Pressburg Dance Fest 2014. - Shaba (interjú)

Wollner Mártit, azaz Shábát nem kell bemutatnom senkinek.  Magyarországon és nemzetközi szinten is elismert táncosnő, akit nem csak a tánctudásárt szeretünk és tisztelünk.
Csoportjainak odaadó tanára, rendkívül nagy elméleti tudással is bíró szakember, a "A női szépség tánca - Az orientális tánc története és stílusai" című könyv szerzője.
Hamarosan a szeptember 19-21-ig tartó Pressburg Dance Festen (www.pressburgdancefest.eu) találkozhatunk vele, ennek a rendezvénynek a kapcsán ültünk le beszélgetni a táncról, fesztiválokról, versenyzésről, szakmai tapasztalatokról.

Mahasti: Márti, hogyan kerültél kapcsolatba a szervezőkkel? Honnan kaptál információkat erről a fesztiválról? Azért kérdezem, mert Magyarországon még kevesen ismerik, keveset hallottak róla, és amikor említem, hogy oda készülök, kevesen tudják, hogy miről is van szó.

Shaba: Karolina Idrisova, a prágai Let’s Dance Fesztival szervezője hívott meg most Pozsonyba. Prágában kétszer voltam, 2010-ben és 2011-ben. Utóbb a tánccsoporttal mentünk ki és a lányok az ottani versenyen nyertek is. Harmadikok lettünk a csoporttal. Nagyon büszke voltam rájuk.
Nos, Karolina volt kapcsolatban a pozsonyi szervezőkkel és engem ő hívott meg, mint workshopadó tanárt, és gála táncost. 
Régóta ismerjük egymást, és követjük egymás munkáját. Először Stockholmban találkoztunk, 2007–ben. Én elsőként Stockolmban 2006-ban voltam, és akkor a Stockholm BellyDance Festiválnak  én voltam az első magyar részvevője. Azóta már sokan voltak kint Stockholmban, és örülök, hogy a fesztiválnak ennyire jó és pozitív visszhangja lett nálunk is.
Ez a meghívás most váratlanul ért, és nagyon örültem, hogy gondoltak rám. Bár kedveltük egymást mindig, de már régóta nem voltam kapcsolatban velük, ezért boldogan fogadtam a mostani felkérést. Ez az évek alatt lefektetett művészeti munka bizonyítéka. Nagyon jól esett ez az elismerés. 

Mahasti: A Pressburg Dance Festet idén rendezik meg másodszorra. Sajnos, akkor nem jutottam el, pedig nagyon szerettem volna. Ezek szerint te is idén veszel részt rajta először.
Shaba: Igen, Pozsonyban most leszek először. Boldogan megyek, és nagyon izgulok. 

Mahasti: Azt már tudjuk, hogy zsűrizni is fogsz. Mit vársz a versenytől, várod e már? 
Shaba: Prágai tapasztalataimból kiindulva erős mezőnyre számítok. Ezek a lányok nagyon komolyan veszik a táncot, és azt látom, hogy nagy erőkkel dolgoznak a művészi színvonal emeléséért. 
Mi magyarok sem vagyunk elhanyagolható helyen. Tudjuk, hogy világszerte igenis számon tartanak bennünket a hastánc életben. Tudják, hogy a magyar táncosok erősek. De a szlovákok, és a csehek sem rosszak. Prágában, amit láttam, nagyon is erősek voltak. Ezért a mezőny biztosan jó lesz. Izgalmas lesz végig zsűrizni., és nagyon kíváncsi leszek az eredményekre.

Mahasti: Magyar versenyeken már sokszor láttuk a tanítványaidat és gyönyörködhettünk a táncaikban. Itt, Pozsonyban indulnak e a versenyen tanítványaid? Ha igen, akkor biztosan már most izgulsz értük... 
Shaba: Néhány tanítványom elkísér a fesztiválra. Nagyon büszke vagyok rájuk, főleg azért mert érdeklődőek, és kíváncsiak a táncélet tágabb aspektusaira. Versenyezni most csak egy tanítványom fog, és igen, nagyon izgulok érte, és szorítok neki. 
Szerettem volna, ha többen jönnek versenyezni, propagáltam is a részvételt, hiszen én tudom, amit sok esetben a lányok esetleg nem. Egy ilyen versenyen való részvétel az eredménytől teljesen függetlenül is rengeteg előnyt és tapasztalatot ad a részvevőknek. Annyit profitál belőle, amit nem is gondol. Az eredménytől függetlenül mindenképpen nyer, hiszen rengeteg élménnyel, és tapasztalattal lesz gazdagabb, amit utána bárhol tud majd kamatoztatni. 
A magyar táncéletben egy kicsit azt csodálom, hogy míg emlékeszem, hogy az „én időmben” mi mi mindent megtettünk, mennyit utaztunk, hogy tanulhassunk, hogy világot lássunk, hogy tapasztalatokat szerezzünk… Céljaink voltak a tánccal, és küzdöttünk értük. És ezeket bizony el is értük. Megteremtettünk egy világot, amiben jól éreztük magunkat. Ami élt és mozgott, mert mi élettel töltöttük meg. Tudom Mahasti, ezt te is jól tudod, és ismered, hiszen te egyike vagy ennek a világnak. Manapság a részvevők sokkal nehezebben mozdíthatók meg. Persze lehet, hogy ez az internet-forradalom eredménye. A mi időnkben, emlékszem, mekkora szó volt egy hastánc videó. Micsoda érték volt, és hogy adtuk kézről kézre. Micsoda kincs volt egy zene, vagy egy egy hastáncos könyv.
Ezek a dolgok már mind ömlesztve ott vannak az érdeklődők előtt. Ennek az előnye, hogy könnyen jut infóhoz, a hátránya pedig, hogy nem mindig képes jól válogatni az információ dömpingben. Ez a pozsonyi fesztivál rengeteg előnnyel bír. Közel van, nem kerül sem sok pénzbe, sem sok időbe. Csapatépítő élmény, táncesemény, nemzetközi kitekintés, és még sorolhatnám. Akik velem tartanak,  ők látták ezt. 

Mahasti: Márti, említetted, hogy workshopadó tanárként is hívtak Pozsonyba. A workshopodon mit fogsz tanítani? 
Shaba: Khallighit fogok tanítani, ezt kérték tőlem. Adtam egy listát, hogy mit tudok vinni. Persze tudták, hogy bármit a klasszikus vagy folklór témában, és ők választottak. Nagyon jó lesz, én imádom a khallighit. Ennek a színpadon is mindig nagyon nagy a sikere. 

Mahasti: Az biztos, hogy mind a laikus, mind a szakmai közönség imádja. Mire készüljenek azok a táncosok, akik elmennek a workshopodra és most találkoznak veled először?
Shaba:  Arra, hogy egy érdekes, technikailag ugyan nem könnyű, de nagyon lendületes és vidám táncot kapnak majd tőlem. Célom, hogy mindenki élvezze az órát, de a bulizás mellet azért tanuljunk is, tehát, aki részt vesz az technikailag is fejlődjön. Emellett egy izgalmas stílus különleges elemkészletével, és hangulatával ismerkedhet meg. Emellett nyitott vagyok bármilyen kommunikációra, szívesen segítek stilisztikában, vagy bármilyen egyéb kérdésekben a részvevőknek. 

Mahasti: Főként kiknek ajánlod a workshopot? Kezdőknek vagy haladóknak?
Shaba: Kezdő-alapozó szint fölött bárkinek, akit érdekel a khallighi különös világa. A koreográfia rövid, az adott időkereten belül megtanulható, és izgalmas fordulatokkal teli, de nem végrehajthatatlanul nehéz. Az a célom, hogy a részvevők valóban tanuljanak az órából, amit később a saját táncukban tudnak majd kamatoztatni. 

Mahasti: Reményeim szerint a gálán és a nyílt színpadon is gyönyörködhetünk majd a táncodban.
Shaba: Igen, fogok majd táncolni, én is nagyon készülök. 

Mahasti: Kikkel mész Pozsonyba, elkísér e most is a pici fiad? 
Shaba: A családommal megyek. A kisfiam nélkül nem bírnám ki. Nagyon-nagyon imádom, és nem tudom itt hagyni egy percre sem. Ezért jön velem anyukám is, hogy a segítségemre legyen. 

Mahasti: De jó! A mi hivatásunk egyik jó oldala, hogy a családunkat sem kell nélkülöznünk, ha nem akarjuk. Én is hozom magammal Hajnikát világot látni, a táncot, a női energiákat magába szívni. :-)
Pozsonyban találkozunk, már nagyon várom! Ott a rengeteg program miatt biztosan nem lesz időnk beszélgetni, de utána nagyon örülnék, ha újra le tudnánk ülni, és mesélnél a tapasztalataidról, benyomásaidról. Bizonyára azok is kíváncsian várják az élménybeszámolókat, akik valamilyen okból kifolyólag idén nem jutnak el Pozsonyba, de a jövőben készülnek rá.
Shaba: Ezer örömmel!

Pressburg DanceFest - előkészítő ws (szubjektív)

Kell, kell, KELL az egyedüllét...
Nagyon hosszú idő után, végtelenül hosszúnak tűnő évek után jutottam el végre odáig, hogy egyedül, azaz gyerekek nélkül tölthettem el egy napot (nappalt). Igazi ajándék volt ez a számomra. Már nagyon vártam. Már csak ezért is érdemes volt bevállalni ezt a koreográfiát, a fellépést... :-)

Persze akkor még csak sejtettem, hogy ez a táncos életem egyik legmerészebb húzása lesz, a határaim folyamatos feszegetésével, és minden egyébbel, ami életemben először történik meg velem...

De az egész onnan kezdődött, hogy biztos voltam benne, hogy idén végre eljutok a Pressburg Dance Fest-re. (Részletek a rendezvényről a www.pressburgdancefest.eu oldalon.) Ha gyerekekkel, ha a gyerekek nélkül, de ott leszek. Eljött ugyanis az idő, hogy már ne áldozzam fel a teljes életemet értük, hanem a magam táncos útjával, a magam kiteljesedésével, örömével is foglalkozzam kicsit.

Megláttam a kiírást, hogy a gálaműsorban lesz egy közös koreográfia, amit a sztárvendég, Serkan Tutar és egy nemzetközi csapat fog előadni.
Bárki jelentkezhetett, így jelentkeztem. Gondoltam, jó buli lesz egy nemzetközi csapatban táncolni.
Be is válogattak a csapatba a 15 fellépő közé.
Később derült ki, hogy valójában annyira nemzetközi a csapat, hogy csak én vagyok magyar, a többi táncosnő pedig Szlovákiából és Csehországból érkezett.
Nem baj, nyelvi akadályok nincsenek, a tánc nyelve nemzetközi. Gyorsan vettem azért szlovák nyelvkönyveket, és a vonatúton igyekeztem elsajátítani, amit lehet.
Na jó, persze a nyelvész múlt, a többi szláv nyelv tudása azért sokat segített. :-) Meg az, hogy imádok nyelveket tanulni. :-)

Menet közben kiderült az is, hogy beledit és shaabit fogunk táncolni. Egyiket sem táncoltam még és nem is áll szándékomban soha, mert nagyon nem érzem magaménak egyiket sem. Nem baj, ha már ilyen vakmerően belevágtam, akkor csináljuk. A beledit választottam. :-)

Másik vakmerő dolog volt a részemről, hogy ez alkalommal valaki más koreográfiáját kellett megtanulnom. Ezt sem csináltam még soha ezelőtt. Én csakis és kizárólag saját koreográfiáimat táncolom. Egyrészt mert az belőlem fakad, másét nem érezném a magaménak, nem érezném hitelesnek magamat benne. Na meg persze a legfontosabb szempont, hogy képtelen vagyok megtanulni bárki más koreográfiáját, mikor még a magaméit is olyan sokáig tanulom... Vagy legalábbis ezt gondoltam eddig. :-) De tudtam, hogy ha már belevágtam, akkor meg kell tanulnom a másét, nincs más választásom. Hajrá! :-)

Elküldték mindenkinek az előzetes kombinációkat, amiket már otthon elsajátítottunk.
Izzadva magoltam, még a vonaton odaúton is fejben gyakoroltam, nehogy leégjek. :-)

Amikor elkezdődött a workshop, akkor is ért pár "kultúrsokk". :-)))
Nem, nem kérdezték ki a kombinációkat. Egyszerűen a koreográfiát betanító táncosnő, Karolina Idrisová teljesen természetesnek vette, hogy tudjuk.
Igazából arra számítottam, hogy amikor szóba kerülnek az előre elküldött kombinációk, akkor majd legalább a társaság fele majd elkezd habogni, hogy "izé, a kombinációk... ööö... hát azok hogy is vannak? Mert meg sem néztem, bocsi..." Na de nem ez történt. Mindenki, de tényleg kivétel nélkül mindenki tudta őket! Annyira jólesett, hogy ilyen társaságba csöppentem! Legyen bár kezdő vagy haladó valaki, de a maximalista felkészülés egyértelműen a profizmus jele és ezt  nagyon nagyra értékelem.

Nagyjából így történt a betanulás: "Akkor most kör formáció, és indul az 1. kombináció a videóról, tudjátok, csak közben körbe megyünk, helycsere ide-oda, majd akkor még ezt is hozzávesszük, meg még egy mozdulat, meg ez a másik, közben te fordulsz, aztán ő fordul, aztán ő, majd még egy mozdulat és formációváltás. Világos? Akkor zene indul!"
Mindez persze cseh nyelven, mert a tanárnő cseh...
Huh...
Irtóra koncentráltam, mert ez egy kicsit sok(k) volt nekem.
Sűrűn emlegettem a tanítványaimat és mély részvétet éreztem. Mert ugyebár én mindig ezzel biztatom őket, hogy "Csak eddig volt nehéz (a koreográfia), innentől már könnyű lesz!" És valamiért ilyenkor mindenki olyan furcsán mosolyog, azzal a "Persze, biztos..." arckifejezéssel. :-)

Na de tudtam, hogy nincs más választásom, nem égethetem magam azzal, hogy én vagyok az egyetlen, aki nem tudja megcsinálni. Baromira koncentráltam, mindent megcsináltam én is elsőre a többiekkel együtt, végig csúcsra járattam az agyamat... Erre szükség is volt, hiszen nem csak a táncot kellett első blikkre betanulni, hanem közben a csehet, alkalmanként az angolt is értenem kellett. Egy óra alatt készen voltunk a beledi koreográfiával, majd az öltözőben pihenésképpen (amíg a shaabi részt tanulták a többiek) még gyakoroltuk magunktól is.
A nap végére nagyon-nagyon-nagyon agymosottnak éreztem magamat....

Közben beszélgettünk a lányokkal, hogy ki honnan jött, miért van itt, hogy került ide (a szavaikból később részletesen is idézek majd). Szinte mindenki profi vagy haladó táncos volt, versenygyőztesek, kategória győztesek, tánciskola vezetők. Többüket már ismertem korábbról, hiszen láttam őket táncolni szlovákiai versenyeken, magyarországi versenyeken. Több táncos már a Holdfény Lányai versenyen is indult; jó volt most együtt táncolni velük és személyesen is megismerkedni.

Közben jött az újabb és újabb sokk... :-)
Eredetileg 5 órásra volt tervezve a workshop, hogy legyen idő be is gyakorolni a teljes koreográfiát. A 3. óra végére készen voltunk, formációstul, dobszólóstul, mindenestül... Persze az oktatás végig ugyanúgy zajlott: "Na, akkor most összetesszük a két koreót (a beledit és a shaabit), így lesz a váltás, zene indul, mehet. Hogy mi? Az a kombináció, amit a videón küldtünk? Nem, az nem lesz. És akkor még hozzátesszük ezt és ezt és ezt, és már készen is vagyunk. Zene indul.. Jó, akkor megyünk tovább. ... na, készen is vagyunk.... Akkor most már csak egy dobszólót teszünk hozzá... Nem, erről nem volt szó eddig, de csináljuk, ez a formáció, ti ezt csináljátok, ők azt, zenére és kész."
Hú, pedig már pont a dobszóló előtt eresztettem le és dicsértem meg magamat, hogy túléltem a workshopot...  Ilyenkor értem meg azt is, hogy a csoport koreográfiáknál miért akar mindenki a 2., 3. sorba állni...

Aztán ruha egyeztetés, mert nem ám csak úgy össze-vissza, saját ruhában táncolunk. A kölcsönözhető kosztümökből a sárga jutott... Hát, ezt is ki kell próbálni. Életemben először sárga ruhában... Izgi lesz, az biztos. :-)

A szünetben (amikor éppen nem a koreográfiát gyakoroltuk ezerrel), kicsit meginterjúvoltam a lányokat, hogy ki miért jelentkezett erre a workshopra, a közös koreográfiára. Nagyjából mindenki azt mondta, amit én is: hogy biztosan jó buli lesz. :-) (És tényleg!)

Kissé agymosottan indultam haza.
De nagyon lelkes vagyok még most is. Jólesett egész nap csak a tánccal és a nyelvekkel foglalkozni, nem gyerekezni... és persze milyen jólesett viszontlátni és újra megölelni őket! Tényleg csak pár óra telt el nélkülük, és mennyire tudnak hiányozni!

Most már izgatottan készülök a fellépésre, hallgatom a zenét, gyakorlom a koreót, szokom a sárga színt... :-) És várom az újabb találkozást a "csoporttársaimmal", hogy még a fellépés előtt, már mindent tudva együtt próbáljunk, és a színpadon előadjuk a "nemzetközi" koreográfiát a cseh és szlovák táncosokkal, és persze a sztárvendéggel, Serkan Tutarral.

Nagyon örülök, hogy jelentkeztem a közös táncra, nem bántam meg. (Remélem, a fellépés után is így érzek majd...) :-)

Köszönöm a szervezőknek, a Hafla Team-nek, Petrának, Halkának és Lydkának a bizalmat, a lehetőséget, az egész fesztivált, amire már ők is izgatottan készülnek.
És nem utolsó sorban köszönöm nekik a rengeteg segítséget, a tolmácsolást, a kalauzolást a városban, és végül azt, hogy a workshop után, agymosottan már én is a saját anyanyelvemen adhattam interjút. (Bár addigra már majdnem magyarul sem tudtam beszélni.) :-)

A fesztivál szeptember 19-21-ig tart, színes programokkal, gálával, nemzetközi versennyel, nemzetközi zsűrivel, workshopokkal, bazárral, nyílt színpaddal... Egy percet sem fogunk unatkozni!

A részletekért mindenképpen katt ide:
www.pressburgdancefest.eu

***********

Pár fotó a workshopról:

Pihenésképpen próba a folyosón...

Petra (rózsaszínben), az egyik szervező.

Megy a shaabi ezerrel...

Karolina (elöl) és a kis csapat

Hastánctábor 2014 (szubjektív)

 Orosz Orsi olyan fantasztikus és megható beszámolót írt az idei táborról, hogy ehhez már nem is lehet mit hozzátenni. 

(Persze, ha bárki szeretne még írni bármit, örömmel fogadom!)

Fotók is jönnek hamarosan!

Fogadjátok szeretettel Orsi beszámolóját!

**************

Lenge Fátyol szerelme Élődobbal és a titokzatos női energiák

Feledhetetlen napjaim a Mahasti Hastánctáborban

Nehéz helyzetbe kerül az, aki négy, minden ízében tökéletes nap hangulatát, varázslatát, ezt a sebesen hömpölygő, ám békés kis szigeteken megnyugvó végtelen örömáradatot szeretné visszaadni. Amikor elindultam Pilisszentlászlóra, ebbe a festői szépségű kis faluba, „csak” egy tökéletesen szervezett, változatos programokat kínáló hastánctáborba készültem. Végül egy olyan világba csöppentem, ami minden várakozásomat felülmúlta.

Lánytábor - kicsit másképp

Sok kedves és könnyekig megható levélke hullik ki abból a borítékból, amelyet a tábor utolsó napján kaptam. Nézegetem, olvasgatom a nekem címzett üzeneteket, és sorra jelennek meg lelki szemeim előtt az arcok, mosolyok. Arcok, amelyeket nem feledhetek és érzem, mindig velem maradnak. Mahastinak- ennek a csodálatos édesanyának, táncosnőnek és embernek-, a tábor megálmodójának köszönhetően, sok éve szerveződik itt, a Pilis romantikus lankáin hastánctábor, amelynek én első – ám nem utolsó - ízben voltam résztvevője. Az első percekben éreztem, hogy több mint jó helyen vagyok, hazataláltam.  

A kitűnő szervezés a legapróbb részletekig terjedt, így a két szobatársammal – akiket a táborban ismertem meg - az első pillanattól fogva egymásra hangolódtunk. Éjszakába nyúló beszélgetéseink, könnyes nevetéseink, mély lelki kötődésünk talán örökre eggyé kovácsolta kis csapatunkat. Az ország különböző pontjairól, sőt külföldről is érkeztek a lányok a Mahasti Hastánctáborba, és sokszínűségünk, különbségeink ellenére mégis teljes harmóniában, igazi, egymásnak erőt adó közösségben éltünk a tábori napok alatt.

A sűrű program és a feszített tempó ellenére időt tudtunk szánni egymásra, engedtük megnyílni lelkünket és befogadtuk a másikét. Ha kellett, együtt sírtunk (és bizony kellett!), együtt nevettünk, fogtuk egymás kezét, segítettünk egymásnak. Nők voltunk egy női közösségben, ahol a női energiák kizárólag pozitív formában öltöttek alakot.

Lelki utazások és oldások

Azt a már előzetesen is ismert tábori órarendből láttam, hogy unatkozni biztos nem fogunk. Reggel szinte kakasszóra kezdődtek a programok, és jócskán belenyúltak az éjszakába. Természetesen semmi nem volt kötelező, de annyira beszippantott ez a hihetetlen pezsgés, hogy egyfajta tökéletesen feltöltődött energiagömbként hagytam magam sodortatni egyik óráról a másikra, vétek lett volna bármit is kihagyni.

A napköszöntő, testet-lelket pihentető és erősítő jógaórák Marcsi vezetésével zajlottak. 

Sütő Mária, ez a hihetetlenül nyílt, sokoldalú és páratlanul kedves hölgy nem egyszerűen csak jógaoktató. Coach-ként, életvezetési tanácsadóként, Shiatsu masszőrként is segíteni tud abban, hogy életünk teljesebb legyen az elfogadás, az önismeret és szeretet által. Ám mind közül talán a legizgalmasabb az Erőmerítő és Mátrix tréneri tevékenysége. Ez utóbbi a tábor első estjén bemutatásra is került.

Az a belső utazás, amin Marcsi vezetésével végigmentem a Mátrix oldás segítségével, elmondhatatlan és felfoghatatlan élmény volt, és a hatása még mindig tart.

Más alkalommal önismereti óráin vagy kreatív délutánjain lehetett részt venni, amelyeket személy szerint mindenki számára kötelezővé tennék. Boldogabb lenne a világ. Marcsinál lehetőség nyílt masszázst vagy egyéni oldást is kérni. Jógaóráinak és pranayama gyakorlatainak áldásos hatásait egy nap többször is élvezhettük, ám a vele való spontán beszélgetés is felért egy mindent elsöprő szeretetáradattal és tanulással.

Tánc, tánc és még mindig tánc

Hogy a hastánc sokkal több mint hastánc, azt Mahastival való találkozásom és megismerkedésem óta tudom.  Ő az a senkihez sem fogható teremtés, aki tengernyi nőnek adta vissza önbizalmát, és aki minden szempontból példaértékű számomra.

Hastánctáborról lévén szó, természetesen hatalmas várakozással és lelkesedéssel vetettük bele magunkat az orientális tánc szépségeibe és varázslataiba.

A táncórák mindig Mahasti-körökkel kezdődnek, ez a táborban sem volt másképp. Ilyenkor befelé figyelünk, ráhangolódunk közben egymásra is, és pár szóban összegezzük a gondolatainkat. Ez után következhet maga a tánc. Miközben mesternőnk tanít, mindenkihez egyénileg is van egy-egy kedves vagy viccesen bátorító szava. Nincs olyan nő, aki ne érezné magát királynőnek az ő óráin.

A négy nap alatt Mahasti és „vendégtanárnőnk” Rembeczki Eszter  által megtanultunk egy rendkívül egyedi és különleges koreográfiát is, amit ugyan a búcsúestre ki-ki sajátos módon értelmezett és adott elő, ám a hangulat és a közös munka számított. Na meg az a rengeteg nevetés, izgalom, lázas készülődés, ami magával ragadott kezdő és profi hastáncost egyaránt. Itt most nem számított, kinek milyen táncmúltja vagy tudásszintje van, mert nem a versengésről, hanem a közös örömtáncokról szólt a tábor.

A hastánc mellett a már említett Eszti által más táncformába is belekóstolhattunk. A több táncot profi szinten űző, páratlanul tehetséges és hihetetlenül kedves lány ízelítőt adott a modern táncok sajátos ötvözetéből. Az ő óráin lelkem visszaszárnyalt a régen elhagyott, imádott balett terembe is. Eszti bemutatta világszínvonalú koreográfiáját, amiből kicsit mi is elleshetünk, gyakorolhattunk, továbbá ő tartotta a speciális izomerősítő és streching órákat is, amelyek elengedhetetlenek a profi táncosok életében, ám tény, hogy a legkitartóbbak erejét is próbára tették. Ugyanakkor Eszti „tanár néni” bájos stílusának és bátorításának sem lehetett ellenállni, küzdöttünk hát, a végsőkig.

Hipnotikus dobok, mágikus estek

Természetesen a darbukaoktatás sem maradhat ki egyetlen hastáncosnő életéből sem. Mahasti párja, Haasz Balázs, profi darbukadobos ismertette meg velünk a keleti világ nélkülözhetetlen és izgalmas ütőhangszerét . Végtelen türelmének és odaadó figyelmének köszönhetően néhány alapritmust is elsajátítottunk a pár nap alatt, tény, hogy élénk viháncolás kísérte olykor kezdeti ügyetlenkedéseinket.

Sommáztuk, hogy darbukázni nagyon jó, de nem könnyű. Jól darbukázni viszont egyenesen kihívás.

A tábori estek külön életet éltek. Az első nap zárásaként a nyitóbuli keretei között a profi táncosok fellépéseiben gyönyörködtünk, ezt követően Sütő Mária vezetett minket a csodálatos spirituális úton a fantasztikus Mátrix oldás bemutatóval, majd egy közös meditációval zártuk az éjszakába nyúló első napot.

A második este a TranszHastánc jegyében zajlott. Vendégül láttunk egy sámándobos hölgyet, és útjára indult a varázslat. Sötétbe borult a terem, csak a gyertyák sejtelmes fénye adott cseppnyi világot, és egy Szeretetkörben, egymás kezét fogva, Anandát mantrázva nyitottuk ki lelkünket és hangolódtunk az előttünk álló misztikus éjszakára. A sámándob mindenki lelkében elindított valamilyen mágikus folyamatot, éreztük, hogy egy nálunk hatalmasabb erő rabjai lettünk, ami visz magával egy csodálatos, ismeretlen világba.

Még fel sem ocsúdtunk, rázendítettek a szenvedélyesen lüktető darbukák, és a hipnotikus erejű ritmusáradtra mindenki egy maga által inspirált, különös táncban lejtette el kitörő érzéseit. Tér és idő megszűnni látszott.

Fantasztikus női energiák szabadultak fel, külön világban mozogtunk, de nagyon együtt voltunk. Mintha egy szoros, ősi asszonyközösség tagjai lettünk volna. Nem tudom, meddig tartott ez a semmihez sem fogható transzállapot, egyszer csak elcsendesedtek a dobok.

A sámándob szívünk ütemére verő szólójára sokáig pihegtünk, meditáltunk, és próbáltunk visszatérni a jelenbe. Bár az est zárásaként körben ülve a sötétben próbáltuk megfogalmazni az átélteket, később szavak nélkül, elcsendesedve tértünk nyugovóra (hogy aztán a szobákba megtérve akár hajnalig beszélgessünk magunkról, egymásról, bármiről és mindenről).

Jövőre, veled, ugyanitt - könnyes búcsú és ami mögötte van

A tábor záróbulijára – a profi táncosok mellett - a lelkes kezdők is izgatottan készülődtek, hiszen a három nap alatt megtanult „cicaharcos” dobszólóc koreográfiát a záróestre érkező vendégek előtt is be kellett mutatni.

Lázas rohangálás vette kezdetét a szobákban és a folyosókon egyaránt, sminkek, ruhák, rázókendők vagy éppen csodás keleti bizsuk cseréltek gazdát egy estére.

Tombolt a kolesz-feeling.

Hogy megannyi komoly és civilben fontos beosztásban dolgozó nő egyetlen perc alatt képes vihogó csitrivé, izgatott diáklánnyá változni, azt a tábori napok alatt többször is megtapasztaltam.

De ezek a napok erről – is - szóltak: légy önmagad, de oldódj fel és kapcsolj ki teljesen.

A záróestre betanult vidám koreográfia előadása után ismét a profiké volt a színpad, és szebbnél szebb táncprodukciókban - köztük Mahasti és Rembeczki Eszti világszínvonalú performanszaiban-  is gyönyörködhettünk.

Ezt követően kezdődött a játék. Az öt fős csapatoknak vicces, leginkább a hastáncvilághoz kapcsolódó kvízkérdésekre kellett válaszolniuk, illetve a szintén témába vágó feladatokat kellett a gyakorlatban is teljesíteniük.

A  kis csoportok, amelyek Mahastinak köszönhetően nem véletlenül kovácsolódtak össze az est folyamán, vidáman küzdöttek egymással és a feladatokkal.

A nagy tál bólé külön emelte az est amúgy is felfokozott hangulatát, süteményről Laja, a széplelkek csodálója, táborunk szakácsa gondoskodott. Neki köszönhettük a hihetetlenül finom, kizárólag bio alapanyagokból készült, rendkívül változatos vegetáriánus ételkülönlegességeket, amelyeket nap mint nap az asztalunkra varázsolt.

Fáradtak, boldogok, vidámak, ám az utolsó este miatt kicsit szomorkásak voltunk.

A másnap délelőtt már a búcsúzás jegyében telt, az utolsó reggel jóga- és táncóráit sokan elhagytuk, és beszélgettünk (vagy kimerülten aludtunk).

Mahasti és Sütő Marcsi könnyes záróbeszéde után mi is megpróbáltuk szavakba önteni, mit is adott nekünk az elmúlt néhány nap, majd megkaptuk a személyre szóló kis búcsúajándékainkat.

Ezek azonban legyenek a mi titkaink, akik ott voltunk.

Könnyes ölelések, biztató integetések, lázas fogadkozások, „jövőre mindenképpen, de inkább hamarabb”

Fájó volt a búcsú, de hihetetlen élményekkel gazdagodtunk.

A különös varázs azóta is tart. Barátságok szövődtek, fényképek, videók cserélnek gazdát, és folyamatosan beszélünk a tábori napokról, felelevenítjük az emlékezetes pillanatokat, töltekezünk belőle.

Rengeteget kaptunk, mindannyian. És nem csak élményt, emlékeket, annál sokkal-sokkal többet.

Egyetlen halk kérdésem van végezetül: muszáj egy teljes évet várnunk a következő táborra, drága Mahasti?