Doki egyik nap izgatottan mászkál a lakásban, papírt kér, aztán tollat, elvonul, majd megfogalmazódik benne egy fontos kérdés és kétségbeesetten kikiabál a szobájából:
- Anya, a Télapó honnan tudja, hogy mit szeretnénk, ha nem is küldjük el?!
- Öööö…. Hát, onnan, hogy olvas a gondolatainkban…
Doki felháborodik és félig sírva kérdezi:
- Ja, hát akkor meg minek írjuk le??!!
(Igazából akkor már egy fél órája rágódott a levélen, és hisztérikus állapotban próbálta leírni ugyanazt századszorra, de mindig újra kezdte, mondván, hogy csúnyán ír és a Télapó nem fogja tudni elolvasni.)
***
Esti beszélgetéseinkből:
- Doki, mostál már fogat?
- Nem nagyon…
*
- Anya, én előbb-utóbb nem akarok meghalni.
*
Nézzük a Csak semmi pánik c. filmet. Kimegyek, és pont lemaradok a revűtáncos jelenetről.
Kérdezem Dokit:
- Jó volt a táncos jelenet?
- Háát... Nem igazán. Túl gyorsan mozgott a csaj. .... És túl eleven.
- Hát az meg mit jelent?
Doki lengetni kezdi a kezét a szeme előtt:
- Hát így... összekapisgálta a szememet.
Egy igazi Doki féle meghatározás.
Az egyik verekedős jelenetnél a szamurájokra terelődik a szó. Kérdezem:
- Doki, te tudod, hogy kik azok a szamurájok?
- Igen. - hangzik a határozott válasz. - A kardos csávók, akik úgy hadoválják a seggüket, mint egy kaka.
(Szuper. Doki állandóan így beszél. Próbálom úgy felfogni, hogy az egyes csakránál vagyunk még mindig leragadva. Csak bizakodni tudok, hogy feljebb is fogunk még lépni.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése