Orientális Mese I.

A XV. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncversenyen egy új kategóriát indítunk. Ez a kategória az Orientális Mese. A versenyzők három mese közül választhatnak. Bemutatom az első mesét, melyet Gellért Lívia írt.

A versenykiírásról és az új kategóriáról további részleteket olvashatsz itt: https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2020/09/xv-holdfeny-lanyai-paros-es-csoportos_7.html

Hogyan talált magának megfelelő feleséget a királyfi? (by: Gellért Lívia)

Egyszer régen, nagyon régen, mikor még királyok uralkodtak a nagy folyók partján, élt egyszer egy csodaszép palotában egy igen jóravaló királyfi. Daliás, délceg megjelenésével, páratlan gazdagságával azt gondolnánk gyorsan talált megfelelő párt magának, de nem így történt. Miért is nem volt még királyné az oldalán? Mert anyja, az idős királyné a legjobbat akarta a fiának. Hiába ajánlgattak neki szebbnél szebb lányokat, mindenkiben talált valami kivetnivalót az öreg királyné. Megunta ezt az öreg király és kihirdette, hogy akinek szerelmet vall a királyfi a harmincadik születésnapján, az lesz a jövendőbelije. A fiának meghagyta, hogy választania kell egy lányt. Rendez neki egy születésnapi táncversenyt. Táncoljanak neki a lányok, próbálják elkápráztatni. Akin megakad a szeme, arra áldását adja. Adott a feleségének egy dobot. Azt üsse, erre táncoljanak a lányok. De ha nem választ a királyfi, a szomszéd királynak adja a királyságát bánatában. Úgy is lett.

Jöttek is a királyi táncversenyre minden országból: A Nílus-vidékéről, a Tigris és Eufrátesz folyók környékéről, az Indus mellől, a Perzsa öböl környékéről, A Földközi tenger és a Vörös tenger vidékéről. Táncoltak csillogó és kevésbé csillogó ruhában, gyertyával, bottal, karddal, szárnnyal, legyezőfátyollal, fátyollal. Egymást érték a gyönyörűbbnél gyönyörűbb nők. Volt, aki csípőjét úgy rázta, hogy minden palotaőr szája tátva maradt a csodálkozástól. Volt, aki kecses, lágy mozdulataival ejtette rabul a palota szolgáit. Volt, aki csodás mosolyával varázsolta el a táncát csodálókat. Az öreg királyné verte a dobot hol gyorsabban, hol lassabban, a lányok ügyesen táncoltak rá, a kiráyfi szívét azonban senki nem mozdította meg. Mindenkit megdicsért illedelmesen, de a következő pillanatban már intett is a szolgáknak, hogy engedjék be a következőt. A király egyre nagyobb haragra gerjedt. A szebbnél szebb lányok elkeseredetten tértek haza otthonaikba és meséltek arról, hogy senki sem elég jó a királyfinak.

Hanem a táncolni vágyók körében ott álldogált egy szép cigánylány is. Haja mint az ében, göndör fürtjei vállát érték, bőre a naptól barna, fényes, szeme bogara aranylón csillogott. Mosolyától a legszomorúbb ember is mosolyra derült. Nem volt ő sem gazdag, sem tanult. Egész életében táncolt. Szíve legnagyobb örömét a táncban lelte. Már kislányként is ott sertepertélt a vásári forgatagban és nézte a táncosnőket, akik csörgődobbal a kezükben , ugorva, kurjantva kértek a nézőktől egy kis alamizsnát a táncukért, majd felvarrták a ruhájukra, ami ott csörgött, zörgött a csípőjükön, mellkasukon, fejkendőjükön. Arra vágyott, ő is ilyen ügyes lesz és szorgalmasan gyakorolt.  Bármilyen dob szavára képes volt járni a táncot, de legjobban azt szerette, ha csak úgy, önmagának táncolt.

Elkövetkezett az ő ideje. Bevezették őt is, mint a többi lányt az öreg királyi házaspár, a királyfi és a szolgák elé a díszes trónterembe. Mindenhol finom kelmék, arannyal átszőtt színes szőnyegek, párnák sorakoztak. Alig bírta levenni a szemét a csillogó arany edényekről, melyek csordultig voltak ízes gyümölcsökkel. Majd megmutatták neki, hol táncoljon és az öreg királyné kezdte ütni a dobot. De  a lány nem mozdult. Egyszer csak felkiáltott:

-A legnagyobb tisztelettel felséges királyném! Add át kérlek azt a dobot a fiadnak! Az ő ritmusára szeretném járni ezt a táncot!

- Hát jól van!-mondta meglepetten a királyné.- Lássuk, hogy boldogultok!-és átadta a dobot a fiának.

A fiú nagy örömmel vette magához a dobot. Ütött párat, amúgy próbaképpen és láss csodát, gyönyörűen kezdett rajta játszani, mintha mindig is ezt csinálta volna. A cigánylány pedig a szíve szava szerint, a dob ritmusára táncolt, úgy, hogy közben a dobos szemét kereste. Megérezték egymás gondolatait is. Tudta, hogy vált majd ritmust a dob, érzete, mikor van vége a zenének és teste a ritmusra áramlott.

Mikor abbahagyta a táncot, akkora csend volt a trónteremben, hogy még a darazsak zümmögését is lehetett hallani, akik az édes gyümölcsöt keresték a tálakban.

-          Megtaláltam a jövendőbelimet!- egyenesedett fel a királyfi és odalépett a lányhoz. Megfogta a kezét, a szemébe nézett, majd megcsókolta. - Rád vártam eddig! Legyél a feleségem!

-          Szívesen leszek a feleséged és táncoljunk, zenéljünk örökké, amíg a világ a világ! - mondta a szép cigánylány.

Mit volt mit tenni, az öreg király és királyné is beleegyeztek a frigybe, látva a fiatalok egymásra találását. Áldásukat adták a házasságra és boldogan éltek, míg meg nem haltak!