Mindannyian lefekvéshez készülődünk. Doki is már ágyban van, várja, hogy bemenjek hozzá. Elhaló, vékonyka hangon kiszól nekem a fürdőbe:
- Anya, gyere, vegyél a szárnyaid alá és gondoskodj rólam!
Mostanában kicsit kevés időm jut a munkára, az evésre, magamra... És ettől néha meglehetősen feszült leszek.
Megyünk az utcán családilag, beszélgetünk, éppen sorolom, hogy mi minden bajom van...
Doki elém áll, megállít, a szemembe néz komoly arccal, és kedvesen vigasztalni kezd:
- Anya, nyugodj meg! Ne kapjál.... SAKKot!
Bevásárlás után cipekedünk felfelé a harmadik emeletre. Doki is húzza-vonja a nehéz szatyrát, majd egyszer csak megáll és hirtelen benyögi:
- Könnyíts magadon, Isten is megsegít!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése