Kedves Mahasti!
A kurzus utolsó órája érkezett el.
Kíváncsian vártam, hogy fog elsülni minden, hiszen voltak vidám és szomorú percek egyaránt korábbi alkalmakkor. Nagyon reméltem, hogy pozitív élményekkel térhetek majd haza ezen a napon, s mivel jó közérzettel indultam Pestre, nem is számítottam más végkimenetelre… Szerencsére a megérzéseim nem hagytak cserben.
A szokásos nyitókör és bemelegítés zökkenőmentesen ment.
Mindenki vidáman érkezett a Szívvel-Lélekkel Stúdióba és a maga módján mindenki remekelt is a későbbiekben.
Különösen nagy boldogsággal töltött el, hogy annyi próbálkozás után végre sikerült teljesen egyedül megcsinálnom az ellentétes karkörzést. Még döcög egy kicsit, nem tökéletes, de legalább már ráéreztem a technikájára. Szinte biztos vagyok benne, hogy sose fogom elfelejteni, hogyan kell elvégezni ezt a látszólag egyszerű mozdulatsort.
Az óra második felében egy kombinációt tanultunk, természetesen mozdulat elemekre lebontva kezdetben.
Az alaplépéssel nem voltak nehézségek.
A csípő jobb, majd bal felének fél körívben való mozdítása azonban már nem volt annyira egyszerű, különösen azért nem, mert közben figyelni kellett az úgynevezett “láb-csípő” szabályra. Talpon állva nem igazán akart összejönni a mozdulatsor, de lábujjhegyre állva már kicsivel jobban ment.
A kombináció harmadik eleme szintén nem volt olyan vészes, eltekintve attól, hogy a bokám és a testtartásom még mindig hagy némi kivetnivalót maga után.
Utóbbi azonban mégis fejlődött valamennyit: másnap, kedden ugyanis egy barátnőm megjegyezte, hogy látszik a tartásomon, hogy táncolni tanulok. Sokkal jobban kihúzom a hátam, mint eddig. Amúgy sem jártam Quasimodoként az utcákat, de mindig is görnyedt voltam kicsit, talán a sok üléstől, vagy a nehéz iskolatáskától, esetleg pszichológiai okok miatt is. Ez azonban mégis változásnak indult, ráadásul jó irányba és ezt bizony a hastáncnak köszönhetem.
Visszatérve az órára: a kombináció zenére való elvégzése nagyon mulatságosra sikeredett. Voltak pillanatok, mikor majdnem mindenki fejvesztve kalimpált, hogy most merre is kell fordulni, melyik lábunkat is tesszük előre, hogyan is fordítjuk a csípőnket úgy előre, hogy a lábunk kitartva hátul maradjon… De végül egész ügyesen sikerült vennünk az akadályt. A zene ütemére történtek a lépések, sokat nevettünk és el is fáradtunk.
Az utolsó pár percben jól is estek a levezető gyakorlatok a félhomályban, a meditatív jellegű zene kellemesen ellazított.
Az elmúlt időszakban sokat gondolkodtam azon, hogy van-e tehetségem a hastánchoz.
Az órákon elhangzottak, valamint hozzám intézett szavaid alapján, mik szerint kezdőhöz képest ügyesen beintegrálódtam a csapatba és sokat fejlődtem, azt kell mondanom, hogy igen, van. Van hozzá tehetségem. Hogy sok vagy kevés, azt nem tudom. Még kell némi idő ahhoz, hogy kiderüljön. Ezt az időt pedig meg is adom magamnak, mert úgy döntöttem, hogy nem hagyom abba ennek a csodának az elsajátítását. Tovább szeretném a bennem rejlő misztikumot és nőiességet fejleszteni, hogy egy nap tánc formájában megmutathassam a világnak, hogy ez vagyok én. S talán emellett megmaradok az a cukker-mukker tündérkirálylány is, akit jelenleg látsz bennem. :-))
Jövőhéten találkozunk!
Magammal viszem az álmaim és minden eddigit, amit Tőled tanulhattam.
Köszönök Neked mindent!
***********
