Caplatunk fel a harmadikra, cipekedve, fújtatva. Beérünk egy öreg szomszédnénit, aki megáll a lépcsőfordulóban, sóhajtozik, liheg:
- Jaj, hogy miért nem tudtak ide egy liftet építeni...!
Doki visszaszól kedvesen, okosan:
- Hát, az élet már csak ilyen, tetszik tudni!
-------------
Jövünk haza az iskolából, Doki az autókat elterelő oszlopokra próbál hol felmászni, hol átugrani... Mindegy, csak küzdés legyen. :-) Közben a dögnehéz iskolatáska a hátán, én meg - szokás szerint - aggódok. Az oszlopok kb. köldökig érnek Dokinak
- Doki, ha lehet, ezt most mellőzzük. Tudod, féltem a fütyidet...
Doki határozottan közbevág:
- Jaj, ugyan!! Az én fütyimet.... fából faragták! .... Az öklömet meg acélból!
-------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése