Az életben a boldogsághoz kell egy kis őrültség. A bátorságnak köszönhetően tartalmasabb élet vár az emberre. A félelem legyőzése kapu egy teljesebb és szabadabb élethez. Szóval előre kell nézni, és menni. /John Cure/
 |
| (Kép: Pixabay, Lothar Dietriech) |
Hastánc és bátorság
Miért is kell a hastánchoz bátorság?
Hastánc és bátorság? Mi vaaaan???? Hogy jön ez a kettő össze?!
Hiszen ez valahogy két teljesen különböző dolog, az élet két különböző területe, más-más energia…. És mégis felmerül a kérdés, hogy vajon kell e a hastánchoz bátorság, és ha igen, akkor miért, mihez, hogyan…?
„Bátorság kell, hogy belekezdj, bátorság kell, hogy folytasd, aztán már minden megy a maga útján...” /Kölesné Éva, 74 éves, aktívan versenyző hastáncos/
De miért is kellene bátorság ahhoz, hogy valaki elkezdje vagy folytassa a hastáncot?
Miben áll ennek a bátorságnak a lényege, miért bátorság hastáncolni?
Mielőtt tovább olvasnál, neked mi jut arról eszedbe, hogy "hastánc és bátorság"?
.jpg) |
| Mahasti |
Kezdő lépések, első tánclépések
A legeslegfontosabb, hogy már azelőtt, hogy belevágnál a hastáncba, felhívnál egy hastánciskolát, hogy érdeklődj a tanfolyamokról, meg kell küzdened a saját félelmeiddel, negatív gondolataiddal, előítéleteiddel, a magaddal szemben támasztott túlzott elvárásaiddal, önkorlátozó hiedelmeiddel. Ilyenek lehetnek például az „én nem vagyok elég jó”, „nincs ritmusérzékem”, „botlábam van”, „túl öreg vagyok”, „túl kövér/sovány vagyok”, „biztosan már mindenki profi és csak én fogok bénázni” és még estig sorolhatnám. Magyarul már mielőtt belevágnál, gyorsan alkalmazod az önszabotázst, a halogatást, ezzel is megakadályozva magadat abban, hogy belevágj és kiderüljön, hogy ez egy nagyon is csodás dolog a számodra.
Úgyhogy igen, ha már eljutottál az első órádra, akkor gondolatban jól veregesd hátba magadat, dicsérd meg magadat alaposan, hiszen leküzdötted az összes félelmedet és mégis megjelentél az első órán! Ez az igazi bátorság!
És ez még csak az első lépés volt az úton.
Már az első órán jön a szembesülés azzal, hogy itt bizony „le kell vetkőzni”, még ha csak részlegesen is és mások előtt már tényleg nem tudom eltitkolni a testi adottságaimat. Ráadásul ez egyfajta lelki lemeztelenedéssel is jár. Megnyílni mások előtt, akik ekkor még idegenek és nem tudod, hogy bízhatsz e bennük, bármikor beléd rúghatnak, beletaposhatnak az érzékeny lelkivilágodba… Na, ez is igazi bátorság!
„Bátorság, mert szembe kell nézni a saját testünkkel és meg kell tanulnunk szeretni, ha eddig nem szerettük.
Bátorság, mert meg kell találnunk a szépségünket, a ragyogásunkat, a nőies oldalunkat, ha eddig nem sikerült.” /Geőcze Sára/
„Szembenézni saját magaddal. Nézni, ahogy az az istennőmozgású, sportos csaj megcsinál egy egyszerűnek tűnő mozdulatot. Megpróbálod, de a te tested erre előadja helyette a hattyú halálát, a legrosszabb értelemben. Hát még az, hogy ezzel fel is kellene lépni valamikor. ☺ Ami neki jól áll, magadon rémesnek tűnik. El sem hiszed, hogy a te merev izmaid, görbe hátad, béna lábaid... valaha meg fognak tudni így mozdulni.” /Virág Dóra/
.jpg)
Ha kitartasz az elképzeléseid mellett, folytatod a hastáncot, nem adod fel, akkor jönnek a képbe a kedves rokonok, barátok, ismerősök, akik majd jól ellátnak tanácsokkal, kéretlenül is megosztják veled a saját előítéleteiket, félelmeiket, gondolataikat. Nekem ez a kedvenc részem, mert nagyon izgalmas szembesülni azzal, hogy velem szemben nekik mennyire más félelmeik vannak. ☺))
Van, aki ezek miatt otthon nem is mondja meg, hogy mit is csinál szabadidejében, hová jár, mit táncol. Ha te a körülmények ellenére is felvállaltad és elmondtad, hogy hastáncolsz, akkor ismét csak egy nagy hátbaveregetés jár neked a bátorságodért, mert óriási lépést tettél meg az önmagad felvállalásához vezető úton. (De ne feledd, hogy ha az ellenséges hangulat, előítéletek, tiltások miatt inkább nem mondod el másoknak, akkor is megtetted már a legnagyobb bátorságot igénylő lépést: ott vagy a várva várt hastánc tanfolyamodon és azt csinálod, amit szeretsz!)
Szerencsére azért a támogató barátok vannak többségben, akik inkább segítenek átlendülni a nehézségeiden, aggályaidon, szeretettel támogatnak az utadon.
„Bátorság, mert sok laikus számára csenghet negatívan a hastánc ("csöcskidobós, seggrázós szextánc", vagy "araboktól jön és ők migránsok, terroristák, stb…"), és ezeket a negatív dolgokat ki kell tudni zárni.” /Geőcze Sára/
„Szembe kell menni az előítéletekkel. A szeretteink félelmeivel, amit féltréfásan oda is vetnek, valamint az ismerőseink vicceivel. "Este táncolsz majd a férjecskédnek?”, "Szép, de holnap meg elrabolnak, visznek külföldre egy hárembe!" „ /Virág Dóra, Hastáncoktatói Mentorprogram/
„Miért kell bátorság?
Azért, hogy szembenézz önmagaddal, hogy légy erős a negatív kritikákkal. Bátorság kell, hogy felvállald: igen, ez én vagyok, nő vagyok és szexi, bármit is gondolnak az irigyeid.” /Nagy Renáta, Hastáncoktatói Mentorprogram/
.jpg) |
| Mahasti (Vadász Fotó) |
Ha még mindig kitartasz a hastánc mellett, akkor jön a következő nagy kihívás: a fellépés. Legyen szó családi buliról, az iskolád gálájáról, csoportos vagy szóló versenyről, itt aztán kell a bátorság, főleg az első alkalomhoz! A legfőbb kritikusok általában a családtagok…. De néha a zsűritagok sem kímélik a versenyzőket.
A fellépésen pedig már nincs mellébeszélés, titkolózás: ország-világ elé tárod magadat, a testedet, a tánctudásodat.
Erről Dóri írt nagyon szemléletesen:
„….Néha a zene is furi, szokatlan. De vissza az előítéletekhez és fellépéshez. Bele sem mersz gondolni, hogy egyszer fel kell venni egy ruhát, amiből biztos több lóg ki azokból a részekből is, amit te inkább rejtegetni szeretnél és ezt a rokonok, ismerősök és kollegák is láthatják!
Aztán megmozdul az a test végre úgy, hogy az már szép. És beleszeretsz abba a ruhába, amit egyébként sosem viselhetnél és amúgy is olyan vagy benne, mint egy hercegnő, vagy díva, vagy ki tudja mi, de valami varázslatos. És a nagyid mindennél jobban várja, hogy újra táncolj neki. És észre sem vetted, de a tested, a porcikáid sem tűnnek olyan rémesnek, még az sem, ami kilóg a ruhából.” /Virág Dóra/
Van, aki el sem jut egy fellépésig. Van, aki azért, mert nem is érdekli, és van, aki azért, mert fél. Fél a színpadtól, fél kiállni mások elé, fél a megmérettetéstől, az esetleges kritikáktól. A „Mit szólnak hozzám mások?” kérdéssel tudod a legtöbb szorongást okozni magadnak. Kérdés persze az, hogy megéri e?
És végül, amikor ez már a szenvedélyeddé, a függőségeddé, életmódoddá vált, akkor lehet, hogy úgy érzed, szívesen átadnád ezt a tudást másoknak is. A tanításba belefogni, akár egyetlen kurzus erejéig, akár iskola alapítással együtt…. szintén óriási bátorságot igényel.
Kezdve attól, hogy ehhez mennyi-mennyi újfajta készség és tudás elsajátításához van szükség, ezeket mind kitanulni, megtanulni, elsajátítani…. Erről a Mentorprogram hallgatói bőven tudnának mesélni. ☺
És akkor még ott van az a kétség is, hogy vajon sikerül e átadni mindazt a csodát, ami a te lelkedben már megszületett. Megértik e, meghallják e, érezhető e?
Sári megfogta a nagyon fontos gyakorlati oldalát is a kérdésnek:
„Bátorság akár a tanításába belefogni, mert rétegtánc, nem ismerik olyan sokan, mint más táncokat (társas vagy a modern táncok). Ráadásul többnyire felnőtt nők vesznek rajta részt, akik dolgoznak/tanulnak, esetleg gyereket nevelnek, családfenntartanak, így nem egyszerű megélni belőle (de nem lehetetlen).
És bátorság, mert egy olyan varázslatos közegbe kerülsz bele, ami komoly függőséget okozhat, így nehéz kikeveredni belőle (de nem is érdemes ;) ).” /Geőcze Sára/
„Miért kell bátorság?
Bátorság kell, hogy elmerülj egy másik kultúrában, és talán egy másik évszázadban is. Bátorság, amikor kiállsz, hogy taníts, és bebizonyítsd magadnak is, hogy át tudod adni azt az érzést, ami téged, ha meghallod a zenét, a fellegekbe repít.” /Nagy Renáta/
 |
| Mahasti és a Hastáncoktatói Mentorprogram hallgatói (Fotó: Ludmila Zakharova) |
Ezek talán a legfontosabb témakörök, amik a hastáncot és a bátorságot összekötik.
Neked van/volt szükséged bátorságra a hastánchoz? A fenti vagy bármilyen más témában?
Nekem nagyon sokszor. Az összes fázison végigmentem én is, amin csak lehetett. ☺ És itt vagyok, boldog vagyok, nem bántam meg semmit. Juhú!
Szerencsére minden tanítványom és hastáncos ismerősöm így van ezzel.
„A HASTÁNC maga a bátorság!!
Legyőzöd a félelmet, a lámpalázat, s cserébe örömet, boldogságot, szeretetet kapsz.... Persze ehhez AKARAT, TÜRELEM, SZORGALOM, KITARTÁS, TANULÁS, FEJLŐDÉS, MOTIVÁCIÓ ... és sorolhatnám még, mi minden kell, kellhet ....
Számomra a bátorságot, a hastáncot a PÉLDAKÉP SZÍVVEL-LÉKEKKEL követése segítette.” /Bércesy Vica/
"...mert egy rakás félelmet, előítéletet, önkritikát (randa vagyok, hájas vagyok, rezeg a háj, pfúj...milyen már?, nem tudok mozogni, félek 'mutatkozni', mit szólnak.. ezek ..azok.. amazok, béna vagyok, nem tudom megcsinálni, tehetségtelen vagyok, antitalentum vagyok a tánchoz, összeakad kezem-lábam, nincs ritmusérzékem, mindig az ellenkező irányba megyek, lemaradok, nem hallom a ritmust.. ..folytassam még?) kell legyőzni.
Csak addig, míg elindul az ember. Aztán jön az óra és még több ilyet mond magának az ember.
Mert elsőre nem úgy sikerül, ahogy a másiknak vagy ahogy elképzeltem... s akkor megint magunk felé fordulunk, húzzuk le magunkat = nem hisszük el magunknak, hogy jók vagyunk, hogy tudunk, hogy képesek vagyunk rá, és tehetségesek vagyunk... s nem adunk türelmet, időt, hogy megtanuljuk s eljuttassuk magunkat a felszabadult tánc-élvezetéséig!
Szóval az eleje csupa harc - önmagunkkal!
És ebben pont ugyanazt látom, mint a jógában. Ugyanezt tanítom a hozzám jövőknek: merd, hidd el, csináld, s a tested tudni fogja, megcsinálja! Kapcsold ki az elméd!
Aztán lassan leomlik egy réteg ezekből és elkezdi saját magát, a zenét, a felszabadító mozgást élvezni az ember. Ekkor már jobb valamivel...
Már kezdi megérezni, eltalálni a ritmust, hallani a zenét, érezni a tánc energiáját, felszabadító hatását az ember lánya.
De még mindig küzd a megfelelési vágyával! És ez olykor éveket is jelenthet!
Mert még mindig valami nem jó... nem tökéletes! Perfekcionisták előnyben, nagyon jól űzik ezt!
Aztán jön az egyediség kérdése: miért nem tudom úgy, mint... szóval hasonlítgatunk. Úgy akarjuk, mint a másik. Ez persze a tanulás metódusa is először. A gyerek is utánzással tanul.
De mi mások vagyunk. S ezt is nehéz elfogadni... el akarunk bújni a másik arca/mozgása/tánca mögé. Saját magunkat felvállalni talán a legnehezebb!
Amikor valami megjön belülről és elkezd kiáradni. Nna, akkor meg attól ijedünk meg s fogjuk vissza magunkat!
És akkor, vagyis ezután jön-jöhet, - s ebben te is ott vagy, mert mondod, serkented a hallgatóidat, - hogy fel kéne lépni... nnna, azt aztán már nem!
És jön a félelem a színpadtól, az emberektől, láthatatlan-halhatatlan-elképzelt-feltételezett kritikáiktól... stb. stb.
Ezt mar ismered! Pontosan tudod!!
No, ezek mindegyikéhez egyenként és együtt is, mert egymásra hatnak, mind-mind bátorság kell!
Lehet, fordítva kellett volna írnom - de ugye én az okokból szoktam indulni... azt oldom.
És amúgy is azt vallom egyre inkább: a félelmeken át visz az út!
Azon átmenni pedig igazán kell bátorság!!
Szeretettel írtam:
Marcsi"
*********************
A cikket közel két éve írtam. Igen, most jutottam el odáig, hogy szerkesszem és publikáljam. Köszönet minden tanítványomnak és kollégámnak, akik megosztották velem a véleményüket!
Mahasti
