2010. szeptember 19., vasárnap

Hibiszkusz Cica és Tenger Szelleme - Gabi fátylai

Gabi egy terjedelmes hastáncos fotósorozatot készíttetett magáról a kedvesének ajándékba. (Elárulom, nagy sikert aratott!) :-)))
Néhány fátylas fotót megosztott velem is, és én is megosztom őket veletek.
Gyönyörűek rajta a fátylak, és jó így, a gazdájukkal együtt látni őket.

Elsőként a Hibiszkusz Cica fátyol a cicatappancsokkal, amit egyszerűen muszáj volt megfestenem (tudjátok, szóltak a hangok...) :-)
Ez olyan édes, cicás, szexis és vagány és cicatappancsos, mint Gabi tánca. :-)

 


És néhány szexi fotó a Tenger Szellemével:




Köszönöm szépen a fotókat! :-)
Mellesleg Gabi sminkjét is a fotós, Pávó Réka készítette, és szerintem nagyon szexis lett! :-)

Amiért megéri 02. :-)

Szeptember 5-én volt ismét a Női Mozgásfesztivál. 

Tavaly is jó volt, és idén még jobban szórakoztam, bár most egy tévé sem akart interjút készíteni a hastáncról. Persze, nem is azért mentem. :-)

Szerintem ez egy szuper kezdeményezés, akkor is, ha egy multi szervezi/adja hozzá a nevét. Ők legalább megtehetik ezt és ezzel nagyon sok embernek örömet okoznak.
(Persze, az is lehet, hogy csak azért láttam annyi boldog és mosolygós arcot, mert én is boldog voltam, ki tudja...) :-)

Mivel ügyesen idejében odaértem, volt időm nyugodtan átöltözni. Rámszerelték a mikrofont, amivel a közreműködő férfiaknak is nagy örömet okoztam... :-)
Majd, hogy addig se unatkozzak, beálltam a táncos-aerobikos bemelegítésbe.  Hastáncruhában, mikroporttal. "Naaagy siker!" ... :-)
Nagyon tetszett a koreográfia, bár az ugrálós-lengetős-szétszórt mozdulatokat igyekeztem szépen, összeszedetten, izoláltan, szép láb-és kartartással végrehajtani. :-)
(Pont úgy, ahogyan squash-olni is szoktam: csak szépen, balettosan, a labdától függetlenül, a spiccre ügyelve...) :-))))

A hastáncórán remekül szórakoztunk.
Tamara az első sorban nyomta végig az egész napot; az sem volt semmi. :-)
Voltunk vagy 100-150-en (vagy 200-an...), és mindenki lelkesen táncolt!
Meg jó volt az is, ahogy nőtt a tömeg az óra közben. Elindultunk kb. 50 bátortalan nővel és befejeztük egy nagyobbfajta, feldobott tömeggel. :-)

Utána odajött hozzám egy "nénike", és elmondta, hogy jól érezte magát az órámon, nagyon jól szórakozott, és szerinte nagyon jó pedagógus vagyok, és bár még nem hastáncolt, mégis mindent értett, mert jól magyaráztam.
Na, ez egy igazán jóleső dícséret! Köszönöm szépen ezúton is!!!

Aztán úgy döntöttem, maradok a latinos-táncos bulin is, ahol is semmit nem értettem, de legalább jól mutattam a hastáncruhában a sportcipős-tréninggatyós tömegben. És itt is remekül szórakoztam. :-)

Imádom, amikor mosolygós arcok, boldog emberek vesznek körül!
Ez engem is boldoggá tesz.
Az meg pláne, hogy a hastánccal (és minden tánccal) ez a boldogság ilyen könnyen elérhető.

Beillesztem a Magyar Szabadidősport Szövetség levelét.
Nagyon kedves és fontos gesztusnak tartom, hogy minden alkalommal megköszönik a munkámat.

*******

-->
"Kedves Mahasti!

Köszönjük a 2010. szeptember 5-én megrendezett Coca-Cola Testébresztő XII. Női Mozgásfesztivál lebonyolításában nyújtott segítségedet.

Az eseményről távozó hölgyek mosolyát nyugodtan tekinthetjük közös munkánk eredményének. Idén is sok ezer hölgy választotta vasárnapi programként a „Mozgást”. 

Jelenlétetek mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek – személy szerint nekünk is - őszinte örömünkre szolgált, hiszen a profizmus és a tapasztalat, amit képviseltek, egyértelműen szerepet játszott a rendezvény sikerében és a résztvevő hölgyek jó hangulatában.

Találkozunk a XIII. Női Mozgásfesztiválon 2011-ben, ahol ismét számítunk segítségetekre.
Szívből kívánunk sok szakmai sikert és további sikeres együttműködést."

***************
Végül néhány kép a rendezvényről.

 Magyarázok. (Mint mindig.) :-)
(Külön felhívnám a figyelmet arra, hogy mennyi napszemüveg mögé rejtőző hastáncos volt!) :-)

A nézők, akik fáztak. :-) De azért ők is jól szórakoztak, és asszem, a fotós kolléga is. Mi legalábbis megtettünk ezért minden tőlünk telhetőt. :-)
Szerencsére a nők mozognak minden életkorban.

Csápolunk, csápolunk, mindenki együtt, három, és...! :-))) 
(Itt nem látszom, mert igyekeztem meghúzódni a hátsó sorokban, de esküszöm, hogy szépen csináltam, és még mosolyogtam is közben! Csak azt nem tudom, mit csináltam, de ez nem is baj...) :-)


A végére enyhén szétesett tömeg...  :-)
****

Hát, óriási volt. Megyek jövőre is. :-)



2010. szeptember 13., hétfő

Eladom a csakra színű fátylaimat

Eladom a csakra színű selyemfátylaimat.
Ehhez a koreográfiához csináltattam őket:
http://www.youtube.com/user/Mahasti10#p/u/13/BjmOnJYYaIc
Ezeket még nem én festettem.
Sajnos, ezt a koreográfiát már nem táncoljuk, ráadásul azóta már rengeteg fátylat festettem és még fogok is, így nincs már rájuk szükségem. Azóta is kb. 3 alkalommal használtam őket.
A fátylak 90X300 cm-esek, mindegyik csakrához tartozik 1 db megfelelő színű fátyol, ráfestve arannyal/ezüsttel az adott csakra megfelelő szimbóluma.

Az 1. és 3. csakra fátylai már új gazdájuknál vannak, de megvehetők még a következők:

2. csakra – gyönyörű narancsos színvilág

 
4. csakra – szépséges, szívnyitogató zöld
 
 

 5. csakra – a kék rengeteg árnyalatában
 

 6. csakra – lilás-ibolyás-ametisztes
 

7. csakra – fehér alapon aranyra és ezüstre festett, gyönyörűséges virággal a közepén


A fátylak eredeti ára 21 500 Ft volt, ebből csak a festetés 16 000 Ft.
Én 15 000 Ft-ért adom el darabját.

*****Itt Kozár Edit fotóin láthatóak a fátylak a Sivatagi Álom koreográfia közben, piros fényben. :-)
A képek is ott készültek, ahol a videó: a 2007-es TranszOrient előadásunkon (ha jól emlékszem...).

Mahasti a szívcsakrás (zöld) fátyollal


Ez utóbbiakon Márti tanár néni a lila fátyollal, Somával a pocakjában. :-)

****

A "bónusz" fátyol: nem a csakra sorozathoz készült, de pont belepasszol a sorba, és olyan gyönyörűséges pinkes színű! Az ára csak 12 000 Ft!


Végül pedig a fátylak csokorba szedve. Jó nézegetést, jó válogatást!
Ha bármelyiket megvennéd, hívj vagy írj. Elérhetőségeimet a www.mahasti.hu oldalon találod.
Bármilyen kérdésre örömmel válaszolok, szeretettel várom a megkeresésedet.
:-)






2010. szeptember 11., szombat

Táncol a baba... :-)

Megvannak a Hastáncintézet utolsó évzárójának a fotói. (Köszönöm Editnek a szépségeket ismét!)
Igazából először a selyemfátylakról akartam írni, csak aztán a fekete-fehér fotóknak Kinga volt az elején Petra babával....
És akkor annyira elgyengültem, hogy most muszáj feltöltenem először az ő fotóikat. Mert ez egy csoda.
Biztosan minden pocaktáncos babának az, és biztos vagyok benne, hogy anyuval táncolni, mikor már odakint vagy, az még nagyobb csoda. Csodatánc. :-)

Akkor hatódjunk! ... :-)

2010. szeptember 8., szerda

"Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem...." :-)


 Annyira szeretem hallgatni az optimista, derűlátó, sikeres embereket, akik ÉLIK a saját boldogságukat, örülnek annak, ami van, amit elértek...
Nagyon jólesik, és rengeteg erőt adnak a sikereik nekem is. És persze nekem is jólesik beszélgetnem arról, amitől boldog vagyok. :-)

Ezért azt mondták a "hangok", hogy csináljunk Sikerklubot, és az elmeséléssel, megosztással hatványozzuk meg a sikereinket is. :-)
Beillesztem a leírást, ami egyébként már a www.mahasti.hu oldalon is olvasható, és gyertek el, meséljetek ti is! Én már alig várom! :-)




Az ember gondolatai terméke. Amit gondol, azzá válik. (Mahatma Gandhi)

Ugye, te is érezted már, hogy szükséged van a pozitív visszajelzésekre akár magadtól, akár másoktól…?!
Hogy jól jönne belőlük még több….
Hogy kell a kölcsönös motiváció a kapcsolataidban…
Hogy lehúznak a negatív gondolatok, bár nem erre vágysz….
Hogy a sikereidet megosztanád másokkal is, csak aggódsz, nehogy dicsekvésnek/beképzeltségnek tűnjön…
 
Ha örömmel meghallgatnád, másoknak mi a siker, hogyan érték el, amire vágytak…
Ha te is megosztanád másokkal a sikereidet…
Ha egyszerűen csak fürdőznél a siker energiáiban…
Ha kíváncsi vagy a siker titkára…

Akkor HAJRÁ! Itt a remek alkalom!

Október 29-én, pénteken 17:30- tól ameddig bírjuk -
Siker Klub a Szívvel-Lélekkel Stúdióban!
Ha nem érsz oda 17:30-ra, később is csatlakozhatsz hozzánk!


 És mindez a 10 milliószoros napon, hogy még nagyobb ereje legyen a mondandónknak, az élményeinknek! (Akkor is jöhetsz, ha nem hiszel a tízmilliószoros nap erejében; ez nem kizáró ok!)

„Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem…” :-)
Az órákon nincs lehetőség arra, hogy a magánéleti és szakmai sikereinkről beszélgessünk, pedig jó érzés megosztani a sikereinket másokkal is. És igen, sokszor a félelem is visszatart, hogy akkor majd mit gondolnak a többiek, és biztosan irigykedni fognak, és különben is…
Hát, itt, a Sikerklubban garantáltan senki nem fog irigykedni rád, bármit is mondasz majd! (Vagy ha mégis, akkor majd lerendezi magában ezt a dolgot, hiszen ez az ő saját filmje.) :-)
Mi veled örülünk! Megtapsolunk, megünnepelünk…

Az én számomra a magánéletemben a legnagyobb siker az, amikor a gyerekem azt mondja, hogy én készítem a világon a legfinomabb fagyit, sütit, tortát stb.
Amikor a családtagjaimmal jut időnk egymásra, bensőséges beszélgetésekre…
Vagy amikor sikerül változtatnom a viselkedésemen az általam vágyott irányban.
Vagy amikor meg tudok nyílni mások előtt, és tudok arról beszélni, ami bennem van, ami fontos a számomra.
Szakmailag pedig nagy elismerésnek tartom, amikor meghívnak külföldre zsűrizni, vagy amikor a tanítványaim jó helyezést érnek el versenyen (vagy ha elindulnak egy versenyen….) :-)
És a klubban még többet mesélek majd…. :-)

És a számodra?
Neked mi a siker?
Gyere, és oszd meg velünk is, hogy még jobban átélhesd, hogy még több inspiráló gondolatot és érzelmi töltetet kapj a saját sikereidhez a 10 milliószoros napon!

Belépődíj:
a Mahasti Hastáncstúdióban érvényes 1,5 órás óradíj (vagy a bérlet is érvényes)
+ tárgyi hozzájárulás a klubestünk sikeréhez: tea, sütike, szörpike… (Ha szeretsz sütni-főzni, máris 1 siker, aminek az örömét megoszthatod másokkal!) :-)
+ nyitott szív, lelkesedés jó, ha van (ha nincs, majd mi adunk) :-)
+ sikerlista, a legapróbbaktól a legnagyobbakig. Az sem baj, ha nem tárod a nyilvánosság elé, csak a szívedben hozod el.
Tányért, evő- és ivóeszközt, párnát, takarót adunk....

Ja, és nem csak hastáncosok jöhetnek ám! :-)

Ha annyira jól érezzük magunkat, hogy ottragadunk, akkor ottalvás, fürdés, fogmosás, reggelizés külön díj nélkül lehetséges ezen a napon!

A tízmilliószoros napról biztosan te is sok körlevelet kaptál már. De ha még nem hallottál a tízmilliószoros napról és érdekel, akkor itt elolvashatod. (Nem kell benne hinned, de egy próbát megér, ha jobbá teheted vele az életedet.) :-)
Tanítványaim állítják, hogy nekik bevált.  



”Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat.
Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben.
Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel, nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.
A nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni.
Küldj fényt a Földnek és az emberiségnek!
Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek.
Lásd a Világbékét ünnepelni!
Tegyél meg mindent, amit szeretnél,10 milliószoros erővel fog hatni!

Ezeken a napokon egy pulzáló ultraviola (UV) sugár keresztezi a Föld útját, amely a 2. univerzumban lévő, magasabb dimenziók egyikéből érkezik. A Föld körülbelül 17 órán keresztül marad ebben a sugárban.
Ez a sugár a szívcsakrával rezonál, ragyog és fluoreszkál, a színe pedig kék/bíborvörös. Bár ebben a frekvencia-csoportban is rezeg, felette áll az 1. univerzum (amelybe a Föld is tartozik) színfrekvencia-spektrumának. Azonban lelkünk természete, valamint a 2. univerzum frekvencia-csoportjaiban működő lélekcsoportok miatt a hatás itt is érezhető lesz.

Ez a hatás a következő: minden gondolat és érzelem a tízmilliószorosára növekszik. Igen, minden megsokszorozódik, a tízmilliószorosára. Minden gondolat, minden érzelem, minden szándék, minden akarat - függetlenül attól, hogy jó, rossz, beteges, pozitív vagy negatív - tízmilliószor erősebb lesz.

Mit jelent ez?
A valóságunkat gondolatainkkal teremtjük meg. Valóságunkat tehát az határozza meg, mire irányítjuk a fókuszunkat, mire összpontosítunk.
Minden anyag gondolataink eredményeképpen manifesztálódik. Ez az UV sugár felgyorsítja ezeket a gondolatokat, és gyorsabb ütemben szilárdítja meg őket. Így tízmilliószor gyorsabban jelennek meg az anyagi világban, mint egyébként.

Nagyon fontos, hogy ezen a napon tudatos legyél, mert ez a gyorsulás veszélyes is lehet, ha olyan gondolatokra fókuszálsz, amelyek számodra nem tetsző dolgokról szólnak, hiszen azok is gyorsabban jelennek meg a valóságodban. Ugyanakkor ez az UV sugár ajándékká is válhat, ha úgy döntesz.
Te határozod meg gondolataid természetét, de ne feledd: bármire is fókuszálsz, az gyorsabban fog megvalósulni, mint egyébként.
Fontos, hogy csak építő, pozitív gondolatokra összpontosíts ebben az időszakban: a szeretetre, a sikerre, a gyógyulásra, a gazdagságra, a kedvességre, a hálára.

Nem szükséges meditációba merülnöd ezen időszak alatt, bár jó lenne, ha megtehetnéd. A kulcs időszak (időzónáktól függetlenül) a 17:10-es csúcspont. Ha ebben az időszakban lehetőséged van arra, hogy találj egy csendes helyet, akkor telepedj le ott, hogy fókuszálhass.

Gondolataidat összpontosítsd bármire, amire vágysz. Amire a Földnek és az emberiségnek szüksége van, szeretetteljes, pozitív gondolatokat táplálj.

Szólj minél több embernek, hogy ők is tudatosak lehessenek ezen a napon és arra használhassák ezt a kozmikus eseményt, hogy pozitív, jóakaratú gondolatokra fókuszáljanak.

Kicsivel több, mint egymillió emberre van szükség ahhoz, hogy egy olyan változás induljon be az emberiség történetében, ami kiemeli az embereket az elkülönültség és szétdaraboltság állapotából, és elhozza az egyesülés, az egység állapotát.

Ez egy lehetőség arra, hogy visszavegyük, ami jogosan a miénk: a békét és a bőséget a Föld és az emberiség számára.

Ez egy ajándék, válasz az imáinkra, egy úgynevezett életvonal, amely a mi univerzumunkból érkezik.
Hogy mire használjátok, és hogy részt vesztek-e benne vagy sem, az rajtatok áll.”



A képek forrása az internet. A szerzőjük, sajnos, számomra ismeretlen.
Azért tettem be őket ide, mert hűen tükrözik a csodálatos világot, ahogy a színeket érzékelem. Boldogsággal tölt el minden, ami színes. :-)


2010. szeptember 7., kedd

Szakmai programon - Tito Gála

Augusztus 28-án elmentem a Tito Gálaestre, amit Sefirah szervezett.
Kicsi, de annál lelkesebb nézősereg gyűlt össze. A magam részéről istenien szórakoztam!
Nagyon jól volt felépítve a műsor, szépek voltak a táncosok, gyönyörűek a táncok.

Kiemelek egyet-kettőt, ami különösen tetszett, vagy esetleg érintett vagyok. :-)
Aztán, ha lesznek fotók, azokat is rakok fel ide.

Nagyon tetszett a nyitótánc. Hangulatos volt, pont nyitó számnak való, és egy kis ízelítőt kaphattunk a műsor hangulatából és színvonalából. A kecses szépségével és a szép formációkkal nagyon sok örömet adott.

Nagy Kincső azzal a kétfátylas tánccal lépett fel, amivel a gyöngyösi versenyen is elbűvölte a közönséget (koreográfia: Szajlai Johanna). Kincső abszolút színpadra termett: nem izgult és profi előadásmód jellemezte most is. A jelenlétével betölti a színpadot, olyan kisugárzása van. Igen fiatal, de még 2-3 év, és olyan szívdöglesztő érett nő válik belőle, aki előtt térden csúsznak a férfiak.... :-) 
Jó, hogy ismét láthattam őt táncolni, mert így újabb inspirációt kaptam a személyre szabott fátylához.

Mátrai Nórinak gyönyörű volt a ruhája és fátyla, ötletes a koreója, teli eredeti megoldásokkal. Mind a tánca, mind a zeneválasztása nagyon passzolt az egyéniségéhez és a laza és ruganyos testéhez. Nagyon szép volt; örülök, hogy a gyöngyösi verseny után őt is láthattam újra táncolni. Persze, ugyanezt tudom elmondani Mezei Brigiről és a táncáról is. Jó látni, ahogy évről évre, versenyről versenyre egyre jobban kibontakoznak a lányok és nővé érnek. :-)

Természetesen Eszti és Szandra tánca tetszett a legjobban. Vállalom az elfogultságomat, de akkor is ők voltak a legjobbak! :-) Szokás szerint halálra izgultam magam miattuk, csak a táncuk után jutott eszembe, hogy levegőt is kéne venni. Nagyon büszke voltam rájuk, meg arra, hogy amíg táncoltak, mindenki feszülten figyelt; szinte vágni lehetett a csendet.
Nekem, mint tanárnak nagy öröm az, hogy úgy érzem, érdemes volt kitartanom amellett, hogy ne csináljunk szabvány koreográfiákat. Kisesztivel évekig küzdöttünk azért, hogy elfogadják őt, a saját egyedi táncstílusát, és azt, hogy az én tanítványaim nem állnak be a sorba, nem fogják a tízezredik ugyanolyan, sablonos koreográfiát előadni a versenyeken. Nagy elismerés az, hogy ezzel a teljesen eredeti hangvételű tánccal vendégművészként meghívást kaptak a gálára! 

A profik, Sefirah és Shaba, természetesen, nagyon odatették magukat. Gyönyörű táncok, szép technikával, dögösen...Shababól sugárzik a "dög", Sefirahból pedig az elegancia.

A cuki, kék ruhás kislányok, akik duóban táncoltak, most is ugyanolyan elbűvölőek és pörgősek voltak, mint a gyöngyösi versenyen. :-) Amikor látom őket, eszembe jut, hogy talán mégis előfordulhat olyasmi, hogy két táncos egyszerre mozog. Pedig én erről már rég lemondtam. :-)

Tito pedig mindenkit elvarázsolt! :-)
Igazi showműsort nyomott nekünk, az utolsó számait végigsikítoztuk. .-)
A 4 botos táncában másodpercenként bemutatott egy-egy showelemet, gyönyörű, tiszta technikával táncolt. Tátva maradt a szám, ahogy néztem, és nagyon örültem, hogy végre élőben is láthatom őt táncolni, nem csak filmeken.
A vízipipás táncot nagyon keveselltem, de a folyósói pletykákból úgy értesültem, hogy valami gond volt a pipájával, azért tette le. Ellenben a darbukáját olyan szépen kormányozta, amikor rajta állt! :-) 
Végig szórakoztató, könnyed előadásmód jellemezte, átütő energiákkal. Látszott, hogy élvezi a szereplést, főleg, amikor lejött a nézők közé, és a leglelkesebben tapsoló hölgyek között az egyik szék karfájára állva rázta a fenekét! :-)
De a legjobban a lábtartása tetszett. :-) Főleg a darbukán, mert akkor még jobban lejött, milyen testtudatossággal rendelkezik.
A versenyeken is mindig ezt nézem: hogy a táncos hogyan tartja a lábát. (Kedves versenyzők, most elárultam egy titkot, ami persze nem is titok, de fontos pontozási szempont nálam!) Szerintem fontos, hogy ha egy nő "szép", akkor ne csak a bokájáig legyen szép, hanem egészen a kislábujjáig és még azon is túl!

Nagyon örülök, hogy elmentem és köszönöm a szép élményeket Sefirahnak és a kiváló táncosoknak! Nagyon színvonalas, változatos, még szakmai szemmel nézve is szórakoztató showműsorban volt részem. 

Doki és a mézeshetek :-)

Dokival beültünk a szokásos anya-fia programra a kínaiba. Felbontjuk a két Fantát, koccintunk a palackokkal, mire Doki megszólal:
- Isten-isten! Igyunk arra, hogy vége lesz az iskolának és nem kell többet küzdenem a betűkkel és a számokkal!

*
Beszélgetünk.
- Doki, mit szólnál, ha tavasszal elmennénk együtt a hegyekbe, egy szállodába? Csak mi ketten!
- Azt mézesheteknek hívják! - jelenti ki.
- Hát, szerintem a mézeshetek az, amikor egy férfi meg egy nő utazik el együtt, de mi anyuka és fia vagyunk.
- De én is férfi vagyok!
- Igen, de én az anyukád vagyok, te meg a gyerekem.
- De férfi!
- Igen, csak még gyerek.
- De akkor is férfi vagyok!
És így tovább... Természetesen, én adtam fel előbb. :-)

*
Tegnap este, mikor hazaértem a tanításból, Doki már majdnem aludt. De ilyenkor úgy megörül nekem, hogy teljesen felélénkül és pörög ezerrel. Balázs is pont hazajött, így Doki teljesen felébredt. Rohangászott fel-alá, majd felmászott a franciaágyra és oldalt sasszéval ugrált körbe, ismételgetve, hogy "boksz-aréna, boksz-aréna!". Majd jobbra-balra hemperegni kezdett az ágyon és ezt visítozta fejhangon:
- Júj, de eleven vagyok, júúúúúj, de eleven vagyok, júúúúúúúj!

*
Valahogy azért csak ágyba dugtam. Hosszan beszélgettünk, szóba került az is, hogy szerdán korábban megyek érte az iskolába és akkor anya-fia programot csinálunk megint. Már alig várja.
Biztatásképpen megjegyzem:
- És addig már csak kettőt kell aludni!
Doki pesszimista reakciója (fejhangon nyafogva) :
- Aludni????!!! Jaj, de én úgy utálok aludni!!!

***

Fotó: Kozár Edit

2010. szeptember 3., péntek

Mézeshetek és "feka" sajt


Dokit próbálom rávenni, hogy az én dolgozószobámból kivigye a dolgait. Mutogatok a földre:
- Egyrészt ott egy sérült katona...
- Jaj, de jó, ezt kerestem! - kiáltja Doki, és örömmel felkapja.
- Másrészt itt egy papírzsebkendő. Dobd már ki, légy szíves.
- Sicc! - mondja Doki, és berúgja az asztal alá.

Este, vacsora közben beszélgetünk, közben nagyokat hallgatunk.
Egyszer csak Doki jelentőségteljes hangon közli:
- Én LUXUSKÖRÜLMÉNYEK között szeretnék élni.... És ezt is beírhatod az aranyköpésekbe!
Röhögőgörcsöt kapok, nem bírom abbahagyni.
- Most mit röhögsz? - kérdi Doki. - Úgyis azt mondtad, hogy oda szoktad írni!

Feta sajtos salátát eszegetek, Doki is kedvet kap hozzá. Együtt csipegetünk a tányérról: ő az uborkát, én a paradicsomot. Mondom neki a sajtra mutatva:
- Ebből is ehetsz ám! Ez tudod, mi? 
- Ühüm! ... Feka sajt!
Ettől is röhögőgörcsöt kapok; bármennyire szégyellem, de nem bírom abbahagyni és ismételgetem:
- Feka sajt! Hihi! De jó! Feka sajt! 
Doki utálja, ha kinevetik, és gyorsan korrigál:
- Nem feka, anya!!! Vega! Vegetáriánus sajt!
- És te szereted a vega sajtot?
- Ühüm, olyan, mint a vaj. Vajízű. 
Falatozik, furcsa arcot vág, majd közli:
- Ez a vega sajt egy kicsit olyan.... sózottabb, mint mamánál…


Eszegetünk és beszélgetünk tovább.
- Anya, amúgy tudod, hogy mikor vannak a legjobb napok?
- Mikor?
- Hát, egy férfinak meg egy nőnek akkor vannak a legjobb napok, amikor megismerkednek és szerelmesek lesznek és amikor összeházasodnak, és akkor vannak a legjobb napok. És azt úgy hívják, hogy mézeshetek. 
- Aha. És tudod, hogy miért hívják így?
Vállat von:
- Hm… Nem tudom, ezt így találták ki. ... Meg akkor vannak a legjobb napok, amikor az anyuka gyereket szül, és amikor már olyan 6-7-8 éves. Akkor. Meg amikor a szüleik elválnak. ... Na, de ami közte van, hát az nagyon szar!!!

Tegnap megyünk az utcán hazafelé, Doki húzza a lábát és panaszos hangon megszólal:
- Te, hallod, anya, hát nekem annyira fáj a lábam, hogy az már nagyon nem kóser, hallod!