- És, mit szólt? Örült neki?
- Megköszönte. Teljesen levettem a lábáról!
*
- Anya, ma azt játszottuk a barátaimmal, hogy „hogyan szedjünk föl csajokat”.
- Tényleg? És azt hogy kell?
- Hát, azt játszottuk, hogy „hogyan szedjünk föl csajokat”. Az udvaron. A Dáviddal. És akkor odajött 3 csaj, és azt mondták, hogy „édi”. Azt mondták a Dávidra, meg rám, hogy „édi”! Azt mondták, hogy „édi”! Hát, majdnem elhánytam magamat!
- Tényleg? És hány évesek voltak a csajok?
- Hát, olyan… tizenhat...
*
- Anya, ma azt játszottam az iskolában, hogy „Hogyan unatkozzunk egyedül, ha senki nem akar velünk játszani”.
- Tényleg? És azt hogy kell játszani?
- Egyedül. Hát úgy, hogy ülsz egyedül az udvaron, amíg a többiek játszanak és unatkozol.
- Tényleg? És ez jó volt neked, jól érezted így magad?
- Nem.
*
Egyik este az ágyban a Ho’oponopono-ról beszélgettünk. Éppen ecsetelgettem, hogy milyen szép képek vannak a szívemben, amikor boldog vagyok, és említettem a kék tengerpartot, meg a sok-sok hibiszkuszvirágot satöbbi.
Kérdezem:
- És neked milyen képek vannak a szívedben, amikor boldog vagy? Látsz valamit? Mit érzel?
Doki nagyot sóhajt és közli: - Isten erejét.
Majd csöndesen oldalra fordul és aludni próbál.
Aztán megszólal:
- Anya, nekem erről a sok hubusz-kubusz virágról tudod, mi jutott eszembe? Hogy van egy olyan virág, hogy hubusz-kókusz. És az egy nagy fán nő, és úgy hívják, hogy kókusz, és annak a virága a hubusz-kókusz.
*
Megy a tévében a Borsodi reklám, amiben a családi összejövetelre kijönnek a tűzoltók, elmarják a srácot a rendezvényről, a pórul járt nő meg artikulálatlanul üvölt a végén, hogy „Norbi!!!”.
Doki felém fordul, rám néz, és látszik, hogy nagyon viccesnek találja, amit mond, de kicsit fél is a következményektől:
- Te is ilyen szoktál lenni, anya…
*
Doki az esti fogmosás után, a szájöblítés előtt emeli a fogmosópoharát és ünnepélyesen közli:
- Igyunk a pezsgőre! Olyan szép nap volt ez a mai!
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése