2016. szeptember 14., szerda

Gyermek hastánc. Riportsorozat 2. rész. Jójárt Ágnes

gyermek hastánc számomra nagyon izgalmas téma. 
Nem pusztán azért, mert érintett vagyok benne, hiszen a pici lányom, Hajnika (3,5) is már születése óta hastáncol. 
Sőt, már a pocakban is táncolt. 
Sőt, az összes gyerekem táncolt a pocakban is. :-)

Azt látom, hogy mind a gyerekekben, mind a szülőkben rengeteg kérdés felmerül a hastánc, főleg a speciálisnak számító gyermek hastánc kapcsán. Sőt, azt tapasztaltam, hogy gyakran magukban a hastáncosokban és hastáncoktatókban is felmerülnek kérdések, nem hogy a kívülállókban. :-)

A gyermek hastáncról szóló cikksorozatunkban a leggyakoribb és az egészen speciális kérdésekre is keressük a válaszokat. Olyan képzett és rutinos magyar hastáncoktatók lesznek ebben a segítségemre, akik évek óta foglalkoznak gyerekekkel és szívvel-lélekkel oktatnak szerte az országban.
Remélem, hogy a sorozat segít a gyermek hastánc kapcsán felmerülő kérdések tisztázásában, az esetleges aggályok, kételyek eloszlatásában.
 


Jójárt Ágnessel beszélgetek most, a Shaba Oriental Art tanár nénijével, aki Budapesten okítja a kislányokat.
A fotókon Ági és kis tanítványai láthatóak.  


**********************


Mahasti: - Ági, mesélj nekünk a kezdetekről, kérlek. Hogyan kerültél kapcsolatba a gyermek hastánccal, mi motivált abban, hogy elkezdjed?

Jójárt Ágnes: - Az első alapelv, amit képviselek: a tánc mindenkié lehet, aki szereti, időt, energiát fordít rá. Hogy abban mennyire tud kiteljesedni, megtalálni a céljait, nagymértékben önmagától függ.
Gyerekekkel 14 éves korom óta van kapcsolatom, suli mellett gyermekfelügyeletet vállaltam. 16 éve óvónőként dolgozom, így jól ismerem érzéseiket, gondjaikat,örömüket, nehézségeiket... Mivel én magam is az ének- zene-tánc "bolondja" vagyok, így ezekre már óvónői pályafutásom elején is nagy hangsúlyt helyeztem. Főleg annak tudatában , hogy tudom, mennyit számít a gyermek fizikai és kognitív képességeinek fejlődésében.
Meggyőződésem: minden ének-zene-tánc nélküli nap a gyermekek életében óriási veszteség a fejlődésükben...
Motiválttá a gyermek hastánc elkezdésében akkor váltam, mikor versenyeken egyre többször tapasztaltam, hogy a gyermekek felnőttek szerepébe bújva táncolnak, utánozva a sminkjeiket, arc mimikájukat és olyan érzéseket erőltetve magukra, amelyeket még nem is ismerhetnek... Nem igazán láttam a gyermeki érzéseket színpadon megjelenni ... 
Célom a mai napig is, hogy bebizonyítsam: van helye a gyermekeknek ebben a táncban, csak engedni kell , hogy saját maguk érzelemvilágában teljesedjenek ki, engedjük, hogy gyerekek maradjanak, hisz nekik is vannak érzéseik, örömük, bánatuk.
Természetesen ez korcsoportonként változó. Ezért is bosszankodom, ha egy gyermek verseny kiírásban szerepel a smink, kontakt a közönséggel (amit egyes oktatók esetleg félreértenek és a gyermek kacsint a zsűrire). 
Arra törekedtem a gyermekek megjelenésénél és táncaiknál is, hogy a korosztályuknak megfelelő legyen, ne akarjanak többet, mást mutatni önmagukból, mint amik ők maguk valójában, kisgyermeki vagy fiatal kiskamaszlány valójukban.


Mahasti: - A gyerekek maguk találják ki, hogy hastáncra akarnak járni, vagy inkább a szülők találják ki, esetleg erőltetik?

Jójárt Ágnes: - Mindegyikre volt példa. A gyermekek akkor találják ki maguk, ha találkoztak már vele valahol, vagy egy barátnőjük már jár. Olyan is van, mikor a szülők találják ki. Ami viszont lényeges és döntő a gyermekeknek, hogy az órán mi történik, milyen kapcsolat alakul ki az oktató és a gyermekek között. Nem elég felkelteni az érdeklődést, folyamatosan fent kell tartani. Aki gyermekekkel foglalkozik, pontosan tudja: ez a legnehezebb feladat . Ezért igyekeztem minél izgalmasabbá tenni az órákat, korosztályuknak megfelelően. Olyan játékos feladatsorokkal színesíteni az órát, amely eredményezi bizonyos mozdulatok elsajátítását. Mozdulatokat tanítani,fejlődést elérni, de szeresse, amit csinál és érdekes is legyen... Nem egyszerű. És mindeközben bizalmi kapcsolat alakul ki a gyermek-tanár-szülők között.





Mahasti: - Kisfúk járnak járnak hozzád órára, vagy csak kislányokkal foglalkozol?

Jójárt Ágnes: - A Mini csoportban volt rá példa. Ott ez egy pici fennforgást sem okozott, mivel a profilja mozgásfejlesztő táncalapozó tréning volt.




Mahasti: - Van e szülői aggodalom, hogy esetleg homoszexuálisok lesznek e a kisfiúk a hastánctól? Vagy lehet, hogy csak én találkoztam eddig ezzel az elképzeléssel egyes szülők és táncosok részéről? 
Vagy bármilyen egyéb ok miatt tiltják e a kisfiúknak a szülők a hastáncot?

Jójárt Ágnes: - Igen hallottam erről... Valószínűleg sokan tiltják fiaikat ettől a tánctól. Véleményem, hogy fontos megtalálni a fiú helyét a táncban. Láttam igazán férfias táncosokat a hastáncban... A kisfiúknak erősíteni kell a nemi identitást, de ez független a tánctól. Miért ne szerethetné és teljesedhetne ki egy fiú gyermek? A neki megfelelő ruházattal, rá illő mozdulatsorral tökéletes fiú-férfi táncos lehet, laza csípővel, szép tartással. A szülő és oktató feladata erősíteni a gyermek személyiségét, hogy elég erős legyen ahhoz, hogy ne tudja a környezet negatív hatása elbizonytalanítani.




Mahasti: - Hány éves kortól járnak hozzád gyerekek? Szerinted hány éves korban érdemes elkezdeni hastáncra járni?

Jójárt Ágnes: - A Shaba Oriental Art gyermek tanfolyamát 4 éves kortól hirdettük meg, de volt olyan év, mikor a szülő kérésére kisebb gyermek is (3 éves) járt a tanfolyamra. Ilyenkor a szülőt tájékoztatjuk a fejlődés várható menetéről és rövid távú célokat tűzünk ki, mint például feladattudat, kondicionálás, koordinációs, ritmikai képességek, tér-irány, test-séma fejlesztése, és ez mind a zene és tánc által. Volt olyan kislány aki először 15 percet táncolt aktívan a 60 percből, aztán 30, 45, 50... majd gyönyörűen végigtáncolta az órát. Minél fiatalabb korban kezdik el a táncot, annál inkább tréningezzük a testüket és az agyukat. Nem csak az izmok fejlődésében fontos időszak ez, hanem az agy stimulációja folyamán az agy fejlődésében, agyféltekék dominanciájában. Tehát minél előbb, annál jobb, de mint említettem, más célokat kell kitűzni. Inkább a jó alapokra kell helyezni a hangsúlyt, mint a mini versenytáncosok kinevelésére.





Mahasti: - Találkoztál, találkozol e nehézségekkel, ellenállással, kételyekkel a szülők részéről? Mit szoktak tőled leggyakrabban kérdezni az anyukák, apukák?

Jójárt Ágnes: - Igen. Előfordul, hogy nehézségekkel találkozom, de ez többnyire a Sellő Junior csoportban. Itt többségében 12 év körüliek a lányok, akik már tudják mit akarnak, de a döntés a szülők kezében van. Ők már egyedül járnak órára és a szülőkkel kicsit nehezebb a kommunikáció. A szülői kételyek időnként felmerülnek, de többnyire a tánciskolánk fellépésein, vagy az évzáró táncestünkön ezek az ambivalenciák a helyükre kerülnek. A leggyakoribb kérdések a szülők részéről, hogy meg tudja-e tanulni ezt a táncot a gyermek? Erre általában az a válaszom, hogy attól függ mennyi időt, energiát, fektet bele, milyen a személyisége, a feladattudata, akaratereje... De attól is függ, mit akarunk képezni: 1. egy magabiztos, jó alapokkal, szép testkultúrával rendelkező, kreatív táncost, aki élvezi amit csinál, 2. vagy oklevelet, helyezéseket gyűjtő, fiatal felnőtt korára kiégő táncost . Ebből azért kiderül, hogy én inkább az első variációt helyezem előtérbe, ami nem azt jelenti, hogy ellenzem a versenyeken való részvételt, hanem hogy meggondolandó, milyen célokat tűzünk ki számukra. A gyermek versenyek külön tanulmányokat érdemelnének...



Mahasti: - Ági, milyen stílust tanulnak nálad a gyerekek?

Jójárt Ágnes: - Az iskolánk irányvonalának egyébként is megfelelő stílusokat: a belledy, saidi, raqs sharki táncokat táncolják a koruknak megfelelő szinten. A zene megválasztása is fontos, hogy milyen mélységű a zene.

Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a gyermekek hastánca és a felnőttek hastánca között?

Jójárt Ágnes: - Szerintem a legnagyobb különbség az érzelemvilágban van. A mozdulatokat más érzelemmel töltik meg.




Mahasti: - Mi a legalapvetőbb különbség a módszertanban, ahogy a gyerekeket és ahogy a felnőtteket tanítod? Van különbség egyáltalán? 

Jójárt Ágnes: - A motiváció van más alapokra van helyezve. A gyermek módszertan játékos, a játékos énjüket szólítom meg. A nagyobbaknál az " Én" keresés - a kamaszkori ambivalenciából segítem ki őket. A felnőttek motivációja az " Én" és a nőiesség keresése. A gyerekeknél figyelembe kell venni a figyelem tartósságát, kondíciójukat. Néha iszonyat fáradtan érkeznek órára...

Mahasti: - Miért fontos szerinted, hogy hastáncra járjanak a gyerekek? Fontos e egyáltalán? Mit ad a gyerekeknek, mi az a plusz, ami miatt esetleg jobb, mint más mozgás, más tánc?

Jójárt Ágnes: -Szerintem a legfontosabb, hogy a tánc által egy eszközt tudunk a kezükbe adni, ahol ők is feldolgozzák érzelmeiket. Ezek a keleti zenék (már a gyermek zenék is), hihetetlen érzelmi dominanciával rendelkeznek, emiatt más mint a többi mozgás. 
Ráadásul erkölcsi tanokat is hordoz. A mai világban azt is fontos tudniuk, hogy közel sincs a keleten élő gyermekeknek annyi mindenük meg, mint az itt élőknek, mégis boldogok tudnak lenni... 
Fontos még az is, hogy ebben a korban fejlődik legjobban a test-agy-lélek; ebben a korban formálódnak igazán. A többi képesség fejlődését pedig már említettem.

Záró gondolatként szeretném elmondani, hogy a felnőttek felelőssége, hogy a táncnak milyen értemet adnak a gyermekek számára... A táncot értékként kell kezelni, kellő tisztelettel és alázattal.
Tánciskolánknak sem véletlenül ez a mottója:
"Nálunk a tánc - Érték."

Mahasti: - Ha valaki érdeklődik a gyermek hastánc iránt Budapesten, akkor hol talál meg téged, titeket?

Jójárt Ágnes: - Legegyszerűbben a weboldalon keresztül vagyunk elérhetőek: www.shaba.hu  Itt megtalálható a gyermek csoportok órarendje és a korosztályok is. Természetesen a Facebookon történő megkereséseknek is örülünk, szívesen válaszolunk a kérdésekre: https://www.facebook.com/shabaorientalart 

Mahasti: - Köszönöm! 







***********************


Igen, sok kérdésre választ találtunk. Talán benned is maradtak még kérdések... Így a cikksorozatot hamarosan folytatjuk, hogy megismerhess még több szempontot, még több oktatót, még több pici hastáncost! :-)



*****************************************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
Szívvel-Lélekkel Stúdió,  
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése