A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hastánc tanítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hastánc tanítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 14., szerda

Gyermek hastánc. Riportsorozat 2. rész. Jójárt Ágnes

gyermek hastánc számomra nagyon izgalmas téma. 
Nem pusztán azért, mert érintett vagyok benne, hiszen a pici lányom, Hajnika (3,5) is már születése óta hastáncol. 
Sőt, már a pocakban is táncolt. 
Sőt, az összes gyerekem táncolt a pocakban is. :-)

Azt látom, hogy mind a gyerekekben, mind a szülőkben rengeteg kérdés felmerül a hastánc, főleg a speciálisnak számító gyermek hastánc kapcsán. Sőt, azt tapasztaltam, hogy gyakran magukban a hastáncosokban és hastáncoktatókban is felmerülnek kérdések, nem hogy a kívülállókban. :-)

A gyermek hastáncról szóló cikksorozatunkban a leggyakoribb és az egészen speciális kérdésekre is keressük a válaszokat. Olyan képzett és rutinos magyar hastáncoktatók lesznek ebben a segítségemre, akik évek óta foglalkoznak gyerekekkel és szívvel-lélekkel oktatnak szerte az országban.
Remélem, hogy a sorozat segít a gyermek hastánc kapcsán felmerülő kérdések tisztázásában, az esetleges aggályok, kételyek eloszlatásában.
 


Jójárt Ágnessel beszélgetek most, a Shaba Oriental Art tanár nénijével, aki Budapesten okítja a kislányokat.
A fotókon Ági és kis tanítványai láthatóak.  


**********************


Mahasti: - Ági, mesélj nekünk a kezdetekről, kérlek. Hogyan kerültél kapcsolatba a gyermek hastánccal, mi motivált abban, hogy elkezdjed?

Jójárt Ágnes: - Az első alapelv, amit képviselek: a tánc mindenkié lehet, aki szereti, időt, energiát fordít rá. Hogy abban mennyire tud kiteljesedni, megtalálni a céljait, nagymértékben önmagától függ.
Gyerekekkel 14 éves korom óta van kapcsolatom, suli mellett gyermekfelügyeletet vállaltam. 16 éve óvónőként dolgozom, így jól ismerem érzéseiket, gondjaikat,örömüket, nehézségeiket... Mivel én magam is az ének- zene-tánc "bolondja" vagyok, így ezekre már óvónői pályafutásom elején is nagy hangsúlyt helyeztem. Főleg annak tudatában , hogy tudom, mennyit számít a gyermek fizikai és kognitív képességeinek fejlődésében.
Meggyőződésem: minden ének-zene-tánc nélküli nap a gyermekek életében óriási veszteség a fejlődésükben...
Motiválttá a gyermek hastánc elkezdésében akkor váltam, mikor versenyeken egyre többször tapasztaltam, hogy a gyermekek felnőttek szerepébe bújva táncolnak, utánozva a sminkjeiket, arc mimikájukat és olyan érzéseket erőltetve magukra, amelyeket még nem is ismerhetnek... Nem igazán láttam a gyermeki érzéseket színpadon megjelenni ... 
Célom a mai napig is, hogy bebizonyítsam: van helye a gyermekeknek ebben a táncban, csak engedni kell , hogy saját maguk érzelemvilágában teljesedjenek ki, engedjük, hogy gyerekek maradjanak, hisz nekik is vannak érzéseik, örömük, bánatuk.
Természetesen ez korcsoportonként változó. Ezért is bosszankodom, ha egy gyermek verseny kiírásban szerepel a smink, kontakt a közönséggel (amit egyes oktatók esetleg félreértenek és a gyermek kacsint a zsűrire). 
Arra törekedtem a gyermekek megjelenésénél és táncaiknál is, hogy a korosztályuknak megfelelő legyen, ne akarjanak többet, mást mutatni önmagukból, mint amik ők maguk valójában, kisgyermeki vagy fiatal kiskamaszlány valójukban.


Mahasti: - A gyerekek maguk találják ki, hogy hastáncra akarnak járni, vagy inkább a szülők találják ki, esetleg erőltetik?

Jójárt Ágnes: - Mindegyikre volt példa. A gyermekek akkor találják ki maguk, ha találkoztak már vele valahol, vagy egy barátnőjük már jár. Olyan is van, mikor a szülők találják ki. Ami viszont lényeges és döntő a gyermekeknek, hogy az órán mi történik, milyen kapcsolat alakul ki az oktató és a gyermekek között. Nem elég felkelteni az érdeklődést, folyamatosan fent kell tartani. Aki gyermekekkel foglalkozik, pontosan tudja: ez a legnehezebb feladat . Ezért igyekeztem minél izgalmasabbá tenni az órákat, korosztályuknak megfelelően. Olyan játékos feladatsorokkal színesíteni az órát, amely eredményezi bizonyos mozdulatok elsajátítását. Mozdulatokat tanítani,fejlődést elérni, de szeresse, amit csinál és érdekes is legyen... Nem egyszerű. És mindeközben bizalmi kapcsolat alakul ki a gyermek-tanár-szülők között.





Mahasti: - Kisfúk járnak járnak hozzád órára, vagy csak kislányokkal foglalkozol?

Jójárt Ágnes: - A Mini csoportban volt rá példa. Ott ez egy pici fennforgást sem okozott, mivel a profilja mozgásfejlesztő táncalapozó tréning volt.




Mahasti: - Van e szülői aggodalom, hogy esetleg homoszexuálisok lesznek e a kisfiúk a hastánctól? Vagy lehet, hogy csak én találkoztam eddig ezzel az elképzeléssel egyes szülők és táncosok részéről? 
Vagy bármilyen egyéb ok miatt tiltják e a kisfiúknak a szülők a hastáncot?

Jójárt Ágnes: - Igen hallottam erről... Valószínűleg sokan tiltják fiaikat ettől a tánctól. Véleményem, hogy fontos megtalálni a fiú helyét a táncban. Láttam igazán férfias táncosokat a hastáncban... A kisfiúknak erősíteni kell a nemi identitást, de ez független a tánctól. Miért ne szerethetné és teljesedhetne ki egy fiú gyermek? A neki megfelelő ruházattal, rá illő mozdulatsorral tökéletes fiú-férfi táncos lehet, laza csípővel, szép tartással. A szülő és oktató feladata erősíteni a gyermek személyiségét, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy ne tudja a környezet negatív hatása elbizonytalanítani.




Mahasti: - Hány éves kortól járnak hozzád gyerekek? Szerinted hány éves korban érdemes elkezdeni hastáncra járni?

Jójárt Ágnes: - A Shaba Oriental Art gyermek tanfolyamát 4 éves kortól hirdettük meg, de volt olyan év, mikor a szülő kérésére kisebb gyermek is (3 éves) járt a tanfolyamra. Ilyenkor a szülőt tájékoztatjuk a fejlődés várható menetéről és rövid távú célokat tűzünk ki, mint például feladattudat, kondicionálás, koordinációs, ritmikai képességek, tér-irány, test-séma fejlesztése, és ez mind a zene és tánc által. Volt olyan kislány aki először 15 percet táncolt aktívan a 60 percből, aztán 30, 45, 50... majd gyönyörűen végigtáncolta az órát. Minél fiatalabb korban kezdik el a táncot, annál inkább tréningezzük a testüket és az agyukat. Nem csak az izmok fejlődésében fontos időszak ez, hanem az agy stimulációja folyamán az agy fejlődésében, agyféltekék dominanciájában. Tehát minél előbb, annál jobb, de mint említettem, más célokat kell kitűzni. Inkább a jó alapokra kell helyezni a hangsúlyt, mint a mini versenytáncosok kinevelésére.





Mahasti: - Találkoztál, találkozol e nehézségekkel, ellenállással, kételyekkel a szülők részéről? Mit szoktak tőled leggyakrabban kérdezni az anyukák, apukák?

Jójárt Ágnes: - Igen. Előfordul, hogy nehézségekkel találkozom, de ez többnyire a Sellő Junior csoportban. Itt többségében 12 év körüliek a lányok, akik már tudják mit akarnak, de a döntés a szülők kezében van. Ők már egyedül járnak órára és a szülőkkel kicsit nehezebb a kommunikáció. A szülői kételyek időnként felmerülnek, de többnyire a tánciskolánk fellépésein, vagy az évzáró táncestünkön ezek az ambivalenciák a helyükre kerülnek. A leggyakoribb kérdések a szülők részéről, hogy meg tudja-e tanulni ezt a táncot a gyermek? Erre általában az a válaszom, hogy attól függ mennyi időt, energiát, fektet bele, milyen a személyisége, a feladattudata, akaratereje... De attól is függ, mit akarunk képezni: 1. egy magabiztos, jó alapokkal, szép testkultúrával rendelkező, kreatív táncost, aki élvezi amit csinál, 2. vagy oklevelet, helyezéseket gyűjtő, fiatal felnőtt korára kiégő táncost . Ebből azért kiderül, hogy én inkább az első variációt helyezem előtérbe, ami nem azt jelenti, hogy ellenzem a versenyeken való részvételt, hanem hogy meggondolandó, milyen célokat tűzünk ki számukra. A gyermek versenyek külön tanulmányokat érdemelnének...



Mahasti: - Ági, milyen stílust tanulnak nálad a gyerekek?

Jójárt Ágnes: - Az iskolánk irányvonalának egyébként is megfelelő stílusokat: a belledy, saidi, raqs sharki táncokat táncolják a koruknak megfelelő szinten. A zene megválasztása is fontos, hogy milyen mélységű a zene.

Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a gyermekek hastánca és a felnőttek hastánca között?

Jójárt Ágnes: - Szerintem a legnagyobb különbség az érzelemvilágban van. A mozdulatokat más érzelemmel töltik meg.




Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a módszertanban, ahogy a gyerekeket és ahogy a felnőtteket tanítod? Van különbség egyáltalán? 

Jójárt Ágnes: - A motiváció van más alapokra van helyezve. A gyermek módszertan játékos, a játékos énjüket szólítom meg. A nagyobbaknál az " Én" keresés - a kamaszkori ambivalenciából segítem ki őket. A felnőttek motivációja az " Én" és a nőiesség keresése. A gyerekeknél figyelembe kell venni a figyelem tartósságát, kondíciójukat. Néha iszonyat fáradtan érkeznek órára...

Mahasti: - Miért fontos szerinted, hogy hastáncra járjanak a gyerekek? Fontos e egyáltalán? Mit ad a gyerekeknek, mi az a plusz, ami miatt esetleg jobb, mint más mozgás, más tánc?

Jójárt Ágnes: -Szerintem a legfontosabb, hogy a tánc által egy eszközt tudunk a kezükbe adni, ahol ők is feldolgozzák érzelmeiket. Ezek a keleti zenék (már a gyermek zenék is), hihetetlen érzelmi dominanciával rendelkeznek, emiatt más mint a többi mozgás. 
Ráadásul erkölcsi tanokat is hordoz. A mai világban azt is fontos tudniuk, hogy közel sincs a keleten élő gyermekeknek annyi mindenük meg, mint az itt élőknek, mégis boldogok tudnak lenni... 
Fontos még az is, hogy ebben a korban fejlődik legjobban a test-agy-lélek; ebben a korban formálódnak igazán. A többi képesség fejlődését pedig már említettem.

Záró gondolatként szeretném elmondani, hogy a felnőttek felelőssége, hogy a táncnak milyen értemet adnak a gyermekek számára... A táncot értékként kell kezelni, kellő tisztelettel és alázattal.
Tánciskolánknak sem véletlenül ez a mottója:
"Nálunk a tánc - Érték."

Mahasti: - Ha valaki érdeklődik a gyermek hastánc iránt Budapesten, akkor hol talál meg téged, titeket?

Jójárt Ágnes: - Legegyszerűbben a weboldalon keresztül vagyunk elérhetőek: www.shaba.hu  Itt megtalálható a gyermek csoportok órarendje és a korosztályok is. Természetesen a Facebookon történő megkereséseknek is örülünk, szívesen válaszolunk a kérdésekre: https://www.facebook.com/shabaorientalart 

Mahasti: - Köszönöm! 







***********************


Igen, sok kérdésre választ találtunk. Talán benned is maradtak még kérdések... Így a cikksorozatot hamarosan folytatjuk, hogy megismerhess még több szempontot, még több oktatót, még több pici hastáncost! :-)



*****************************************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
Szívvel-Lélekkel Stúdió,  
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 




2016. szeptember 13., kedd

Gyermek hastánc. Riportsorozat 1. rész. Kalamár Brigitta

A gyermek hastánc számomra nagyon izgalmas téma. Nem pusztán azért, mert érintett vagyok benne, hiszen a pici lányom, Hajnika (3,5) is már születése óta hastáncol. Sőt, már a pocakban is táncolt. Sőt, az összes gyerekem táncolt a pocakban is. :-)

Azt látom, hogy mind a gyerekekben, mind a szülőkben rengeteg kérdés felmerül a hastánc, főleg a speciálisnak számító gyermek hastánc kapcsán. Sőt, azt tapasztaltam, hogy gyakran magukban a hastáncosokban és hastáncoktatókban is felmerülnek kérdések, nem hogy a kívülállókban. :-) 

A gyermek hastáncról szóló cikksorozatunkban a leggyakoribb és az egészen speciális kérdésekre is keressük a válaszokat. Olyan képzett és rutinos magyar hastáncoktatók lesznek ebben a segítségemre, akik évek óta foglalkoznak gyerekekkel és szívvel-lélekkel oktatnak szerte az országban. 
Remélem, hogy a sorozat segít a gyermek hastánc kapcsán felmerülő kérdések tisztázásában, az esetleges aggályok, kételyek eloszlatásában

Elsőként Kalamár Brigittával beszélgettünk, aki Szolnokon okítja a kislányokat. 
A fotókon Brigitta és kis tanítványai láthatóak.  

***********************

Mahasti: - Brigi, kérlek, mindenekelőtt a kezdetekről mesélj nekünk. 
Hogyan kerültél kapcsolatba a gyermek hastánccal, mi motivált abban, hogy elkezdjed?

Kalamár Brigitta: - A gyermekhastánccal úgy kerültem kapcsolatba, hogy az egyik felnőtt órámra egyszer váratlanul bekopogott két anyuka a kislányával. Kérdezték, hogy megnézhetik-e az órát és a gyerekek kipróbálhatják-e. Meglepődtem, de a többiek beleegyezésével igent mondtam. A két kislány, - akik akkor 6 évesek voltak-  fegyelmezetten végigcsinálták a kezdő felnőtt órát a maguk módján. Az anyukák az óra végén odajöttek és mondták, hogy összeszednek nekem egy csapatnyi gyermeket, ha tanítom őket. A következő héten már ott álltak a gyerekek és a szülők tettre készen és elindult az első gyermekhastánc csoportom, néhány nagycsoportos óvodás és néhány első osztályos gyermekkel.

Mahasti: - Hogy működik nálad a jelentkezés? A gyerekek maguk találják ki, hogy hastáncra akarnak járni, vagy inkább a szülők találják ki, esetleg erőltetik? Kisfiúk is járnak e?

Kalamár Brigitta: - Eddig még nem jelentkezett kisfiú, aki szeretett volna hastáncot tanulni nálam. 
A gyerekek maguk választják a hastáncot
Szerintem egy ilyen pici (ovis és elsős) gyermek esetében nem is lehetne sokáig erőltetni, hogy olyasmit csináljon, amit ő maga nem akar, csak a szülei. 
A pici gyermekek még érzelmi alapon működnek. Az első, ami megkapja a tekintetüket természetesen az, hogy úgy nézünk ki a fellépéseken a ruháinkban, mint a hercegnők. Ez nagyban befolyásolja egy ovis kislány döntését. 
Fontos számukra a biztonság érzet és az, hogy elfogadják az oktató személyét. Náluk még nagyon nagy százalékban számít az oktató személyisége. Anyáskodónak, türelmesnek, nyugodtnak és borzalmasan kreatívnak kell lenni, hogy az ő figyelmüket fenn tudjuk tartani. Monotónia tűrésük nincs még és ha elveszítjük a bizalmukat, soha többé nem jönnek órára. 
A gyermekhastánc oktatás esetében nem csak a gyerekek szimpátiáját kell elnyernünk, hanem a szülőkét is, hiszen a legdrágább kincsüket bízzák ránk. Én pici gyerekek esetében nem szoktam megtiltani, hogy a szülő bent üljön eleinte az órán csendben. A szülők nem a tánctudásunkra kíváncsiak elsősorban, hanem arra, hogy hogyan bánunk a gyermekükkel, milyen pedagógiai módszerekkel tanítunk. Ha a személyiségünk nem nyeri el a tetszésüket, hiába táncolunk profi módon, akkor is elviszik a gyermeküket máshová.


Mahasti: - Van e korhatár? Hány éves kortól járnak hozzád a gyerekek? Szerinted hány éves korban érdemes elkezdeni hastáncra járni? Találkoztál, találkozol e nehézségekkel ellenállással, kételyekkel a szülők részéről? Mit szoktak tőled leggyakrabban kérdezni a szülők?

Kalamár Brigitta: - Nekem a legfiatalabb tanítványom eddig 4 éves volt. Ezt a kort én még nem ajánlom kezdésre. Ilyenkor  hastáncoktatásról még csak véletlenül sem beszélhetünk. Inkább csak csoport összekovácsolásról, esetleg térformák kialakításának gyakorlásáról (kör, sor, oszlop), finommotorika fejlesztése eszközökkel (kiskendő, kisfátyol stb.) Rengeteg játék, sok dicséret, és jutalom ellenében (matrica, piros pont, nyomda) csak pár percnyi tanulás. Én a 6 éves kort tudnám javasolni kezdésnek.
Azok a szülők, akik már elhozzák a gyermeküket hastáncra, nem szoktak kételkedni abban, hogy ez hasznos lehet a gyermeknek. A hastánc eredetét illetően vannak furcsa elképzelések, de ha ezt megbeszéljük, akkor nem szokott semmi gond lenni a kezdetekben.  Szerintem a gond inkább 3-4 év elteltével  kezdődik, amikor kezdenek belelátni a hastáncos helyzetbe itt Magyarországon. Akkor nem győzök válaszolni az aggódó kérdéseikre J


Mahasti: - Milyen stílust tanulnak nálad a gyerekek? Mi a legalapvetőbb különbség a gyermekek hastánca és a felnőttek hastánc között?

Kalamár Brigitta: - Rengeteg különbség van a gyermek és a felnőtt hastánc között. Sőt inkább azt mondanám, csak különbség van. 
Először kezdeném a gyermekhastánccal:
Én személy szerint csak azért tanítok kezdetben  nekik valami kis fátylas koreót, hogy valami folyamatos táncolást tudjanak felmutatni otthon, vagy az iskolai farsangon, vagy az ovis társaknak stb. A gyerekek esetében szerintem, aki nem tanít koreót, az nyugodtan bezárhatja a boltot.  Csak az első évben lehet elodázni a fellépést (akkor is kell valahol, pl.: saját gála stb.), mert utána elvárás a gyerekek és a szülők részéről is. Ha nem lépteted fel a gyerekeket, akkor szintén elmennek máshová. 
Mivel a gyerekek idegrendszere még ebben korban fejlődés alatt áll, a nagymozgások jobban mennek nekik, mint a pici apró mozdulatok, ezért én látványtáncnak nevezném az ő esetükben a produkciót.  Valami látványeszközzel, valami térforma váltásokra épülő néhány egyszerű hastáncmozdulatot tartalmazó koreó az, amit meg tudnak tanulni. Ez sem egyszerű ám és sok-sok gyakorlást igényel mondjuk az is, hogy  körből oszlopba fejlődjenek.
 De ez a kis egyszerű fátylas koreó, amit az elején tanulnak csak a megtévesztés és a "mézes máz" részemről azért, hogy ott maradjanak nálam. Igazából az órák 15-20 percét fordítom csak a koreó megtanítására, a többi időben fejlesztő játékokkal szórakoztatom őket. Rengeteg egyensúlyfejlesztő, ritmikai vagy épp táncolós játékot lehet nekik kitalálni, amiben nagyon szívesen vesznek részt. Lehet velük technikázni is néhány percig, de azt is fel kell dobni valamivel, hogy egyáltalán megcsinálják, amit várunk tőlük. Én mindig próbálok a megértés útján is oktatni, de úgy tudom a gyerekek inkább utánzással tanulnak. Az elméletre is nyitottak, főleg a ritmusjátékokra. Azt imádják minden formában


Szóval összefoglalva azt mondanám, a gyerekek esetében csak és kizárólag a szeretettel való oktatás, rengeteg játék és hókuszpókusz, sok dicséret és jutalmazás, szabályok felállítása, határozottság és biztonság az, ami eredményre vezet és akkor el sem lehet őket zavarni az órákról, annyira szeretnek járni, sőt, otthon is gyakorolnak és készülnek az órákra apró figyelmességekkel. 
Nagyobb gyerekek esetében 9-10 éves kortól mondjuk már terhelhetőek. Egész órán képesek figyelni és nagyon gyorsan tanulnak. Sokkal gyorsabban mint egy átlagos felnőtt.


Felnőtt hastáncoktatás: Én már befejeztem a felnőttek oktatását. Saját döntésem volt. A mai nők már nagyon bonyolult életet élnek, rengeteg szerepben kell helytállniuk egész nap, alig tudják összekoordinálni a családot, hogy mindenki mindig eljusson a megfelelő helyre. Gondolok itt a gyerekek edzésétől, a szülői értekezletig, a beteg gyermekkel való orvoshoz menésig minden az ő nyakukba szakad, ezért örüljünk, ha egyáltalán el tudnak jönni órára. Az órákon idő kell nekik amíg egyáltalán átkapcsolnak arra, hogy ez most csak róluk szól és csak értük van. Addig nincs gond az oktatással, amíg csak technikai dolgokat tanulunk. Igazából nagyon sok ügyes és tehetséges nő van Magyarországon kortól, súlytól függetlenül, akik képesek lennének megtanulni táncolni. A gond szerintem ott kezdődik, amikor már eljutunk az önkifejezésig. Az érzelmek kifejezéséig mozdulatokkal. Hát nyugodtan kimondhatom, hogy a mai nők nagyon nagy százalékban  önbizalomhiányosak, nagyon nagyon gátlásosak, nagyon távol vannak már attól, hogy tudatában legyenek a saját női őserejüknek, testképzavarosak és nincsenek tisztába saját értékeikkel, szépségükkel. Egyébként imádnak járni órákra, mert ott megkapják mindazt, ami a női léleknek kell és picit kiszakadnak a túl férfias képességeket igénylő való világból. Mi sokat nevettünk, de sokat sírtunk is órán, mert a tánc a lélek rejtett nyelve és akaratlanul is előjöttek a problémák. Inkább már kezdtek táncterápiához hasonlítani az óráim, de arra sajnos nincs képesítésem, ezért abbahagytam a felnőtt oktatást.


Mahasti: - Miért fontos szerinted, hogy hastáncra járjanak a gyerekek? Fontos e egyáltalán? Mit ad a gyerekeknek, mi az a plusz, ami miatt esetleg jobb, mint más mozgás, más tánc?

Kalamár Brigitta: - Hát… onnan indulnék, hogy minden tánc nagyon-nagyon jó és szerintem az egyik legkomplexebb képességfejlesztő mozgásforma maga a tánc
Miért jobb, mint a többi?  Nagyon sok oktató reklámozza úgy a hastáncot, hogy ízületkímélő stb. stb. Már lassan közhellyé vált ez a mondat, pedig talán ez az, ami a többi tánc fölé emeli a hastáncot szerintem. Egyszer beszélgettem egy gyógytornásszal arról,  hogy ő milyen mozgásformára íratná be a gyermekét, ha lenne neki. Azt válaszolta, hogy igen bajba lenne, de talán hastáncra, vagy pilates-re vagy gyerekjógára. Kikerekedett a szemem, hogy honnan tudják a gyógytornászok, hogy a hastánc jó. Azt válaszolta, hogy tanítják nekik az egyetemen és amit ő tanult azt igyekezett kipróbálni, ezért a hastáncot is kipróbálta. Szerinte is ízületkímélő mozgásforma, amire nyugodt szívvel beíratná a lányát. Nem akarom nevén nevezni azokat a mozgásformákat, amik szerinte rendkívül károsak a gyerekek számára, de annyit elárulok, hogy a túlnyújtott ízületek minden esetben megbosszulják magukat már 20-30 éves kortól és rengeteg a náluk megforduló huszonéves fiatal, akiről kiderül, hogy épp efféle manapság is divatos mozgásformákat űzött kiskorában. 
Ezen kívül azt gondolom, hogy a lelki plusz, amit ez a tánc ad, az sem elhanyagolható. Ha megnézzük a többi táncműfajt, akkor azt látjuk, hogy vagy a férfi áll a nő mellet, vagy a többi nőtársa, de olyat, hogy egy nő egyes egyedül táncol a színpadon nem sok táncműfajban szokás. (Szerintem férfiközpontú társadalmunkban pont ezért nem fogadják el.) A tánc szerintem önismereti tréning. A fiatal lányok mire eljutnak a tini korba, megismerik saját testüket és úgy-ahogy megtanulják elfogadni, megértik, hogy ez a változás szükséges. Megtanulják használni nőiességüket, gyönyörű tartásuk lesz, ami kiemeli őket a tömegből, ezáltal önbizalmuk lesz, sikeresebbek lesznek a fiúknál, (ami egy tinilány esetében központi kérdés)  és szerintem az iskolai teljesítményük is nő a tánc által.

Mahasti: - Brigi, köszönöm, hogy ennyire kimerítő válaszokat adtál a kérdésekre! 
Az érdeklődők hol érhetnek el téged, ha a kislányukat Szolnokon vagy környékén szeretnék hastáncra járatni? 

Kalamár Brigitta: - Legegyszerűbben a kalamarb@freemail.hu e-mail címen, vagy pedig a FB oldalamon találnak meg: https://www.facebook.com/salimah.orientaldance/

*******************

Igen, sok kérdésre választ találtunk. Talán benned is maradtak még kérdések... Így a cikksorozatot hamarosan folytatjuk, hogy megismerhess még több szempontot, még több oktatót, még több pici hastáncost! :-)


 *********************************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
Szívvel-Lélekkel Stúdió,  
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 


2016. június 1., szerda

Marigold első hastáncórája

"Elfogtunk egy levelet..."

Marigold is pályázott az idei kísérleti kurzusra, és nyertesként bizonyára tőle is olvashatunk majd pár beszámolót arról, hogy mi is történt az órákon, mit élt meg, hogyan tanulta meg a mozdulatokat...

Fogadjátok szeretettel a levelét. 

***************************************

Hastánc! Aki ismer, jól tudja, hogy imádok teázni és minden helyzetre és bajra megvan a jól bevált tea receptem, fajtám. Nem csak a teát szeretem, hanem a rituálét is, amivel a teázás jár. Relaxál, felüdít, felvidít és boldoggá tesz! Hát ilyen élmény volt számomra az első hastánc órám Mahastival!
smile hangulatjel:-)smile hangulatjel:-)



Erre az egy órára sikerült hosszú idő után először félre tenni a gondjaimat, kiüríteni a fejemet. Tudtam figyelni a a saját testemre és élvezni a pillanatot! Az elmúlt 4 évben (az én drága szüleim halála óta) ez nem igazán sikerült ...

Maga a helyiség már belépéskor nyugalmat árasztott, aztán megjelent Mahasti, aki olyan mértékű pozitív életérzést sugárzott magából, hogy már attól jobban lettem!

Magát a hastánc hatását nem lehet igazán jól "lefesteni", azt az ember megéli, magáévá teszi, beépíti és töltekezik belőle...
...és úgy megy haza, hogy már várja a következő alkalmat, mert ezt az érzést újra meg újra át akarja élni!


Más! A következő cetlit húztam: '" A jelen pillanat olyan, amilyen. Mindig. Tudod-e lenni hagyni? /Eckhart Tolle/...első kérdésem, ezt meg hogy kell érteni? Mahasti válasza: "Úgy értelmezed, ahogy Te akarod"...napok teltek el, mire átszűrtem és arra jutottam, hogy nekem a legnagyobb feladatom, hogy megtanuljam igazán megélni a jelen pillanatait...megízleljem...élvezni tudjam...és elengedni...had jöjjön a következő...

Köszönöm Neked Mahasti az élményt! :-)

********************

Kedves Marigold!
Én pedig köszönöm neked a kedves és szívhez szóló szavaidat. nagyon megérintett az írásod és boldog vagyok a tudattól, hogy ilyen mélyen éltél meg mindent az első órán, hogy ilyen szép élményekkel és örömmel mentél haza tőlünk. :-)





--------------------------


*****************************
www.mahasti.hu 

Szívvel-Lélekkel Stúdió

Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2.  

2016. május 27., péntek

Első szárnypróbálgatások - ez történt Sárival az első órán

Ismét egy szubjektív beszámoló következik. 
Sári írta, akinek a pályázati kurzusra érkezett levelét már korábban olvashattad itt: 
http://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2016/05/egy-csodalatos-palyazat.html

Sári azóta túl van az első igazi hastánc óráján, ahol a csoporttársaival együtt ismerkedett a hastánc alapjaival és meg is írta az élményeit. Az engedélyével megosztom veled is a levelét. :-)

**************************************


~ Az első szárnypróbálgatások ~
Kedves Mahasti!
Először is szeretném azzal kezdeni, hogy gyönyörűséges lett a stúdió. Rég voltam ott utoljára a hétfői óránk előtt, s bizonyára emiatt tűnt fel nekem, de a hangulata, a színek, a nagy tükrök és a finom, keleties illatok rögtön biztosították azt a hangulatot, ami egy hastáncórához elengedhetetlen.

Az ott töltött idő alatt nagyon jól éreztem magam. 

Nem győzök azóta is odafigyelni, hogy mindig húzzam ki magam, s közben hallom, ahogy mondod: "Helló!" Ez mindig megmosolyogtat. 
Nem telik el úgy egy nap, hogy ne gondoljak a hétfő délutánra, vagy a jövőheti találkozásunkra, így próbálom fejleszteni, amikor csak eszembe jut, az eddig tanult izolációs gyakorlatokat. 

Itthon valamiért mindig azt érzem, miközben az egész alakos tükrömben figyelem magam gyakorlás közben, hogy ez így nem az igazi, de ezt betudom annak, hogy az én szobám nem tudja átadni azt a varázst, amit a stúdió. Ezt persze zenével próbálom mindig kompenzálni.

Összességében tehát nagy izgalommal várom a következő alkalmat, és remélem, hogy sikerül majd egy fokkal feljebb kerülnöm, ahogy az előző órán is a nulláról az egyre léptem. :))


Sári


**************************

És ez történt utána/előtte Sárival az órákon: 



*****************************
www.mahasti.hu 

Szívvel-Lélekkel Stúdió

Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 

2016. május 4., szerda

Angyalok és Démonok

Ez annyira szép és annyira hálás vagyok érte, hogy muszáj megosztanom veletek. :-)


smile hangulatjel
Az Angyalok és Démonok csoportom bemutatkozása
Csoportunk 2015-ben alakult meg, Szmolinka Eszter Mahasti lelkes tanítványai vagyunk. 
Vannak közöttünk édesanyák, dolgozó nők, menyasszonyok, útjukat kereső hölgyek. 
Nevünk az első közös fellépésünk apropójából származik, ahol két olyan koreográfiát adtunk elő, amely ezt a két oldalunkat csillantja meg.
A Vecsési Hastánctalálkozón is hűek maradunk nevünkhöz. :-)
Több versenyen is megmérettettük magunkat, s legnagyobb erősségünk az az életérzés, öröm, vidámság, lelkesedés, amit tánc közben sugárzunk ki, amit „nem lehet tanítani”.Ez az alap, amire építkezünk, ami az összetartó erőnk, s ezt emeli a lehető legprofesszionálisabb módon művészi magasságokba Szmolinka Eszter Mahasti, miközben figyelembe veszi az aktualitásokat, egyéni sajátosságainkat, hangulatainkat, személyiségünket. 
Köszönettel tartozunk neki, mert minden egyes hastáncóráján egy csodavilágba csöppenünk, ahol teljes mértékben önmagunk lehetünk, megélhetjük nőiességünket, istennőnek érezhetjük magunkat. 
Bátorító, szeretetteljes szavaival, lelkesedésével, vidámságával, empátiájával a legjobbat hozza ki belőlünk, azt az énünket, amit mi magunk sem ismertünk ezidáig.

**************




**************


Ezt az egészet Péteri Krisztina fogalmazta meg, aki az Angyalok és Démonok csoport tagja.
És igen, ő Kriszta néni, aki a gyerekekhez is hasonló szeretettel viszonyul. 


Mondom én, hogy érdemes hozzá ellátogatni a gyermek hastánc órákra! 

Kriszta bemutatkozását itt olvashatod. 





www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
https://www.youtube.com/user/Mahasti10 


Szívvel-Lélekkel Stúdió
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 
(Bejárat a stúdióba közvetlenül az utcáról, tehát nem kell csöngetni sehová.)



2015. augusztus 9., vasárnap

Hastánctábor kérdések 02.

Többen kérdeztétek azt is, hogy mire számíthattok a táborban, mi várható, milyen programok, milyen hangulat várható, stb. 

Nagyjából erre számíthatsz:


- Hastánc töménytelen mennyiségben velem és Rembeczki Esztivel
- Darbukázás, vagy ismerkedés a darbukával ...
- Rengeteg jóga és egyéb kreatív foglalkozások Sütő Marcsival
- Fellépések, bemutatók (nem kötelező!)
- Móka, játék, kacagás...
- Befelé fordulás a meditációkon és a transzon
- Élő dob
- Jó társaság
- Hú, isteni kaják! És egy remek szakács...
- Vetélkedő (vizsga...) a záró esten (ahol rendkívüli szigorral kérjük rajtatok számon a tanultakat és nem tanultakat egyaránt!)
- Tai csi bemutató
- Mátrix energetika a gyakorlatban is
- Jó levegő, csend, nyugalom, pihenés, napfürdőzés nappal
- Partizás éjjel
- Fejlődés a táncban, nőiségben, tudatosságban....
- No szex! (Ja, persze, beszélni azért fogunk róla, nem is keveset. De hát tudjátok, hogy a hastánc NEM a szexről szól...)

Hirtelen csak ezek jutottak eszembe, de ha már voltál, akkor tudod, hogy nem csak ezeket adja a tábor, hanem valóban életre szóló élményt jelent. 

Feltöltekezve, kisimulva mész haza és még hónapokig az itt szerzett élményeidet emlegeted majd. :-)))
Szóval, mindenképpen gyere velünk!


FB-n csatlakozz az eseményhez itt:
https://www.facebook.com/events/1479883255635854/

Olvasd el a részletes leírást itt: 
http://www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2015/06/hastanctabor-jogatabor-mint-mindig.html


Szuper lesz a tábor, én már alig várom!
Jó lesz együtt élvezni a táncot!
Várlak titeket szeretettel!
Addig is szépséges és boldogságos táncokat kívánok!
Mahasti

2015. június 9., kedd

BLISS - 2. Kurtizán Szalon (2. rész)

(Folytatás. Orosz Orsolya írása. )

Az est házigazdája, A BLISS Intimitás Központ megálmodója, Szentesi Szilvia és Mahasti


A velencei kurtizán imája

„Bevallom, nagyobb mámort lelek a szenvedélyben, mint az imában. Az efféle szenvedély már ima…”

Szentesi Szilvia ezzel a nagyon is stílszerű és találó idézettel nyitotta meg előadását.
Nem lehetett nem ráhangolódni, nem lehetett a szavait figyelmen kívül hagyni.

Megtudtuk, hogy a testképének elfogadása bizony a legtöbb nő számára kínkeserves. Akin úgymond "átment az élet", többnyire elbújik, szégyenkezésben, rejtőzködésben tölti mindennapjait (és az éjszakáit…)
Ezáltal blokkot generál. Szomorú, de ha egy nő (vagy férfi) nem szereti a testét, úgy megfosztja magát a valódi gyönyör átélésétől, hiszen csakis akkor tudunk a szent mámorban és szenvedélyben megfürödni, sőt, lubickolni, ha szeretjük, elfogadjuk önmagunkat
És ezen a misztikus ponton át lehet hatolni…
Fel kell ébredni a régi álomból és egy új álmot megálmodni: ez kizárólag rajtunk múlik.
Az új életben testünk felébred, tudatossá válik, ismerni és szeretni fogjuk azt, pőrén, szabadon és szégyenérzet nélkül.
A felszabadulás és az elfogadás után értékelni fogjuk testünket, és megtapasztaljuk a valódi élvezetet (igen, szabad "függőnek" lenni! :-)
Szilvia a „rejtőzködőknek” egy kiváló gyakorlatot javasolt: meztelenül, 10 percig a tükör előtt állva nézzenek szembe önmagunkkal (és a testükkel).
Ahogy a gátlások feloldódnak, megérkezünk az „I have (nekem van)”- testérzetbe.
Ezzel tudatosítjuk pihe-puha nőiségünket, felvállaljuk gyengéd, ám csábító női mivoltunkat.
Ezután bevonzunk szinte bármit (vagy bárkit), amit(akit) szeretnénk, és el is jutottunk az „I feel”(érzem) állapotba.
Most már szeretjük a testünket, érezni, élvezni akarjuk a gyönyört. Úgymond játszótérként tekintünk az életre.
Tudatos nőkké válunk, így az „I can”(tudom) teszi a pontot az i betűre: tudom, mit akarok, függetlenül bármitől és bárkitől, és senki nem vonhat felelősségre.
A színtiszta boldogság maga, megérkeztünk a földi Paradicsomba.

Szilvia még saját szerelmi életéből is szemezgetett (kíváncsiaknak nyitva áll a következő Kurtizán Szalon ajtaja…), sőt, megosztott velünk néhány terápiás tapasztalatot is.


 
Burger Anikó asztrozófus és Szentesi Szilvia

A testünk a gyönyörök örök temploma

Ez lehetne a kulcsmondata az asztrozófus-asztrológus Burger Anita előadásának.
Hihetetlen energiája, lendülete mindenkit magával sodort és meg sem álltunk egy álombéli eperföldig…
De előbb még magunkba szívtuk és tudatosítottuk, hogy testünk a „mi tündöklő aranyfényünk háza”.
Ezt a mondatot talán érlelgetni kell első hallásra, de ha elkaptuk a mögöttes valós tartalmat és realizáltuk a gondolatot, célegyenesben vagyunk.
Szent kötelességünk jól lenni a testünkben és kifejleszteni a ragyogást.
A gyönyörből sosem elég, de a teljes gyönyör átéléséhez nélkülözhetetlen a szeretet és a figyelem.
Ismerjük meg, fogadjuk el testünket, legyünk készek a befogadásra.
Anikó szavait idézve: „A boldogság automatikusan érkezik, mert ez nekünk jár”.

És hogy mi történt azon a bizonyos eperföldön
Nos, Anikó pontos és mindenre kiterjedően részletes útmutatásait követve valóban ott jártunk.
Igaz, szemünket behúnyva, segítségül hívva vizualizáló képességünket a szerelem gyümölcsét előzetes becserkészés után kóstolgattuk, ízlelgettük, dédelgettük, kényeztettük...
Igen, az erotika és a szenvedély mindenütt jelen van.
A természetben nem csak vágyserkentő csodákat, de bizony a szerelem minden „kellékét” is megtalálhatjuk, gyümölcs formájában…
(a titkot nem árulom el, mindenki fedezze fel maga) :-)


Ez a három fantasztikus asszony megmutatta, hogy mi a valódi női kötelességünk, hogy a kurtizánság nem egy lebecsmérlő, pejoratív tartalommal bíró fogalom, hanem önmagunk női mivoltának vállalása.
Merjünk hát önmagunk lenni, bátran váljunk kurtizánná, hiszen annyi szerepben élünk nap mint nap…miért a legjobbat, a leggyönyörűségesebbet szalasztanánk el?

Az est boldog résztvevői


És akiknek az estét köszönhetjük:

Szentesi Szilvia a Kurtizán Szalon megálmodója, a Bliss Intimitás Központ alapítója

Szmolinka Eszter Mahasti hastáncoktató, koreográfus, stúdióvezető
 
Burger Anikó asztrozófus-asztrológus