Mi történt Sárival? - a hastánc sem fenékig tejfel

Folytatom a sorozatot, amiben Sári meséli el az élményeit, tapasztalatait a hastánc órákról.

Nem, Sári nem kitalált személy és a benyomásait nem én adom a szájába, hanem ő fogalmazza meg minden egyes alkalommal. :-) (Később majd bemutatom őt személyesen is.)

Most ezt a levelet kaptam tőle:

***************

A június 13.-ai óráról:

~ Mikor az élet nem fenékig tejfel ~

Kedves Mahasti!

Jól emlékszem erre az órára. 
Meleg júniusi nap volt, reggel a tetőtéri szobámban sült csirkének éreztem magam, mikor felkeltem. Eleinte átlagosnak indult minden… 
Egészen addig, amíg össze nem vesztem az otthoniakkal. Érettségi időszak volt, ők pedig talán jobban izgultak, mint én, hogy hogyan fognak alakulni az eredményeim. Olyannyira, hogy egy hiba miatt rögtön azt gondolták, hogy nem fognak felvenni egy általam jelölt egyetemi szakra sem, mert nem vagyok elég okos és nem készültem rendesen, de akkor az is biztos, hogy nem maradok itthon, hanem elküldenek dolgozni, stb… Nem kívánom részletezni az esetet, mert igazából nem ez a lényeg.

A lényeg az, hogy utána elég letargikus állapotban indultam hastáncolni. Rengeteg negatív gondolat keringett a fejemben, de valahol mégis abban reménykedtem, hogy ha más nem is megy úgy, mint kellene, akkor talán a tánc menni fog. Nos, tévedtem…

A június 19.-i gálára készült a csapat. A Vidám libanonitól kezdve a Marco Polón át a Mese a keleti fűszerek illatáról című koreográfiáig sok mindent elpróbáltak bemelegítés után, és persze engem is bevontak, hogy próbálkozzak. Tudom, hogy nekem ez a kurzus igazából arról szól, hogy mindenbe belekóstoljak, főleg ezeket a koreográfiákat illetően. Viszont ezen a napon a letörtség miatt kétszer is majdnem elsírtam magam, hogy ez miért megy nekem ilyen rosszul, bénázok összevissza, ez a hastáncosdi nem is nekem való… De visszafojtottam azokat a könnyeket.

Emlékszem, másnap írtál Facebookon, hogy jobban vagyok-e már, hiszen a nyitókörben meséltem a gondjaimról, és amúgy is láttad rajtam, hogy valami nincs rendben. Jólesett az érdeklődésed és válaszoltam is, hogy most már igen. 
Rájöttem arra, hogy a bajainkat, amikor táncórára megyünk, mindenképp otthon kell hagynunk. Hiszen, így utólag visszagondolva, biztos vagyok abban, hogy ez valamilyen szinten kihatott a társaimra, mert senkinek sem esik jól huzamosabb ideig egy fancsali arcot nézni. A negatív energiák áramlásáról nem is beszélve. 

Így, amit aznap megtanultam, lényegében az, hogy nem szabad engednem, hogy a problémáim kihatással legyenek a táncomra, mert az csak további gondokat okozhat. El kell szakadnom a Földtől, a realitástól és engednem, hogy a tánc, a zene messzire repítsen, a felhők fölé emeljem, hogy érezhessem: igenis vagyok elég jó ahhoz, hogy büszke lehessek magamra. Nehéz ezt elérni, de nem lehetetlen… 
Csak el kell tudnunk engedni dolgokat, amik rossz hatással vannak ránk; csak meg kell találnunk a szárnyainkat, hogy felrepülvén elérhessük ezt az állapotot.

Így hát nem mondtam le a hastáncról. 
Kitartok magam mellett, ameddig csak lehet.


*************

Mahasti válasza:

Szia Sári!

Már sokszor mondtam, hogy a történeteid mindannyiunk számára nagyon hasznosak.
Köszönöm, hogy így megosztod velünk!
Biztos vagyok benne, hogy az örömeidben, sikereidben és a nehézségeidben, küzdelmeidben sokan osztozunk, osztoztunk már.

Igazad van, jól látod, hogy az élet (vagyis a hastánc) "nem fenékig tejfel".
Mindenki megküzd a maga démonaival, a felesleges, lehúzó gondolataival.
Ezzel mindannyian így vagyunk, nincs kivétel.

(Ja, lehet, hogy van, és szuper, hogyha egy hastáncosnak semmi gondja nincs se önmagával, se a világgal, se a tánccal, se a tánctudásával! Az valószínűleg egy sokkal, de sokkal könnyebb élet.)

Általában a "művész emberek" megküzdenek "magukkal" a művészetükért.
Ez természetes.

És az is természetes, ha a problémáinkat elhozzuk a táncórára.
Ezért soha ne ostorozd magad!

Szerintem a lehető legjobb gyógymód a tánc az összes lelki bajra. :-)

A legzseniálisabb táncokat minden táncművésztől és tanítványtól akkor láttam, amikor rettenetesen fájdalmas élmények érték őket, vagy szimplán csak teli voltak világfájdalommal.
Ilyenkor az összes benned lévő "negatív" energiát, fájdalmat, bánatot, bosszúságot, dühöt, agressziót, szenvedést beleteheted a táncodba.

Ennek két pozitív hozadéka is lesz (legalább kettő, de talán több).

1, A nézők számára sokkal katartikusabb, átütő erejűbb lesz az előadásod, sokkal mélyebben átélik ők is a művészetedet.
Volt, hogy tanítványom a családban történt haláleset után nem sokkal lépett fel. Senki nem tudott arról, hogy mi történt vele korábban. De egy pisszenést nem lehetett hallani, amíg táncolt. Döbbent, szívbemarkoló csend követte minden mozdulatát.
És persze utána óriási vastapsot kapott, mint amilyet még soha azelőtt.

De egy szerelmi csalódás, civakodás is elegendő lehet ahhoz, hogy egy táncostól vagy tanítványtól magát a CSODÁT kapjuk meg. Akár egy táncelőadáson, akár az órákon.



2, Persze jobban örülök én is, ha a tanítványaim jókedvűen táncolnak. De ez nem mindig van így. És ha már egyszer citromot adott az élet, csinálhatunk belőle akár limonádét is, ugye? :-)))
A legegyszerűbb megoldás táncosként máris a kezedben van: kitáncolod magadból a fájdalmat, a rosszat, a sok felesleges gondolatot, ami felhalmozódott a fejedben. :-))) 

Így máris sokkal jobban érezheted magad, mert megkönnyebbülsz. A világ pedig lehet, hogy megint gazdagabb lett egy zseniális koreográfiával.... :-))))) 

A lehetőségek száma végtelen - bármit kezdhetsz azzal, amit aznapra dobott a gép.

Íme egy pár a kedvenceim közül:

Nekem ez a kedvencem. :-)))

*****************************

A képek forrása: Pinterest

****************************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.mahasti.hu 
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
https://www.youtube.com/user/Mahasti10

Szívvel-Lélekkel Stúdió
Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2.