a táncoktatókat.
:-)
Olvassátok Kata írását
szeretettel!
Ne felejtsétek el megnézni a fotókat is!
****************************************************
A holdkóros álmodozó
beszámolója a
David Bowie Emlék Táncest
élményeiről, és az útról mely odáig elvezette
David Bowie művészete rám
mindig nagy hatással volt, a kedvenc korszakom tőle minden tekintetben a Ziggy
Stardust-os időszak.
Rembeczki Eszter volt az
emlék táncest egyik megálmodója, kitűnő táncos, és nagyon jó tánctanár is
egyben. A tavalyi év elején mikor Bowie meghalt, beszélgettünk arról, hogy
mindkettőnknek nagy kedvence, és milyen mély hatásokat köszönhetünk neki.
Évközben készültünk a
Csillagpor Hastánccsoportunkkal Mahasti hastáncgálájára, időközben nagyon sokat
ötletelgettünk mindenfélén, emlékszem volt olyan mondatom is, hogy kéne egy
holdas koreó, amire készíthetnénk Bowie ihlette fellépőruhákat...
Valahogy így kezdődött
bennem.
Aztán tavaly ősszel Esztiék
egyik fellépése után Eszti mesélte, hogy erősen gondolkodik egy Bowie emlék
táncesten, mondtam neki, hogy én 100%-ban támogatom lélekben mindenképp, de
bármi mással is nagyon szívesen, ha tudom. Ha tánccal is tudnám azt is
megtenném, de hát három év tánctanulás után kiállni a színpadra Bowie-ra
táncolni eléggé elképzelhetetlennek gondoltam.
Főleg, hogy semmi
előképzettséggel nem rendelkezem, és a tartósan görnyedt hanyag tartású
középkorú nők táborát erősítem.
November közepén a
facebook-on nyilvánosan is felkerült a kiírás, hogy táncosokat keresnek
Esztiék. A merész felem azt mondta, hogy "hú, próbáld meg4", a másik, a lehúzó meg
azt, hogy "á, ez elképzelhetetlen".
Valahogy mégsem hagyott
nyugodni a gondolat, elkezdtem végighallgatni a Ziggys album összes dalát,
mindegyiket kiveséztem zene és szöveg alapján. A Moonage Daydream volt az a
dal, melyet saját magaménak tudtam érezni.
A színpadi kosztümhöz az
elképzelésem megvolt , anyagot már hónapokkal korábban megvettem, egy másik
táncötletemhez, így ennek 80%-a megvolt, időközben elvállaltam egy másik
fellépést, és volt egy hastáncverseny is, így decemberre tolódott a konkrét
elképzelések megvalósítása mind ruhában, mind a koreográfia terén.
Esztiéknek az az ötlete
támadt, hogy legyen egy közös kooprodukció a Krisztiék csoportjával is, erre a
felkészülést elkezdtük már novemberben.
A mi csoportunkban a
lányokkal sokat próbáltunk, és közben Esztivel nagyon egymásra hangolódtunk, ez
annyira jó, és felejthetetlen emlékeket hagyott bennem.
Így már a felkészülés
időszaka is izgalmasan zajlott, a sok tanulás, az állandó gondolatban ottlevés
eléggé elfárasztott, de nagyon jó élmény volt számomra.
A ruhám varrása a
tervezettnél több időt vett igénybe, és már majdnem feladtam... ezek voltak a
legnehezebb órák az egész felkészülési idő alatt, így ez az idő a koreográfiám
megírásának a rovására ment.
Időközben Tevi hazaállított
egy arany színű maszkkal, mondván ez megy a ruhámhoz, és valóban. Szuper, még
egy kellék, ami jól mutat. Igen, de ez nem volt előre eltervezve, borul az eddig
kigondolt koreó. :-)
Már csak hét nap van hátra,
néha milyen sok... ez most nagyon kevésnek tűnt...
Január 3.-n készítettem el a
fátyol kellékemet, mely több próbálkozás után nyerte el végleges kinézetét, a
próbálkozások közepette a lakásunk egy nagy csillámportengerré változott át,
ami annyira jól nézett ki, hogy elgondolkoztam azon, hogy a hagyományos por
helyett képződhetne inkább csillámpor. Egyik éjjel
bevillant: aranyspray-vel kellene ráfújni a villámokat, jó, olyat venni kell, ó,
de jó, mégse, csak kölcsönkérni... Ezért köszönet és hála a CLUE zenekarnak, hogy
a próbatermüket, és az arany sprayt használhattam.
A ruha 4.-én estére nyerte
el végleges formáját, két napot tudok benne gyakorolni, nagyon örültem
neki.
Január 6.-án volt közös
próbánk Krisztiék csoportjával, onnan Brigit már régóta ismerem, és nagyon jó
érzés volt, hogy végre együtt is táncolhatunk a színpadon is, hiszen Ő kétszer
annyi ideje tanulja a tánc művészetét mint én, de évekkel ezelőtt a klubok
sötét helyiségeiben sokat roptuk együtt. Most már koncertek, és egyéb kulturális rendezvények lettek a találkozási pontjaink, ahol már nem úgy táncolunk mint
régen. :-)
Jól sikerült a közös próba,
mindenki odatette magát a fáradtság ellenére is, a végére szuperül összeállt
minden, nagyon jó hangulatban telt a kemény munka.
A szóló koreográfiámat
közben csiszolgattam, és az előre eltervezett mozgások elnyerték szombat
délelőttre a végleges formájukat.
Reméltem, hogy ezt elő is
tudom majd adni úgy, ahogy azt elterveztem.
Indulás előtt fogat mostam,
és a hétfőn betömött fogamból egy kicsi tömés és egy kis fogdarab úgy gondolta,
hogy mégsem marad ott, így búcsút vettünk egymástól, de legalább nem
fájdalmasat.
Tevi mondta, hogy bevisz kocsival a stúdióba a lányokhoz, ami négyre
volt megbeszélve. Az év egyik leghidegebb napját a kocsink akkumulátora nem
bírta ki, így nem indult el, hiába jöttek segíteni tologatni a kocsit előre-hátra, de mégsem indult be. Az eltelt
negyedórás próbálkozás alatt a taxitársaságot vagy négyszer hívtam fel, hogy
igen kérek taxit, ja, mégsem, mert úgy tűnt, mégis indulni fog... Az őrült karaktert
már ekkor elkezdtem gyakorolni, Esztit felhívtam hogy kések, és mikor felvette
a telefont, mondtam neki, hogy taxit szeretnék, mintha a taxitársaságot hívtam
volna... de mire ezt elhadartam, már tudtam, hogy nem is ezt akartam mondani,
hanem azt hogy kicsit kések... nevettünk nagyon.
Végre beértem a stúdióba, már
mindenki ott volt és készült, smink, ruha, a mozdulatok gyakorlása, én is
gyorsan nekikezdtem, hogy időre kész legyek mindennel.
Újabb fordulat következett: kibontottam a postai csomagot, megérkezett az arany színű műszempillám. Nagyon megörültem neki, pont mostanra volt szükségem rá.
Elkezdtem átöltözni,
sminkelni, Vali segítsége nélkül nem lettem volna kész időre, ő sminkelte ki a
homlokomat, az arcom, és a szám, szuper jól sikerült, hálás köszönetem érte
ezúton is, meg a megnyugtató jelenlétéért és biztatásáért is!
Mártival és Másával a kocsiban
bolondozunk, a gps hangosan mondta, merre kell menni milyen utca, Mása mondja,
hogy az utca oroszul apát jelent, és így mindig tanulunk egymástól pár szót. Jó
lenne többet tudni beszélni Másával, bár vicces történetek így akadnak igazán, mikor mutogatva mesélünk el egymásnak dolgokat. :-)
Megérkezünk a Könyvtár
Pinceklubba.
Burány Juditék már itt
vannak, készülődnek ők is, az asztaloknál sminkelnek, még nem tudjuk, hol lesz
az öltöző. Izgatottságom már a tetőfokán, megnézem a színpadot, járkálok fel alá,
közben egyre többen leszünk, köszönések mosolygások, nevetések. Aztán
megmutatják, hogy hol tudunk átöltözni. Egy föld alatti labirintusrendszer egyik
kis helyiségében van kialakítva az öltöző, egyből tudtam, hogy én innen egyedül
biztos nem fogok kitalálni...
Mennünk kell a közös
csoporttáncot egyszer eltáncolni a szinpadon. Egész jól ment, már amennyit
érzékeltem belőle izgatottságom miatt.
Kígyózva tömött sorban
megyünk vissza a szűk kanyargó folyosókon az öltözőbe...
Kb fél óra van kezdésig,
sokan vagyunk a kicsi helyiségben, egy régen látott ismerős lány is fellép ma
este, nagy a meglepetése, hogy velem pont itt fut össze, teljesen más
környezetben szoktunk találkozni nagyon ritkán. Most képtelen vagyok bárkivel
is komolyabb beszélgetésbe kezdeni...
Öltözni kell rohamtempóban,
szerencsére a csoporttársaim, Judit és Edit segítenek nekem, így hamar sikerül
mindent magamra rögzíteni, hogy mennyire stabilan az majd kiderül a tánc
közben. :-)
Megpróbálunk kitalálni a
labirintusból, közben eszembe jut, hogy milyen stílusos Bowie főszereplő a
Fantasztikus Labirintus című filmben. Hát ez tényleg fantasztikus, el is tévedünk
hárman, hiába mondom, hogy én nem tudom, merre kell menni, akkor miért én megyek
elöl? Visszafordulunk, Betti is közben mondja, hogy neki sem erőssége az innen
való kitalálás, azt hittem, csak én vagyok ilyen szuper tájékozódási képességgel
megáldva, de mégsem, végül Judit vezetésével újraindulunk, rögtön kivezet
minket, közben próbálom rögzíteni az irányokat a fejemben, jobbra, balra,
jobbra, azt hiszem, így volt valahogy, szerencsére többet nem tévedtem el.
Időközben megérkezett Tevi,
Anett a családjával, Toma és Vanda, lelkesen üdvözöltem őket, és a fokozódó
izgulásom ellenére megpróbáltam velük beszélgetni, Nagyon aranyosak, mondják,
hogy ne izguljak, biztos jó lesz.
Tanakodok, hogy az előre eltervezettek
szerint maszkban kezdjem a táncot vagy táncoljak nélküle... Maradok a nehezebbik
változatnál, hiszen máskor erre nemigen lesz lehetőségem, még az is lehet,
hogy sikerül. :-)
Elkezdődik a táncest, a
második fellépő vagyok, így az első táncból semmit sem látok, mert megyek
bemelegíteni a színpad mögé.
Utánam Burány Juditék
lesznek, így már ők is itt vannak, kicsit megnyugtató a jelenlétük, mivel jó
kapcsolatban vagyunk, így próbálják az izgulásomat oldani a bemelegítés
alatt.
Aztán már én következek, a
technikus kicsit nincs a helyzet magaslatán, elindítja a zenét és utána
hangosítja fel, emiatt az első másodperc lemarad, persze ettől kicsit
megzavarodok, de rögtön elkezdem a táncot, de a kilencedik másodpercre sikerül
gondolatilag belebonyolódnom, és emiatt elkapkodnom két mozdulatot, de minden a
helyén, ami a táncomat és a zenét illeti.
A fátylam, és a kezemen a
kesztyű persze nem a tőle elvárt helyen van, de megpróbálom korrigálni, a
fátyollal sikerül is, a kesztyűmmel meg nem tudok mit kezdeni, így nem törődök
többé vele, így marad és kész...
Aztán megpróbálok feloldódni
a zenében, és nem törődni a nem várt fordulatokkal, a dal közepére talán
sikerült is csak a zenére és a táncra koncentrálnom, semmi sem számít, csak az
érzés, és emiatt nagyon jól éreztem magam.
Aztán lihegve rohantam
átöltözni a csoporttánc ruhájába, emiatt nem tudom, hogy hány táncost nem láttam
sajnos, pedig nagyon érdekelt a műsor egésze.
Mire visszamentem, Betti
táncolt legyezőfátyollal, aztán szünet lett, így egy kis időt beszélgettem az
ittlevőkkel, de komolyabb, mélyebb társalgásba nem tudtunk belekezdeni
senkivel.
Én úgy érzem, hogy egy dalt
biztos nem tudtam volna választani, és nem is gondoltam, hogy bárki be meri
vállalni, ez a Lazarus, tetszett Tóth Réka számomra merésznek tartott
vállalása, a kosztümje, és a tánca is összhangban volt a dallal.
Rembeczki Eszternek, az est
megálmodójának a szóló tánca tetszett a legjobban. Minden összhangban volt: a
kosztümje, a haja, a sminkje, és bevállalta, hogy cipőben táncol, ami szerintem
számára is kihívást jelentett, hiszen legtöbbet cipő nélkül táncol. Eddig
ahányszor láttam táncolni mindig elvarázsolt, és ez most is így történt.
A közös csoporttáncunk
ezután következett, Brigi javasolta, hogy álljuk be a kezdő pozícióba, és ott várjuk meg Esztit, míg gyorsan átöltözik, beálltunk, és pár másodperc múlva
Eszti átöltözve ott termett.
Itt már egy csepp izgulás
sem maradt bennem, nagyon vártam a közös táncot, nekem belülről hatalmas élmény
volt az együtt táncolás, az egységben levés.
Következett az ismételt
átöltözés, de ezt már nem rögtön kezdtem el, hanem megelőzték beszélgetések,
néha könnyedebb, és néha nehezebb témákat érintve.
A végére kb. hajnali fél
kettőre négyen maradtunk a helyen: Tevi, Vanda, Toma és én, a körülöttünk levő
asztalokra a személyzet már felrakta a székeket is. A barátaimnak köszönhetően
már nem erősítettem a józan nők táborát, nagyon jókedvem volt.
Több játékfelhívás is volt a felkészülés közben. Az egyik, hogy a fellépők mindegyike választott magának egy kedvenc idézetet
Bowie-tól, amit a tánca előtt felkonferáltak.
Az én kedvenc idézetem:
"The moment you know
you know you know."
Felejthetetlen pillanatokat
éltem meg.
Hálásan köszönöm mindenkinek
aki egy cseppet is hozzátett az egészhez, és boldog vagyok, hogy a részese
lehettem!
