Orientális Mese II.

 A XV. Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncversenyen egy új kategóriát indítunk. Ez a kategória az Orientális Mese. A versenyzők három mese közül választhatnak. Bemutatom a második mesét, melyet G. Dávid Katalin írt.

A versenykiírásról és az új kategóriáról további részleteket olvashatsz itt: https://everydaylifeofabellydancer.blogspot.com/2020/09/xv-holdfeny-lanyai-paros-es-csoportos_7.html

G. Dávid Katalin: Bazár

 

Arany hold világított a fehér sivatag felett. A piramisok fekete árnyat vetítettek a szikrázó homokra. A távolban Kairó fényei ragyogtak: sárga, piros, zöld fénycsillagok. A piramisok tövében aludtak a tevék, fel-felhorkantva, néha megborzongva. Mellettük aludtak a hosszú szakállú hajcsárok, fel-felhorkantva, néha vakarózva.

Kairóban, egy csillogó szálloda pompás ágyában aludt Anna. Szüleivel egész nap a várost járta, látott tornyokat, száguldó autókat, szamaras kordét, tülkölő taxikat, levelüket tikkadtan lógató pálmafákat, templomokat és poros múzeumokat. Anna eldöntötte: Kairó unalmas! Az egyetlen érdekes egy kisfiú volt, akit a szálloda kertjében látott: hatalmas barna szemei és ragyogó mosolya volt, és hívogatóan intett Annának, hogy menjen vele játszani a hibiszkuszok közé, de Anna fáradt volt, csak a fejét rázta. Hamar ágyba bújt és elaludt. Arra ébredt, hogy valaki a vállát rázogatja. Meglepetten ült fel: ágya mellett a kertben látott fiú állt.

- Gyere - intett az ablak felé -, gyere velem!

- Hová? - csodálkozott rá Anna.

- Akárhová. Játszani!

- Nincs kedvem! Elfáradtam! Kairó unalmas, itt nincs semmi érdekes. Minden poros, minden régi és kopott.

A fiú csodálkozva nézett rá: - Ezt nem mondhatod komolyan! Kairó gyönyörű, színes, izgalmas, ragyogó! Gyere velem!

Azzal kézen fogta Annát, és már vonszolta is az ablak felé. Egy pillanat alatt a kertben voltak, Anna lobogó hajjal futott a kisfiú után, végig a kerten, a medence mellett, ki egy nyikorgó kapun egy szűk kis sikátorba.

- Várj - torpant meg Anna -, azt sem tudom, hogy hívnak!

- Nasser - válaszolta a kisfiú -, téged meg Annának. Tudom, hallottam, amikor anyukád a neveden szólított. Gyere, megmutatom neked azt a Kairót, amit én szeretek.

- Hová viszel?

- A Khan al-Khaliliba. A bazárba! Ta'ale! Gyere, fussunk!

Végigtrappoltak a sötét kis utcán, felriasztottak egy szunyókáló macskát, aki hangos nyávogással rohant tova a kerítések tövében, és máris kint álltak egy széles, forgalmas utca közepén. Színes ruhákba, tarka kendőkbe burkolózott nők, fehér, barna, szürke galabeyába öltözött férfiak. Szamár ordított egy kocsi elé fogva, gyerekek futottak el valami csibészséget kiabálva és hangosan nevetve, valahol egy autó dudált, a közeli mecsetből pedig  felhangzott az imám esti imára szólító éneke. Egy bódéban hatalmas késsel guavát csapkodott egy árus, a járda szélén kenyerek hűltek, és szemben... Ott volt a bazár!

Illatok, hangok, színek kavalkádja! Most már Anna húzta Nassert.

A bejárat előtt vénséges anyóka ücsörgött kopott szőnyegen, előtte néhány csorba szélű, festett tányér, horpadt rézkanna, kormos szobrocskák, apróságok. Fogatlan szájával cinkosan mosolygott a két kis szökevényre, ráncos kezével pici skatulyát nyújtott feléjük. 

- Hadeya. Ajándék - mondta -, kelleni fog!

Anna gyanakodva nézte, de Nasser nevetve a dobozka után kapott, és már futottak is át a boltívek alatt a sokaságba. Egy pillanatra megtorpantak, hogy a dobozba kukucskáljanak. Összeért a homlokuk fölötte, de a doboz üresnek tűnt, csak egy kevés szürke por bújt meg a sarkában. Egy elsiető férfi meglökte Nasser vállát, akinek a kezében megbillent az apró iskátulya, a szürke por felröppent a levegőbe, majd visszahullt rájuk. Mintha pillangó érintette volna meg az arcuk. Egymásra bámultak, körvonalaik elhomályosultak, bőrük, ruhájuk elszürkült, és egy pillanat múlva már senki sem látta őket, csak ők látták egymást. Ez tehát a hadeya, az öregasszony ajándéka. Kézen fogva szaladtak tovább, és a boltíveken túl magába fogadta őket Kairó bazárjának csodálatos világa.

Rögtön az első boltnál zsákokban álltak a fűszerek: bors, paprika, kömény, szerecsendió, kurkuma, bíbor halomban szárított hibiszkuszvirág. Egzotikus illatuk csiklandozta a kislány orrát. És mivel Nasseren kívül nem láthatta senki, hát két kezével a halomba túrt, élvezte, ahogy kezei közül visszapergett a narancsarany por. Nevetve mutatta a kezét a Nasser felé: a keze is narancssárga volt, aztán már az orra is, amikor egy tüsszentés után megdörgölte a hegyét a tenyerével.

A következő üzletben rézedényeket árultak, aranyszín felületükön táncot járt a fény. A fiú megpöckölt az ujjával egy kancsót: csengő hangot adott. Aztán egy másikat, egy harmadikat, majd Anna is csatlakozott hozzá: hamarosan olyan hangzavar keletkezett, mint a rézművesek udvarában, az árus szaladgált és kiabált, de nem találta az elkövetőket. Amikor már a fülük is csengett, a két gyerek nevetve továbbszaladt. Futottak, cikáztak az emberek, a hullámzó szoknyák közt, míg Anna meg nem botlott egy kiálló kőben. Nem esett nagyot: egy kupac marhabőr puffon landolt. Kényelmesen elfeküdt rajtuk, nevetett és lihegett, feje fölött egyiptomi bőrpapucsok libegtek. Nasser mellé hemperedett, és amíg kiszuszogták magukat, újra megfogták egymás kezét.

Most már lassabban sétáltak tovább, hogy Annának legyen ideje mindent megnézni.

És Anna jól megnézett mindent. Az ékszereket: talán valamelyik karperec egy valaha élt fáraóé volt?! Sorra felpróbálta őket, gyönyörködött a kövekben, ahogy szilánkokra tört rajtuk a fény, vagy épp elveszett a mélyében. Megbámulta a kicsiny üvegpiramisokba zárt apró skorpiókat: páncéljuk drágakőként csillogott a lámpák fényében. A fekete meg kék macskaszobrokat, ahogy fenségesen trónoltak a polcon. Közelebb lépett, hogy végigsimítsa az egyik szobor faragott füleit, hisz úgyse látja senki. A macska szeme azonban rávillant - aztán hátát ívbe feszítve nyújtózkodott, dorombolt egy keveset, majd puhán leugrott és elsurrant nyugalmasabb utcácskák felé, farkával búcsúzóul végigcirógatva Anna lábát. Egy újabb boltban kendőket pillantott meg: sok száz, puhábbnál is puhább anyagot, homokszín, nefritzöld, níluskék kelméket. A kislány megérintette őket, hozzájuk simította arcát, egészen elveszett köztük. Nasser leemelt egy halvány rózsaszínt, amire virágokat hímeztek, és Annára terítette.

- Szerintem ez áll a legjobban - mondta kedvesen. Anna megpördült a sarkán, a selyem lágyan úszott utána, akárcsak sűrű, szőke haja - tündér a kairói éjszakában.

Egy ajtóval odébb egy ráncos arcú öregember kis sámlin kuporogva festett valamit, körülötte sárga papiruszlapok sorakoztak polcokon, falra szegelve vagy kifeszített spárgára csíptetve. Kék, barna, ezüst, arany alakok sorjáztak rajtuk, és a gyerekek legnagyobb meglepetésére mozogtak! A festett nő átnyújtotta a kezében tartott gyümölcsöt a fáraónak, Anubisz kezében megbillent a mérleg, Nofertiti mintha bólintott volna alig észrevehető mosolyával. Az öreg talán észrevett valamit a szeme sarkából, mert hátrafordult - Anna a festékekhez kapott, és fekete ujjával bajuszt kanyarított Nasser orra alá. A fiú meglepődött, aztán ő is belenyúlt az egyik tégelybe, és bemaszatolta vele a kislány orrát. Nevetésük szétáradt a kis boltban, az öregember fejvakarva nézett körül, de már csak néhány festékcseppet talált a kövön - Anna és Nasser már messze járt.

Anélkül, hogy tudták volna, hová tartanak, befordultak egy sarkon, majd még egyen - letértek a szokásos turistaútvonalról, és a helyiek által látogatott keskeny kis utcában találták magukat. Itt homályosak voltak a kirakatüvegek, a lépcsőfokokba mélyedéseket koptattak az elszálló évek, az üzletek fölött laktak az árusok családjaikkal, és a gyerekek feje felett néhány szürkére mosott lepedő lengett. Egy ajtónyílásból varázslatos illat áradt: menta és narancs, vanília meg ánizs. Szakállas férfiak üldögéltek bent is, meg kint is az apró, kopott asztalok mellett, előttük kis pohárban sűrű, édes arab tea feketéllet, fejük felett táncot járt az illatos füst, a mellettük álló vízipipák üvege narancssárgán, rőtszínűn és zölden világított. Anna úgy érezte, mesébe csöppent.

- Éhes vagy? - kérdezte akkor Nasser, és a kislány rádöbbent, milyen szörnyen éhes, hisz alig vacsorázott! A fiú egy kopott piros ajtóhoz húzta, és amikor bekukucskált, hatalmasra tágult a szeme. Odabent tálcákon halmokban állt a különleges, ragacsos keleti édesség, a baklava! Orrukat az üvegnek nyomva leskelődtek, amikor a hátuk mögül megszólalt egy hang: - Mi tetszik, gyerekek? - fekete szemű lány állt mögöttük, haját mályvaszín kendő takarta, mosolya beragyogta arcát. A két gyerek meglepetten egymásra nézett: elmúlt hát a szürke por varázsa! De egy pillanatig sem haboztak, Nasser magabiztosan a zsebébe nyúlt: - Baklavát kérünk!

Néhány perc múlva már a bazár melletti mecset lépcsőin ültek, ujjaik közt lecsorgott a cukros szirup és a földre cseppent, foguk alatt ropogott a pisztácia, válluk összeért, és ettek, amíg csak volt sütemény a tányéron. Aztán csak nézték a nyüzsgő forgatagot, a rengeteg embert, a kirakatok fényeit, és Anna szőke feje lassan Nasser vállára bukott.

- Ta'ale! - mondta az -, Gyere, menjünk haza!

A szálloda kertjében Anna félálomban kapaszkodott fel Nasser válláról az erkélyre, aztán a korlátot markolva visszafordult: - Holnap megint találkozunk! - mondta határozottan.

- Én itt leszek! - bólintott rá a fiú komolyan. - Ahlam saeeda habebty!

Anna meg akarta még kérdezni, hogy ez mit jelent, de Nasser már eltűnt a hibiszkuszok között. Álmosan bújt a takaró alá, és ahogy feje a párnához ért, már aludt is édesen. Amikor reggel felébredt, egy kis ideig nem volt benne biztos, hogy valóban megtörtént-e mindez, vagy csak álmodta Nassert, a skatulyát és a bazárt, de ahogy kócos haját elsimította az arca elől, észrevette, hogy a szája még mindig ragacsos a cukorsziruptól.

Hogy Kairó unalmas lenne? Nem. Anna soha többé nem gondolt ilyet.