Doki jógatáborban volt.
Ennek hatására, amikor Balázska ismét keservesen és megállíthatatlanul sírni kezdett, Doki nem üvöltött az arcába. Amíg én pelenkáztam Balázskát, Doki leült mellénk törökülésben, mudrába tette a kezét, becsukta a szemét és „óm”-ozni kezdett. Majd közölte, hogy ő most imádkozik és meditál, hogy Balázska hagyja abba.
A jógatáborban írt egy verset is.
„Én vagyok Csaba
Anyu kisfia
De van még egy fia
Kit úgy hívnak: Balázska.
Én meg megvédem őket
Bármi áron
De nem adom őket
1000, 2000 Ft áron.
És nekem van a legjobb családom
Mert segítenek nekem
És én is segítek nekik
És elmegyek hozzájuk
Bárhol lakik.”
********
Egyik nap Dokira hirtelen rátör egy hisztérikus roham, mivel nem akarok neki megengedni valamit, amiről már előző nap is megbeszéltük, hogy nem engedem meg.
Folyik a könnye, az orra, a nyála, torzul az arca és torkaszakadtából üvölt:
- Légyszi, légyszi, légyszi, légyszi, légyszííííííííííííííí! Hát ennyit ér neked a kisfiad boldogsága???!!!
Nem tudok a szituációval mit kezdeni; várom, hogy elmúljon nála, és próbálok vele nyugodt hangon kommunikálni és hajthatatlan vagyok.
A következő momentum Dokitól ugyanabban a hangnemben, ugyanaz az eltorzult fej és hang:
- Nem baj! Majd elmegyek apához és bevetem a szomorú arcomat és ő biztosan be fog neki dőlni és meg fogja engedniiiiiiiiii!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése