- Isten-isten! Igyunk arra, hogy vége lesz az iskolának és nem kell többet küzdenem a betűkkel és a számokkal!
*
Beszélgetünk.
- Doki, mit szólnál, ha tavasszal elmennénk együtt a hegyekbe, egy szállodába? Csak mi ketten!
- Azt mézesheteknek hívják! - jelenti ki.
- Hát, szerintem a mézeshetek az, amikor egy férfi meg egy nő utazik el együtt, de mi anyuka és fia vagyunk.
- De én is férfi vagyok!
- Igen, de én az anyukád vagyok, te meg a gyerekem.
- De férfi!
- Igen, csak még gyerek.
- De akkor is férfi vagyok!
És így tovább... Természetesen, én adtam fel előbb. :-)
*
Tegnap este, mikor hazaértem a tanításból, Doki már majdnem aludt. De ilyenkor úgy megörül nekem, hogy teljesen felélénkül és pörög ezerrel. Balázs is pont hazajött, így Doki teljesen felébredt. Rohangászott fel-alá, majd felmászott a franciaágyra és oldalt sasszéval ugrált körbe, ismételgetve, hogy "boksz-aréna, boksz-aréna!". Majd jobbra-balra hemperegni kezdett az ágyon és ezt visítozta fejhangon:
- Júj, de eleven vagyok, júúúúúj, de eleven vagyok, júúúúúúúj!
*
Valahogy azért csak ágyba dugtam. Hosszan beszélgettünk, szóba került az is, hogy szerdán korábban megyek érte az iskolába és akkor anya-fia programot csinálunk megint. Már alig várja.
Biztatásképpen megjegyzem:
- És addig már csak kettőt kell aludni!
Doki pesszimista reakciója (fejhangon nyafogva) :
- Aludni????!!! Jaj, de én úgy utálok aludni!!!
***
 |
| Fotó: Kozár Edit |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése