Dokival megyünk korizni, közben beszélgetünk. Én már előre aggódom, hogy sokan lesznek, mert irtózom a tömegtől. Doki meg szereti. Beszélgetés közben egyszer csak megjegyzi:
- Anya, én olyan vagyok, mint a bárány!
- Miért, olyan szelíd vagy?
- Nem, hanem mert szeretek SOKADALMÁBAN lenni!
Egyik este ülünk Doki ágyában, beszélgetünk, megszeretgetjük egymást, satöbbi.
Doki elgondolkozva megsimogatja a pocakomat, visszagondol a régi eseményekre. (Melankolikus hangnemben kezdi a mondatot, a végére teljesen felderül.)...
- ... Elment a kisbaba... De legalább annyival kevesebben vagyunk itthon, a lakásban... És annál hamarabb lehet kiskutyám!
- Anyam kitaláltam egy új közmondást! ... Ha egy kesztyűt adsz, egy sapkát kapsz vissza.
Nagybalázzsal elgondolkodva mondjuk:
- ... Ahaaa... És az mit jelent? Hogy ha jó fej vagy, akkor többet kapsz vissza?
- Nem, ha ÁLDOZATKÉSZ vagy, ÁL-DO-ZAT-KÉSZ!
(Egyébként a közmondás kitalálása még menet közben is zajlott, így nagyjából öt percig hallgattuk:
- Ha egy... ha... ha... ha.... ha... ha egy.. kesztyűt... ha egy k... ha egy k... kesz... kesz... kesztyűt.... ha egy kesztyűt adsz.... s.... s... sap... egy s.... egy ssss.... egy sapkát.... ha egy.... egy sapkát kapsz..... vissza... ha egy k... ha egy kesztyűt... kesztyűt adsz..... egy sapkát ... kapsz. Vissza.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése