2016. június 13., hétfő

Mi történt Sárival? - 3. óra

Sári túl van a 3. hastánc óráján is. És még bírja! :-)
Ezt nézzétek. 
*************
~ Sikerélmény ~

Kedves Mahasti!
Röstellem, hogy majd' egy hét után írok csak, de az utóbbi pár nap kissé húzósra sikeredett, nem igazán volt alkalmam leülni és összeszedni a gondolataimat. Most viszont már itt vagyok és pötyögök is. :))

Az előző óra számomra rendkívül felemelő volt. A dicsérő szavak, amikkel illettél, s mik szerint gyorsan tanulok és ügyesen sikerült elsőre megcsinálnom egy kettes szintű mozdulatsort... Hihetetlenül jól estek a lelkemnek. 

A jelenlegi stresszes, vizsgákkal és megmérettetésekkel teli helyzetemben nagyon nagy dolognak számít, hogy valaki azt mondja: "Igen, Sári, most megveregetheted a saját vállad." 

Nem gondoltam volna, hogy sikerülhet, hiszen csak próbálkoztam a tükör előtt, figyelve a többieket és hallgatva a magyarázatodat is hozzá. Aztán arra lettem figyelmes, hogy mosolyogva és kissé meglepve nézel rám, mert meg tudtam csinálni. És nekem már ennyi is elég volt, hogy jól érezzem magam.
Olyannyira elragadt magával ez a kellemes érzés, hogy hazafelé a Keletinél valahogyan rosszul léptem és majdnem kitörtem a bokám... Aznap este alig bírtam ráállni, kenegetni és borogatni kellett. Másnap is fájt még egy kicsit, de végül elmúlt. 
Ez talán egyfajta isteni sugallat volt, hogy bár örülhetek a sikernek, de ne ragadtassam el magam túlságosan. Nem szabad elbíznunk magunkat, és szerencsére nem is szoktam ezt a hibát elkövetni.
Úgyhogy örömteli várakozással nézek elébe a holnapi napnak. Remélem, hasonló boldogságokban lesz majd részem. :))

Sári


*******************

Sári és a hastánctanulás - olvasd el a sorozat többi részét is:
https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2016/05/elso-szarnyprobalgatasok-ez-tortent.html
https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2016/07/mi-tortent-sarival-hastanc-sem-fenekig.html
https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2016/07/mi-tortent-sarival-szexmacska-sztori.html
https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2016/07/mi-torten-sarival-ujabb-sikerelmeny.html
https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2016/07/mi-tortent-sarival-kigyolany-fatyoltanc.html
https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.hu/2016/07/mi-tortent-sarival-fel-csipokor-felsiker.html


*******************



*****************************
www.mahasti.hu 

Szívvel-Lélekkel Stúdió

Cím: Budapest, IX. kerület., Bokréta utca 12. Fszt. 2.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése