2019. január 1., kedd

XIII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny - kiírás



VERSENYKIÍRÁS

Kedves Hastáncosok, Oktatók, Hastáncfanatikusok!

A Mahasti Hastáncstúdió
2019-ben is megrendezi a

 HOLDFÉNY LÁNYAI
Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncversenyt!

Helyszín:
CSILI Művelődési Központ Színházterme
1203 Bp. XX. ker, Nagy-Győri István u. 4-6.

A verseny időpontja:
2019. március 3. vasárnap 10:00 óra


***

Ez Magyarország első, kizárólag csoportoknak szóló hastáncversenye már 17 éve.
Erre a versenyre a legnagyobb, legjobb iskolák jelentkeznek, de rendszeresen fellépnek rajta kisebb, újonnan alakult hastánciskolákat, klubokat képviselő csoportok is.
Külföldről is egyre több csoport nevez, így a versenyzők ténylegesen, itt helyben, Magyarországon is nemzetközi mezőnyben mérettethetik meg magukat nemzetközi zsűri előtt.
A rendezvény a hagyományokhoz híven idén is nemzetközi, tehát szeretettel várjuk valamennyi hastánciskola képviselőit, Magyarország egész területéről és külföldről egyaránt!

***

RÉSZLETEK

***********

Kategóriák


1, Junior páros, kiscsoportos és nagycsoportos
Ebben a kategóriában indulhatnak azok a párok és csoportok, amelyek 14 év alatti gyermekekből állnak, illetve a csoport átlagéletkora nem haladja meg a 14 évet.

Ha a nevezők korában nagyobb eltérések lesznek, akkor további korosztályokra bonthatjuk ezt a kategóriát.
A nevezési lapon, kérlek, jelöljétek be a tudásszintet is (kezdő/középhaladó/haladó/profi), ami a pontozásnál is segítségére lesz a zsűritagoknak. 
2, Felnőtt kezdő páros és kiscsoportos
14 év feletti kezdőkből, amatőrökből, hobbytáncosokból álló párosok és max. 4 fős csoportok számára.


3, Felnőtt kezdő nagycsoportos
Minimum 5 fővel, kizárólag kezdőkből, amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs. 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!


kezdő kategóriákban indulnak azok a duók és csoportok, akiknek
- koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a középhaladó kategóriához stb.);
nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát;
- kizárólag hobby szinten táncolnak.


4, Felnőtt középhaladó páros és kiscsoportos
14 év feletti középhaladókból, amatőrökből álló párosok és max. 4 fős csoportok számára.


5, Felnőtt középhaladó nagycsoportos
Minimum 5 fővel, kizárólag középhaladó amatőrökből álló csoportok számára. Maximum létszám nincs. 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!
Javasolt – de nem kötelező! - olyan koreográfiával nevezni, amely a megelőző versenyszezonokban semmilyen versenyen nem ért még el 1-3. helyezést középhaladó, haladó kategóriában.

középhaladó kategóriákban indulhatnak azok a duók és csoportok, akiknek
- koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk ezt javasolja (pl. még nem voltak helyezettek, régóta táncolnak, de még nem, vagy csak keveset versenyeztek, tudásszintjük még nem elegendő a haladó kategóriához stb.);
nem működnek táncelőadóként, nem oktatnak, nem vezetnek tánciskolát;
- hobby szinten táncolnak vagy lépnek fel.


6, Felnőtt haladó páros és kiscsoportos 
14 év feletti, haladó szintű párosok és max. 4 fős csoportok számára.


7, Felnőtt haladó nagycsoportos
Minimum 5 fővel, haladó tudásszintű csoportok számára. Maximum létszám nincs, 10 fő felett nevezési díj kedvezmény!
Olyan koreográfia is nevezhető, amely versenyeken már ért el helyezést középhaladó-haladó kategóriában, de ez nem feltétel és nem is kizáró ok.

haladó kategóriában indulhatnak mindazon csoportok és párosok,
 - melyeknek bármely tagja már ért el 1-3. helyezést egyéni vagy csoportos kategóriában bármely hastáncversenyen középhaladó-haladó kategóriában;
- akikkel együtt táncol oktatójuk, koreográfusuk, vezetőjük;
- felkészültségük és koreográfusuk, mestertanáruk, oktatójuk szerint rendelkeznek azzal a tánctudással, ami ebben a kategóriában elvárt;
a tagok bármelyike oktat, iskolát vezet, rendszeresen fellép.


8, Profi páros, kiscsoportos és nagycsoportos

Profi a kategóriában indulhatnak azok a duók, kis- és nagycsoportok,
- amelynek tagjai rendszeresen versenyeznek, és nagyon szeretnek versenyezni, de haladó kategóriában már nem tehetnék meg ezt, mert „kinőttek” belőle;
- amelyek tagjai maguk is tanítanak és nem szeretnének azon a tanítványaikkal versenyezni, akik más kategóriákban indulnak;
- amelynek tagjai profi, félprofi táncosok, rendszeres fellépők és hasonló tudásúakkal szeretnék összemérni magukat;
- amelynek tagjai szólóban már bizonyítottak és szívesen dolgoznak együtt - akár csak egy versenyszám erejéig is - egy csoportban más profikkal, félprofikkal, oktatókkal, koreográfusokkal;
- amelyeknek az oktatójuk, vezetőjük javasolja, hogy inkább a Profi kategóriában induljanak (pl. azért, hogy teret adjanak az újonnan induló haladó csoportoknak, vagy mert már kinőttek a tudásuk alapján a haladó kategóriából is);
- Az olyan csoportokat is ide várjuk, akik a haladó kategóriákat sorra nyerik magyar/külföldi hastáncversenyeken, és most is igazi kihívást keresve profik közt méretnék meg magukat;
- Ezeken kívül a profi kategóriában indulhatnak azon csoportok is, ahol az oktató és a haladókból, profikból álló csoportja együtt táncol.

Ebben a kategóriában nevezhető olyan koreográfia, amely már több versenyen is bizonyított, helyezéseket értek el vele a táncosok, de bátran nevezhetőek vadonatúj produkciók is.


9, DÍVA - páros, kiscsoportos és nagycsoportos

Díva kategóriába nevezhetnek azok a táncosok, akik
- már évtizedek óta táncolnak;
- vagy már érett felnőttként kezdtek el hastáncolni;
- vagy akik már elmúltak "annyi" évesek és nem szeretnének náluknál jóval fiatalabb versenyzőkkel egy kategóriában versenyezni.
Így, ha a csoport átlag életkora meghaladja az 50 évet, akkor itt a lehetőség a versenyzésre!
A Díva kategóriában indulhatnak párosok, kis- és nagycsoportok is. A nevezési lapon, kérlek, jelöljétek be a tudásszintet is (kezdő/középhaladó/haladó/profi), ami a pontozásnál is segítségére lesz a zsűritagoknak. 


10, Anya-lánya – páros, kiscsoportos és nagycsoportos
Ebbe a kategóriába nevezhetnek anya-lánya, nagymama-unoka duók és csoportok is, korhatár és tudásszint megkötés nélkül.

*

A szervezők fenntartják a jogot kategóriák összevonására ill. további bontására a nevezésektől függően.
Ha gondot okoz számodra a kategóriád kiválasztása, akkor ne habozz, keress meg minket bátran, és segítünk megtalálni a számodra ideális megoldást.


****************************************


Nevezési határidő:
2019. február 15.
A versenyen maximum 45 páros/csoport indulhat.
A nevezéseket jelentkezési sorrendben fogadjuk mindaddig, amíg a létszám be nem telik (tehát ha pl. január 15-ig 45 csoport nevez, a nevezést már aznap lezárjuk).
A nevezési idő meghosszabbítására nincs lehetőség!


Az érvényes nevezés feltételei:
- a kitöltött jelentkezési lap leadása e-mailben,
- a nevezési díj befizetése, illetve az azt igazoló szelvény bemutatása,
- a zene leadása e-mailben február 15-ig mp3 formátumban.



Nevezési díjak:
- Párosban  – 4600 Ft/fő, Nyílt színpad - 2300 Ft/fő
- Csoportban – 3600 Ft/fő, Nyílt színpad – 1800 Ft/fő

Kedvezmény: minden egyes nevező csoportban 10 fő felett a nevezési díj 3000 Ft/fő.
- Több kedvezmény összevonására nincs lehetőség, és a nevező csoportok – ha több kedvezményre is jogosultak – az őket megillető kedvezmények közül a számukra legkedvezőbbel nevezhetnek.

- Helyszíni nevezésre nincs lehetőség.

-  Ha marad hely (azaz kevesebb, mint 45 csoport/duó jelentkezik a határidőig), akkor 2019. február 15. után 10%-kal magasabb nevezési díjjal lehet még nevezni.  Azaz február 15-től a párosok nevezési díja 5060 Ft/fő-re, a csoportok nevezési díja 3960 Ft/fő-re emelkedik.
          
Minden versenyző kap a Szervezőktől
1 db fellépő jegyet, amellyel részt vehet a versenyen
1 db belépőjegyet ajándékba, amellyel meghívhatja rokonait, barátait, ismerőseit, drukkereit a versenyre. Természetesen, ezen felül is vásárolhatóak kedvezményes árú belépőjegyek. A belépőjegyen található kuponokkal kedvezményes szolgáltatások vehetők igénybe, és a közönségszavazatot is a jegyen található szelvényen lehet leadni.

- A versenyzők bármennyi koreográfiában nevezhetnek, amennyiben vállalják,
hogy mindegyik koreográfia esetén befizetik a nevezési díjat.


A befizetés módja:
- A Mahasti Hastáncstúdió bármely oktatójánál személyesen.
Banki utalással. Céges, egyesületi, illetve lakossági utaláshoz más-más bankszámlaszámot küldünk a nevezőknek. A beérkezett nevezési díjról azonnal visszaigazolást is küldünk.
Utaláskor a közlemény rovatban kérjük feltüntetni:
- a csoport nevét,
- a résztvevők névsorát / számát,
- a koreográfia címét.


A táncosok rendelkezésére álló idő:
Párosban – 1:30-4:00 perc
Csoportban – 2:00-5:00 perc
Az időtúllépés maximum 10 mp lehet. Ezután a technikus lekeveri a zenét!


A verseny menete:
Versenyzői regisztráció a főbejáratnál elhelyezett asztalnál 9:15-től.
Színpad bejárási lehetőség a szünetekben.
A kategóriák versenyzési sorrendje: Junior, Díva, Anya-lánya, Kezdő, Középhaladó, Haladó, Profi.


Sorrend:
A jelentkezéssel fordított sorrendben következnek a táncok,
azaz az elsőként regisztráló csoport táncol utolsóként, az utolsóként jelentkező pedig elsőként.

Érkezés a fellépés várható kezdete előtt min. fél órával.

A fellépési sorrend fent lesz a www.mahasti.hu honlapon,
a https://www.facebook.com/events/193819187922958/
FB eseménynél, illetve a versenyző csoportok kapcsolattartóinak e-mailben is elküldjük.
A verseny napján az öltözők ajtaján és a verseny helyszínén jól látható helyeken is kifüggesztjük.


Pontozás:
A zsűri létszáma 15-20 fő, akik nyílt pontozással értékelnek 5-20 pontig.
Holtverseny esetén megosztott helyezéseket kapnak a versenyzők és sorsolással dönt a zsűri a nyereményekről.
A zsűri tagjai a hazai és nemzetközi hastáncélet neves képviselői, illetve a főszponzorok megbízottjai.
A zsűri tagjairól, a szponzorokról és a nyereményekről külön tájékoztatót küldünk.


A zsűrizés főbb szempontjai:
- térkihasználás, színpadkép
- csoportösszhang
- nézőkkel való kommunikáció
- előadásmód, érzelmek megjelenítése
- az előadott tánc stílusa harmóniában van-e a választott zene stílusával (pl. zene és a kosztüm összhangja, a speciális zenei stílusok, ritmusok  lépéseinek, mozdulatainak alkalmazása, változatossága stb.),
- a koreográfia nehézségi fokának és a táncosok technikai tudásának összhangja (tehát pl. kezdőként felesleges haladó szintű koreográfiát táncolni, és profiként sem vet rád jó fényt, ha egy túl könnyű koreográfiával indulsz)
- az eszközök funkcionális használata,
- kreativitás, művészi hatás
- az előadott koreográfiával, a fellépők egyéniségével, valamint táncuk mondandójával harmonizáló öltözék.

- A produkciónak (fantázia és fúziós táncok esetén is!) min. 50%-ban tartalmaznia kell az orientális táncok elemeit. Ezek hiányában a zsűri a produkciót „hastáncversenyen értékelhetetlennek” minősíti és nem pontozza.

-   A zsűritagok a pontozólapon a következő adatokat kapják meg:
Kategória (és Tudásszint), Iskola/Stúdió neve, Csoport neve, Felkészítő tanár, Koreográfus, Stílus, Koreográfia címe. 


A zenék leadási határideje 2019. február 15.
Ez szintén megtehető a Mahasti Hastánc Stúdió bármely oktatójánál és e-mailben is.

Kérünk mindenkit, hogy ettől függetlenül legyen a csoportnál tartalék zenei cd/pendrive/telefon stb… is.

*****************


Egyéb feltételek:

Amennyiben egy kategóriában 4-nél kevesebb nevezés érkezik, azt a kategóriát összevonjuk más kategóriával (természetesen nem a haladót a kezdővel stb.).  Kategória összevonás esetén előzetes értesítést küldünk.
Amennyiben egy adott kategóriába aránytalanul sok nevezés érkezik, az adott kategóriát több részre bontjuk.

Mivel a verseny egyik fő célja a kreatív műhelymunka támogatása, a kezdő és középhaladó kategóriákban javasolt olyan koreográfia bemutatása, amely magyarországi versenyeken nem ért még el 1-3. helyezést. A korábban kezdő kategóriában helyezést elért produkciók lehetőleg a középhaladó kategóriában, a középhaladó kategóriában 1-3 helyezést elért produkciók lehetőleg a haladó kategóriában indulnak.

Nevezni bármely új produkcióval vagy régi koreográfiával lehet, kizárólag a koreográfus nevének feltüntetésével (ez lehet egy személy vagy a csoport saját munkája is). Külföldi koreográfus esetén szükséges a koreográfustól származó érvényes felhasználási szerződés vagy engedély másolata is.

Sem alsó, sem felső korhatár nincs.

A csoportos kategóriában létszámkorlátozás nincs, mivel a CSILI színháztermének színpada legalább 70 nm.
A színpadi háttér fekete/sötét színű, tehát gondoljon mindenki arra, hogy olyan színű fellépő ruhát válasszon, amely nem olvad bele a háttérbe.

Stílusmegkötés nincs. Indulni lehet bármilyen stílusú keleti tánccal, legyen az akár népi, akár modern tánc, az orientális tánc bármely határterülete, fantázia v. táncszínház jellegű produkció.

FONTOS! A zsűri nem egymással hasonlítja össze a különböző táncok és csoportok stílusát, hanem azt veszi figyelembe, hogy a csoport által előadott produkció stílusa mennyire felel meg a nevezési lapon megadott stílus jegyeinek. A nevezési lapon megadott stílust a pontozólapokon is feltüntetjük. (Raqs sharqi, dobszóló, saidi, fúzió, fantázia, törzsi, modern pop, show, orientális táncszínház stb.)
Örömmel fogadjuk a műfajok határait feszegető, újító szándékú produkciókat és a teljesen tradicionális, klasszikus táncokat is.

Bármely eszköz használata megengedett, kivéve a tüzes eszközöket (biztonsági okok miatt).


Sérülés esetén
A versenyzők a nevezéssel vállalják és megértik, hogy a versenyen való indulás esetlegesen sérülésveszéllyel járhat, ezért sem a verseny rendezője, sem helyszíne, sem látogatói nem vonhatók felelősségre esetleges sérülés, vagy a versenyen való részvétel bármilyen egyéb káros következménye esetén. A nevező csapat felkészítője vállalja, hogy tájékoztatja a csapatok minden egyes tagját erről a tényről.
Ha a verseny alatt bármikor a versenyző megbetegedik, megsérül és/vagy fizikai állapota veszélybe kerül, a versenyző/csoport kísérője kötelezően felelős jelenteni a balesetet vagy betegséget a verseny szervezőinek, hogy azok mihamarabb intézkedhessenek orvosi ellátásról.
A versenyző nevezésével kijelenti, hogy a verseny indulási feltételeit elolvasta, megértette és azokat magára és a csapatára nézve kötelezőnek ismeri el.


Viselkedés, egyéb tanácsok:
Ha még nem vagy rutinos versenyző, kérlek, mindenképpen olvasd el a következő tanácsokat is:
Természetesen, a cikkben leírtak nem jelentenek kötelezettséget, de nem árt az előzetes tájékozódás arról, hogy a zsűritagok mi mindenre figyelnek oda a verseny folyamán.

****

A szervezők fenntartják a jogot, hogy
- megváltoztassák a versenyszabályzatot és a verseny beosztását a verseny előtt, a verseny ideje alatt bármikor, vagy töröljék a versenyt.
- diszkvalifikálják a versenyzőt a verseny ideje alatt bármikor, amennyiben az megsérti a verseny szabályait, vagy a magatartása rontja az esemény, a szervezők, partnerek vagy szponzorok jó hírnevét.
- a versenyzőket tudásszintjük alapján másik kategóriába helyezzék, vagy másik kategóriában pontozzák.

- A versenyzők nem támaszthatnak jogi követeléseket, kifogásokat a díjak és jutalmak kapcsán; a szervezők pedig vállalják, hogy kiosztják a szponzorok és partnerek által felajánlott összes díjat és ajándékot.
- A rendezvényen történő részvétel összes költsége a résztvevőket terheli.
A nevezés visszavonható és a szervezők a nevezési díjat teljes egészében visszafizetik 2019. február 15-ig. Ezután nem áll módunkban visszafizetni a nevezési díjat semmilyen formában. 


Szeretettel várjuk jelentkezéseiteket,
további javaslataitokat, kérdéseiteket:

+36-70/317-80-90


Jó készülést, sikeres versenyzést, örömteli táncokat kívánunk!

Mahasti és a Szervezők

********************



*****************

Mahasti Hastánc - Szívvel-Lélekkel
www.facebook.com/mahasti10
www.facebook.com/hastancoktatoimentorprogram
www.facebook.com/taneczhyvotabudapest
www.youtube.com/user/Mahasti10
www.everydaylifeofabellydancer.blogspot.com 
www.mahasti.hu 
Szívvel-Lélekkel Stúdió, Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2. 


#programok UPDATED! Nézd át, kérlek, és írd be a naptáradba!

2019. január 12-13. Hastáncoktatói Mentorprogram évnyitó és első oktatási hétvége https://www.facebook.com/events/2200590810230397/

2019. január 19. szombat 15-18-ig Smink workshop Patai Valival. A színpadi smink alapjai. https://www.facebook.com/events/299258597361176/

"2019. január 27. vasárnap, 10-12:30 Lepd meg Apát bármikorra! – "Még mindig nincs meg az ajándék? Pont neki, a legkedvesebbnek? Akkor találj ki neki valami eredetit, valami pezsdítően meglepőt! Gyere el a "Kezdő erotikus tánc haladó háziasszonyoknak" kurzusra. Még begyakorolni is marad időd!"

2019. február 2-3. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. február 16-17. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok

2019. március 3. vasárnap XIII. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny https://www.facebook.com/events/193819187922958/

2019. március 9-10. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok (Rembeczki Eszterrel)

2019. március 23-24. Orientál Spring Keleti Táncverseny https://www.facebook.com/events/328704777882733/

2019. március 30-31. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. április 27-28. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. május 18-19. Hastáncoktatói Mentorprogram képzési napok
2019. június 15. Hastáncoktatói Mentorprogram I. félévi VIZSGA

2019. június 23. Mahasti - 20, a Mahasti Hastáncstúdió 20 éves évzáró gálája https://www.facebook.com/events/907689892772725

2019. augusztus 17-20. Mahasti Hastánctábor, Erőmerítő Jógatábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése