Doki és a halál

Doki sokat gondolkodik a halálon, a lélekvándorláson és hasonló dolgokon.
Dolgozom, egyszer csak Doki megjelenik mellettem és közli:
- Anya, én nem akarok meghalni. ... Én jól érzem itt magam veletek. Én nem akarok másik családba kerülni. Én nem akarok meghalni.

Doki - szokás szerint - nem akar aludni. Addig rosszalkodik az ágyban, míg felidegesít és kiabálni kezdek.
Doki az ágyban fekve figyelmeztetően felemeli a mutatóujját (és a szemöldökét) és komoly hangon rám szól:
- Fékezd az indulatodat, anya! Fékezd az indulatodat!

Ugyanezt később közölte Balázskával is, amikor nem bírt valahová négykézláb elmászni, és ezért nyafogni kezdett.
:-)


Doki pár napig beteg volt, nem ment suliba. Felhalmozódott a lecke, ő meg csak nyűglődött rajta, szenvedett, de nem akart valahogy belefogni.
Mondom neki:
- Na gyere, segítek a fogalmazásban, hamar megírjuk. Miről kell írni? Gyorsan kezdjük el, akkor a téma...
Doki nyafogni kezd a füzete fölé görnyedve:
- Jaaaj, de úgy lement a kreativitás szinteeem!!!

-------

Nyílt nap volt az iskolában, bementem én is megnézni Balázskával együtt (aki szépen csöndesen kúszott-mászott addig a székek-asztalok-gyereklábak között).
A gyerekek Mátyás királyról olvastak történetet (A kolozsvári bírót) és ezt dolgozták fel sokféleképpen. Jellemtérképet kaptak és példákat kellett mondaniuk a felsorolt tulajdonságokra.
Az egyik gyerek a "jószívű" szóra mondott példát:
- Mátyás király jószívű volt, mert lefejeztette a bírót és így megkímélte őt a hosszú kínszenvedéstől.

Aztán élőképeket mutattak be a történet jeleneteiből. Minden szereplő elmondta, hogy éppen mit gondol.
Doki a hóhér szerepére jelentkezett, és mikor az ő szerepe következett, ezt mondta:
- Na végre, erre vártam, hogy lefejezhessem, mert úgy szeretem látni, ahogy fröcsög a vér!