Egy Nő életében a párja, a Férfi a legnagyobb Hős.
Ő, a Férfi az, aki az első sikítás után gyengéden megfogja a pókot és kiteszi a lakásból (nem öli meg, mert állatbarát is!), ő az, aki zokszó nélkül kihessegeti az óriási molylepkét éjjel kettőkor is, ha úgy adódik. Felkel, és agyoncsapja a szúnyogot éjjel háromkor... Egyszóval, a Férfi bátor, és ha egy Nővel él együtt, akkor ennek bizonyítására nap, mint nap adódik lehetősége. Még Karácsonykor is...
A Nő nagy lendülettel takarítja a vécét. Alaposan, dinamikusan, lendületesen. Minek következtében a takarítás utolsó pillanatában, a vécé lehúzásakor a vécékefével leveri a kis fertőtlenítő tasakot akasztóstul, rudacskástul, ami le is csusszan a dinamikusan áramló vízzel együtt, bele, a lefolyóba... Nő a lehető legegyszerűbb megoldáshoz folyamodik: sikít és kétségbe esik. Már látja maga előtt a duguláselhárítást, az összes lehetséges folyománnyal együtt (mint pl. a vécé szétfúrása utáni ürülékmaradványok falról való letakarítása és társai...) De ekkor kerül a képbe a Férfi, a Hős. A Nő rájön, hogy van egy Férfi is a háznál, a házi Hős. Ő majd megoldja a problémát, mert ő HŐS. Így a Nő - a sikítás befejeztével - hozzá fordul:
- Azt hiszem, van egy kis gáz... Nagyon nagy gáz van! Beleesett a lefolyóba... Igaz, már visszajött, látszik a szára... Most mi lesz?...
A Hős pedig szó nélkül kimegy, benyit a vécébe, benyúl a vízbe (nem hangoskodik, nem sikít!), megfogja az akasztó végét, kiveszi az alkalmatosságot, visszaakasztja a vécé peremére. És kész.
Ezért szeretem Őt, a Hőst! :-)))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése